Az iskolakezdés gondolata a többség számára kellemetlen érzésekkel társul, így kevesen mondhatják el magukról, hogy várják, netalántán élvezik a tanévkezdést.

A komédiTÁsok csapata ennek ellenére idén is remek hangulatban indította a tanévet, a megszokott módon, tele újdonságokkal.

Szeptember 4-6. között, harmadjára került megszervezésre a komédiTÁsok év eleji tábora, amelynek a szokásostól eltérő módon, most Homoródalmás adott otthont.

A csipet-csapat péntek reggel érkezett a helyszínre, ahol a rövid eligazítás után kezdetét is vette a munka. Első napunkon Bács Noémi, a Tomcsa Sándor Színház dramaturgja, készült programmal, ahol egyszerre ismerkedhettünk meg jobban egymással, önmagunkkal, valamint a feldolgozandó szövegekkel is. A nap megkoronázásaként, este megfestettük saját maszkjainkat, ki-ki a maga ízlése szerint.

Másnap, miután vászonra vittük két érzelmekben gazdag szöveg lelkületét, tovább folytattuk a játékos munkát Jakab Tamás színművész irányításával. Délután a testmozgásra volt fektetve a hangsúly. Ruszuly Ervin koreográfus vezetésével sikerült fejleszteni mozgási készségeinken érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal, melyekkel nemcsak saját testünkre, de egymásra is hangolódtunk. Ezt a fárasztó, de tartalmas napot egy közös filmnézéssel zártuk, amit kisebb-nagyobb sikerrel igyekeztünk elalvás nélkül végignézni, hiszen a késői órákban a film izgalmai kemény csatát vívtak az álmok kecsegtető világával.

Táborunk minden hátralevő percét kihasználtuk, így a vasárnapunk is tartalmas volt, úgy mókában és játékban, mint felkészülésben és összegzésben. 

Vasárnap délben, a búcsúzódást követően, visszatekintettünk még egyszer az elmúlt három napra.

Heves viták, mély beszélgetések, önfeledt kacajok, rengeteg új gondolat, élmény és tapasztalat az, amiből mindannyian erőt merítettünk az iskola kezdetéhez, és még biztos sokszor fogunk visszatérni hozzá, a későbbiekben is. 

A hazafele vezető úton sok gondolat és érzés fogalmazódott meg bennem, viszont egy volt az, amelyik mindet átívelte:

Hálás vagyok, hogy komédiTÁs lehetek.  
 

Sándor Hanna, XI.A osztály

Június 4., azaz a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából útra keltünk.

Egy egész napos hosszú utazás után Komáromban találtuk magunkat, a Selye János Gimnázium udvarán. A testvériskolánkból való diákokkal találkozva egyenként mind megkaptuk, melyik kedves fogadócsaládnál vagyunk elszállásolva.

A hétfő estét tehát már a családdal való ismerkedésnek szenteltük, ki-ki vacsora mellett. Nagyon különleges volt számomra, hogy megkóstolhattam a felvidéki magyarok által kedvelt Kofolát, ami a szlovák kólának felel meg, illetve a Vineát, szintén egy üdítő, és a helyi különlegességnek számító paprikás kalácsot. Beszélgettünk valójában mindenről, iskoláról, családi életről, egyedi kúltúráról, s a számtalan közös vonásról, mely összeköt bennünket, és ily módon gyorsan el is telt az idő az ismerkedéssel.

Következő nap, azaz kedden, mi is az órára siető diákokkal közösen mentünk az iskolába. Míg ők tanórákon ültek, addig mi valami igen új és szokatlan dolgot próbáltunk megvalósítani. A három iskola színjátszó körei vegyesen, nagyjából 60 tanuló, dolgoztunk egy közös darab összerakásán. Zene, vers, improvizáció, kisebb illetve nagyobb csoportokban való munka.

Ehhez hasonlót nem tapasztaltam még, ám kijelenthetem, közel sem volt olyan lehetetlen, mint elsőre gondolná az ember.

Kevesebb mint két nap alatt színre vittünk egy általunk alakított darabot, ami nem kis dolog. De hadd ne siessek előre.

Délután az úgynevezett Jókai utat jártuk végig, ami nem másból állt, mint egy két órás vezetett előadásból, keresztül-kasul a városon, Jókai Mór életének egy-egy darabját megismerve, a könyveiben leírt látképeket s helyszíneket felfedezve. Ezt táncház követte, ahol ismerős, itthoni dallamok is felcsendültek, sokunk örömére. Az estét már ismételten a komáromi fogadó diáktársainkkal töltöttük, akik az ottani diákéletet, s annak szépségeit mutatták meg nekünk.

Hatalmas kört alkotva beszélgettünk egymással, budapesti, komáromi, s székelyudvarhelyi diákok mind vegyesen. Számomra talán ez volt a legemlékezetesebb pillanat.

És íme, elérkeztünk az ott töltött időnk végéhez. Reggel korán búcsút vettünk a fogadócsaládjainktól és diáktársainktól, hiszen a napunkat immár nem az iskolában, hanem a színházban töltöttük. Marasztaltak, éppen ezért, így gondolom, nem csak számunkra telt kellemesen az ott töltött idő :).

A színházban komoly munka kezdődött, technikai próbákkal, a közös darab pontra tételével, illetve minden iskola a saját maga hozta darab elpróbálásával.

Ahogyan közeledett az este, azaz maga az előadás ideje, úgy fokozódott a hangulat.

Mind izgatottan vártuk, hogy színpadra léphessünk, bár jócskán fáradtak voltunk már. Az ünnepélyt beszédek sora nyitotta, majd egy zenés verses előadás követte, végül pedig az egyéni előadások következtek. Záró produkcióként a közös darab szolgált, melyet Radnóti Miklós „Nem tudhatom...’’című versével zártunk.

Három nap nem tűnhet túl soknak, de a megannyi élmény s tapasztalat, melyet szereztünk, a sok új ismerős mellett persze, drága számunkra.

Nem is gondolná az ember, hogy bár határok s időzónák választanak el egymástól, ily közel tudja az ember érezni magát az otthonához. Felbecsülhetetlen értékben részesültünk ez által.

Farkas Hanna-Gréta, X.B osztály

A tavalyi évben került először sor az Összetartozás Napjának közös ünneplésére a testvériskoláinkkal.

Míg 2025-ben a budapesti Szent István Gimnázium látta vendégül a három iskola kórus csoportjait, idén  iskolánk színjátszócsapata, a koméditások utazhattak Komáromba, ahol a szítjátszásé volt a főszerep.

Hasonlóan a tavalyi felépítéshez, minden csapat megcsillogtathatta tehetségét egy-egy saját produkcióval, valamint hozzájárult egy közös előadás létrehozásához is. Kétségtelenül nehezebb dolgunk volt ez alkalommal, hiszen közel sem olyan egyszerű egy hatvan fős előadást összerakni két délelőtt lefolyása alatt, mint egy pár, már megtanult éneket, finomra hangolni. Ennek ellenére, úgy érzem közös erőbedobással, sikerült idén is valami igazán értékeset a színpadra állítani.

Az ottlétünk nem szenvedett hiányt programban. Hétfő délután érkeztünk meg a Komáromba, a Selye János Gimnáziumhoz, ahol már nagy lelkesedéssel vártak ránk az ottani diákok családjaikkal, akiknél a következő két napot töltöttük. A nap hátralevő részét ki-ki a maga fogadócsaládjával töltötte, akik minden jóval elláttak minket.

Másnap reggel a helyiekkel együtt mentünk iskolába, viszont míg ők a megszokott tanóráikon vettek részt, mi nekifogtunk a saját munkánknak. Mindenki megtalálta a helyét a darabban, így apránként, ki-ki a saját részét hozzárakva, kezdett formát ölteni az előadás.

Ebéd után Jókai Mór életútját járhattuk körbe, ezáltal is egy kicsit jobban megisverve Komárom városát. Az estét táncházzal és bőséges lakomával zártuk, majd elbúcsúztunk egymástól és visszatértünk ideiglenes otthonainkba egy utolsó éjszakára. Szerda reggel ismét nyakunkba vettük a világot, elköszöntünk fogadócsaládjainktól és befoglaltuk a Városi Művelődési Központot. Bár fárasztó volt a délelőtti intenzív próba, szükséges volt rá, hogy az estére felkészültek legyünk. Még egyszer volt időnk a helyszínen is elpróbálni a saját produkcióinkat, mielőtt kezdetét vette volna a fellépés előtti zsongás.

Az este hatalmas sikernek bizonyult. Leírhatatlan pillanat volt annyi fiatallal egyszerre betölteni a színpadot és fejet hajtani a közönség előtt.

Abban a percben tényleg mindannyian összetartoztunk és büszkén vállaltuk a munkát, amit az elmúlt pár napba fektettünk.

Szerencsére az előadás lejártával még nem ért véget az este, hiszen azt egy álló fogadás követte, ahol még egy kicsit beszélgethettünk, ismerkedhettünk és együtt lehettünk a testvériskoláinkkal.  Úgy gondolom aznap este egyikünk sem távozott üres szívvel, hiszen egy olyan élménnyel tértünk haza csütörtök reggel, ami egész életünkben kísérni fog. 

Sándor Hanna, X.A osztály

Hálás köszönet a fogadócsaládjainknak a szeretetteljes fogadtatásért! ❤️

2026. április 11-én este tíz merész, zömében komédiTÁsos, gimis diák vette nyakába a világot, és indult Veli Lošinjba, Horvátország egy apró városkájába, nem is sejtve, mekkora élmény várja őket.

Bár sok száz kilométerbe és két napba telt, amíg eljutottak a szigetre, már ez idő alatt sem volt hiány kalandban és nevetésben. Tizenkettedikén, vasárnap délben érkezett a csipet csapat Zágrábba, ahol megismerték Marko-t, a program vezetőjét. Egy rövid, de tartalmas körbevezetést követően a fővárosban, a budapesti diákok is megérkeztek a bentlakásba. Másnap reggel, mire a horvátok is csatlakoztak, az egy nyelvet beszélők már egy tartalmas éjszakát éltek meg közösen. 

Veli Lošinj-t nem telt sok időbe felfedezni, viszont amilyen apró, annyira varázslatos kisvárosnak bizonyult. Úgy gondolom egy kicsit mindenki beleszeretett a horvát sziget nyugalmas környezetébe. Az elkövetkező egy hét alatt rengeteg szempontból fejlődött minden résztvevő.

Habár a hangsúly a mesterséges intelligencia hatékony és helyes használatán volt, a kommunikációs készségek fejlesztése sem szorult háttérbe. Szoros kapcsolatok alakultak ki, amelyeknek a nyelvi akadályok sem szabtak határt. 

Az első nap folyamán a fiatalok Marko vezetésével csapatépítő foglalkozáson vettek részt, amelynek keretében belátást nyertek a program szabályaiba, lefolyásába és egy kicsit egymás világába is.

A következő két napban az előre leosztott kettes illetve hármas csapataok tartották meg a többieknek az előre kidolgozott workshop-okat.

Minden nap 4 témát dolgoztak fel a résztvevők, mindegyiket más-más csapat vezetésével, reggel fél kilenctől kettőig. A délutánjával mindenki saját belátása szerint gazdálkodott. Az erdélyi csapat ezen alkalmakkor beiktatott partmenti sétákat, kártyapartikat, beszélgetéseket és a komédiTÁsok készülő előadásának ihletéül szolgáló regény közös felolvasását.

A pénteki napot egy közeli városban, Mali Loŝinj-ban töltötte a társaság, ahol lehetőségük volt vásárolni, strandolni, lakmározni és minőségi időt tölteni egymással. Másnap még a megszokott workshop-ok töltötték ki a délelőtött, a rákövetkező napon viszont már azon dolgozott minden szorgos résztvevő, hogy valami maradandóval vonjon konklúziót a program alatt átéltekből. Ez a nap segített átgondolni és felfrissíteni minden újonnan szerzett tudást és tapasztalatot, hogy az utolsó Veliben töltött napunkon elkészíthessük a Youthpass-hez szükséges önértékeléseket. 

Visszatérve az iskolába, szembe nézve a sok pótolandó anyaggal, sok időnek tűnik a távollétünk, viszont ha visszagondolunk az utunkra, egy szempillantás alatt telt el az a tíz nap, amelyet együtt töltöttünk.

Úgy gondolom, mindenki nevében kijelenthetem, hogy egy felejthetetlen élményben volt részünk, amit az életünk sok aspektusába magunkkal fogunk vinni. 

Hálásak vagyunk, hogy lehetőséget kaptunk egy ilyen színvonalas program résztvevőivé válni, valamint kísérőtanárainknak, Szűcs-Olcsváry Melindának és Bekő Melindának, türelmükért, megértésükért és a jobbnál jobb beszélgetésekért.

Sándor Hanna, X.A osztály

 A ’26-os évfolyam nagykorúsítási ünnepségére hatalmas erőbedobással, s még annál is inkább lelkesen készült a sok világjáró, fáradt komédiTÁs.

Hiszen kerek egy héttel a nagy nap előtt, kimerülten, s rengeteg új élménnyel s tudással a zsebünkben tértünk haza Budapestről, az Ádámok és Évák Ünnepségről, melynek témája Vörösmarty Csongor és Tündéje volt. Ez csupán azért megemlítendő, mivel ettől az eseménytől megihletődve készülődtünk a Maturandusz előadásra is, kéz a kézben, olykor ezt a darabot, olykor a másikat próbálva délutánonként. 
    

Igazán szívünkhöz nőttek a szereplők, már-már egymás szövegét is kívülről fújtuk, s így bármely karakter szerepébe bújva, jó hangulatban teltek a próbák. Különleges mesevilágot tár elénk az eredeti darab, melyet Mezei Gabriella és Jakab Tamás színészek segítségével, az ő szárnyaik alatt vittünk színre. Sokszínű, s egyedi történetet sikerült a legvégén kikerekíteni belőle, saját, elképzeléseink s személyünk belevive a jelenetekbe. Példának okáért felhoznám a tündérek csoda szép fehér ruháját, melyben áhítatban táncolva akasztgatták az almákat a fára, mindegyikükön valahol egy felbukkanó, élénkvörös kiegészítő. Ez sem volt ám véletlen, hiszen az eredeti darabban a tündérek „nemtő’’ néven vannak emlegetve. Persze, mi próbák közben, nevetések közepette „mentőkként’’ emlegettük őket, kifigurázva a hasonló hangzást. S valahogy rájuk ragadt a név, így mikor azon gondolkoztunk, milyen ruhában libbenjenek színpadra, az az ötlet támadt, miért ne öltözhetnének a mentősök színeibe, fehérbe, s vörösbe. Bár egyszerű szójátékként indult az egész, a végén egész jól mutatott ez a párosítás. 
    

Egy másik kiemelendő részlet az a fuvola beépítése volt a darabba. A zene persze mindig remek kiegészítője a történet mesélésnek, de ilyen élő, ilyen kézzelfogható módon különleges volt megtapasztalni. Bár a próbák a hangszerrel nem voltak bakimentesek, hisz a fuvola egyszer sajnos meg is sérült, szerencsére a végén minden összeállt, s sem a zenész, sem a hangszer nem szenvedett túl nagy kárt. 

Ezentúl megemlíteném még a szívünknek kedves komédiTÁst, akitől sajnos ezzel a darabbal búcsút vettünk, hisz iskolánk kapuin hamarosan átlépve a nagyvilágban találja magát Dorka.  Mózes Dorka, aki a darab mozgató ereje volt, mint a gonosz, s irigy Mirígy, oszlopos tagja volt kis közösségünknek. Hatalmas ajándék volt, hogy még egyszer utoljára együtt dolgozhattunk, s reméljük, számára is szép emlékként marad meg a közös munka s játék. 

Mindent összevetve, bár szembesültünk nehézségekkel a felkészülés hetei folyamán, s még az előadás pillanatában is, hatalmas, s legfőképp pozitív élmény volt, csupán azt tudom remélni, a nézők számára is hasonló tapasztalat volt; hiszen kicsit ez is volt a célunk, valami szépet, maradandót, s lehetőleg nem elcsépeltet adni útravalóul a búcsúzó tizenkettedikeseknek, Vörösmarty örök érvényű gondolatait új keretbe helyezve. 

    Farkas Hanna-Gréta, X. B osztály
 

Nem gondoltam, hogy csupán 7 próba alatt ilyen tartalmas előadást lehet megvalósítani.

A próbák gördülékenyen mentek, hála Mezei Gabriellának és Jakab Tamásnak. Szerencsére pozitívan csalódtunk, abban a tekintetben, hogy vajon sikerül-e időben elkészülnünk, mert produktívak voltunk és mindenki komolyan vette a szerepét. Persze sokat kacagtunk is,  mert pár jelenet kimondottan szorakoztató volt számunkra. 
Kis előadásunk Csongor és Tünde szerelmét és egymásra találását mutatta be. Az ők szerelmük inkább mesebeli és romantikus. Eközben betekintést nyerünk Balga és Ilma szerelmi szálába is. Ők viszont inkább a komikus és földi szerelmet mutatják be. Mózes Dorka (a mi vegzősünk 🫶) alakításában, Mirígy megpróbálja elrontani a szerelmüket, próbalja akadályozni őket mindenben.  

Szerintem az előadás csodás lett. Sok pozitív visszajelzést kaptunk és építő kritikát is. Szép munkát végeztünk. Igazán hálás vagyok, hogy részt vehettem az előadásban.

Fábián Sára, IX. E osztály

Kedves előadásunk gördülékenyen összejött, mert kellő erőbedobással vágtunk bele. 

Persze a kellő jókedv sem maradt el ami a legjobb üzemanyagként hajtott minket a próbákon. Mindegyikünkben maradt néhány Vörösmarty szöveg, és reméljük ez a végzősökre is igaz. Az előadás számukra azt az érzést  keltheti, hogy az egyetlen igaz és biztos érték a szerelem, vagy legalábbis a szeretet. Én a tudós szerepébe bújtam, aki egyike a három vándornak, akik végül kisemmizve érnek vissza a kiindulópontra, mert boldogságuk forrása álságos és magánytól kongó. Az ők példájuk figyelmeztetéssel szól végzőseinknek, hogy legyenek szerények, megfontoltak és elővigyázatosak, hogy a legjobb döntéseiket hozhassák felnőttkorukban. S mint Balga és Ilma esetében is, a jókedv meg kedély se maradjon távol tőlük! 

Flórián Kristóf, XI. E osztály
 

Van az a háromnapos budapesti kiruccanás, amikor az ember nemcsak helyet vált, hanem nézőpontot is.

A komédiTÁsok számára ez a három nap ilyen volt. Busszal, létrákkal, paravánokkal, szövegekkel, jelmezekkel, félálomban ismételt monológokkal, és nagyon éber kérdésekkel érkeztünk meg Budapestre – és egy kicsit máshogy tértünk haza.

Első utunk rögtön a Nemzeti Színházba vezetett, az Ádámok és Évák Ünnepének első próbanapjára.

Páratlan élmény részese lenni annak a gépezetnek, amelynek minden fogaskereke - ügyelő, díszletes, hangosító, fénytechnikus, nézőtéri alkalmazott, ifjúsági felelős - teljesen átengedi magát a diákszínjátszóknak és a 14 csapat produkcióját egyenként végigkísérve, segítve szerez több száz fiatalnak páratlan élményt. Ezúttal is hatalmas köszönet érte! 

A SZÉK étteremben elköltött ebéd is programpontnak számít és lassan hagyománnyá válik, hogy egy nap felkeressük Szidiéket, hogy a pesti telet emésztgetve hazai ízeket kóstolhassunk. Ezután következett egy nem túl sikeres filmválasztás, a tavalyi két magyar sikerfilm után, ez igazi csalódás volt, de kárpótólva lettünk a következő két nap.

Második nap hivatalosak voltunk a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumba, ahol a Tamási Áronról szóló előadásunk, az Emberi szó nemcsak vendégjáték volt, hanem találkozás. Találkozás egy másik iskolával, egy másik közönséggel, és persze Tamásival, aki ilyenkor mindig kortársunkká válik egy kicsit. A színpadon kimondott szavak nem maradtak ott: visszhangoztak a nézőtéren, az öltözőben, a kiértékelőben. Hálás köszönet ezúttal is kis csapatunk örök patrónusának, A. Szabó Magdának, akiben ez a vendégelőadás ötlete megfogalmazódott és Bese Benő igazgató úrnak, aki szívélyesen meghívta és fogadta a komédiTÁsokat. Külön köszönjük az igazgató úr lelkes körbevezetését, hatalmas, gyönyörű és páratlan felszereltséggel rendelkező iskola a Jedlik Ányos Gimnázium, csak ámultunk és bámultunk.

Este pedig a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila Leonce és Léna adaptációja, a Letargia egy olyan előadás volt, amelyben az énkeresés nem elvont fogalom, hanem pulzáló állapot: ugyanúgy szólalt meg a színpadon, mint a nézőtéren ülő fiatalok fejében. A kérdés nem az volt, hogy „kik vagyunk”, hanem hogy mit kezdünk azzal, hogy nem tudjuk. Az energia végig jelen volt, a tempó, a zene, a szaladás folyamatos feszültséget teremtett, miközben a telefonidő sem volt tabu: a képernyők részei annak a világnak, amelyben a Z generáció él. A szünetben a határ színpad és nézőtér között egyszerűen eltűnt. A színészek nem levonultak, hanem maradtak — buliztak, együtt lélegeztek a közönséggel, a fiatalokkal. Ez nem gesztus, hanem állítás: ez az előadás nem róluk szól, hanem velük. A fiatal nézők nem kívülállók, hanem benne vannak az egészben, a ritmusban, a zajban, a kérdésekben, és a fenntartott tükörben.

Utazásunk valódi apropója a 2026-os Ádámok és Évák Ünnepe volt a Nemzeti Színházban, a Magyar Kultúra Napján. Az idei program középpontjában Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve állt: 14 csapat, 14 jelenetben gondolta újra a klasszikus szöveget, saját kérdésekkel, mai hangsúlyokkal. A nagyszínpadon markánsan különböző színházi nyelvek szólaltak meg, mégis közös forrásból táplálkozva.

Ünnep volt – de nem a megszokott értelemben. Inkább egy hatalmas, közös színházi lélegzetvétel.

A komédiTÁsok számára pedig ez az este csendes visszajelzés volt a közös munkára. A zsűri megjegyzése – amely a szövegmondás tisztaságát, pontosságát és természetességét emelte ki – megerősítette azt, amit a próbák során hangsúlyozni próbáltunk: hogy Vörösmarty nyelve akkor él igazán, ha érthetően, belülről és gondolatokat közölve szólal meg. A csapat szakmai irányítója és mentora Mezei Gabriella, a Tomcsa Sándor Színház színésze is méltán volt büszke a kis csapatunkra.

A Gála számokban így nézett ki: 234 diák, 23 felkészítő tanár, 14 jelenet, 134 perc játékidő.

A komédiTÁsok ebben a három napban nemcsak játszottak és néztek, hanem tanultak is – egymásról, színházról, és arról, hogy a kultúra nem vitrinben lakik, hanem emberek között történik. 

Hálás köszönet iskolánknak, a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítványnak, Geréb Leventének, Geréb Lászlónak és Imre Lászlónak. 

Szűcs-Olcsváry Melinda, csapatvezető

2024. szeptemberében mutattuk be Tamási Áron gazdag életművét idéző közel 45 perces előadásunkat, az Emberi szó-t.

Az előadásban megszólalnak Tamási legismertebb műveinek részletei – Ábel a rengetegben, Tündöklő Jeromos, Vadrózsa ága, Énekes madár –, valamint levelei, vallomásai és korabeli visszaemlékezések, megidézve mindazt a humort és tiszta hitet, amely iskolánk névadójának művészetét minden nemzedék számára élővé teszi.

A bemutató óta változások történtek kis csapatunk összetételében, a két Tamásink azóta színi-, illetve informatika egyetemen van, Tamási édesanyja pedig táncművésznek tanul. Szeretettel öleljük őket! 

Az A. Szabó Magda által gondosan összeállított szövegkönyv viszont túl fontos üzeneteket hordoz ahhoz, hogy mi, a Tamási Áron Gimnázium színjátszócsapata ne játszuk többet ezt az előadást. Elhatároztuk tehát, hogy folyamatosan ébren tartjuk majd, és ahogy valaki kikerül a szereposztásból, mert kinőtte az iskolánk padjait, rögtön behelyettesítjük őket ifjabb komédiTÁsainkkal. 

Az idei komédiTÁsok őszi táborunkban el is kezdődtek az új Tamásijaink, Gáborjaink, Ábeleink, Magdóink és Mókáink szárnypróbálgatásai. 

December 2-án pedig már vendészerepelni vittük az Emberi szó-t Székelykeresztúrra, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumba. Köszönjük szépen az iskola nyitottságát és azt is, hogy kíváncsiak voltak az előadásunkra. Hálás köszönet Czire Alpár igazgatóhelyettesnek a szervezésért! 

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

2025. szeptember 12-14 között a komédiTÁsok csapata másodjára szervezte meg az immáron hagyománnyá érett őszi bemelegítő tábort Farkaslakán, illetve Szencseden.

Az idei tábor fő célja az Emberi szó előadásunk felfrissítése volt.

Amint megérkeztünk a farkaslaki Kultúrotthonba egy alapos bemelegítés után következett a szöveg átolvasása, majd a szerepek újraosztása. Búcsút véve a ballagó 12-esektől, és üdvözölve a tavaly érkezetteket, teljesen felfrissítettük az előadást. A pénteki napot teljes egészében erre szántuk: kipróbáltuk az új szerepeinket, és láttunk másokat a miénkben, ami egyszerre volt különös, de mégis melengető érzés.
Este a Kotyogó vendégei voltunk, lehetőségünk volt használatba venni a wellness részleget, valamint bőségesen elláttak minket meleg kürtőskaláccsal és pizzával, ami, talán mondanom sem kell, az utolsó szeletig elfogyott.

Másnap újra a farkaslaki kultúrban kezdtünk, és kora délutánig sikerült pontra tennünk az előadás jeleneteit: előkerültek a jelmezek és kellékek. Mindenkinek izgalmas volt egyben látni a régi előadást új színeiben. A végzősökön érezhető volt a megnyugvás, hiszen meggyőződhettek arról, hogy jó kezekben hagyják a szerepeiket.
Délután visszatérve a szencsedi szállásra a fiúk tüzet raktak, és megsütötték nekünk az ebédet, közben pedig beszélgettünk. Végül, az egyenlő munkamegosztás jegyében a lányok elmosogattak.

A délután hátralevő részében sem tétlenkedtünk, ugyanis közösen elolvastuk az egyik legnagyobb magyar drámánkat, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét. A közös olvasás meglepően jól sikerült, sokat nevettünk az érdekes szófordulatokon, és együtt értelmezve a drámát mindenkinek kitisztult a cselekmény. Sokkal jobb volt együtt, a szerepeket felosztva átrágni magunkat egy ilyen irodalmi művön, mint otthon egyedül.
A dráma elolvasása azért is volt nagyon fontos, mert a komédiTÁsok csapatát az idei évben is meghívták a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő Ádámok és Évák Ünnepére. Ezen az alkalmon minden csoport az előbb említett mű egy kisorsolt részletével fog színpadra lépni.

A tábort vasárnap kora délután zártuk egy közös kiértékelővel, amin most is elhangzott, hogy mennyire jó nekünk együtt lenni és alkotni. Az alkotással kapcsolatban pedig, most készül egy meglepetés projektünk, ahol majd nyomon lehet követni a munkásságunkat. 

Itt szeretném megköszönni Mezei Gabriella színésznőnek és Szűcs-Olcsváry Melinda tanárnőnek a gondoskodását, akiknek minden adandó probléma ellenére szívügyük a kis csoport szeretgetése. Nekik köszönhetjük, hogy a komédiTÁsok egy ilyen befogadó, önfeledt és vagány közösség. Mindig elcsodálkozom azon, hogy honnan van erre ennyi lelkesedésük, ötletük és energiájuk, de azt hiszem, ha az embernek valami igazán közel áll a szívéhez, akkor ezeket a dolgokat mind szeretettel és lelkiismerettel teszi.

Ugyankkor hálás köszönettel tartozunk a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnökasszonyának, Hadnagy Jolánnak az állandó gondoskodásáért, a farkaslaki Kultúrotthonnak, hogy másodjára is helyet adott a táborunk alkotói folyamatának, valamint a Kotyogó Étteremnek az önzetlen támogatásukért.

Lőrincz Boglárka, XI.A osztály

A program lehetőséget nyújtott arra, hogy elmélyülten foglalkozhassunk korunk egyik égető problémájával, megismerjük a horvát, szerb és portugál résztvevőket, valamint egy héten keresztül aktívan gyakoroljuk angoltudásunkat.

A hetet egy összerázó nappal kezdtük, ami tökéletes volt a jég megtörésére, és előkészített bennünket a soron következő workshopokra, amelyek minden kreativitásunkat és figyelmünket igénybe vették.

A program során mindenkinek elő kellett készíteni és le kellett vezetni egy workshopot, amelynek kivitelezése teljes mértékben a felelős kiscsoportra volt bízva. Számomra ez nehéz feladatnak bizonyult – ez volt az első alkalom, hogy ilyen kreatív foglalkozást vezettem, ráadásul nem is az anyanyelvemen. Mindezek ellenére rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.

A program egyik legemlékezetesebb része a nemzetiségek estéje volt, amelynek keretében megismerhettük a horvát, szerb és madeirai kultúra egy-egy szeletét. Megkínáltuk egymást nemzeti finomságainkkal, néptáncot tanítottunk egymásnak, végül pedig a mi csapatunk egy kvízzel is készült, hogy a projekt résztvevői biztosan megjegyezzenek valamit Romániával kapcsolatban.

A hét végén mindannyian egy-egy személyre szabott Youthpass bizonyítvánnyal gazdagodtunk, amely az Európai Unió hivatalos irata, és tanúsítja, hogy mely kompetenciáink fejlődtek a program során.

A kísérőtanáraink Szűcs-Olcsváry Melinda, mint a komédiTÁsok vezetője, valamint Bekő  Melinda, aligazgató asszony voltak, akik a legnagyobb szeretettel gondoskodtak rólunk, és nem érezték tehernek a vakációjuk utolsó hetét diákjaikkal tölteni. A program fő koordinátora, Marko Užarević, az első pillanattól kezdve megnyert minket a kedvességével, megértő és elfogadó magatartásával, ami egy bizalmas és biztonság érzetet adó légkört teremtett a foglalkozások alatt.

Délutánjainkat szabadon tölthettük, és a szabadidőben megtapasztalhattuk a horvát résztvevők vendégszeretetét. Az ott megismert Dani és Matej a legnagyobb örömmel és odaadással vezettek minket körbe a Korana folyó környékén, megmutatták a legjobb pékséget, fagyizót, és időt, energiát nem sajnálva csatlakoztak hozzánk egy esti röplabdázásra. Végtelen kedvességgel és türelemmel bántak velünk, amit reméljük, egyszer viszonozhatunk.

Igyekeztünk a szabadprogramot is aktívan és tartalmasan tölteni, így ellátogattunk Krk szigetére, ahol megmártózhattunk az Adriai tengerben, színes köveket gyűjthettünk, és felfedezhettük a csodás óvárost. Egy másik délutánon Zágrábba látogattunk, amelyet szintén szabadon bejárhattunk. A Plitvicei-tavak is szerepeltek a programunkban; a nemzeti parkban tett kirándulás mindannyiunk számára felért egy terápiával, hiszen a gyönyörű, türkiz víz és a csodálatos vízesések teljesen elvarázsoltak bennünket.

Zárásképpen, az utolsó ott töltött esténken ellátogattunk Károlyváros egyik nagyszabású szabadtéri őszi rendezvényére.

Személy szerint nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a projektnek, és meleg szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ha lehetősége van, éljen az alkalommal, és vegyen részt az Erasmus+ program által nyújtott képzéseken. Nemcsak tudását és nyelvi készségeit fejlesztheti, hanem részese lehet egy befogadó közösségnek is, és megtapasztalhatja, mennyire különbözőek lehetünk – mégis milyen jól tudunk együtt dolgozni.

Lőrincz Boglárka, XI.A osztály