Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok egyedüli erdélyi csapatként idén is meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház Ádámok és Évák gálájára, amely meghívásnak a csapat szívesen tett eleget, annál is inkább, mert ez az ifjúsági program hívta életbe a második éve működő ifjú Thália-szerelmeseket.

Az idei gálára a 9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó és a 10. Színházi Olimpia nulladik napján került sor, április 13-án.

Madách Imre születésének 200. évfordulója joggal szolgált ötletadóként az Ádámok és Évák darabválasztásánál. A résztvevő 15 csapat között Az ember tragédiája 15 színe került kisorsolásra. Csapatunk a Paradicsomon kívül-re jutott, ugyanis a 3. színt kaptuk feldolgozásra.  

Ha a hégeli triádán próbálunk elindulni, akkor tézisként felállíthatnánk azt, hogy Madách Imre Az ember tragédiája című 15 felvonásos, akár négy-öt órásnál is hosszabb drámai költeménye nagy terjedelme és filozofikus hangvétele miatt a fiataloknak nehezen emészthető és nehézkesen megközelíthető. Antitézisként pedig jöhetne az, hogy a jobbára gondolati síkon mozgó darabot 3 órába sűrítve értelmezték és tették kézzelfoghatóvá a gálán fellépő diákok, mindenik csapat egy-egy színt megformálva. Egy csöpp jóindulattal pedig talán elfogadható szintézisnek az a tény, hogy tették mindezt önazonosan, minden színt saját elképzelés szerint színpadra alkalmazva, és úgy, hogy közben kerek egészet kapott az elégedett közönség.  Minden bizonnyal az este legkatartikusabb pillanata az volt, amikor az utolsó szín kigördült a színpadról és pár pillanat múlva a felgördülő kortina mögött egy emberként hajolt meg a színpadon a több, mint 340 lelkes fiatal, mintegy pirossal aláhúzva és bekeretezve a darab zárómondatát:

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Úgy éreztem végig magam, mintha tartoznék valahova.

Ez a pár nap alatt nagyon összenőttünk a kis csapatkával. Dorka elhagyta a telefonját (ami aztán egy nap múlva csodával határos módon megkerült), Ágnessel és Nórával fejenként fizettünk 12000 forintot a BKV ellenőrnek, de legalább Nimród és Huni összezenéltek 700 forintot.

Olyan különös pillanatokat éltünk meg együtt, amelyek tényleg utánozhatatlanok. Zseniális volt, ezért utolsó este csak annyit tudtunk kérdezni magunktól, hogy “Nem maradunk még egy kicsit?”. Hát nem maradtunk. De legalább megmaradtak nekünk a pillanatok, a tekintetek és érintések, amiket egymástól kaptunk.

Fekete Virág IX. A osztály

Soha sem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmi történik velem, velünk. A budapesti  Nemzeti Színház színpadán játszodtunk.

Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok másodjára kapott meghívást az Ádámok és Évák című ifjúsági programra, ahol az idei évben Madách Imre Az ember tragédiája volt terítéken. A sors úgy hozta, hogy a harmadik szín jutott nekünk, így valamikor március elején gőzerővel láttunk neki a kereken 7 perces előadásunk kidolgozásához. A próbák alatt sok különleges élménnyel és pillanattal gazdagodhattunk, fejlődhettünk, tapasztalhattunk. Talán a legnagyobb ajándék, amit kaphattunk az egy második család volt, hiszen már oly sok időt töltöttünk együtt, hogy lassan hazajártunk, és nem próbálni.

Nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen is volt ez a 3 nap együtt. Egyszerre volt csodaszép, boldogságos, de leginkább kalandokkal teli. A hosszas kiutazásunktól egészen az előadás utolsó percéig minden is megtörtént velünk, amit az ember el tud képzelni, egy percig sem unatkoztunk. Találkoztunk Budapest legnagyobb arcaival, divatbemutatóztunk, gitároztunk, metróztunk 12000 forintért (fejenként!), betekinthettünk a Nemzeti Színház kulisszáiba és még sok-sok más. Fejleszthettük kulturális mivoltunkat is. A Vígszínházban, Shakespeare Szeget szeggel című dühös vígjátékát láthattuk, amelyen a jó szórakozás mellett különleges társaságban volt részünk. Nem is akárkivel, hanem magával Presser Gáborral tekinthettük meg a darabot! Olyan dolgokban volt részünk, amelyek felejthetetlen élmények maradnak mindannyiunk számára.
 

A legkülönlegesebb dologra, amire mindannyian a leginkább vártunk csütörtök este került sor. Izgalommal teli álltunk a takarások mögött, arra készülve, hogy megmutassuk az elmúlt hetek kemény munkáját, az átdolgozott harmadik színt és magunkat. Amint felléptünk a színpadra a közönség elé hihetetlen érzés fogott el. Az izgalom eltűnt, helyette nyugodtság töltött el, és bár mi sem gondoltuk, hogy ez lesz, de jól éreztük magunkat. És ez volt a legfontosabb.

Bár fenomenális értékelésben lehetett részünk, mégis kissé lógó orral hagytuk el a színház kapuit. Szomorúan vettük tudomásul, hogy itt most valami véget ért, de szívünk mégis hálával van tele. Hálásak vagyunk minden pillanatért, segítségért. Melinda és Finczi! Köszönjük, hogy itt voltatok nekünk, hogy bizalommal fordulhattunk és fordulhatunk hozzátok segítségért, tanácsért, vagy egy bátorító ölelésért is. És Gabó! Te voltál az, akinek segítségével önbizalommal és nyugalommal tele léptünk fel a színpadra, aki nélkül ez az egész nem lett volna ilyan csudajó.

Géczi Zsuzsanna IX. A osztály

Köszönjük szépen a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatását!

Idei végzőseink nagykorúsítási ünnepségére készülődve a Petőfi emlékév adta az ötletet, hogy ikonikus költőnk valamelyik művét gondoljuk újra, szabjuk magunkra, a Gimire. Egy pár lóugrással máris a János Vitéz körül folytak a beszélgetések. Próbáról próbára, egymás gondolataiba vágva, örömmel rácsodálkozva a hasonló meglátásokra bontakozott ki a kreatív ötletcsokor és került színpadra a János Vitéz Á la Gimi.

Finczi sugárzó jelenléte és gondos hozzáértése ideális környezet a szárnybontogatáshoz. Támogató, elfogadó és kíváncsi közösségé formálódott az, ami szűk egy pár hónapja öltött testet.  Megszülte magát a csapat. Egy olyan friss csapat született meg, ahol egyenként jól kivehetőek a színek, és mégis olyan szépen simulnak egymáshoz, hogy a vibráló színkavalkád lágy egységbe szelídül.

Köszönöm, hogy vagytok! Köszönöm az áldozatos munkátokat! Sokat lássunk még tőletek, kedves komédiTÁsok!

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Mindenki ugyanezeket a kérdéseket tette fel magában az ötlet megformálásakor. A Petőfi év kapcsán pattant ki az ötlet, hogy ezzel lépjünk színpadra. De itt volt egy apró gubanc, hogy ezt hogyan lehet maturanduszra vinni. Ekkor jutott eszünkbe, hogy miért is ne lehetne az egész a gimis napjaink egyike, megspékelve az eredeti mű szerelmi szálával.

A még újnak számító kis csapat, nehezen találta meg az összhangot, de ezt félrerakva mostmár egy családként működünk. Minden próba egyre közelebb és közelebb vitt ahhoz az érzéshez, ami mindannyiunkat átjár, a szeretethez.

Nehezen indult el az egész folyamat, hogy miként dolgozzuk át a művet. Jobbnál jobb gondolatok bukkantak elő, amikor megszületett az előadás alapja. De ki is legyen Jancsi és Iluska? Mivel én maradtam az egyedüli végzős a csapatban, ezért az enyém volt a megtiszteltetés, hogy Jancsikát testesítsem meg. Alacsony termetemre nézve, egyre csökkent a női főszereplők száma, míg a szerencse keze azt nem adta, hogy Jácinta lett a mi Iluskánk.

Ezután már a mi feladatunk volt megírni a szövegeket és Finczi segített korrigálni, végül színpadra adaptálni. Az utolsó két hetet már reggeltől-estig a bentlakásban töltöttük és szinte minden nap 2-3 órás próbák zaja zsongta be a díszterem falait.

Már csak  az utolsó 100 méter következett és mindenki izgatottan várt az öltözőben. Volt, aki a szöveget mondogatta, volt aki fekvőtámaszozott, akadt aki elemlámpát szerelt, volt aki nevetett, de mindenki testileg-lelkileg az előadásra készült. Mielőtt mi következtünk volna, egy röpke csoportos ölelés, egy motivációs szöveg, és “Hajrá zsiványok!” futotta végig az épület levegőjét. Fel a színpadra és mindenki a darabnak élt. A technikai problémák ellenére sem estünk ki a szerepünkből, sőt még nagyobb energiát adott.

Zárásképpen a végzősök és régi komédiTÁsaink egy szívmelengető dalt kaptak, amit senki sem úszott meg krokodilkönnyek nélkül, még én sem. Büszke lehetek és vagyok arra, amit mi együtt összeraktunk, kiviteleztünk.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatott, legfőképpen Finczinek és Melindának, akik mindig is a szívükben hordoztak.
HAJRÁ ZSIVÁNYOK!!

András Ákos, XII. A

Fél éve vagyok tagja a komédiTÁsoknak, és hihetetlen mennyire egy családias társaságba csöppentem. Minden próba alkalmával rengeteget tanultunk egymástól, egymásról, de még magunkról is. Ennek köszönhetően, nem kellett sok idő, és nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, és az ötletelések során, a fellépéssel kapcsolatban, nagyon hamar közös nevezőre jutottunk, sőt mindezeket számtalan vidám pillanattal megfűszerezve, rengeteg nevetéssel töltöttük el.
Az utóbbi időben, a maturanduszra készülődve, rengeteg időt és energiát fordítottunk a próbákra, de úgy érzem, hogy teljes mértékben megérte! Csodálatos érzés a színpadon alkotni, belecsöppeni egy általunk alkotott világba.
A fellépésünk előtti néhány órát egymás kezét szorongatva töltöttük, várva hogy mi következzünk. Rengeteg bíztató szó, ölelés és egy-egy felröppenő vicc oldotta az izgalom szülte feszültséget. És végül, megcsináltuk!

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, mert úgy érzem itt elérhetünk olyan dolgokat, amiről eddig csak álmodni merhettem.

Vass Tekla, X. B

Ez a kis csoport színesebbnél színesebb egyénekből tevődik össze, mindenkinek megvan a maga tehetsége, humora. Éppen ezért nem telt el úgy próba, vagy összejövetel, hogy ne nevettünk volna. A felkészülés során nemcsak a színészethez, de saját magunkhoz és egyedi, rejtett adottságainkhoz is közelebb kerültünk. Hálás vagyok Finczinek és Melindának amiért kihozták belőlem és társaimból a leges-legjobb énünk.

Zajzon Orsolya, IX. C

Kész feltöltődés volt színire járni az esős hétköznapokban. Nagyon megszerettem ezt a szakkört és az embereket akik körülvesznek és nagyon hálás vagyok hogy részese lehetek ennek a kis családnak. A maturanduszi előadáskor léptem színpadra ezen a terén először. Izgulnom kellett volna, de helyette nyugalom volt a lelkemben mert tudtam bármi is fog történni azon a színpadon, mi egy csapatként fogjuk végigcsinálni. És ez így is lett.

Mózes Dorka, IX. B

Így tudnám jellemezni egy szóval az eltelt időszakot, amit a próbákkal és az előadásra lévő folyamatos felkészüléssel töltöttünk. Számomra minden perce felejthetetlen volt. Nem lehetek elég hálás azért a sok tapasztalatért, a vidám pillanatért és olykor kedves szavakért, amelyekkel gazdagodtam a próbák alatt. És bár néha voltak nehezebb momentumok, amikor szükségünk volt Finczi és Melinda tanár néni bátorítására, egymás megtartó erejére, de akkor is azt mondom, hogy háromszorosan is megérte, mert egy ilyen első osztályú társaság és két ilyen csodálatos mentor mellett szeretetben lenni öröm és élvezet.

  Géczi Zsuzsanna, IX. A

Lélekművész

Fáj a lelkem mindentől.

Mi ez a hirtelen érzés ami rám tör?

Nem tudok aludni mert érzek,

olyan dolgokat melyeket anya nem ért meg.

Tinédzser hiszti, ezt mondják,

Bárcsak nőnék akkor hamarább!

De nincs kifogás csak teljesítés,

mint egy jól beprogramozott gép.

Úgy kéne működjek én is

meg talán jó pár száz másik énem is

kikkel együtt tapossuk az út porát,

viszont csak szilkla szilárdan merednek mindig rám.

mikor dühös vagyok sírok, mikor boldog vagyok sírok,

Sosem nevetve írok. Körülöttem mindenhol ábránd-sírok.

Ha belém látnának se értenék e zűrzavaros ősi kínt

Melybe kicsiként léptem én, de távozni sosem merészelnék.

Hogy is merészelnék, hisz ez a biztonság,

a folyamatos önmarcangolás.

S ha nem lenne, olyan üres lennék,

mint egy kicsomagolt karácsonyi ajándék

A kedvemtől függ a hangulatom.

Hol fáj, hol nem nagyon,

de naphosszat azon kell fáradnom,

hogy valahogy el kéne bújtatnom.

De az az igazság, hogy egyszerű a sorsom

csak én kavarom meg folyton.

Pontosabban bele képzelem, hogy nehéz,

mint egy író, mikor megöli kedvenc karakterét.

Ez vagyok én: életművész,

ki az érzéseinek él.

Csak társadalmunk sajnos ezt elnyomja,

s beletiporja mindig a porba.

De én merek festeni, a vászonra a haragot felkenni,

az örömöt megjeleníteni, a bánatot átérezni!

A pokolba is az emberekkel!

Ha azt mondják hiszti, hát az.

Ha ez csak dráma és fölösleges harc,

akkor büszkén emelem fel bárdomat.

Talán félek kimutatni mit érzek,

mert félek, hogy mások nem azt látják benne meg

amit én szeretnék, hogy lássanak,

hanem csak valamit amit felhasználhatnak.

De nem érdekel!

Táplálkozzatok csak vérszívók,

mert én leszek az ki merni fog

s felszántja a poklot!

Nem fogok a sárhoz alkalmazkodni,

a sorsom nem lehet csak ennyi.

S ha ennyi lenne is, akkor újraszabom,

a szellem az igaz hatalom.

Átírom a szabályokat, rajtam nem fognak a szavak,

mert én érezni fogok, méghozzá jó nagyot.

Meg fogok élni minden pillanatot,

végigtáncolok minden partot, belélegzek minden illatot.

Megteremtem magamnak a paradicsomot,

melyben az leszek, aki vagyok,

olyan aki nem fél semmitől, ahol rémálmok zaja nem gyötör

s szívemet átjárja a gyönyör.

Szabad lehet a képzeletem, s nem mondja senki azt nekem,

hogy ez nem épp idevaló, meg, hogy sajnos nem helyénvaló.

Szállni fogok, mint a gondolat, s cikázni, mint egy fuvallat.

Úgy fogok érezni, hogy mindenki csodálja

milyen erős a lélekművész lányka.

Hálás köszönet Dávid Attilának, hogy szép pillanatainkat kimerevítette, hogy újra és újra eszünkbe juthassanak a csodák.

Iskolánk színjátszó csoportja, október 19-én, szerdán, Petőfi Sándor születésének apropóján részt vett egy a  Művelődési Ház által szervezett rendezvényen.

A meghívásban csak annyi szerepelt, hogy a résztvevők készüljenek Petőfi versekkel vagy bármilyen kedvenc verssel, amelyeket majd szívesen belemondanának az őszi színekbe burkolózó dombtetei langymelegbe. 

A séta a Budvárra vezetett, az idő a lehető legjobb volt, az erdő színei egy kellemes és nyugodt hangulatot teremtettek. Az ősz, ahogyan megnyílvánult az erdőben, már ihlet volt egy újabb versre.

Felettébb érdekes volt hallgatni, hogy más középiskolás diáktársaink milyen verseket, kiknek a verseit szeretik és azokat hogyan adják elő. Voltak akik az ünnephez hűen Petőfi verset hoztak, de többen akadtak olyanok is, akik más költők műveit szavalták. Nem voltak maximumok és minimumok, hogy mit lehet választani vagy milyen témában. Pont ez volt a jó benne, azt mondhattad, ami a legközelebb áll hozzád, amivel könnyedén azonosulni tudsz. És ez azért a lehető legjobb szempont egy versünnepen, mert rávilágít a kortársaid vagy akár idősebbek perspektívájára.

Mint színjátszócsoport, nagyon fontos volt, hogy részt vegyünk egy ilyen témájú eseményen hasonló gondolkozású és érdeklődésű fiatalokkal együtt.

Molnár Ágnes Rózsa

Hálás köszönet Vizi Máriának és a Klavi Produkciónak, valamint az MMA Kiadónak a filmért.

Fotó: Pálfi Zsolt

Iskolánk újonnan alakult színjátszócsapata, a komédiTÁsok, újabb magyarországi fellépésen van túl, minekutána a januári Nemzeti Színház Ádámok és Évák gáláján nyújtott alakításuk után meghívást kaptak az augusztus 12-14 között sorra kerülő Tamási Napokra a Gyulai Várszínházba.

Nem könnyű egy 18 létszámú csapatot egyszerre mozgatni, főleg, ha mindezt nyáron, vakációban tesszük. Ám nekünk sikerült, mert régóta és örömmel készülődtünk ennek a meghívásunknak eleget tenni. Főszereplőcsere, durrdefekt, nem működő légkondi, derékfájás, kötekedő határőr… Akadályok?

Szép új füzért fűztünk az emlékeink gyöngysorába, az biztos. Köszönjük a meghívást! Bizony jó érzés volt Tamásis diákként Tamási-hagyatékot ápolni.

Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető

Százhetvennégy évvel azután, hogy Budapesten március tizenötödikén kitört a forradalom egy erdélyi kisvárosban, Székelyudvarhelyen is megmozdultak az ifjak. Ha forradalmat nem is robbantottak ki, de az tagadhatatlan, hogy sikerült nekik néhány óra erejéig forradalmi hangulatot teremteni a Tamási Áron Gimnáziumban és a város különböző szórakozóhelyein.

Reményik Sándor: Erdélyi március

Vörösmarty Mihály: Szózat

Na de kik is ezek a rejtélyes forradalmárok, akik Petőfi Sándort és társait megszemélyesítve lázba hozták az általában csendes és nyugodt városkánk jelentős részét?

A válasz felettébb egyszerű. A Tamási Áron Gimnázium két büszkesége, a Vox Gimiensis kórus és a komédiTÁsok diákszínjátszó csoport. A kettejük megfeszített, találékony és néha bizony kaotikus szervezésének eredménye volt a keddi nap, amelyet megannyi egyeztetés, közös és nem közös próba, szöveg és forgatókönyvírás, verstanulás illetve még egy rövid videó forgatása is megelőzött. De nem is pazarolnám tovább a szót az előkészületek ecsetelésére, úgysem ezeken van a lényeg, hanem a tulajdonképpeni ünnepi eseményeken.

Részlet a Pilvax kávéházból – némafilm

A modernkori forradalmáraink számára a nap korán reggel, mondhatni „a hajnalok hajnalán” fél hétkor kezdődött gyors felöltözéssel és a reggeli kávé felhörpintésével, ami után rohantak is fél nyolcra ezúttal nem a Pilvaxba, hanem az iskolába, hogy kezdetét vehesse az esemény. Amíg a kórus próbált és a hangosításhoz szükséges kábelrengeteg kigabajításával volt elfoglalva, addig a színisek kokárdákkal és lelkesítő szónoklatokkal várták az épületbe belépő mit sem sejtő tanárokat és diákokat.

Az első két szünetben pedig egyszerre három felület segítségével: a Facebookra feltett és fentebb említett pilvaxi jelenettel, a sulirádióban mondott beszédekkel és a folyosókon szavalt versekkel ejtették ámulatba az iskolában tartózkodókat. Külön ki szeretném emelni, hogy a tanárok sem voltak kímélve, ugyanis az egyik versmondó személy mindig a tanári előtt szavalt. Talán a véletlen műve, hogy az első tanári előtt elszavalt vers éppen Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című alkotása volt. El lehet képzelni a meglepetést az arcokon.

Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak

Füst Milán: A magyarokhoz

Szabó T. Anna: A reformkori nők

Mit jelent számodra március 15?

Mit jelent számodra a szabadság?

Szerinted megérte kirobbantani a márciusi forradalmat?

Mit tanulhatunk a márciusi hősöktől?

Te mivel tisztelegsz a hősök előtt?

A nagyszünetben  tényleg kitört a forradalom. A kórus Kossuth-nótákkal, míg a komédiTÁsok prózában szólították meg diáktársaikat, hogy vonuljanak együtt le az udvarra. Micsoda hangulat volt ott és mennyi ember! Mind, mind feltüzelve és a márciusi ifjakhoz hasonló lelkesedéssel. Szinte leírni sem lehet. Én pont ezért nem is fogok megpróbálkozni vele. Azt látni kell a saját szemünkkel és nem pedig papírra (jelen esetben World dokumentumba) leírni.

Az esemény élő közvetítése

Miután a lelkesítő Kossuth nótákat skandáló kóristákkal és komédiTÁsokkal együtt a gimi márciusi ifjai az iskola mögötti sportpályára vonultak szerény személyem arra vállalkozott, hogy kritikusan gondolkodó diáktársaim nevében is görbe tükröt tartsak a minket gyakran bábnak néző politukumnak. Egy pár ember arcát elnézve sokkolóan jól sikerült a paródia. A tükröt széttörve beszédem remélem feloldást kínált a végén azáltal, hogy amennyiben szeretet és összetartozás uralkodik sorainkban, akkor az olykor-olykor megerősödő szél nem tud minket széthúzó homokszemenként ide-oda fújni, mert mi hegyként állunk sziklaszilárdan.

Majd elhangzott a Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti dal.  A libabőrösen szépre sikeredett Talpra magyar után következett a Tizenkét pont kihirdetése, ezúttal azonban a Nemzeti Múzeum lépcsői helyett a focipályára felvezető lépcsőkről hangzottak el az ifjak javaslatai. A helyszín tehát megváltozott, de az eszmény és a szabadság iránti vágy azóta is fennmaradt.

Nemzeti dal

Végül pedig az egész eseménysorozatot lezárta a közös himnuszéneklés, ezáltal feltéve az i-re a pontot. Olyan szépen szólt a magyar nép fohásza annyi ember szájából egyszerre, hogy a beszámoló írójának könnyek gyűltek a szemébe. Mert hiszen erről szól a március tizenötödikei megemlékezés. A hősök iránti tisztelgésről és az összetartozás megmutatásáról.

Zsombori Zalán, XI. B osztályos komédiTÁ-s

TÜNDÖKLŐ JEROMOS

írta: Tamási Áron

rendezte: Fincziski Andrea

koordinálta: Szűcs- Olcsváry Melinda

játszodták: a komédiTÁsok

„Sziasztok Tündöklők!” , „ Sziasztok Bubák!”  Így világlott fel a sok üres semmiséggel teli levő telefonunk, és hozott egy kellemesen melengető, igazán lélekből fakadó állapotot minden egyes Messenger üzenet, amiket a komédiTÁsok csoportba kaptunk.

Ha most őszinte akarok lenni magamhoz (márpedig az őszinteségben megerősítettem magam a felkészülés során, szóval az leszek) bevallom, hogy tudtuk, hogy mire vállalkozunk, de közben mégsem. Sokunknak volt már színpadi élménye, közönség előtt való szereplése, egy-két színpadon elkövetett félrelépés, hamis hang és a többi, és a többi. Itt viszont teljesen más volt a helyzet. Ez nem egy egyszerű fellépés, nem csak egy színpadi kiállás, amit ellötyöghetünk…  Ez egy egyszeri alkalmú Tündöklés << az előadott darabunk címéből adódóan is>>.

Amikor olvastam a felkérést a részvételre, a figyelmemet elkerülték az apróságok, mert a tekintetem megakadt a következő részleteken: „színdarab”, „Nemzeti Színház”, „fellépés”, „mi, gimisek”. Nem kell innen tovább meséljem, hogy madarat fogatni velem, vagy bárkivel a csapatból nem lett volna egy nehéz feladat.

Elkezdtük a játékot. A játékot, amely nem csak egy hétköznapi tevékenység, hanem tényleg, maga a való játék. Emberek közötti játék, lélek és lélek közötti játék. Elkezdtük önmagunk és mások megismerésének játékát. Azt, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önmagunkat adva tudjuk színpadra vinni mindazt, amit át akarunk adni. Talán ez az egyik legértékesebb érzés, amit nyerhettünk.

A. Szabó Magda, a budapesti Tamási Áron Közalapítvány elnökasszonyának beajánlására a Nemzeti Színház meghívott bennünket az Ádámok és Évák Ifjúsági Programjára, amelyet idén, Tamási Áron emlékév lévén, az író színdarabjainak szenteltek. A csapatunknak kisorsolt darab, a Tündöklő Jeromos,  nem volt egyszerű feladat. Erős személyiségű karakterek, emberi értékek sérülése majd azok újjá alkotása, pénz és becsület kapcsolata, és hasonlóak kerülnek bemutatásra. Mai világunk aktualitását tükröző problémákat írt le Tamási egy közel 100 évvel ezelőtti történetben. Ennek ellenére, mi minden egyes percét élveztük, mert egymás társaságát élvezhettük. A csapat tagjai egytől egyig, legalább hallásból ismerték egymást, így nem kellett vad idegenekként kezdjük az ismerkedést. Azt láttam, éreztem magamban is, hogy néha meginogtunk, elbizonytalanodtunk, hogy valóban szeretnénk-e ezt csinálni, de volt ezeknek a kételyeknek két nagyon hatásos ellenszere: Finczi mosolya és az egymást bátorító ölelések, kézfogások.  Ezt a kettőt egyszerre alkalmazva mindannyiunk kételyei kámforrá váltak, és megújult erővel vágtunk bele a nagy előadásba.  Kialakult egy szavakkal leírhatatlan bizalmi kötelék, aminek egy dolog volt a kulcsa: az egymás és magunk felé tanúsított szeretet. Szeretnünk kellet azt, amit csinálunk, szeretnünk azt a légkört, amiben benne vagyunk, szeretnünk egymás mosolyát, jeleneteit. Mert hol szeretet, ott áldás, ahogyan a házi áldás is tartja.

A próbákon eltöltött idő minden másodperce egyedi volt, és minden tizedmásodperce megérte a befektetett munkát. Nevetések, mosolyok, táncolások, éneklések, bizalom – ilyenekkel teltek a csütörtök délutánjaink. Talán az jön le ebből a beszámolóból, hogy minden rózsaszín volt a felkészülés során, de aki így gondolja, az nagyot téved. Mert nem attól érte meg az időnknek minden egyes percét ez a projekt, hogy csak pozitív dolgokat tapasztaljunk, hanem hogy a realitásokat látva fejlődjünk. Én személyesen úgy érzem, hogy megismerhettem magam ez a néhány hónap alatt. Ehhez pedig őszinteségre volt szükség. Őszinteség Finczitől, őszinteség a társaimtól, őszinteség magamtól. Erre pedig a színpad tanított meg. Úgy érzem, ezt mindenki nevében nyugodtan kijelenthetem.

DOBPERGÉÉÉÉÉÉS!!!

Január 20. reggel 7 óra: elindultunk. Budapest talán még jobban várt ránk, mint ahogy mi vártuk, hogy odaérkezzünk – ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, rendeltek egy kis havazást is, hogy a téli, adventi hangulatunk, amit a darabban is megteremtettünk, legyen meg a valóságban is. A 10 órás út röpke pillanatok alatt eltelt, mert egy kellemes közegben az idő is másképpen telik.

A vendégszeretettel kapcsolatban nem panaszkodhattunk, mert úri körülmények között jártak a kedvünkben. A Duna budapesti panorámáját csodálhattuk, miközben a színészek büféjében fogyaszthattuk el vacsoráinkat.

Az étkezések között komoly munka zajlott a színfalak mögött. Na itt volt az, amikor 3 méterrel a föld fölött lebegtünk. Eszméletlen érzések, élmények kavalkádja kavargott bennünk. Egyszerűen hihetetlen a színház felszereltsége, és még hihetetlenebb az a szerencsés helyzet, amikor a nagyszínpadon több száz néző előtt, egyetlen határon túli iskolaként jelenítettük meg Tamási Áron világát a mi szemszögünkből újra alkotva.

Egyszeri és egyedi élményekben volt részünk. Ugyanazok a kulcsszavak csengenek most is a fejemben: „színdarab”, „Nemzeti Színház”, „fellépés”, „mi, gimisek”. De van még egy szó, ami így, a tapasztalataink után, szintén folyamatosan a fejemben cseng: BARÁTSÁG!

Köszönöm mindenki nevében a felkérést az iskola részéről! Köszönöm mindenkinek a nevében a rendezést Fincziski Andreának, vagyis Finczinek, ahogyan a város ismeri, a sok leckét, tanítást, ötletet, őszinte szavakat, bátorító öleléseket, és azt a felejthetetlen mosolyt a nevetésével együtt. Köszönjük Szűcs-Olcsváry Melinda tanárnőnek a segítségét, odaadását mind emberi, mind csapatvezető minőségben, akinek a szervezettsége és a belénk vetett bizalma nélkülözhetetlen volt abban, hogy egy ilyen csoda létrejöjjön. Köszönjük A. Szabó Magdának, a Tamási Áron Közalapítvány elnökasszonyának és a budapesti Nemzeti Színháznak a meghívást, a szeretetteljes vendéglátást és ezt az életre szóló lehetőséget.

Köszönöm mindegyik színésztársamnak a megismételhetetlen pillanatokat, beszélgetéseket, tanításokat, tébolyba vezető kacagásokat és mindent. Hálás vagyok értetek, mind! Köszönöm!

Andrészek Mátyás, XII. B osztály

„El kell érni az ég és föld között lebegést” – 125 éve született Tamási Áron

https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2022/01/vilagot-teremteni-adamok-es-evak-unnepe-2022