Elemi oktatás

Elemi oktatás


Aki nem lép egyszerre...



Szeptemberben, amikor iskolába szólít a csengő, különböző lendületű lépésekkel lépik át az iskola kapuját a kisdiákok. Van, akinek magabiztosan kopog a cipője, másnak halkan surran a sportcipője, és olyan is akad, aki bátortalanul botorkál az ünneplő lábbelijében. Júniusban azonban vidáman, magabiztosan és egyszerre lépve táncolja át magát a „kicsigimis” gyereksereg a nyári vakációra. Talán ezek a lépések ihlették az előadást?

Az idén a Városháza Szent István Terme adott teret a hagyományossá vált táncos mulatságnak június 17-én. Az új helyszín új színeket adott az előadásoknak.

A konferáló Albert Anna, ötödikes „véndiákunk”, örömmel tolmácsolta a néptáncoktatók szavait:

„A néptánc a gyermekkor nagy részében nem válik külön a játéktól, annak szerves részeként jelenik meg. Nemcsak szórakozási forma, hanem remek eszköz a gyermeki fejlődés számos területén. A néptáncórák feladata a néphagyomány és kultúra ápolása mellett az élményadás, a gyermekek játékba és táncba való belenevelése.” (Boros Hilda)

Az évzárót az I. osztályosok Énekes Madárkák népdalcsokra indította. Felkészítőjük és tanítójuk, Szabó Zsuzsa vallja: „Népdalainkban arról éneklünk, amit nem írtak meg tollforgatóink. Az emlékezet élteti a diákjaimnak megtanított népdalainkat.” A 15 elsős diáklány szívből jövő énekét ebben a tanévben több rendezvényen is hallhattuk: udvarhelyszéki népdalcsokrot adtak elő a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub Díjosztó Gáláján. Népdalszólistáink, Boros Zsófia, Nagy Ágnes és Lőrincz Villő sikeresen részt vettek az iskolánkban szervezett Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő udvarhelyszéki döntőjén. Gyermekdalos összeállítással nyitották meg a Tavaszi szél vizet áraszt Hargita megyei óvodai népdaltalálkozót az Eszterlánc óvodában, amelyet a XVIII. Udvarhelyszéki Népdalfesztiválon is elénekeltek, Boros Zsófia citerakíséretével.

Az előkészítő osztály népi gyermekjátékokat mutatott be. Nemrég még más-más óvodába jártak, és máris eggyé kovácsolta őket a játék. Szeretnek játszani tanítványaink nemcsak az órákon vagy a szünetekben, de szívvel-lélekkel játszanak a színpadon is. Mennyi élet, mennyi derű volt ebben a táncjátékban! Mosolyt csaltak a velük együtt ünneplők arcára.

Az első osztályosok népi gyermekjátékai szemet gyönyörködtető köröket rajzoltak a terem padlójára: hol egy körben, hol párhuzamos körökben, hol három vagy épp hét körben pörögtek, vonatoztak vagy sövényt fontak. Öröm volt látni a csodaszép viseletben pompázó gyermeksereg vidám táncát.

A másodikosok héttagú népdalcsoportja udvarhelyszéki népdalokat adott elő. „Vannak dallamok, amelyek nem csupán a fülünkhöz, hanem egyenesen a szívünkhöz szólnak. A népdalok ilyenek: magukban hordozzák őseink örömét és bánatát, a szülőföld szeretetét és a közösség összetartó erejét. Különösen megható, amikor ezeket a dallamokat gyermekhangok szólaltatják meg, hiszen ilyenkor a múlt és a jövő találkozik egymással. A második osztályosok tiszta szívvel és szeretettel őrzik tovább ezt a kincset. Minden elénekelt népdal egy apró híd a gyökereink és a következő nemzedék között” – vallja felkészítő tanáruk, Fancsali Adélka elemi tagozatos tanár.
A másodikosok emellett moldvai táncokat is előadtak.

A Kicsi Gereben Gyermeklakodalmast mutatott be. A néptánc ugyanis nemcsak szórakozási forma, hanem remek eszköz arra is, hogy felkeltse az érdeklődést gazdag népi kultúránk iránt, miközben megismerteti a gyerekekkel hagyományainkat és szokásainkat. A néptánccal együtt elsajátíthatóak azok a szükséges érintkezési formák, amelyek a közösségi életben nélkülözhetetlenek. A felnőttek lakodalmi szokásait utánzó gyermeklakodalom egykoron a gyermekek önálló táncalkalma volt, amelyben a lakodalom minden fontos szereplője megjelent.


A harmadikosok felcsíki táncokkal készültek. Felcsík az a tájegység, ahol ötvöződik a régi és új stílusú táncréteg, valamint polgári eredetű táncok is megtalálhatók. Ezekből láthattunk egy kis ízelítőt: zsukát, héjszát, kezest, változtatóst, lassú és gyorscsárdást, valamint gólyást.


E jeles napnak egy másik gyöngyszeme a harmadik osztályosok búcsúztatója volt, amellyel az elemi tagozat végzőseit, a negyedik osztályosokat köszöntötték. Útravalóként három apró ajándékot készítettek nekik, amelyek mind egy-egy fontos üzenetet hordoznak. Az első az alma alakú mézespogácsa. Az alma ősidők óta a tudás jelképe, hiszen a tudás olyan kincs, amelyet senki sem vehet el tőlünk. A méz édessége pedig arra emlékeztet, hogy a tanulás öröm is lehet. A második ajándék egy csipetnyi só, amely az élet ízét, az emberi kapcsolatok értékét és a maradandóságot jelképezi. A harmadik ajándék pedig egy kis üvegbe zárt üzenet, amely a jövőt szimbolizálja. Ezeket az üzeneteket vitték magukkal a tarisznyájukban az elemi tagozattól és tanítójuktól búcsúzó negyedikesek: a tudás szeretetét, a barátságok értékét és a jövőbe vetett reményt. A közös éneklés és a szavalatok még tovább emelték az ünnep fényét.


A negyedikesek udvarhelyszéki csárdást, verbunkot és szökőt táncoltak. Előadás közben az arcukon öröm és büszkeség tükröződött, mozdulataikból magabiztosság és egymásra figyelés sugárzott. Mosolyogva, teljes összhangban követték egymást, élvezték a közös tánc minden pillanatát. Előadásuk nemcsak a népi hagyományok szépségét idézte meg, hanem azt is megmutatta, hogy a közös élmények, a zene és a tánc milyen természetesen teremtenek közösséget, erősítik az összetartozás érzését, és örömteli emlékekkel gazdagítják a résztvevőket. A tánc a fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása, és egyúttal nagyszerű ismerkedési lehetőség is. Nemcsak a legény- és leánykorban, hanem a későbbi élet során is elmaradhatatlan érték a táncismeret.

Köszönjük Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának a helyszín biztosítását, Boros Hildának és Boros Bélának a táncok megtanítását és a koreográfiák összeállítását, András Gellért zenetanárnak a hangosítást, Albert Anna V. osztályos diákunknak a konferálást, az elemi tagozat pedagógusainak a mentorálást, valamint a szülőknek az egész évben nyújtott támogató jelenlétet.

 

Szabó Zsuzsa, Nyárádi Izabella, Fancsali Adélka-Leilla, Székely Emőke és László Mária elemi tagozatos tanárok


Sakk a Patkóban – Sakkverseny iskolásoknak

 

Június 18-án, tanév utolsó előtti napján, amikor már türelmetlenül várjuk a tanév utolsó csengőszavát, mi lehet jobb program, mint kivonulni a város szívébe, a történelmi központba, és kétszáznegyvenedmagaddal sakkozni hat játszmát a kiáradó fényben?


Pontosan ez történt. A kinyitott iskolaablakokon beáradó vidám, lüktető gyerekzsivaj, majd a hullámokban elcsendesülő, játékban elmélyülő diáksereg hat játékon át élvezte egymás társaságát, és a játszmák közti szünetekben izgatottan osztotta meg a tapasztalatait.


Diákjaink szívesen vesznek részt sakkversenyeken, mert megismerik a korosztályukban versenyző társaikat. Sokat utaznak a mára mozgalommá növő, civil kezdeményezésű Sakk az iskolában projekt keretében lebonyolított rendezvényekre, amely egyben ennek a rendezvénynek is az egyik támogatója. A program több ezer gyermeket ér el, és folyamatosan biztosítja a szükséges sakk-készleteket, órákat és módszertani tankönyveket az iskoláknak.


Az elemi tagozaton lassan már történelem a 2014–2015-ös tanévtől egy osztályban bevezetett, választható tantárgy, a sakk oktatása. 2023-tól minden elemi tagozatos osztályban választható tantárgy lett a sakk, diákjaink pedig a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub tagjaiként Rendi Éva szakosztályának tanulói. Éva nemcsak sakkoktató, hanem a sakkal kapcsolatos rendezvények igazi mozgatórugója is.

Simon Mária Tímea, a Székelyudvarhelyi Művelődési Központ igazgatója a verseny megnyitóján megosztotta személyes, szabadtéri sakkversenyekkel kapcsolatos emlékeit. Okkal büszke szülőként maga is megtapasztalta azt az örömöt és inspirációt, amit a Segesvár történelmi központjában zajló Sakk az Iskolában esemény jelentett. Emlékeztetett, hogy a kiváló eredményt elérő diákjaink sorozatos megmérettetései nemcsak arról szólnak, hogy a kitartó munkának megvan az eredménye, hanem arról is, hogy elismerjék egymás sikereit, és a kudarcot is nyereségként éljék meg – hiszen az együtt töltött idő egyszerre játék, kihívás és stratégia.


Köszönjük szépen Rendi Évának a töretlen lendületet és szakmai tudást, amellyel a város és a környék gyerekeit, fiatalságát szervezi és oktatja a sakkra!

Az idei megmérettetés szervezésében partner volt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a CS Gambitul Damei Jászvásár Sportklub és a Tamási Áron Gimnázium.

 

A Tamási Áron Gimnázium eredményei

A verseny végén a díjakat korcsoportonként, külön fiú- és lánykategóriában osztották ki a szervezők. Diákjaink az alábbi kiváló eredményeket érték el:

Előkészítő osztályos lányok:


1.    helyezés: Soós Viktória
3.    helyezés: Koncz Zselyke
4.    helyezés: Kovács Nóra
5.    helyezés: Deé Abigél

Első osztályos fiúk:


2.    helyezés: Albert Gergő
3.    helyezés: Hermann Dávid
4.    helyezés: Balázs Márton-Ádám


Első osztályos lányok:

1.    helyezés: Lőrincz Dorka (összetettben 3.)
2.    helyezés: Gedő Eszter (összetettben 4.)
4.    helyezés: Bálint Panna-Zoé

 

Másodikos fiúk:


4.    helyezés: Jakab Benedek
5.    helyezés: Ferencz Zalán


Másodikos lányok:


1.    helyezés: Gedő Boglárka
2.    helyezés: Orbán Ágnes

Harmadikos fiúk:


2.    helyezés: Vajna Zente Péter
3.    helyezés: Bodoni-Imre Regő
4.    helyezés: Kovács Regő
5.    helyezés: Molnár Dávid Áron


Harmadikos lányok:


1.    helyezés: Simó Villő (összetettben 2.)
2.    helyezés: Jakab Panna
3.    helyezés: Lakó Lelle
4.    helyezés: Fazakas Eszter

Negyedikes fiúk:


1.    helyezés: Kováts Árpád-Dávid (6-ból 6 ponttal!)
2.    helyezés: Vitus Balázs
4.    helyezés: Péter Mátyás

Negyedikes lányok:


2.    helyezés: Dimény Luca
3.    helyezés: Bindea Kata
4.    helyezés: Koszta Zenkő

V–XII. osztályosok:


2.    helyezés: Szőcs Lehel

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, felügyelő pedagógusnak és szervezőnek a sikeres rendezvényért!

 

Szabó Zsuzsa, Nyárádi Izabella, Fancsali Adélka-Leilla, Székely Emőke-Katalin és László Mária, elemi tagozatos tanárok


Élhető bolygót az unokáknak

 

Iskolánk elemi osztályos tanulói nagy lelkesedéssel vettek részt az Élhető bolygót az unokáknak című megyei rajzversenyen.

 

Két nagy témában versenyezhettek tanítványaink. 


A képzőművészeti alkotói verseny az Előkészítő, I. és II. osztályos tanulók számára szólt, és egy „Élhető bolygót az unokáknak” című rajz elkészítését várta a gyerekektől.

Az Irodalmi alkotói verseny a III–IV. osztályos tanulókat szólította meg, és egy vers, esszé vagy történet megírására hívta őket.


A pályázat célja az volt, hogy a gyerekek rajzaikon vagy írásaikban bemutassák, hogyan óvhatjuk környezetünket, és mit tehetünk egy tisztább, zöldebb bolygóért. 
A versenyre sok szép és ötletes alkotás érkezett. A rajzokon megjelent a szelektív hulladékgyűjtés, a fák ültetése, az állatok védelme, valamint a tiszta vizek és zöld parkok fontossága. A gyerekek színes, kreatív munkáikkal mutatták be, hogyan képzelik el a jövő élhető Földjét. Munkáik meggyőzőek voltak, hogy érdemes vigyázni a Földre, mely a miénk.

Szeretettel és örömmel gratulálunk a díjazottaknak! 

Előkészítő osztály:

Soós Viktória: megyei II. helyezés

II. osztály:

Sándor Sára: megyei dicséret

III. osztály:

Tamás Anna: megyei II. helyezés
Komoróczy Gerő: megyei III. helyezés

IV. osztály:

Nemes Lilla : megyei I. helyezés
Silye István: megyei III. helyezés

 

Reméljük, hogy a verseny üzenete sokáig elkíséri őket, és mindannyian teszünk azért, hogy Földünk még szebb és élhetőbb legyen.

 

Köszönjük a gyerekek lelkes munkáját, és kívánjuk, hogy továbbra is ilyen szeretettel vigyázzanak a természetre!

Nyárádi Izabella, Fancsali Adélka- Leilla, Székely Emőke- Katalin és László Mária alsó tagozatos tanárok
 


Mesék világa rajzverseny

 

A magyar népmesék csodálatos történetek, amelyek megtanítanak bennünket arra, hogy a jóság, a bátorság, a szorgalom és az őszinteség mindig értékes tulajdonságok.

A mesék hősei sok nehézségen mennek keresztül, de kitartásukkal és jó szívükkel végül elérik céljukat. Ezek a történetek segítenek nekünk hinni önmagunkban, és megmutatják, hogy a jó cselekedeteknek mindig megvan a jutalma.

A gyerekek munkái tele vannak színekkel, fantáziával és kreativitással. Látszik, hogy figyelmesen hallgatták a meséket, és ügyesen jelenítették meg a szereplőket és a történetek legszebb pillanatait, rajzaikkal életre keltettétek a mesék varázslatos világát. 
Minden alkotás egyedi, ötletes és szeretettel készült munka, amely tükrözi a gyerekek mesék iránti érdeklődését és gazdag képzelőerejét.

 

Külön gratulálunk a díjazottaknak!

Munkáik kreativitásukkal, gondosságukkal és szépségükkel méltán nyerték el a zsűri elismerését:

 

Előkészítő osztály:

Koncz Zselyke: megyei I. ès regionális II. helyezés

I. osztály:

Boros Zsófia: megyei I. és regionális III. helyezés
Szabó Zselyke: megyei II. helyezés

II. osztály:

Kálmán Anna – Borbála: megyei dicséret
Székely Zsanett: megyei dicséret

III. osztály:

Orbán Zsófia: megyei II. helyezés
Bíró-László Anna: megyei dicséret
 

IV. osztály:

Silye István: megyei I. és regionális III. helyezés
Dimény Luca: megyei III. helyezés

Szívből gratulálunk minden kis alkotónak!

Fancsali Adélka - Leilla, László Mária, Nyárádi Izabella és Szabó Zsuzsa és Székely Emőke tanító nénik


Elsőseink erdei iskolája a Kalonda-tetőtől Homoródszentpálig

SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   jún. 14, 2026  |  Elemi oktatás, Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek


Az erdei iskola olyan sajátos pedagógiai projekt és tanulásszervezési forma, amely integrált része a tantervnek. Olyan helyszínen valósul meg, amely eltér a tanulók megszokott lakóhelyétől, így a „benneélés” élményét, valamint a megtapasztaláson nyugvó, élményalapú tudást kínálja.

Elsősorban a tanulók aktív jelenlétére, a kooperatív tanulástechnikákra és a projektmódszerre épít. Legfőbb ereje, hogy kiválóan kiaknázza az együttes tevékenységekben rejlő szocializációs lehetőségeket, és igazi, egymásrautaltságban összekovácsolódott osztályközösséget teremt.

Az első osztályosok számára szervezett május 19–21. közötti háromnapos program  egyszerre volt készségfejlesztő és ismeretbővítő jellegű. A gazdag programkínálatban szerepelt kincskeresés, Tallér Tanoda-foglalkozás, szekerezés a nárciszrétre, csillagászkodás, néptánc, szabad játék, esti mese, meseábrázolás, erdei séta, madárles és közös bográcsozás is.

Élet a nárciszréteken: élményalapú természetismeret

A pünkösd előtti héten vettük nyakunkba a természetet, és felfedeztük a Kalonda-tető és Szencsed között található csodálatos nárciszréteket. Az első benyomásaink felejthetetlenek maradtak: a szénégető baksák keserű füstje, az első lépések után a cipőnkbe szivárgó hideg víz, a láp cuppogása, majd a hirtelen kisütő nap nyomán mindent elborító, bódítóan édes illatfelhő.
Bár ezek az összefüggő, nagy kiterjedésű nárciszmezők fokozottan védettek, szomorúan tapasztaltuk a civilizációs nyomás nyomait is: a területen lovak, tehenek és bárányok legelnek, amelyek patáikkal taposva kiszáradásra ítélik a mocsaras élőhelyet.

Terepi kutatásaink során megcsodálhattuk a hatalmas, gömbölyű koronájú idős bükkfákat, és közelebbről is megvizsgáltuk a helyi flórát és faunát:


•    Növényvilág: Tanulmányoztuk a csillagos nárciszt (Narcissus angustifolius), a mocsári gólyahírt (Caltha palustris), az agár kosbort (Anacamptis morio – népiesen túróvirág), az indás infüvet (Ajuga reptans) és az európai zergeboglárt (Trollius europaeus).
•    Állatvilág: A gerinctelenek közül először a puhatestűek képviselőjét, a „csóré csigát” (meztelencsigát) fedeztük fel. A meleg napsugarak hamarosan előcsalogatták az ízeltlábúakat is: láttunk dongót, cincért és májusi cserebogarat. (Hogy a madarak csőrében is mennyi ízeltlábú akad, azt már csak utólag, a fotókat visszanézve vettük észre!)
•    Madarak és emlősök: A gerincesek közül távolról figyeltük meg és hallgattuk a madárvilágot: feltűnt a cigánycsuk (hím és tojó), a rozsdás csuk, az egerészölyv, a szajkó, a seregély és a vetési varjú. Az emlősök közül vadnyulat, őzeket, valamint egy fürge mókust is sikerült megpillantanunk.

 

A megfigyelésekhez igazi kutatási módszereket és eszközöket használtunk: tanulmányi sétát tettünk, méréseket végeztünk, és maximálisan hagyatkoztunk az érzékszerveinkre. A kis kutatók felszerelését jegyzetfüzet, asztalos centi és különböző nagyítók alkották. A mérések és a munka eredményeit rajzokkal, jegyzetekkel, fotókkal, videókkal, valamint egy közösen készített projektplakáttal rögzítettük.

 

Csillagászat és irodalom Tamási Áron szellemében

Iskolánk névadója, Tamási Áron idén éppen 60 éve „született az égbe”. Az erdei iskola éjszakáján ugyanazt az égboltot és ugyanazokat a csillagképeket kémleltük a gyerekekkel, amelyeket egykor ő is láthatott.

A Szabó Sámuel tanár úr által vezetett csoportos foglalkozáson különleges módon fontuk össze az irodalmat és a tudományt: felváltva olvastunk részleteket Tamási Szerencsés Gyurka című művéből, miközben a távcsövön keresztül megfigyeltük a Jupitert a négy holdjával, valamint a Vénuszt és a ragyogó Holdat. Ezen varázslatos élmények ihletésében születtek meg a kiállítási anyagunkat gazdagító meseillusztrációk is.

 

Kalandozások a homoródszentpáli madárrezervátumban

Az erdei iskola programját egy rendkívül tartalmas kitérővel zártuk Homoródszentpálon. A helyi halastórendszernél kialakított madárpihenőn valóságos madárparadicsom fogadott: sikerült megfigyelnünk gólyát, pacsirtát, barázdabillegetőt, különböző réceféléket, kócsagot, szürke gémet és szárcsát is.

A madárlesen túl a falu történelmi és természeti titkaiba is bepillantást nyertünk. Megtudtuk, hogy a Nagy-Homoród folyó partján elterülő sólelőhely múltja egészen a római korig nyúlik vissza. Az egykori sóbányák és a híres „Sóskút” mára egyedülálló sós vizű forrásként, halkeltetőként és páratlan madárrezervátumként működnek. Végezetül megtekintettük a római kori castrum (katonai tábor) maradványait, és közelebbről is megismertük a sós talaj jellegzetes növényét, a sziksófűt.

Fáradtan, de rengeteg élménnyel, kézzelfogható tudással és megerősödött közösségi szellemmel tértünk vissza az iskolapadba!

 

Ezúton is köszönjük a szülőknek a támogatást, valamint Szabó Sámuelnek (Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület) és Moraru P. Norbert (Nature & Wildlife Tours) támogatását és a közreműködést!

 

Szabó Zsuzsa, elemi tagozatos tanár
 


Nyereményeső a Varadinum rajzpályázaton


Iskolánk tanulói idén is lelkesen vettek részt az évente megszervezett Varadinum rajzpályázaton, amelynek állandó központi témája Szent László, a lovagkirály.

 

A gyerekek rajz vagy képregény formájában eleveníthették meg a nagy királyunkhoz kapcsolódó legendák egyikét.

Az idei év különlegessége volt, hogy Lázár Ervin meséinek ábrázolásával is lehetett pályázni, az író születésének 90. évfordulója alkalmából.

Tanulóink szép eredményeket értek el, számos díjjal és dicsérettel tértek haza.

 Díjazott tanulóink:

Előkészítő osztály:

Simó Hargita – I. díj
Deé Abigél – III. díj
Koncz Zselyke – dicséret
Erdély Regina – dicséret

Első osztály:

Boros Zsófia – I. díj
Bálint Panna – II. díj
Ambrus Zalán – III. díj
Moraru Zsolna-Sarolta – dicséret

Harmadik osztály:

Lukács Vera – I. díj
Tamás Csenge – II. díj
Bíró-László Anna – dicséret
Trucza Sára-Lúcia – dicséret

Negyedik osztály:

András Annabell – II. díj
Koszta Zenkő – III. díj
Nemes Lilla – dicséret

Szeretettel és büszkeséggel gratulálunk az eredményeitekhez, gyerekek! Legyetek mindig ilyen lelkesek!

 

Nyárádi Izabella, Szabó Zsuzsa, Székely Emőke-Katalin és László Mária felkészítő tanítók
 


Orbán Balázs nyomában


Az „Orbán Balázs nyomában” regionális versenyt idén „A fabulák világában rejlő tanulság” témakörében hirdették meg.

 

A megmérettetésen több kategóriában is kiváló eredmények születtek iskolánk tanulói részéről.

A képzőművészeti alkotói kategóriában előkészítő osztályos diákunk, Sándor Jázmin I. helyezést ért el, míg a PowerPoint-prezentációk kategóriájában negyedik osztályos tanulónk, Sándor Beáta II. helyezést szerzett.

 

Szívből gratulálunk Jázminnak és Beátának a szép eredményekhez, és további sikereket kívánunk!

Nyárádi Izabella és László Mária felkészítő tanítók


 


Énekes madárkák

SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   ápr. 26, 2026  |  Elemi oktatás, Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek


Népdalainkban arról éneklünk, amit nem írtak meg tollforgatóink.

Az emlékezet élteti a diákjaimnak megtanított népdalainkat. Az elsőseink nagy kedvvel és nagyon szépen énekelnek. Ebben az évben négy rendezvényen mutatták be az udvarhelyszéki népdalokat.

Udvarhelyszéki népdalcsokrot adtak elő a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub Díjosztó Gáláján, 2026 január 9-én.

 

Népdalszólistáink, Boros Zsófia, Nagy Ágnes és Lőrincz Villő sikeresen részt vettek az iskolánkban szervezett Csak tiszta forrás népdalvetélkedő udvarhelyszéki döntőjén, január 31-én.

 


Gyermekdalos összeállítással nyitották meg a Tavaszi szél vizet áraszt Hargita megyei óvódai népdaltalálkozót az Eszterlánc óvódában, Székelyudvarhelyen, március 31-én.
 


A XVIII. Udvarhelyszéki Népdalfesztiválon (videó), Homoródalmáson Naphívogatóval kezdték és vidám népdallal zárták összeállításukat, április18-án.

 

 

Boros Zsófi kísérte citerán a csoportot.

 

A csoport heti rendszerességgel énekel népdalkör keretében az osztálytanítóval és örömmel készül következő előadásukra.

Szabó Zsuzsa, elemi tagozatos tanár
 


Elemi oktatás