Isten veled, Kata!

Szerkesztő: | 2021. április 23. | Hírek, Hírek

Boros Kata a Tamási Áron Gimnázium ikonikus tanára, 2021 április 22-én eltávozott az élők sorából.

 

Bár végigkísértük betegségének hosszú hetekig tartó hullámvasútján és az egész tantestület közös imával próbálta őt támogatni a kórral folytatott tusában, mégis halálának híre hideg szélfuvallatként söpört végig mindenkin: tanártársakon, munkatársakon, volt és jelenlegi diákjain. Nehéz elhinni, hogy Kata nem kerekedett felül, hogy ebben a küzdelemen végül engedett. Pedig tervei, céljai voltak még. Habár már nyugdíjba vonult az előző tanévben, s lehetett volna imádott unokájának dedikált nagymama – mely szerepére annyira készült már -, ő úgy döntött, hogy vállalja még a munkát, folytatja a tanítást. Maximális erőbedobással, a rá oly jellemző kirobbanó energiával, lelkesen.

Boros Kata egy olyan színfoltja volt mindannyiunk életének, ami soha nem pótolható. Az ő jelenléte nem maradhatott soha észrevétlen. Pusztán lényével, létével felpörgette maga körül a világot. Utánozhatatlanul egyedi, színpompás ruhatára, felbecsülhetetlen bőségű táska és kiegészítő- készlete, mindig tetőtől talpig harmonikus megjelenése már önmagában állásfoglalásra szólította környezetét, a kiapadhatatlan tudásvágyán alapuló sziporkázó műveltsége, kitűnő intelligenciája és lenyűgöző humorérzéke pedig feledhetetlenné tették lényének markáns megnyilvánulásait.

Boros Kata tanár, pedagógus volt a szó legnemesebb értelmében. A tanítást és a nevelést hivatásának érezte, minden egyes diákjáért felelősséget vállalt, osztályait szinte szülői gondoskodással terelgette, volt diákjainak életútját érdeklődéssel követte. Osztályfőnöki tevékenysége mindig túlmutatott az iskolán, az életre nevelte diákjait: az egymás iránti tiszteletre, az empátiára, a nyitottságra, az örök emberi értékek megbecsülésére.

Boros Kata, az angoltanár, városunk s innen elszármazott értelmiségiek szàmos generációját tarisznyálta fel a mai világban kétségbevonhatatlanul nélkülözhetetlennek számító angol nyelvtudással. A Gimi jelenlegi nyelvtanárai zömének is és még számos, a pályát gyakorló angolszakos tanárnak ő volt a mestere, példaképe, inspirációja. Az angolszász kultúra szokásaiba úgy tudta bevezetni diákjait, hogy ismerői, de ne utánzói legyenek azoknak, mindig tudatosítva bennük székely- magyar identitásuk megtartásának lényegét.

Kollégaként a közösségi munka mindig tettrekész kovász – emberének bizonyult. A rábízott feladatokat kifogástalanul hajtotta végre, örömmel vett részt az iskola rendezvényein, szervezőként, szurkolóként, mikor mire volt szükség. Eredetei kezdeményezései, kreatív ötletei színt hoztak mind a Gimi diákjainak, mind a tanári körének az életébe. Lelkes volt és lelkesített, rengeteg karitatív tevékenységet szervezett, filantróp egyénisége mindig példaértékű volt munkatársai körében.

Hosszú évekig az idegennyelv katedra szakmai vezetőjeként nagyvonalú kollegiális hozzáállásával remekül biztosította a nyelvtanárok munkájának gördülékenységét, a munkatársak közötti hatékony és jó hangulatú együttműködést. Kitartó, fáradságos munkájával járult hozzá a Gimi jelenlegi angol könyvtárának létrehozásához, a tetemes könyvállomány beszerzéséhez, a könyvtár működtetéséhez.

Boros Kata mindenhol jelen volt. A Gimi minden apró szeglete emlékszik rá. A Gimi minden diákja, minden  dolgozója emlékszik rá. A Gimi diákjainak szülei emlékeznek rá. Fiatal, középkorú és idős emberek emlékeznek rá. Mert Boros Kata eredeti, derűs és sokszínű egyénisége mindannyiunkban nyomot hagyott. Örökérvényű nyomokat.

 

Drága Kata, bár tudjuk, hogy Te már színről színre látod azt, amit mi még csak homályosan, és Isten szeretetében igazi békére és örömre találtál, még nem tudunk örvendeni ennek. Idővel, talán. Hiányzol. Hiányozni fogsz.

 

András Ágnes Krisztina

Soha nem feledünk, Kata, te nagybetűs Pedagógus, Osztályfőnök, Tanár, Kolléga, Barát! 

Isten veled!