Két nap, két város, két uránpasztilla

A 2025-ös évben, a szeszélyes tavasz beköszöntésével, április 3-a és 6-a között, lehetősége nyílt egy XI., illetve XII. osztályos diákokból álló csapatunknak egy felejthetetlen élményre.

A tanulmányi kirándulás fő célja az egyetlen magyarországi atomerőmű-komplexum, az MVM Paksi Atomerőmű volt, melyet nagy megtiszteltetésben részesülve tekinthettünk meg, Horváth Rozália kémia és Gagyi Anna Anikó nyugalmazott fizika szakos tanárnők szervezésében. 

Fáradtságos út után Budapestre érkeztünk, ahol szállodaszobáinkat elfoglalva, egymás társaságában elégedetten megvitathattuk az addig történteket, majd, mit sem sejtve a másnap adta kalandokról álomra hajtottuk fejünket.

Másnap, kora reggel – a Dunával szinkronban – Budapestről délre vettük az irányt, úticélunk természetesen a kirándulás fénypontja volt, Paks. A monoton buszút ritmikájának megbontójaként Gagyi Anna tanárnő gyorstalpalóját hallgathattuk az atomfizikáról, a reaktorok felépítéséről és a villamosenergia termelésről, mely meglehetősen hasznosnak bizonyult a később látottak könnyebb megértéséhez. Így hát felkészülten, tudásszomjjal és kíváncsian érkezhettünk meg az üzem területére, mely jelenleg négy működő és kettő épülő blokkból áll.

Ezen a helyen, apró, borsó méretű uránpasztillák szabályozott láncreakciójával állítják elő Magyarország villamosenergiájának 50 százalékát, a legtisztább és leginkább környezetkímélő energiaelőállítással.

Csupán két ilyen apró pasztilla képes fedezni egy magyar család évi energiafogyasztását. Elképesztő, nem igaz? 

Az üzemben, először a látogatóközpontba vezetett utunk, ahol különböző szimulációk és szemléltetőeszközök által az erőmű csínját-bínját megismerhettük. Kezdve a gazdasági oldaltól, melyet egész Európa energiatermeléséről szóló aktuális adatok tártak fel előttünk, a biztonsági intézkedések ismertetésének bizonyosságán át, eljutottunk a tudományos részre is, melynek megértését változatos és részletes ábrák, valamint valósághű modellek segítették. Ezen a ponton, már mindannyian ráébredtünk az atomenergia komplexitására, és felcsigázva, az álldogálás okozta derékfájdalomra ügyet sem vetve vártuk, hogy a gyakorlati megvalósítással is szembesüljünk. Már ekkor eldöntöttük, hogy igen, ez a tanulmányi út valóban megérte, és még csak most következett a java! A biztonsági előírásoknak megfelelően sisakokat, védőszemüvegeket és azonosítókat kaptunk, melyekkel “felfegyverkezve” el is indulhattunk az üzem bejárására. Megnézhettük, hogyan kontrollálja négy ember ezt a lenyűgöző folyamatot, sétálhattunk, füldugók kíséretében, az óriási generátor-, illetve a meghajtórendszerek mellett, majd megtekinthettük magát a reaktorblokk hatalmas csarnokát is. A lehető legapróbbnak érezhettük magunkat ehhez az elképesztő méretű létesítményhez képest, szájtátva távozva innen, szintén meghatározó állomás felé vettük az irányt.

A színes, már távolról is feltűnő ESZI-ből, vagyis a paksi Energetikai Technikum és Kollégium szakközépiskolájából kaptunk ízelítőt, hogy milyen az Atomerőmű iskolájának lenni. Ebben az épületben ugyanis, elsősorban az üzem fenntartásához és mindenkori jó karbantartásához készítik fel a jövő generációit erre a feladatra. Az épület telis-tele volt olyan felszereltségű termekkel, melyekben a tanulók beteljesülhetnek szakterületeiken, ezeket egy kissé humoros, laza bemutatás keretében nézhettük meg az iskolaigazgató jóvoltából. Tökéletes szemléltetése volt annak, hogy milyen szép is, már középiskolában szakmát tanulni egy olyan biztos munkalehetőséggel a kézben, mely az Atomerőműben kínál állást.

Éhségünket és szomjúságunkat csillapítva, a következőkben megnézhettük Paks ékét, vagyis a Szentlélek templomot, ahol egy kis nyugalomra lelhettünk. Makovecz Imre építésében, a maga természetességével és organikusságával ez a szent hely felébreszti az otthon érzését az emberben. Itt meghallgathattuk a templom építésének viharos és eltitkolt történetét, majd körbejárva a templomot elcsendesedhettünk kicsit. Buszra szállva elmélkedhettünk az addig történtekről, majd a magyar fővárosba kora este tértünk vissza. 

Másnap, újult erővel vettük nyakunkba a következő várost, a legcsaládiasabb, legérdekesebb és legközvetlenebb idegenvezetés keretén belül megnéztük a Sziklatemplomot, a budai oldal ékét, mely búvóhelyként szolgált a háború idején imádkozóknak. Ez a templom tökéletes bizonyítója annak, hogy a hit mindig megtalálja útját és kicsírázik bármilyen viharos körülmények között is. A szentély rejtelmeit audio-guide segítségével tekintettük meg, így a látvány mellett rengeteg érdekes információval is gazdagodtunk.

Innen, a Duna budai partján, a Várkert Bazáron át eljutottunk a Budavári Palotához és környékéhez, amit a páratlan napsütéses időben körbejártunk.

A hegyről lebaktatva, felpattantunk egy buszra, majd az Andrássy-körúton keresztül megérkeztünk a Szépművészeti Múzeumhoz, ahol Munkácsy Mihály műveinek felejthetetlen és elképesztő tárlatát fedezhettük fel. Leghíresebb művein át, kiválaszthattuk személyes, talán soha nem látott kedvenceinket is és megtudhattuk azt is, hogy Munkácsy valójában embereket bérelt fel arra, hogy lefesthesse a festményeken megálmodott ruhák anyagának esését. Ez volt a kirandulás során a második, hogy szembesültünk azzal, mennyire parányiak is vagyunk, hisz a teljes falat beborító Golgota, vagy Honfoglalás festmények mellett az ember igencsak eltörpül.

A múzeum szomszédságában lévő Hősök terének gyorstalpalója után a Városligetet körbesétálva, Vajdahunyad várával és a Magyar Zene Házával ismerkedhettünk meg, vagy köszönthettük régi barátként őket. Ezek szomszédságában, a Néprajzi Múzeum csodálatos építészetét kihasználva megpihenhettünk, majd ismét nekivágtunk a nagyvárosnak, ezúttal önállóan, szabad program keretén belül.

A néhány napos kiránduláson, hosszával ellentétben, a tudásunk rengeteg mindennel bővült, legyen ez kulturális, tudományos vagy közösségi tapasztalat.

Megismerhettük az energiatermelés meghökkentő méreteit, a jövőtudatos iskolát, az építész titkos jegyzékeit a templomépítésről, a barlangba költözött templom meglepő felfedezését, a festő ezer arcát, a zene és a kultúra szeretetét, és nem utolsó sorban egymást.

Egy biztos: az anyaföldön látottak mindannyiunkat megerősített abban, hogy a tudás valóban hatalom és soha nem szabad abbahagyni a kérdezést.

Köszönettel tartozunk mindannyian Horváth Rozália és Gagyi Anna tanárnőknek, hogy egy minden szempontból felejthetetlen 4 napot tudhatunk magunkénak. Most pedig, ezekkel vállunkon indulunk szerteszét a világban, Pakson és Budapesten járva pedig szívünk dobbanjon majd meg, mikor eszünkbe jutnak ezek a kedves emlékek.
 

Fancsali Orsolya, XII.B osztály