Mert Tamásit játszani kell

Mert Tamásit játszani kell


SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   dec. 06, 2025  |  komédiTÁsok, Hírek

 

2024. szeptemberében mutattuk be Tamási Áron gazdag életművét idéző közel 45 perces előadásunkat, az Emberi szó-t.

Az előadásban megszólalnak Tamási legismertebb műveinek részletei – Ábel a rengetegben, Tündöklő Jeromos, Vadrózsa ága, Énekes madár –, valamint levelei, vallomásai és korabeli visszaemlékezések, megidézve mindazt a humort és tiszta hitet, amely iskolánk névadójának művészetét minden nemzedék számára élővé teszi.

A bemutató óta változások történtek kis csapatunk összetételében, a két Tamásink azóta színi-, illetve informatika egyetemen van, Tamási édesanyja pedig táncművésznek tanul. Szeretettel öleljük őket! 

Az A. Szabó Magda által gondosan összeállított szövegkönyv viszont túl fontos üzeneteket hordoz ahhoz, hogy mi, a Tamási Áron Gimnázium színjátszócsapata ne játszuk többet ezt az előadást. Elhatároztuk tehát, hogy folyamatosan ébren tartjuk majd, és ahogy valaki kikerül a szereposztásból, mert kinőtte az iskolánk padjait, rögtön behelyettesítjük őket ifjabb komédiTÁsainkkal. 

Az idei komédiTÁsok őszi táborunkban el is kezdődtek az új Tamásijaink, Gáborjaink, Ábeleink, Magdóink és Mókáink szárnypróbálgatásai. 

December 2-án pedig már vendészerepelni vittük az Emberi szó-t Székelykeresztúrra, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumba. Köszönjük szépen az iskola nyitottságát és azt is, hogy kíváncsiak voltak az előadásunkra. Hálás köszönet Czire Alpár igazgatóhelyettesnek a szervezésért! 

 

Örömmel visszük még előadásunkat más iskolákhoz is, hiszen úgy gondoljuk, közös értékeinkről, lelkünk otthonáról, az emberi szóról erejéről mesél.

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető