Candin Liteanu kémiaverseny
2017. március 25-én került megrendezésre a Candin Liteanu kémiaverseny a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karának székhelyén.
Ez a verseny lehetőséget nyújt a diákoknak az ismereteik ellenőrzésére, ugyanakkor a diák szorgalmazására az elért eredmény felhasználható lehet az egyetemre való bejutási jegyként. Idén iskolánkat öt diák képviselte, két tizenegyedik osztályos: Deák Szilárd (XI. B), valamint Szőke Kálmán (XI. C), emellett három végzős diák is részt vett a versenyen: Fülöp Petra (XII. C), Szabó Bence (XII. A) és Toth Tímea (XII. B).
Véleményem szerint mindannyian egy remek, élménydús hétvégét töltöttünk el a kincses városban, és szerintem az egész csapat nevében elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk az eredményeinkkel. A 40 kérdésből Bence és Szilárd 36-ra válaszoltak helyesen, ami azt jelenti, hogy osztályzatuk 9-es, Kálmán 38-ra, tehát az ő jegye 9,50, Petra és én 10-est kaptunk, tehát szerencsénk volt mind a 40 kérdést hibátlanul megválaszolni. Az egyetemlátogatást sajnos az idén kihagytuk, de remélhetőleg az elkövetkezendő évben/években lesz alkalmunk elég időt eltölteni az egyetem falai között. Ezúton is meg szeretnénk köszönni Horváth Rozália tanárnőnek a felkészítést, valamint minden tanárunknak azt, hogy szemet hunytak a sok „versenyre készülök”-kel megindokolt hiányzás fölött, és támogattak minket céljaink elérésében, önmagunk továbbfejlesztésében.
Toth Tímea, XII. B