Mens sana in corpore sano

Mens sana in corpore sano


Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 27, 2016  |  Hírek

Beszámoló a testnevelés katedra tevékenységéről, 2015 – 2016

A nyár folyamán az Igazgatóság felújította a bentlakás tornatermét, így jobb körülmények között tudunk órákat tartani az általános iskolásoknak. A szebb környezet az egész oktatási folyamatra pozitív hatással van. A kisiskolások a bordásfalnak is örvendenek, ami újonnan került a terembe. A kosárlabdapalánkokat kicserétük, így a kosárlabdázás is más szintre emelkedett.

Ebben a tanévben a szokásos bajnokságokon kívül újakat is szerveztünk, mivel iskolánk részt vett a Kaufland által meghírdetett iskolák közötti országos versenyen.

A sportkatedra tanárai (Boros Barna és Lukács Levente) egyik őszi napon, a „kölyökatlétika” szépségeivel ismertettük meg az I – IV osztályosokat. Természetesen ebben a Sportiskola atlétika szakos tanárai is segítettek. Mind a négy osztállyal levonultunk a városi sportcsarnokba. Élmény volt a javából: A sok új eszköz, a versenyhangulat. A diákok lelkesen vetették bele magukat a játékba. A tanítónőknek is hálásak vagyunk azért, mert lehetővé tették, hogy megvalósuljon ez a nap.

Az osztályok közötti kosárlabda bajnokságot (lányoknak) is a kauflandos projekt keretén belül szerveztem meg (november 2-án). Ez azért is volt jó, mert a mérközések nem délután, több hétig zajlottak, hanem egy iskolai nap alatt lejártak. A lányok szép számban vettek részt. Nyolc csapat (56 diák) versenyzett a kupákért. 14 mérközést játszodtak. A győztes a XI. C osztály, második a X. B, harmadik a XI. D csapata lett.

Ugyancsak ebbe a projektbe illeszkedik a Gimi Futsal bajnoksága (február 2.), amit a XI. B-s fiúk lelkes csapata szervezett, támogatásommal. Egy napig a futsalé volt a Gimi tornaterme. 18 csapat vett részt (84 diák). 6 csoportba sorsoltuk ki a csapatokat. 2×5 percesek voltak a mérközések. Belefértünk az időbe, jó volt a szervezés. Ezúton is gratulálok a szervezőknek! A győztes a X. A, második a XI. C, harmadik a XI. A csapata lett.

Mind a szervezők, mind a résztvevők nagyon motiváltak voltak.

Télen, egy délelőtt, az osztályommal, a IX. D-vel voltunk korcsolyázni a korcsolyapályán.

Természetesen az év folyamán zajlottak a megszokott, a Tanügymimnisztérium által szervezett versenyek is. A következő sportágakban versenyeztünk: foci (fiú, lány), kosárlabda (fiú, lány), kézilabda (fiú, lány), sakk (fiú), asztalitenisz (fiú).

Májusban a tanár-diák foci sem maradt el, ahol a végzősök csapata az idén kikapott a tanároktól.

 

Főbb eredményeink:

 

Kosárlabda LÁNY: városi II. hely.

Kézilabda FIÚ: városi II, megyei III. hely.

Sakk: Tóth Botond Artúr (XII. D): városi I, megyei I. hely.

Foci LÁNY: városi II, megyei II. hely.

Márciusban az I-IV-es Városi Foci bajnokságon III. helyezést értek el a fiúk.

 

 

Lukács Levente