Megújult a Gimnázium főépülete, a „város homloka”
Méltón kapta ezt a nevet Székelyudvarhely legimpozánsabb, legszebb szecessziós épülete, hiszen bárhonnan érkezünk városunkba a Gimnázium látványa megfog, odavonzza tekintetünket. És mostanra, köszönhetően Magyarország kormányának, ismét eredeti pompájában csodálhatjuk az épületet.
1910. november 20-án került sor a maga korában is egyedülálló, impozáns iskolaépület átadására, ünnepi felszentelésre. Az értesítőkből tudjuk, hogy az épületszentelésre egy hűvös, esős őszi napon került sor, a felszólalók hálát adtak Istennek, hogy az Ő kegyelméből a Katolikus Gimnázium törtnetében immár az ötödik iskolaépület is átadásra kerülhet.
Összefogás eredményeként állhat a Szent Mikós-hegy ékeként ez a modern épület, melynek létrejöttében meghatározó szerepe volt a Magyar Államnak, ugyanakkor a Római Katolikus Státus finanszírozása nélkül sem valósulhatott volna meg a megálmodók terve.
Az eltelt több mint egy évszázad alatt az épület betöltötte funkcióját, mindig a székelyföldi tanulók egyik legrangosabb oktatási intézménye volt. Az épület megfelelt a mindenkori igényeknek, de állapota az évtizedek alatt lassan romlani kezdett. Kisebb-nagyobb állagmegőrző munkálatokat végeztek, mikor erre szükség volt, a tetőszerkezeti bástyákat például már a 20-as és 30-as években javították, ezt tanúsítják a fémlemezeken talált feliratok. Hasonló munkálatról nincs tudomásunk.
Az 1990-es évekre azonban már az omlásveszély fenyegette az épületet, nem lehetett halogatni a felújítási munkálatokat. Az épület visszaszolgáltatása után (2004) a városi önkormányzat arra hivatkozva, hogy nem tulajdonosa az ingatlannak, nem támogatta a felújítását. Egy bő évtizedes harc után végül is elkezdődtek a munkálatok. Elsőre egy sürgősségi beavatkozás során a tetőszerkezet újult meg, 2012-ben. Ezt a Római Katolikus Státus Alapítvány végeztette el, nagyrészt a bérekből. Ekkor teljesen kicserélődött a héjazat, és a tartógerendák jelentős része, valamint a bádogborítás teljes egészében.
Az igazi áttörést a 2017-es esztendő hozta meg, amikor minden érintett az ügy mellé állt, és többen szorgalmazták Magyarország kormányánál a támogatást. És így 2018-ban elkezdődhetett az épület teljes felújítása, ez most, 2020 őszre fejeződött be. Ennek állít emléket a Gimnázium 2021-es kalendáriuma.
A terveket a Proiect Rt. készítette el Keresztes Géza építész irányításával, a főkivitelező a Kvadrum Axis Kft. volt Nagy Zsolt építőmérnök vezetésével, mindketten a Gimnázium egykor diákjai.
Az elvégzett munkálatok áttekintése
2018. május 28-án sor kiállították az építkezési engedélyeket, viszont a munkálatokat a tanév végéig nem lehetett elkezdeni. Júniusban indulhatott a felújítás: elsőre a főhomlokzat restaurálására, a nyílászárók felújítására – és ahol szükséges volt – azok cseréjére, az emeleteken a villanyszerelési munkálatokra (az elektromos hálózat teljes cseréje), valamint a fűtéshálózat teljes cseréjére került sor.
A 2018/2019-es tanév kezdésére elkészültek a harmadik emeleti tantermek, valamint az adminisztrációs tevékenységnek helyet adó irodák.
Az elektromos hálózat mellett sor került a gyengeáram hálózat kiépítésére: optikai kábeleket fektettek le a főgerinchálózatban, ezáltal biztosítva a minőségi internet-szolgáltatást. Ezzel egyidejűleg minden teremben megvalósult az internetes hozzáférhetőség úgy fali csatlakozásokkal, mint a vezeték nélküli (wifi-s) lehetőség is megteremtődött. Ugyanakkor megújult az iskolarádió, és emeletenként televíziókészülékeket helyeztünk el az információ gyors és hatékony terjesztésére. Kamerarendszerrel bővült a Gimnázium: minden osztályteremben, a folyósokon és az épület külső részein kamerák kerültek felszerelésre, melyek az előírásoknak megfelelően a nagyobb biztonságot szolgálják.
Az új fűtéshálózat nagyrészt a régi, falakban kialakított üregekben lett lefektetve. Az egykori, jól bevált öntvény fűtőtestekből megtartottuk azokat, amelyek még jó állapotban voltak. Ilyenek szolgáltatják a hőt az épület földszintjén, valamint az első emeleten. Máshol új, termosztatikus csapokkal ellátott alumínium fűtőtestek kerültek a régiek helyére. Új kazánház épült a régi raktárhelyiség helyén, öt modern gázkazán szolgáltatja a fűtést. A főgerinc termocsatornába lett elhelyezve az épület mögötti úttest alatt, ahonnan több mellékágban a földszinti folyosókba lett bekötve, ott több aknában történik meg az elosztás. Lehetőség van arra, hogy csak a földszintet, esetleg csak az alagsort lehessen fűteni. A tornateremben egy bojler biztosítja a melegvíz-szolgáltatást.
A tantermek korszerű kivetítővel, ún. videoprojektorral lettek felszerelve. A hagyományos (krétás) táblák mellett kerámia tábla is rendelkezésre áll, ez részben a vetítést másrészt a filctollas írást is szolgálja.
A padlózat felújítása is megtörtént: a legtöbb terembe új cserefa parkett került, falvédő lécek, fogasok, parafa táblák lettek felszerelve. Ugyanakkor a tanterem bútorzatát is bővítettük: 30 rekeszes szekrények állnak a tanulók rendelkezésére.
A világítás korszerűsítésére is sor került: modern ledes panelek tökéletes megvilágítást biztosítanak minden tanteremben. Füstérzékelők kerültek minden helyiségbe.
A főépület bal oldali szárnya (A corpus a tervezés szerint), a régi igazgatói lakrész felújítása is megtörtént. Ez az épületszárny többnyire az informatikaoktatást szolgálja. Erre a célra már 2017-ben kaptunk 50 millió forintnyi támogatást a Magyar Kormány részéről, amelyből elkészült az épületrész tetőtere. Itt két informatika szakterem, szerverterem, tanári szoba került kialakításra. A földszinten két tanterem kapott helyet, amelyekben matematika-informatika szakos osztályok működnek. Szintén itt van az iskolarádió, valamint az iskolai büfé is ide költözött korábbi helyéről. Az alagsorban a földrajz szakterem is felújításra került. A régi műhely helyén kapott otthont az iskola irattára. Szintén itt tárolódnak azok a tablók, amelyek nem kerültek fel a falakra. Ugyanitt kialakítottunk egy kisebb tanulótermet, valamint egy mosdót a fiúk számára.
A földszinten a régi iskolai büfé helyére egy számítógépekkel ellátott angol szakterem, vele átellenben két másik, szintén az idegen nyelvek oktatását szolgáló szakterem lett kialakítva. Megújult és új bútorzatot kapott az iskolakönyvtár, új helyre költözött, új bútorzattal bővült a pszichológia szakterem is.
A tornaterem teljes felújítására a 2019/2020-as tanévben került sor. A díszítőelemek leromlott állapota miatt hosszadalmas munkát igényelt a fal restaurálása. Kicseréltük falburkolatot, megújultak a bordásfalak, új padlózat készült. Új megvilágítást kapott a felújított tornaterem, amely két mosdóval, valamint zuhanyzókkal bővült. Egy mosdóval ellátott kis tanári szoba áll a testnevelő tanárok rendelkezésére.
A belső munkálatok legproblematikusabb részét a mozaik padlóburkolat újraöntése jelentette. Az eredeti annyira rossz állapotban volt, hogy az épület minden szintjén újraöntést igényelt. A legnagyobb kihívást a színes mozik berakások jelentették, sokszori próbálkozás után sikerült elfogadható munkát végezni. A bejárati részen még hátra van a munkálatnak ez a része.
Új bútorzatot kapott a titkárság és a könyvelőség: néhány megmaradt régi bútordarab mintájára keményfából készültek az újak. Ugyanakkor kicseréltük az ajtók kárpitozását is.
A folyosók új keményfa falburkolatot kaptak, ez egyrészt védő, másrészt esztétikai szereppel is bír. A második emeleti folyóson előkerült a régi díszes falfestés, ezt egy kis részen eredeti állapotában megőriztük, és mintájára ezen a folyóson újra lett festve.
Az első emeleten lévő nagyobb teremből a tanári szoba mellett egy társalgót fogunk kialakítani. A kétosztatú helyiség kávézóként, pihenőhelyként szolgál majd, ugyanakkor alkalmas lesz fogadóórák tartására is. Ezt a termet iskolánk híres rajztanáráról, Spanyár Pálról neveztük el, és itt kerülnek kiállításra a neves festő-tanár nemrég megvásárolt alkotásai.
Hosszadalmas munkálat volt a lépcsőfeljárat díszítőelemeinek a restaurálása. A régi falfestés teljesen elfedte az aranyozott szív alakú motívumokat. Ugyancsak restaurálásra került az ólomberakású színes ablaküveg az utolsó lépcsőfordulóban. A tetőzeten is voltak hasonló ablakok, ezek is megújultak, régi szépségükben pompáznak.
Az előírásoknak megfelelően a mosdók számát növelni kellett, így minden folyosó végében kialakítottunk még egy-egy vizesblokkot.
Külső munkálatok
Alapos kutatómunka során sikerült megállapítani az épület falainak és ablakainak eredeti színét. Az utolsó évtizedek szürke épülete a felújítás során visszakapta régi színét, egy csodálatos színes szecessziós épület tárul az idelátogatók szeme elé, ilyen állhatott több, mint egy évszázaddal ezelőtt a Szent Miklós-hegyen. A majolika díszek is felújításra kerültek: részben újakat kellett gyártati, mert megrongálódtak. A zöld és kék színű díszítőelemek szépen harmonizálnak a halványsárga iskolaépületen. Az iskola frontján lévő tornácot, az autóparkolókat, az oldalsó bejáratokat, az épület mögötti úttestet kockakővel burkoltuk, kicseréltük a régi kerítéseket kovácsoltvas kerítésre és kapukat készítettünk. A belső udvarban parkolót alakítottunk ki. Felújítottuk a sportpályákat, megnövelve a hosszukat. A támasztófalakat újraöntöttük, a pálya egy részét leaszfaltoztuk, másik részére műgyep került. Festések jelzik a minifoci-, kosár-, kézilabda- és teniszpályákat. Kisebb lelátó kialakítására is sor került, melyet drótháló övez. Az esti kivilágításról is gondoskodtunk.
Az oldalsó bejáratok is megújultak. A díszítő műkőből készült bástyák annyira rossz állapotban voltak, hogy újakat kellett készíttetni. Az épület alagcsövezése (drénezése) is megtörtént, a talajvíz és az esővíz levezetése ezáltal megoldódott. A szennyvízcsatorna- hálózat is kicserélésre került.
A Tamási Áron mellszobra körüli tér szintén megújult: új kőburkolat került a szobor előtti részre, körben pedig kockakővel burkolt az út és felvezető járda készült.
Emléktáblát is elhelyezünk a felújítási munkálatokról:
A Tamási Áron Gimnázium főépületének teljes felújítása
2018–2020
Támogató: Magyarország Kormánya, BGA Zrt.
Tulajdonos: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Adminisztrátor: Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
Tervező: Proiect Rt., vezetőtervező: arh. Keresztes Géza
Kivitelező: Kvadrum Axis Kft., Nagy Zsolt okl. építőmérnök
Társkivitelezők: Benglass – Benkő István, Consensus – Gedő Levente, Fazakas Recond – Fazakas János, Energo-Tech – Spierer Arnold,
Larenofa – László Szilveszter Sándor, Tourism Enterprise –Sándor Zoltán, Zozovill – Tököly Zoltán
Műszaki felügyelő: Benedek Péter István okl. építőmérnök
Projektmenedzser: Stefan Károly Róbert okl. építőmérnök
Laczkó György, igazgató