Tavasz, csütörtök és napsütés. Így kezdődött minden. Az osztályfőnökünk mosolyogva lépett be az osztálytermünkbe és közölte, legalább harmadszorra, hogy fontos bejelenteni valója van. Már készültünk haza, néhányan németórára, hátizsákjainkban egy egész nap fáradalmait cipeltük, pislogva meredtünk a tanár úrra. Várakozva álltunk, ő pedig nyugodt hangon mondta el, hogy, ha van kedvünk, menjünk nyár elején Görögországba. A hír végigsöpört az osztályon. Pár másodperc döbbenet után a nagy lányraj óriási sikoltozásba kezdett. Ugráltunk, tapsikoltunk, ölelkeztünk, percek alatt a fél osztály, megbeszélte, hogy ki kivel lesz egy szobában, hirtelen mindenkinek kellett legalább két új fürdőruha, egy rövidnadrág, egy napszemüveg. Ezekben a pillanatokban eldőlt, hogy ezt most tényleg senki nem akarja kihagyni. Aztán csatlakozott hozzánk még a C osztály nagy része és néhány tanuló az A osztályból is. Elkezdődött a visszaszámlálás. Ha sok volt a tanulnivaló, éppen rossz volt a kedved vagy egyszerűen csak meguntad a korán kelést, rögtön megvigasztalt a tudat: hamarosan vár Görögország.
Így telt az idő június 13-ig. Délelőtt még iskolában voltunk, délután még várt ránk egy kis gyors pakolás, este hétkor pedig már mindenki indulásra készen állt a busz mellett. Alig fértek a csomagtartóban a csomagjaink. Megöleltük szeretteinket és tíz nap erejéig elbúcsúztunk otthonunktól.
Az út nem tűnt olyan hosszúnak, ahogy az oszi beharangozta. Szerda délutánra érkeztünk meg Nei Poriba, ahol elfoglaltuk szállásainkat. A szobánk kellemes volt, de valahogy minket jobban vonzott a tengerpart, úgyhogy gyorsan felnyitottuk bőröndjeinket, felkaptunk egy fürdőruhát és rohantunk fürdeni, napozni. Mezítláb végigsétálni a nap által fölmelegített puha homokon, majd megmártózni a vízben, lemosva magadról az egész év fáradalmait, csodálatos érzés. Ez az első és az utolsó napokban érezhető a legjobban.
Következő reggel, csütörtökön, indultunk a Meteorákhoz. A buszozást mindenki kihasználta pihenésre, mindaddig, amíg a gyönyörű táj el nem varázsolt bennünket, elkergetve az álmosságot. Meglátogattunk egy ikonfestő műhelyt is, ahol röviden ismertették velünk az ikonfestés néhány technikáját és kedvünkre vásárolhattunk souvenireket is. Ez után meglátogattuk az egyik gyönyörű kolostort, ahol többek között középkori kódexeket, az ott élő szerzetesek sírhelyeiből előkerült koponyákat, csontokat, régi, görög népviseletet (egyik személyes kedvencem volt), valamint szerzetesöltözetet tekinthettünk meg a csodaszép kilátás és varázslatos kápolnák mellett. Csodás élmény volt. Délután ismét fürdőzés következett, este pedig szabad program, sétálgatás Nei Pori hangulatos utcáin.
Pénteken Palaios Panteleimonas barátságos és egyben mesébe illő kis hegyi falucskát látogattuk meg, és néhányan megkóstoltuk a helyi cseresznyét is. Annyira megtetszett nekünk ez az apró település, hogy több embertől is, na jó, majdnem mindenkitől, azt hallottam, hogy mindenképpen visszatér, ha lesz rá lehetőség, sőt még egy nyaralót is el tudna képzelni a helyen. Ezután megcsodálhattuk Platamonas várát, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre, a tengerre. Délutánra érkeztünk ,,haza”, és a délutánt a parton töltöttük.
Szombaton fergeteges hajóútban volt részünk. Miután elindultunk mindenki a tájat figyelte. Gyakran csak némán mosolyogtunk, bámulva mindazt a szépet, ami körülvett bennünket. A szélben lobogott a hajunk és… a szoknyánk is. Egy – a kapitánynak adott – pusziért cserében bárki kipróbálhatta a hajókormányzást. A hajón dolgozók óriási bulit csaptak, mindenkit táncra hívtak, az ügyes tánclépésekért cserében pedig még egy kis ajándékot is kaptunk. Szkiathosz szigetére utaztunk, ahol ismét csodaszép kilátásban gyönyörködhettünk, de ne feledkezzünk meg a sziget szépségeiről sem, a kis utcák és varázslatos mediterrán növények ámulatba ejtettek minket. Az emberek roppant barátságosak voltak, az egyik souvenir boltban még ajándék karkötőt is kaptunk néhányan. Visszafele megálltunk fürdőzni egy csodás partszakaszon, a Koukounaries beachen, ahol hűsölhettünk, szórakozhattunk. Visszaszállva a hajóra újra kezdődhetett a tánc, a jókedv elmaradhatatlan volt.
Vasárnap szabadabb programunk volt, tizenegykor megbeszélést tartottunk, amikor megismerkedtünk a görög zászlóval, és megtudtuk, hogy aznap elkezdődik a röplabda bajnokság és a csapatverseny: este bemutattuk csapatokban azt, amivel itthon készültünk Görögországból (mítoszok, istenek és hitvilág, történelem, földrajz, népesség, foglalkozások és vallások, élővilág). Sokat strandoltunk aznap, és be kellett látnunk: röplabdából még sokat kell tanulnunk.
Hétfőn került sor az időjárás szeszélyei miatt oly sokat halasztgatott Olimposz-túrára. Nagyon örülök, hogy végül sikerült megvalósítanunk ezt is. Az út nem volt könnyű és picit hideg volt rövidnadrágban, de a természet szépségei mindenért kárpótoltak bennünket. A friss hegyi levegő, a különleges növények, a szemet gyönyörködtető kilátás, a menedékházban elfogyasztott forró tea, az aljban található mesés vízesés… Csak néhány dolog, ami ott és akkor elvarázsolt bennünket. Délután még fürödtünk egy utolsót a tengerben és napoztunk egy picit, ez után pedig ismét csapatokba szerveződve, részt vettünk egy vetélkedőn, amelyen a kirándulás folyamán elhangzott információk alapján mértük össze tudásunkat. Mindenki kapott részvételi díjat, az első három csapat pedig nagyobb nyereményben is részesült. Csanád és a csapata nyerte meg az Aphrodité-szobrot. Este még beszerezhettük az otthoniaknak a souvenireket is Nei Poriból.
Kedd hajnalban, búcsúzóul megnéztük a feledhetetlen napfelkeltét. Érdekes, nem? Mi távozni, ő pedig érkezni készült… Én, személy szerint, nem bírtam megállni, hogy utoljára, ha csak bokáig is, bele ne mártózzak a vízbe és magamban meg ne köszönjem a helynek mindazt, amit az ott töltött idő alatt tőle kaptam.
Néhány óra múlva bepakoltunk a buszba, majd a jármű ablakából szomorúan integetve elhagytuk a szép emlékeket őrző, szívünknek még oly sokáig kedves helyet. Bulgária felé vettük az irányt és meg sem álltunk, csak pár benzinkútnál, Veliko Tarnovo városáig. Itt egy nagy, sárga, kényelmes hotelben szálltunk meg. A szobák erkélyéről gyönyörű kilátás nyílt a városra. Este megvacsoráztunk, beszélgettünk, majd eltettük magunkat a következő napi városnézésre.
Szerdán körbejártuk Veliko Tarnovot, Bulgária egykori fővárosát, megtekintettük néhány emlékművét, a törökös hangulatú Kereskedők utcáját, valamint szépséges középkori várát, a Caravect, a II. Bolgár birodalom fellegvárát. Egy kis szabadidő után késő délután indultunk el hazafele és hajnalban már itthon is voltunk. Ahogy még vagy már nagyon álmosan megláttuk a Székelyudvarhely táblát, szerintem mindenkiben kettős érzelmek kavarogtak. Egyrészt, nem hittük el, hogy ilyen gyorsan elrepült a kirándulás, és sajnáltuk, hogy nem maradhattunk tovább, másrészt pedig már hiányzott az otthonunk, és örültünk, hogy újra láthatjuk a szeretteinket.
Úgy érzem köszönettel tartozunk az osztályfőnökeinknek és kísérőinknek, hogy végig vigyáztak ránk, és segítettek bármiben, ha kellett, és természetesen azért, hogy egyáltalán lehetővé tették, hogy eljuthassunk ezen csodás helyekre. Én ezen kívül megköszönném mindenkinek, aki ott volt, hogy szebbé, jobbá tette ezt a tíz napot az életemből. Köszönjük, köszönöm, efhariszto, ευχαριστώ …
Demeter Zsófia, IX.
