Filozófia siker Jászvárosban
Akárcsak az elmúlt években, idén is megrendezésre került a „Vărstele Filozofiei” című filozófia esszéíróverseny középiskolásoknak, a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem szervezésében.
Ezen a versenyen részt vettünk mi is, Szőcs-Gazdi Péter és Biró Kriszta-Zsófia a XII.D osztályból.
Maga az esszéíróverseny természetesen román nyelven történt. Meglepetésünkre és sajnálatunkra jómagam dicséretben részesültem 82,5 ponttal, míg filozófustársam 77,25-el a felső harmadban végzett. Összesen 86 diák vett részt ezen a versenyen azország minden szegletéből.
A szerda reggel 8 órás felkészítők már lassan rutinná alakultak, ahol az esszéelemzések mellett mindig újabb és újabb tapasztalokkal és információkkal gazdagodhattunk. Persze emellett megkaptuk a szokásos házi feladatunkat is, ahol javítanunk kellett a mi kis dolgozatunkon. A tudat, hogy az osztály többi tagja még valahol nyugodtan kávézik, néha mindannyiunkat féltékenységgel töltött el, viszont ahogy elkezdődtek a felkészítők, rájöttünk, hogy megérte minden percét. A kapott idézetek gondolkodásra és kutatásra motiváltak, amiken keresztül sok új témát ismerhettünk meg és dolgozhattunk ki, amelyek által gazdagabbak lehettünk.
Az esszéinket február 14. este adtuk le, a tanárúr irodájában sötétedett ránk, miközben mások gyertyafényes vacsora mellett egymás szemében keresték a filozófiai lét mély értelmét.
Felkészítő tanárok: Dimény – Varga László és Bálint Csaba
Szőcs- Gazdi Péter és Biró Kriszta - Zsófia XII.D osztály