Gerebeneseinknek már elstartolt az idei tanév

Gerebeneseinknek már elstartolt az idei tanév


Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 06, 2018  |  425 éves a gimnázium, Gereben Néptánccsoport, Hírek

Gerebeneseink ismét a tanév elé táncoltak, vasárnap, szeptember 3-án elkezdődött a szokásos gerebenes edzőtábor Zeteváralján a Zetavár Panzióban.

A tábor vasárnaptól péntek estig tart, kedd délelőttig csak a „kicsik”  (VI.,VII. és VIII. osztályosok) voltak a táborlakók, szám szerint harmincan,  délben már megérkeztek a „nagyok” (IX., X., XI., XII. osztályosok), pontosan százan, és ezt a napot immár hagyományosan  együtt töltötte a két csapat.

Az idei tábor központi célja a 425-éves ünnepségre való készülődés, melynek során gerebeneseink kalotaszegi, mezőségi, széki, szatmári, illetve pálpataki táncokat tanulnak. Esténként előadások és táncház tarkítják a programot.

Kedden a kicsik kis műsorral búcsúztak a tábortól, a tábor zárásaként,  pénteken a „nagyok”szintén egy műsort mutatnak majd be a szülőknek.

A táborba eljöttek régi gerebenesek is, Nagy Orsi, Kovács Bogi és Tamás Szilárd, akik lelkesen segítenek a szervezésben, oktatásban.

Boros Béla és Hilda mellett most volt gerebenesként Márton Sándor táncoktató is tanít. Muzsikál az Üver zenakar.