Nyugodj békében Áronka!
Engedjék meg, hogy kedves osztálytársam emlékére megosszam önökkel, kedvenc énekesnője, inspiráló művésze, Lady Gaga egyik idézetét:
„Nevetsz rám, mert más vagyok. Nevetek nektek, mert ugyanazok vagytok.”
Kovács Áronka egy személyben volt mindannyiunk és egy külön világ tele értékes emberi tulajdonságokkal, ahová sosem érdemeltük meg igazán, hogy belépjünk, mégis invitált. Tárt karokkal fogadott és kész volt bármikor meghallgatni, tanácsot adni, vagy csak időt eltölteni veled, ha bizalmadba fogadtad. Tisztelt csupán azért, mert ismert bennünket, önzetlenül időt szentelt bárkire, és nem várt mégsem semmit cserébe. És bár nem hallhattuk a nevét folyton, a lelkünk mélyén mind ismertük, hozzánk tartozott. Ő volt a nevetés, amely mindig mosolyt csalt az arcodra, a hang, amelyet bárhol, bármikor felismertél, a személy, aki járt-kelt közöttünk csendesen, jelenléte mégis izzott a tömegben. Én így emlékszem rá, a lebegő léptekre, ahogy átsiklott köztünk, utat törve magának a legkeskenyebb folyosókon is.
Röpke négy éve ismertem Áronkát, és bár érdekesen indult kettőnk kapcsolata, egy barátomat vesztettem el távozásával. Egy biztos pontot leltem benne az életben. És ezzel mindannyian így voltunk. Fülembe csengenek utolsó beszélgetéseink, őszinte érdeklődése, a mindig kedves szavak. A törődés, amellyel megajándékozott bennünket, felbecsülhetetlen volt.
Ahogyan minden reggel belépek majd az osztályterembe, megpillantva üres padját, feltörnek az emlékek. Mély sebből ömlő emlékek, nevetése dallamára. Egy történet lett átírva ezen a decemberi napon, ügyetlenül kihúzva egy nevet, ami egy életen át cseng majd a fülünkben.
Végszóként A kis herceg című regény néhány sorát idézném:
“Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik… ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mert nekem mindig is a barátom leszel.”
Nyugodj békében Áronka! Mostmár nem vigyázhatunk rád, de angyalaink karjaikba fogadnak, és szeretetükkel halmoznak majd el.
Márkó Ágnes, XII. A
