Szia Orsi!

Képzeld, az első pillanatban amikor megismertelek már láttam rajtad, hogy te egy igazi egyéniség vagy.

Te voltál számunkra az az ember, aki bármilyen őrült ötletben benne volt, akinek ha csak egy fél szóval is említettük meg, hogy megyünk valahová, rögtön csatlakozott, és az az ember is te voltál, akinek a csilingelő hangja miatt alig tudtunk aludni éjjelente.

Amióta elmentél, mindez hiányzik.

A fiúk nincs akivel focizzanak, a tanároknak sincs akivel kötekedniük, hogy hagyja más abba a rajzolást és vegye elő a füzetét. Angi néni reggelente nincs akit szólítgasson, hogy keljen már fel, nincs többé akit Erzsike néni figyelmeztessen, hogy szilencium alatt nem szabad aludni. A fonalboltban a néninek nincs már meg az a biztos vásárlója, aki minden héten meglátogatja, amióta 9 hónappal ezelőtt eléállt, hogy “Én meg akarok tanulni horgolni!”. Nincs aki Katit hátrafelé tanítsa korcsolyázni, nincs aki nyaggasson minket, hogy menjünk vele a Lidl-be és mostmár az sincs aki lehurrogja az osztálytársait, hogy még annyit sem tudnak románul, hogy a “priza” mit jelent. Nincs. Egyszerűen nincs.

Amióta nem vagy, semmi sincs.

Az osztályba belépve senki sem a pufuleț szagát érzi, ami a te padod irányából árad, és senki sem látja az egész éjszakai olvasástól fáradt szemeidet.

Orsi, mi hálásak vagyunk neked, hálásak mindazokért a pillanatokért, amelyekkel megajándékoztál minket. Ha rád gondolunk, talán mindnyájunknak az az Orsi fog eszébe jutni, aki valójában vagy. Egy mosolygós cserkészlány, aki mindenhez is ért.

Most búcsúzik tőled a X. A osztály és a Gimi. A 62. zsoltár 2. és 3. verseivel imádkozunk érted.

“Lelkem Istenben lel nyugalmat,
segítség csak tőle jön.
Egyedül ő a sziklám és üdvösségem,
ő az én váram nem rendülök meg.”

Nyugodj békében, Orsi. Vigyázz ránk, hisz szeretünk Téged!

Fekete Virág, X. A osztály

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.