Három nap, amikor a színház nem program, hanem állapot
Van az a háromnapos budapesti kiruccanás, amikor az ember nemcsak helyet vált, hanem nézőpontot is.
A komédiTÁsok számára ez a három nap ilyen volt. Busszal, létrákkal, paravánokkal, szövegekkel, jelmezekkel, félálomban ismételt monológokkal, és nagyon éber kérdésekkel érkeztünk meg Budapestre – és egy kicsit máshogy tértünk haza.
Első utunk rögtön a Nemzeti Színházba vezetett, az Ádámok és Évák Ünnepének első próbanapjára.
Páratlan élmény részese lenni annak a gépezetnek, amelynek minden fogaskereke - ügyelő, díszletes, hangosító, fénytechnikus, nézőtéri alkalmazott, ifjúsági felelős - teljesen átengedi magát a diákszínjátszóknak és a 14 csapat produkcióját egyenként végigkísérve, segítve szerez több száz fiatalnak páratlan élményt. Ezúttal is hatalmas köszönet érte!
A SZÉK étteremben elköltött ebéd is programpontnak számít és lassan hagyománnyá válik, hogy egy nap felkeressük Szidiéket, hogy a pesti telet emésztgetve hazai ízeket kóstolhassunk. Ezután következett egy nem túl sikeres filmválasztás, a tavalyi két magyar sikerfilm után, ez igazi csalódás volt, de kárpótólva lettünk a következő két nap.
Második nap hivatalosak voltunk a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumba, ahol a Tamási Áronról szóló előadásunk, az Emberi szó nemcsak vendégjáték volt, hanem találkozás. Találkozás egy másik iskolával, egy másik közönséggel, és persze Tamásival, aki ilyenkor mindig kortársunkká válik egy kicsit. A színpadon kimondott szavak nem maradtak ott: visszhangoztak a nézőtéren, az öltözőben, a kiértékelőben. Hálás köszönet ezúttal is kis csapatunk örök patrónusának, A. Szabó Magdának, akiben ez a vendégelőadás ötlete megfogalmazódott és Bese Benő igazgató úrnak, aki szívélyesen meghívta és fogadta a komédiTÁsokat. Külön köszönjük az igazgató úr lelkes körbevezetését, hatalmas, gyönyörű és páratlan felszereltséggel rendelkező iskola a Jedlik Ányos Gimnázium, csak ámultunk és bámultunk.
Este pedig a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila Leonce és Léna adaptációja, a Letargia egy olyan előadás volt, amelyben az énkeresés nem elvont fogalom, hanem pulzáló állapot: ugyanúgy szólalt meg a színpadon, mint a nézőtéren ülő fiatalok fejében. A kérdés nem az volt, hogy „kik vagyunk”, hanem hogy mit kezdünk azzal, hogy nem tudjuk. Az energia végig jelen volt, a tempó, a zene, a szaladás folyamatos feszültséget teremtett, miközben a telefonidő sem volt tabu: a képernyők részei annak a világnak, amelyben a Z generáció él. A szünetben a határ színpad és nézőtér között egyszerűen eltűnt. A színészek nem levonultak, hanem maradtak — buliztak, együtt lélegeztek a közönséggel, a fiatalokkal. Ez nem gesztus, hanem állítás: ez az előadás nem róluk szól, hanem velük. A fiatal nézők nem kívülállók, hanem benne vannak az egészben, a ritmusban, a zajban, a kérdésekben, és a fenntartott tükörben.
Utazásunk valódi apropója a 2026-os Ádámok és Évák Ünnepe volt a Nemzeti Színházban, a Magyar Kultúra Napján. Az idei program középpontjában Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve állt: 14 csapat, 14 jelenetben gondolta újra a klasszikus szöveget, saját kérdésekkel, mai hangsúlyokkal. A nagyszínpadon markánsan különböző színházi nyelvek szólaltak meg, mégis közös forrásból táplálkozva.
Ünnep volt – de nem a megszokott értelemben. Inkább egy hatalmas, közös színházi lélegzetvétel.
A komédiTÁsok számára pedig ez az este csendes visszajelzés volt a közös munkára. A zsűri megjegyzése – amely a szövegmondás tisztaságát, pontosságát és természetességét emelte ki – megerősítette azt, amit a próbák során hangsúlyozni próbáltunk: hogy Vörösmarty nyelve akkor él igazán, ha érthetően, belülről és gondolatokat közölve szólal meg. A csapat szakmai irányítója és mentora Mezei Gabriella, a Tomcsa Sándor Színház színésze is méltán volt büszke a kis csapatunkra.
A Gála számokban így nézett ki: 234 diák, 23 felkészítő tanár, 14 jelenet, 134 perc játékidő.
A komédiTÁsok ebben a három napban nemcsak játszottak és néztek, hanem tanultak is – egymásról, színházról, és arról, hogy a kultúra nem vitrinben lakik, hanem emberek között történik.
Hálás köszönet iskolánknak, a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítványnak, Geréb Leventének, Geréb Lászlónak és Imre Lászlónak.
Szűcs-Olcsváry Melinda, csapatvezető
