Rügyek és reménység, a Gereben karácsonyi előadása

„Bizonyos, hogy a városok teli vannak hóborttal és nyavalyákkal. Szűkiben van a pénz is, nemkülönben a reménység, hogy vajon tud-e még szebb és emberségesebb világ létesülni? Annyira hatalmat vett rajtunk már a rossz, hogy sokan a falvak felé fordulnak, és az egyszerűbb népbe vetik a hit s a reménység horgát.” Tamási Áron
A falusi emberek életének természetes, szerves része volt még néhány évtizeddel ezelőtt az ének, a zene és a tánc. Egy életforma volt, egy közlési forma, olyan megnyilatkozás, amelyen keresztül kiismerhette egymást.
A világ változása miatt feladatunk, hogy megéljük, a mindennapok részévé tegyük mindezeket. Ennek mindössze egyetlen módja lehetséges: fel kell tárni azt a mélységi dimenziót, a népi műveltségnek azt a gondolati, eszmei alapját, mely népivé, hagyományossá avatta.
Ezen értékrend alapján készült műsorunk, mely hármas ünnepet él. Tisztelgünk a 125 éve született Tamási Áron előtt, de nem tehetjük, hogy ne merítsünk az oly sok ránk maradt karácsonyi néphagyományból, ezáltal is élő hagyományt alkotva. Az elmúlt évben sajnos nem állt módunkban megünnepelni a Gereben 30 éves születésnapját, ezért most megemlékezünk az elmúlt több mint három évtizedről is.
Ünnepi műsorunkban bonchidai, széki, vajdaszentiványi, udvarhelyszéki, sóvidéki és kalotaszegi táncokat láthattak. Emellett székelyföldi karácsonyi kánták és regölés is helyet kaptak. (videó itt)
A jelenlegi táncosok mellet felléptek még a „régi gerebenesek” is.
Zenélt a meghívott Üver zenekar és iskolánk népi zenekara a Rekettye.
Oktatók és koreográfusok: Boros Hilda és Boros Béla
Laczkó György együttesvezető
Köszönet a fotókért és a videóért Dávid Attilának.