I. hely a II. Pegazus esettanulmányi versenyen

Szerkesztő: | 2019. október 19. | Eredmények, Hírek, Hírek

A Melinda cégcsoport idén ünnepli megalakulásának a 25. évfordulóját. A rendezvénysorozat részeként idén is megszervezték a Pegazus esettanulmányi versenyt.

A kétfordulós vetélkedő döntőjére 2019. október 18-án került sor, amelynek a végén a Kiss Péter, Zajzon Ferenc Zalán és a Zsombori Péter alkotta Nash Equilibrium csapat az első helyen végzett. Gratulálok és köszönöm a befektetett munkátokat!

A verseny előtt András Lehel a Melinda Instal vezérigazgatója – iskolánk egykori diákja – bemutatta a cégcsoportot és körbe vezette a csapatokat a vállalat épületeiben, üzletében, raktáraiban. Ezután a szervezők ismertették és értékelték az első forduló eredményeit, majd a csapatok kézhez kapták a második forduló esettanulmányának szövegét és 5 órán át dolgoztak a megoldási javaslatokon. Ezalatt nem használhattak telefont és internet hozzáférésük sem volt. Ebéd után bemutatták a megoldásukat.

A díjakon és a helyezésen túl, a verseny óriási lehetősége az, hogy a zsűri az egyéni teljesítményt is figyelte és akár ösztöndíj lehetőséget is felajánlhat majd a kiválasztott diákoknak.

Személy szerint nagyra értékelem a cégvezető elkötelezettségét, hogy a diákokat az itthon maradásra buzdítsa, és nyitottságát az iskolák fele, hogy osztályfőnöki órákon bemutassanak néhány – a tanulók által kiválasztott – munkakört, segítve ezzel a pályaválasztásukat.

 

Köszönet a szervezőknek és reméljük, hogy lesz még folytatás.

 

 

Dimén-Varga László

felkészítő tanár

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com