Tamásis diákként Tamási szövegeket hallgatni, olvasni, Tamásiról szóló anekdotákat ismerni, és úgy egyáltalán Tamásiról egy picit mélyrehatóbban tudni, érezni, szinte kötelező.

A Tamási Áron Gimnázium színjátszócsapatának, a komédiTÁsok-nak pedig egyenesen belső motiváció.

A csapat következő nagyobb projektje Tamási köré szerveződik, megszületett hát az ötlet, hogy melegedjünk egy kicsit a forrásnál, hogy lopjunk egy kis fényt a bölcső közelében. Farkaslakára látogattunk hát.

Programunk fedőneve „Kísérjük haza Hunit”. Hadnagy Huni, a komédiTÁsok oszlopos tagja Farkaslakán él, és március 14-e abban különbözött az összes többi ingázós napjától, hogy ez esetben az egész csapat felszállt a buszra iskola után és hazakísérte őt. 

Öröm és hála kísér minden olyan ötletet, amely a megszületésétől kezdve lelkes támogatásban részesül. Biztos voltam benne, hogy Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője az, aki az én komédiTÁsaimat közelebb tudja varázsolni Tamásihoz. Sokkal többet kaptunk, mint reméltem. Köszönet mindenért!

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Nagy örömmel indultunk el március 14-én, csütörtök délután iskolánk névadójának szülőfalujába a KomédiTÁsok csapatával. A borús, esős idő a legkevésbé sem tükrözte hangulatunkat, ugyanis széles mosollyal buszoztunk egészen Farkaslakáig.

Ott, Hadnagy Jolán fogadott minket egy kosár mennyei farkaslaki kürtőskaláccsal. Együtt elsétáltunk Tamási szülőházáig, ahol nagy lelkesedéssel mesélt nekünk a ház gondozója, Sipos Kinga. Meglepő történetekkel ámított el minket, sok újat tudtunk meg Tamási életéről, szeretteiről. Egy csoportkép után útba vettük az Ágnes-portát (Tamási Ágnes az író húga volt), ahol Hadnagy Jolán osztotta meg velünk a gondolatait a kultúra megőrzéséről, továbbá hallhattunk a saját tapasztalatairól, beszélgetéseiről a legnagyobb székely író testvéreivel, egykori feleségével. 

Rövid kirándulásunk végéhez érve még megnéztük Tamási templom mögötti sírját.

Köszönetet szeretnék mondani minden felnőttnek, aki lehetővé tette ezt a rendhagyó színi alkalmat!

Székely Ágnes, IX. B osztály

Az elmúlt héten a színjátszó csoporttal meglátogattuk iskolánk névadójának, Tamási Áronnak a szülőfaluját. A látogatásunk célja az volt, hogy minél jobban megismerjük Tamásit, ízlelgessük az írásait, körbejárjuk azt a helyet, amely a legnagyobb hatással volt az életére, munkásságára.

Mindez első kézből nyert bemutatást, olyan személyek által, akik valóban a szívükön viselik, hogy ezt az irodalmi örökséget továbbadják a jövő nemzedékének, lelkes fiataloknak. Tárt karokkal, és nagy-nagy szeretettel fogadtak. Jó érzés volt, hogy örvendenek az érdeklődésünknek, szívesen látnak, és a legőszintébb átéléssel mesélnek Erdély egyik, ha nem a legnagyobb írójáról. Vendégszeretetük azt üzente, hogy

egy Tamásis diáknak szabad, és talán kell is, otthon éreznie magát a Nyikó mentén, Farkaslakán.

Mert ugye “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Lőrincz Boglárka, IX. A osztály

Tudtad, hogy Tamásinak négy felesége volt?

Tudtad, hogy a negyedik ma is él Magyarországon?

Tudtad, hogy a gimnázium el akarta tanácsolni bukdácsoló teljesítménye miatt?

Programunk „Kísérjük haza Hunit”. Az ilyen programok miatt szeretem az iskolánkat. Színi csoportunk kalandos útja során nemcsak a farkaslaki buszjáratot próbálhattuk ki, hanem Farkaslaka legjobb kürtőskalácsát és pizzáját is megkóstolhattuk.
Meglátogattuk Tamási Áron szülőházát, az Ágnes portát és kultúrcsűrt, végül pedig a sírját.
Amennyire eddig nem keltette fel a figyelmemet Tamási élete, most annál inkább.

Hazaszeretete, Istenbe vetett hite igen motiváló, akárcsak az életének nagy fordulata, az ellőtt ujj.

Az, hogy egy pici házból mire lehet vinni, hogy mekkora ereje lehet a szavaknak és mekkora szerepe az embernek, inspiráló lehet mindannyiunk számára.

Betekintést nyerve az életébe arra jutottam, hogy Tamási egy vagány ember volt. Ajánlom mindenkinek.

Tóth Jácinta, X. C osztály

Tavaly ősz vége felé kezdtünk el dolgozni a Maturanduszra szánt előadásunkkal. Több alkalmat is rászántunk, hogy együtt kitaláljuk a témát. A végén A Dzsungel könyvére esett a választás. Akkor még kételkedtem ebben az ötletben, de ahogy teltek-múltak a hetek egyre jobban tetszett. Mivel IX-es vagyok kezdetben sok minden új volt. A hely, a tanárok és a többi színis társam is, de időközben megismertem őket, s most már sok vicces emlékem van velük.
Munkánkat a vakációk és sajnos a december 18-i tragédia is lassította, így aztán az új évre sok tennivalónk maradt. Januárban nekiugrottunk, s csináltuk tovább, most már új helyen, a színház próbatermében.

Szerintem ekkor kezdett kiteljesedni ez az előadás, sok jelenet ekkor lett igazán jó, sőt, új jelenetek is születtek. Lassan eljött az utolsó két hét. És innen jött az igazi gőzerő, ebben az időszakban szinte naponta próbáltunk. Egy kicsit fárasztó, de nagyon vagány volt ez a munkafolyamat. S végre eljött a nagy nap, péntek, január 26. Én megmondom az őszintét, hogy izgultam előadás előtt, de mikor kiléptem a színpadra akkor egy kicsi megnyugvást kapott a lelkem. Erőst jó volt a színpadon lenni. Nagyon jó érzés volt, amikor megtapsoltak az emberek.

Nagyon jók voltak a próbák, a felkészülés, s aztán az előadás is nagyon jó lett.

Köszönök szépen mindent Mezei Gabriella és Szűcs-Olcsváry Melinda tanárnőknek, a színis társaimnak, a szüleimnek, a barátnőmnek és a barátaimnak, akik támogattak!

Egy igazi jó élmény volt! Még egyszer köszönök szépen mindent! Isten fizesse!

Hodor Lőrincz-Tamás IX.C osztály

A csapatmunka meghozta az eredményét

Színis csoportunk, a komédiTÁsok, az idei Maturanduszra is gőzerővel készült, hogy egy szórakoztató, jól kidolgozott és sajátos műsort vigyünk színpadra, ahol önmagunkat adhatjuk. Sokat ötleteltünk, hogy milyen alapja legyen az idei darabnak, de mikor felkerült A Dzsungel könyve opciónak, mindenkinek nagyon tetszett, így emellett döntöttünk. Kivitelezhetőnek tűnt a téma, sok jó ötletünk volt, és össze is állt a végére.
Mindenki egyenlően kivette a részét a felkészülésben. Teljes erőbedobással, fegyelemmel, mindenki a legjobb tudása szerint, hozta ki magából a maximumot, viszont a jókedv, és a sok őrültködés is része volt a próbáknak. Ez minket ismerve nem maradhatott el.
Sokan már felléptünk így színpadon, de szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy a főpróbák, a hang, fény – és színpadbejárással eléggé izgalmasak voltak. Annával még életünkben először mikroportba is énekelhettünk, ami azért eléggé vagány volt. Az igazi izgalom azonban akkor kezdődött, amikor már csak pár percünk volt a bemutatóig. Előtte jól felbíztattuk és megölelgettük egymást, ami egy nagy löketet és erőt adott mindenkinek. A nagy taps után örömittasan rohantunk le a színpadról, egymásnak gratulálva, mint egy igazi csapat. Mert biza egy igazi csapat vagyunk, és ezért tudtuk ezt így összehozni, mert mindenkire szükség volt.

Sajnos ketten a csoportból nem tudtak velünk lenni sérülés miatt, Jáci és Zámor, és nagyon érződött a hiányuk, de a háttérben velünk voltak és végigkísérték a folyamatot. Olyannyira, hogy a darab utolsó jelenetében a dalt Zámor énekelte felvételről mivel, hogy nem tudott ott lenni, de ez volt a legjobb mód arra, hogy ő is benne legyen, legalább ennyire amennyire lehetett. És így lett teljes.

Végül, de nem utolsó sorban, itt is kiemelném a csoportvezetőinket Mezei Gabriellát, Gabót és Szűcs-Olcsváry Melindát, akiknél jobbat nem is kívánhatnánk magunknak. Köszönettel tartozunk a sok figyelemért, türelemért, feláldozott időért, kedvességért, segítségért és mindenért, amit értünk tettek. Hálásak vagyunk.

Molnár Ágnes-Rózsa XI.D osztály

Friss komediTÁsként ez volt számomra az első közös alkotás a csapattal, és azt hiszem erre mondják, hogy szerelem első látársa.

Leírhatalan élmény volt a folyamat részese lenni, átélni azt, ahogyan a semmiből kikerekedik egy előadás, egy dzsungel, mondhatni egy apró csoda. Maga a tényleges előadás pedig csupán a meggy azon a habos süteményen, amelyen együtt fáradoztunk. A pillanat, amelyet kiemelnék az lenne, amikor összeálltunk egy táncba. Akkor azt érzetem, hogy fogaskerék vagyok egy olajozottan működő gépezetben.

Lőrincz Boglárka IX.A osztály

A titokzatos őserdő mélyén Maugli felcseperedett. Mi, a komédiTÁsok a felnőtté válást szerettük volna szimbolizálni, üzenni a maturandus társainknak, de az egész közönségnek is. A próbák alatt megerősödtünk mi is abban, hogy nem kell félni semmitől, csodákra vagyunk képesek.

Fontos, hogy világítsunk, fény legyünk a minket körülvevő emberek számára, ismerjük önmagunkat, és legyen hitünk.

A rövid cselekményt érzelmeink kifejezésével, a tánc, a zene eszközeivel fejeztük ki. Nekem a kígyós jelenet lett a kedvencem, úgy érzem igazán eufórikusra sikeredett.

Hihetetlen élmény volt a színpadon lenni, több száz embert elvarázsolni, a saját életünkre is kivetíthető, inspiráló pillanatot szerezni.

Köszönöm irányítóinknak: Szűcs-Olcsváry Melinda, angol szakos tanárnőnek, hogy gyerekeiként tekint ránk, Mezei Gabriella színművésznőnek a zsenialitását, a társaimnak, hogy jó velük egy csapatba tartozni.

Székely Ágnes, IX.B

Úgy érzem, hogy ezt az előadást együtt szerettük teljessé, egésszé.

Volt aki minden próbán fáradt volt. Volt aki majd kiugrott a bőréből, olyan lelkes volt. Volt, akinek az esze mindig valahol máshol járt. És ezekben az emberekben a közös pont a szeretet volt, amellyel a darab felé fordultunk. Mostmár kicsit úgy vagyok vele, hogy amire valóban sikerült beleélnem magam a darabba, megtalálnom a helyem, a feladatom és a részem az egészben, már vége is lett. És ez a vég most valamiért nem olyan volt, mint amikor sikerül megérteni a matek leckét, hanem olyan, mint amikor egy fáradtságos hét után eljön a vasárnap. Pihensz, ücsörögsz és a nyüzsgés perceit szeretnéd visszakapni.

Fekete Virág X.A osztály
 

2024. január 26-án a komediTÁsok-kal felléptünk az iskola Maturanduszán (a saját Maturanduszomon).

Ahogy tavaly is, most is felejthetetlen élmény volt, de idén másképpen: a saját Maturanduszomon fellépni a családom előtt a kis családommal… Ezt csak a végzős komediTÁsok élhetik át.

Az értelmes Z generációs ember tudatában van, hogy a közösségi média egy lehetőség pozitív üzenetek közvetítésére. Nekem se volt ez másként, ugyanis a Maturandusz másnapján a családommal készült képek mellé rövid élménybeszámolómban a Facebook-idővonalamon odatettem a középiskolás éveim legfontosabb közösségéről alkotott BeReal-szelfit is. Ezt a majmos jelenetünknél készítettem. Legtöbb esetben ezek a képek eltűnnek valahol a Cekend-tetőn, egyiket készítjük a másik után és sose lesz emlékezetes… BeReal, Snapchat… A 21. századi ember néha pislogást helyettesít egy-egy ilyennel.

Ez a BeReal most mégis életem egyik legemlékezetesebb két évét foglalja össze. Egyrészt, valóban, egy szempillantásnyi idő volt minden együtt töltött alkalom… Másrészt, egy örök élmény, akárcsak színielőadás kellős közepén egy képet posztolni közösségi médiára. Szürreális, vicces és vagány, amilyenek mi, komediTÁsok vagyunk… Vagy amilyen verseket szeretek írni. Mi a közös mindebben? Ahogy a darab szerves részévé tudott válni egy ilyen jelenet, s ahogy életem szerves része a vers, úgy volt a komediTÁsok kötelékében megélt időszakom egyszerre feltűnő és szerves része középiskolás éveimnek.

Ahogy párszor újra kellett alkotnom a próbákon ezeket a fotókat, úgy alkotnám újra még sokszor a veletek töltött utóbbi két év pillanatképeit.

Mindenesetre ezt a pillanatot - térdelek és mosolygok, előttem a közönség és hátam mögött a legjobb barátaim - egész életem esszenciájának tekintem és szeretném, ha ez a kép mindig kifejezne engem - és a körülöttem állókat.

Akiket nagyon, nagyon, nagyon…

Szilágyi Máté Sámuel XII.B osztály

VIDEÓ :)

Hálás köszönet gyönyörű pillanataink kimerevítéséért Dávid Attilának, Jakab Emilnek, Pál Árpádnak és Szabó Sámuelnek.

Szívből köszönjük, András Gellértnek és csapatának, valamint Tóásó Istvánnak, hogy előadásunk megszólalt és szuggesztív fényekben pompázott!

Köszönjük szépen a Tomcsa Sándor Színház technikusainak segítségét, és a színház vezetőségének mindennemű támogatását!

Október 11-én, egy csodaszép szerdai napon felkerekedtünk, hogy lássunk egy kicsit mi is világot. Felvettük a hétmérföldes csizmát, azaz a menő cipőinket, amik az egyenruhával találnak, és nekivágtunk utunknak.

Kellemes kis sétában volt részünk, még az időjárás is nekünk kedvezett, hiszen októberhez képest hétágra sütött a nap. A táj meseszép volt, az őszi hangulat pedig még arra is ráragadt, aki nem szereti sem ezt az évszakot, sem a pumpkin spiced latte-t.

A tetőre kiérve hatalmas pihenőidőben volt részünk, amit ki is használt a csipet-csapat és egy tartalmas beszélgetéssel töltötte el.

Egy idő után pompás művek kezdték el betölteni a Budvár csendjét. Akadt köztük Petőfi, Pilinszky, József Attila, de még Simon Márton költemény is. Szívmelengető, megmosolyogtató versek hangzottak el, amelyek bearanyozták mindnyájuk napját, legalábbis azt a részét, amíg ott voltunk.

Géczi Zsuzsi, X.A

 Tamási örök. Tamási friss. És Tamási élni akar.

A komédiTÁsok örömmel kapcsolódtak be iskolánk névadójának 126. születésnapjának a megünneplésébe.

Úgy gondolták, hogy saját, Tamásival kapcsolatos kérdéseiket fogják feltenni tanáraiknak és diáktársaiknak szünetekben, vagy éppen a reggeli érkezéskor.

Hogy hogyan próbálja egy tamásis diák Tamásit megélni, megérteni? Úgy, hogy elgondolkodik róla, és azon töpreng például, hogy:

Hálás köszönet örök komádiTÁsunknak, András Ákosnak a videóért! 

Íme! :)

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Tamási Áron születésének 126. évfordulójára érkeztünk Farkaslakára, iskolánk névadójának piciny kis szülőházához, hogy az egykoron 11 gyereket ringató bölcsőbe újra életet idézzünk, ha csak törékeny rózsaszálakkal is.

Szép, kerek ünnepet álmodtak a szervezők, biztosan Tamási is elégedett lett volna ezzel a születésnapi köszöntéssel.

Megható és szép felajánlás tette még emlékezetesebbé ezt a napot iskolánk színjátszóinak:

Vidnyászky Attila rendező, a budapest Nemzeti Színház főigazgatója a Tamási Áron-díjjal járó pénzösszeget a komédiTÁsok-nak ajánlotta fel, hogy őrzői lehessenek a fénynek.

Gratulálunk a díjhoz az igazgató úrnak, és hálásan köszönjük a nagyvonalú felajánlást!

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok egyedüli erdélyi csapatként idén is meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház Ádámok és Évák gálájára, amely meghívásnak a csapat szívesen tett eleget, annál is inkább, mert ez az ifjúsági program hívta életbe a második éve működő ifjú Thália-szerelmeseket.

Az idei gálára a 9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó és a 10. Színházi Olimpia nulladik napján került sor, április 13-án.

Madách Imre születésének 200. évfordulója joggal szolgált ötletadóként az Ádámok és Évák darabválasztásánál. A résztvevő 15 csapat között Az ember tragédiája 15 színe került kisorsolásra. Csapatunk a Paradicsomon kívül-re jutott, ugyanis a 3. színt kaptuk feldolgozásra.  

Ha a hégeli triádán próbálunk elindulni, akkor tézisként felállíthatnánk azt, hogy Madách Imre Az ember tragédiája című 15 felvonásos, akár négy-öt órásnál is hosszabb drámai költeménye nagy terjedelme és filozofikus hangvétele miatt a fiataloknak nehezen emészthető és nehézkesen megközelíthető. Antitézisként pedig jöhetne az, hogy a jobbára gondolati síkon mozgó darabot 3 órába sűrítve értelmezték és tették kézzelfoghatóvá a gálán fellépő diákok, mindenik csapat egy-egy színt megformálva. Egy csöpp jóindulattal pedig talán elfogadható szintézisnek az a tény, hogy tették mindezt önazonosan, minden színt saját elképzelés szerint színpadra alkalmazva, és úgy, hogy közben kerek egészet kapott az elégedett közönség.  Minden bizonnyal az este legkatartikusabb pillanata az volt, amikor az utolsó szín kigördült a színpadról és pár pillanat múlva a felgördülő kortina mögött egy emberként hajolt meg a színpadon a több, mint 340 lelkes fiatal, mintegy pirossal aláhúzva és bekeretezve a darab zárómondatát:

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Úgy éreztem végig magam, mintha tartoznék valahova.

Ez a pár nap alatt nagyon összenőttünk a kis csapatkával. Dorka elhagyta a telefonját (ami aztán egy nap múlva csodával határos módon megkerült), Ágnessel és Nórával fejenként fizettünk 12000 forintot a BKV ellenőrnek, de legalább Nimród és Huni összezenéltek 700 forintot.

Olyan különös pillanatokat éltünk meg együtt, amelyek tényleg utánozhatatlanok. Zseniális volt, ezért utolsó este csak annyit tudtunk kérdezni magunktól, hogy “Nem maradunk még egy kicsit?”. Hát nem maradtunk. De legalább megmaradtak nekünk a pillanatok, a tekintetek és érintések, amiket egymástól kaptunk.

Fekete Virág IX. A osztály

Soha sem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmi történik velem, velünk. A budapesti  Nemzeti Színház színpadán játszodtunk.

Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok másodjára kapott meghívást az Ádámok és Évák című ifjúsági programra, ahol az idei évben Madách Imre Az ember tragédiája volt terítéken. A sors úgy hozta, hogy a harmadik szín jutott nekünk, így valamikor március elején gőzerővel láttunk neki a kereken 7 perces előadásunk kidolgozásához. A próbák alatt sok különleges élménnyel és pillanattal gazdagodhattunk, fejlődhettünk, tapasztalhattunk. Talán a legnagyobb ajándék, amit kaphattunk az egy második család volt, hiszen már oly sok időt töltöttünk együtt, hogy lassan hazajártunk, és nem próbálni.

Nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen is volt ez a 3 nap együtt. Egyszerre volt csodaszép, boldogságos, de leginkább kalandokkal teli. A hosszas kiutazásunktól egészen az előadás utolsó percéig minden is megtörtént velünk, amit az ember el tud képzelni, egy percig sem unatkoztunk. Találkoztunk Budapest legnagyobb arcaival, divatbemutatóztunk, gitároztunk, metróztunk 12000 forintért (fejenként!), betekinthettünk a Nemzeti Színház kulisszáiba és még sok-sok más. Fejleszthettük kulturális mivoltunkat is. A Vígszínházban, Shakespeare Szeget szeggel című dühös vígjátékát láthattuk, amelyen a jó szórakozás mellett különleges társaságban volt részünk. Nem is akárkivel, hanem magával Presser Gáborral tekinthettük meg a darabot! Olyan dolgokban volt részünk, amelyek felejthetetlen élmények maradnak mindannyiunk számára.
 

A legkülönlegesebb dologra, amire mindannyian a leginkább vártunk csütörtök este került sor. Izgalommal teli álltunk a takarások mögött, arra készülve, hogy megmutassuk az elmúlt hetek kemény munkáját, az átdolgozott harmadik színt és magunkat. Amint felléptünk a színpadra a közönség elé hihetetlen érzés fogott el. Az izgalom eltűnt, helyette nyugodtság töltött el, és bár mi sem gondoltuk, hogy ez lesz, de jól éreztük magunkat. És ez volt a legfontosabb.

Bár fenomenális értékelésben lehetett részünk, mégis kissé lógó orral hagytuk el a színház kapuit. Szomorúan vettük tudomásul, hogy itt most valami véget ért, de szívünk mégis hálával van tele. Hálásak vagyunk minden pillanatért, segítségért. Melinda és Finczi! Köszönjük, hogy itt voltatok nekünk, hogy bizalommal fordulhattunk és fordulhatunk hozzátok segítségért, tanácsért, vagy egy bátorító ölelésért is. És Gabó! Te voltál az, akinek segítségével önbizalommal és nyugalommal tele léptünk fel a színpadra, aki nélkül ez az egész nem lett volna ilyan csudajó.

Géczi Zsuzsanna IX. A osztály

Köszönjük szépen a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatását!

Idei végzőseink nagykorúsítási ünnepségére készülődve a Petőfi emlékév adta az ötletet, hogy ikonikus költőnk valamelyik művét gondoljuk újra, szabjuk magunkra, a Gimire. Egy pár lóugrással máris a János Vitéz körül folytak a beszélgetések. Próbáról próbára, egymás gondolataiba vágva, örömmel rácsodálkozva a hasonló meglátásokra bontakozott ki a kreatív ötletcsokor és került színpadra a János Vitéz Á la Gimi.

Finczi sugárzó jelenléte és gondos hozzáértése ideális környezet a szárnybontogatáshoz. Támogató, elfogadó és kíváncsi közösségé formálódott az, ami szűk egy pár hónapja öltött testet.  Megszülte magát a csapat. Egy olyan friss csapat született meg, ahol egyenként jól kivehetőek a színek, és mégis olyan szépen simulnak egymáshoz, hogy a vibráló színkavalkád lágy egységbe szelídül.

Köszönöm, hogy vagytok! Köszönöm az áldozatos munkátokat! Sokat lássunk még tőletek, kedves komédiTÁsok!

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Mindenki ugyanezeket a kérdéseket tette fel magában az ötlet megformálásakor. A Petőfi év kapcsán pattant ki az ötlet, hogy ezzel lépjünk színpadra. De itt volt egy apró gubanc, hogy ezt hogyan lehet maturanduszra vinni. Ekkor jutott eszünkbe, hogy miért is ne lehetne az egész a gimis napjaink egyike, megspékelve az eredeti mű szerelmi szálával.

A még újnak számító kis csapat, nehezen találta meg az összhangot, de ezt félrerakva mostmár egy családként működünk. Minden próba egyre közelebb és közelebb vitt ahhoz az érzéshez, ami mindannyiunkat átjár, a szeretethez.

Nehezen indult el az egész folyamat, hogy miként dolgozzuk át a művet. Jobbnál jobb gondolatok bukkantak elő, amikor megszületett az előadás alapja. De ki is legyen Jancsi és Iluska? Mivel én maradtam az egyedüli végzős a csapatban, ezért az enyém volt a megtiszteltetés, hogy Jancsikát testesítsem meg. Alacsony termetemre nézve, egyre csökkent a női főszereplők száma, míg a szerencse keze azt nem adta, hogy Jácinta lett a mi Iluskánk.

Ezután már a mi feladatunk volt megírni a szövegeket és Finczi segített korrigálni, végül színpadra adaptálni. Az utolsó két hetet már reggeltől-estig a bentlakásban töltöttük és szinte minden nap 2-3 órás próbák zaja zsongta be a díszterem falait.

Már csak  az utolsó 100 méter következett és mindenki izgatottan várt az öltözőben. Volt, aki a szöveget mondogatta, volt aki fekvőtámaszozott, akadt aki elemlámpát szerelt, volt aki nevetett, de mindenki testileg-lelkileg az előadásra készült. Mielőtt mi következtünk volna, egy röpke csoportos ölelés, egy motivációs szöveg, és “Hajrá zsiványok!” futotta végig az épület levegőjét. Fel a színpadra és mindenki a darabnak élt. A technikai problémák ellenére sem estünk ki a szerepünkből, sőt még nagyobb energiát adott.

Zárásképpen a végzősök és régi komédiTÁsaink egy szívmelengető dalt kaptak, amit senki sem úszott meg krokodilkönnyek nélkül, még én sem. Büszke lehetek és vagyok arra, amit mi együtt összeraktunk, kiviteleztünk.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatott, legfőképpen Finczinek és Melindának, akik mindig is a szívükben hordoztak.
HAJRÁ ZSIVÁNYOK!!

András Ákos, XII. A

Fél éve vagyok tagja a komédiTÁsoknak, és hihetetlen mennyire egy családias társaságba csöppentem. Minden próba alkalmával rengeteget tanultunk egymástól, egymásról, de még magunkról is. Ennek köszönhetően, nem kellett sok idő, és nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, és az ötletelések során, a fellépéssel kapcsolatban, nagyon hamar közös nevezőre jutottunk, sőt mindezeket számtalan vidám pillanattal megfűszerezve, rengeteg nevetéssel töltöttük el.
Az utóbbi időben, a maturanduszra készülődve, rengeteg időt és energiát fordítottunk a próbákra, de úgy érzem, hogy teljes mértékben megérte! Csodálatos érzés a színpadon alkotni, belecsöppeni egy általunk alkotott világba.
A fellépésünk előtti néhány órát egymás kezét szorongatva töltöttük, várva hogy mi következzünk. Rengeteg bíztató szó, ölelés és egy-egy felröppenő vicc oldotta az izgalom szülte feszültséget. És végül, megcsináltuk!

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, mert úgy érzem itt elérhetünk olyan dolgokat, amiről eddig csak álmodni merhettem.

Vass Tekla, X. B

Ez a kis csoport színesebbnél színesebb egyénekből tevődik össze, mindenkinek megvan a maga tehetsége, humora. Éppen ezért nem telt el úgy próba, vagy összejövetel, hogy ne nevettünk volna. A felkészülés során nemcsak a színészethez, de saját magunkhoz és egyedi, rejtett adottságainkhoz is közelebb kerültünk. Hálás vagyok Finczinek és Melindának amiért kihozták belőlem és társaimból a leges-legjobb énünk.

Zajzon Orsolya, IX. C

Kész feltöltődés volt színire járni az esős hétköznapokban. Nagyon megszerettem ezt a szakkört és az embereket akik körülvesznek és nagyon hálás vagyok hogy részese lehetek ennek a kis családnak. A maturanduszi előadáskor léptem színpadra ezen a terén először. Izgulnom kellett volna, de helyette nyugalom volt a lelkemben mert tudtam bármi is fog történni azon a színpadon, mi egy csapatként fogjuk végigcsinálni. És ez így is lett.

Mózes Dorka, IX. B

Így tudnám jellemezni egy szóval az eltelt időszakot, amit a próbákkal és az előadásra lévő folyamatos felkészüléssel töltöttünk. Számomra minden perce felejthetetlen volt. Nem lehetek elég hálás azért a sok tapasztalatért, a vidám pillanatért és olykor kedves szavakért, amelyekkel gazdagodtam a próbák alatt. És bár néha voltak nehezebb momentumok, amikor szükségünk volt Finczi és Melinda tanár néni bátorítására, egymás megtartó erejére, de akkor is azt mondom, hogy háromszorosan is megérte, mert egy ilyen első osztályú társaság és két ilyen csodálatos mentor mellett szeretetben lenni öröm és élvezet.

  Géczi Zsuzsanna, IX. A

Lélekművész

Fáj a lelkem mindentől.

Mi ez a hirtelen érzés ami rám tör?

Nem tudok aludni mert érzek,

olyan dolgokat melyeket anya nem ért meg.

Tinédzser hiszti, ezt mondják,

Bárcsak nőnék akkor hamarább!

De nincs kifogás csak teljesítés,

mint egy jól beprogramozott gép.

Úgy kéne működjek én is

meg talán jó pár száz másik énem is

kikkel együtt tapossuk az út porát,

viszont csak szilkla szilárdan merednek mindig rám.

mikor dühös vagyok sírok, mikor boldog vagyok sírok,

Sosem nevetve írok. Körülöttem mindenhol ábránd-sírok.

Ha belém látnának se értenék e zűrzavaros ősi kínt

Melybe kicsiként léptem én, de távozni sosem merészelnék.

Hogy is merészelnék, hisz ez a biztonság,

a folyamatos önmarcangolás.

S ha nem lenne, olyan üres lennék,

mint egy kicsomagolt karácsonyi ajándék

A kedvemtől függ a hangulatom.

Hol fáj, hol nem nagyon,

de naphosszat azon kell fáradnom,

hogy valahogy el kéne bújtatnom.

De az az igazság, hogy egyszerű a sorsom

csak én kavarom meg folyton.

Pontosabban bele képzelem, hogy nehéz,

mint egy író, mikor megöli kedvenc karakterét.

Ez vagyok én: életművész,

ki az érzéseinek él.

Csak társadalmunk sajnos ezt elnyomja,

s beletiporja mindig a porba.

De én merek festeni, a vászonra a haragot felkenni,

az örömöt megjeleníteni, a bánatot átérezni!

A pokolba is az emberekkel!

Ha azt mondják hiszti, hát az.

Ha ez csak dráma és fölösleges harc,

akkor büszkén emelem fel bárdomat.

Talán félek kimutatni mit érzek,

mert félek, hogy mások nem azt látják benne meg

amit én szeretnék, hogy lássanak,

hanem csak valamit amit felhasználhatnak.

De nem érdekel!

Táplálkozzatok csak vérszívók,

mert én leszek az ki merni fog

s felszántja a poklot!

Nem fogok a sárhoz alkalmazkodni,

a sorsom nem lehet csak ennyi.

S ha ennyi lenne is, akkor újraszabom,

a szellem az igaz hatalom.

Átírom a szabályokat, rajtam nem fognak a szavak,

mert én érezni fogok, méghozzá jó nagyot.

Meg fogok élni minden pillanatot,

végigtáncolok minden partot, belélegzek minden illatot.

Megteremtem magamnak a paradicsomot,

melyben az leszek, aki vagyok,

olyan aki nem fél semmitől, ahol rémálmok zaja nem gyötör

s szívemet átjárja a gyönyör.

Szabad lehet a képzeletem, s nem mondja senki azt nekem,

hogy ez nem épp idevaló, meg, hogy sajnos nem helyénvaló.

Szállni fogok, mint a gondolat, s cikázni, mint egy fuvallat.

Úgy fogok érezni, hogy mindenki csodálja

milyen erős a lélekművész lányka.

Hálás köszönet Dávid Attilának, hogy szép pillanatainkat kimerevítette, hogy újra és újra eszünkbe juthassanak a csodák.

Iskolánk színjátszó csoportja, október 19-én, szerdán, Petőfi Sándor születésének apropóján részt vett egy a  Művelődési Ház által szervezett rendezvényen.

A meghívásban csak annyi szerepelt, hogy a résztvevők készüljenek Petőfi versekkel vagy bármilyen kedvenc verssel, amelyeket majd szívesen belemondanának az őszi színekbe burkolózó dombtetei langymelegbe. 

A séta a Budvárra vezetett, az idő a lehető legjobb volt, az erdő színei egy kellemes és nyugodt hangulatot teremtettek. Az ősz, ahogyan megnyílvánult az erdőben, már ihlet volt egy újabb versre.

Felettébb érdekes volt hallgatni, hogy más középiskolás diáktársaink milyen verseket, kiknek a verseit szeretik és azokat hogyan adják elő. Voltak akik az ünnephez hűen Petőfi verset hoztak, de többen akadtak olyanok is, akik más költők műveit szavalták. Nem voltak maximumok és minimumok, hogy mit lehet választani vagy milyen témában. Pont ez volt a jó benne, azt mondhattad, ami a legközelebb áll hozzád, amivel könnyedén azonosulni tudsz. És ez azért a lehető legjobb szempont egy versünnepen, mert rávilágít a kortársaid vagy akár idősebbek perspektívájára.

Mint színjátszócsoport, nagyon fontos volt, hogy részt vegyünk egy ilyen témájú eseményen hasonló gondolkozású és érdeklődésű fiatalokkal együtt.

Molnár Ágnes Rózsa