Lesz ki rímeket faragjon - VI. Megyeközi Versíró Pályázat

Lesz ki rímeket faragjon - VI. Megyeközi Versíró Pályázat


SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   ápr. 19, 2023  |  Elemi oktatás, Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek

 

„Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.” Babits

 

Az idén hatodik alkalommal hirdethettek versíró pályázatot az ifjú tollforgatók számára a magyar költészet napja alkalmából, Lázári Község Polgármesteri Hivatala, a Hármashatár Egyesület, valamint a LiterArt Egyesület támogatásának köszönhetően.


A szervezők nagy örömére határon innen és túl is egyre több településsel bővül a versíró vidékek térképe, idén a romániai megyék (Bukarest, Temes, Máramaros, Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Arad, Kolozs, Szilágy, Szatmár) mellett Magyarországról is érkeztek versek, a 2023-as évre megyeközi versennyé nőtte ki magát, országos és nemzetközi résztvevőkkel. Ez azt igazolja, hogy a versírás egyre több fiatal számára öröm, menedék, útkeresés önmaga felé.


A szervezők: Török Enikő Andrea, Mihálka Tünde, Fórizs-Kiss Imola és Micu - Fülöp Kinga, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, valamint a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusai. A tanfelügyelőség részéről Leiti Mónika szaktanfelügyelő és a LiterArt Egyesület elnöke, Gál Ilona-Gyöngyi szaktanfelügyelő még a tanév elején összefogtak, hogy a diákok ebben a tanévben is keressék a rímeket.


A III-IV. osztályosok próbálkozásait értékelve a zsűri megállapította, hogy az idei év Versíró Pályázatára számos értékes gyerekvers született. Ezek a gyermekszemmel, gyermeki tiszta szívvel átitatott sorok bemutatják, hogyan látják gyermekeink a bennünket körülvevő világot, ugyanakkor arról is olvashattunk, hogy milyenek vagyunk mi felnőttek gyermekszemmel. A kis tollforgatók verseikben örömet, bánatot és természetesen gyermeki vágyakat egyaránt megszólaltattak.

A beküldött pályaművek tematikája változatos volt: évszakok, ünnepek, jeles napok, házi kedvencek, szabadidős tevékenységek, játékok-játékszerek, kapcsolatok és földrajzi helyek is teret kaptak. A témaválasztásban az eredeti, egyedi ötleteket különösképpen értékelte a zsűri, amelyek közül kiemelhetjük azokat az alkotásokat, amelyek egy-egy rossz szokást, jellemvonást, vagy vágyakat, félelmeket verseltek meg. Legtöbb vers játékos, könnyed, humoros hangon szólalt meg, néhány alkotásban azonban kiemelték a gondolatmenet töredezettségét. Akkor igazán érzékletes egy vers, ha szemléletes nyelven szólal meg. A téma és a forma együtt keltik életre a vers világát.

A zsűri tagjai azt üzenik a tollforgatóknak, hogy olvassanak minél többet, próbálkozzanak újabb és újabb alkotásokkal, arra biztatva őket, hogy használják ki a magyar nyelv kincsestárát, amely hangutánzó és hangulatfestő szavakban egyaránt bővelkedik.

Ebben a tanévben a legfiatalabb tollforgatók kategóriájában 64 harmadikos és 77 negyedikes gyermek ragadott tollat, hogy próbára tegye rímfaragó tehetségét.


A Tamási Áron Gimnázium harmadikosai tollából a zsűri szerint érdekes és értékes versek születtek, melyek közül hármat is díjaztak: Orbán Katinka - III. díj, Péter Eszter - Retro Libris Különdíj, Cseke Anna-Boglárka - Dicséret.

 

Orbán Katinka: Három tyúkól meg a farkas

Három tyúkól a pajtában,
nem is lehet máshol.
Benne laknak tyúkjaim,
mind-mind kotkodácsol.

Szól a tyúkom: jön a farkas,
kifutok a házból.
Nekimegy a kiskakasom,
hősiesen bátor.

Jön a kutya ugatva,
átugrik a vályún.
Megijed a disznóság,
össze-vissza táncol.

Áttörik a kerítést,
ó, jaj neked farkas.
Kutya, kakas, disznópapa
elűzik az ordast.

Nyugszanak a kedélyek,
kakas kukorékol.
Disznó röffent, kutya vakkant,
galambpár turbékol.

 

Péter Eszter: Kedvenceim

Sétálgatva hazafele
az jutott eszembe,
hogy kedvenceim ma
futnak-e elémbe?!

Futott a két cica
Gombóc és Virgonc,
dorombolva bújtak
rögtön a lábamhoz.

Nagy kerek szemekkel
vágyakozva lesték,
hogy a friss tejecskét
bajuszukra fessék.

Amikor végre
tele lett a pocak,
kinyúltak a fűbe,
ahogyan ők szoktak.

 

Cseke Anna: Unalom

Unalmas életem, unalmas minden nap.
Összefolynak.
Mint szűk szobát vagy szűrke felhőt, úgy unlak.

Esik a nehéz eső, sehol nincsen hó.
Otthon se jó.
Gyorsan telik az idő, miért rohanó?

Mindennap suli után ötig loholni
csontfárasztó.
Angol, román, tánc, korcsolya, mikor zongora?

Gratulálok legfiatalabb tollforgatóimnak! Olvassatok és írjatok sokat!

Szabó Zsuzsa, elemi tagozatos tanár