Tarisznyába tett ősz

Tarisznyába tett ősz


SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   okt. 17, 2023  |  Elemi oktatás, Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek


Isten ajándéka a gyermek.

Ötödik éve tanítom a 28 „ajándékot”. Azon túl, hogy együtt lélegzünk, gondolkodunk, ünneplünk, búsulunk, civakodunk, büszkélkedünk, örvendünk és gyarapodunk, nagy igyekezettel tarisznyálom őket szellemi táplálékkal is.

Katolikus diákjaink harmadik osztály végén elsőáldoztak. Ennek örömére a negyedik osztályt csöndes és meghitt ünnepléssel indítottuk egy osztálykirándulás keretében.

 

 

Első állomásunk Perkő, Felső-Háromszék oltárhegye. A 13. századi Szent István kápolna csodálatos helyszín elmélkedni azon, hogy mit is jelent „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” János evangéliuma 3, 16

 

A csodaszép természeti környezetben fekvő Esztelnek gyöngyszeme a felújított ferences templom és kolostor. Szilveszter atya bemutatta a kolostor történetét, a kápolnát és a kiállítást. Az 1921-es tűzvészből csodával határos módon megmenekült Esztelneki Madonna ma Futásfalván van, de hű másolata betölti a templom terét. A tűzvész után épült „iskola-templom” hétköznap iskolaként, vasárnap templomként szolgálta a közösséget egészen a nyolcvanas évekig. A ma már templomként működő épület különös varázsa a diákokat is megérintette.

Előzetes kérésünkre Szilveszter atya hálaadó szentmisét mutatott be a negyedikes diákok részvételével. Tiszta öröm és békesség ülte meg a templom falait és a szíveket. A felolvasó gyermekhangok és a felcsendülő énekek egész iskolaévnyi erőt adtak útravalónak. Áldoztunk és megáldott bennünket az atya. Vándortarisznyánkba ezúttal ez került bele: „Mózes tehát készített egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.” Mózes negyedik könyve, 21. fejezet

A kolostorkert látványa a különös állat- és növényvilágával reményt ébreszt a látogatóban, hogy szorgalmas és áldozatos munkával, a legreménytelenebb helyzetben is megélhetést lehet teremteni.

 

A kétnapos kirándulást a Szent Anna-tó partján található kis római katolikus kápolnánál zártuk, mely a tó névadó szentjének tiszteletére épült 1977-ben, a XII. századi kis fakápolna helyére. A népszerű zarándokhelyhez kötődik az a hiedelem, miszerint, Szent Anna segíti a fiatalokat párjuk megtalálásában, és az asszonyok gyerekek utáni vágyát is beteljesíti.

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” /Zsoltárok könyve 127:3/

Isten fizesse Szilveszter atyának az útravalót!

 

 

Szabó Zsuzsa tanító, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely
2023. ősze