Cserediák lehettem szülővárosomban
Élet a Gimin túl
Az oszink, Jakab Hanga tanárnő megbeszélte a székelyudvarhelyi iskolák igazgatóival és osztályfőnökeivel, hogy az osztályunk egy pénteki napot más iskolák 7. osztályaiban töltse el. A Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Bethlen Gábor Általános Iskola, Orbán Balázs Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola, Palló Imre Művészeti Szakközépiskola és Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium épületeibe hármas-négyes csoportokba voltunk beosztva osztályonként. A program célja, hogy megtapasztaljuk, milyen egy másik iskolában 7. osztályosnak lenni. Órán mi is kellett írjunk, meg kellett oldjuk a feladatokat, nem csak beültünk oda nézelődni, hanem nekünk is ki kellett vennünk a részünket az iskolai életből. Egy pár iskolában az osztálytársaim elmondása szerint, sokkal nagyobb a szigorúság, mint nálunk, például szünetben mindenki kiment az udvarra. Vagy a tisztaság: a tanulók minden szemetet a szemetesbe dobnak el, és nem melléje, így az osztálytermek tiszták és rendesek. Ahol van egyenruha, ott nem minden diák veszi ezt olyan komolyan, mint a Gimiben. Sokan nem viselik, nemcsak hetedikesek, de a felsőbb osztályokban se látni, és nem is szólítják meg őket. Nálunk, ha csak hiányos, akkor is szóvá teszik a tanárok.
Az iskolalátogatás egy nagyon jó tapasztalat és élmény volt mindannyiunk számára. Mégis, hétfő reggel, amikor beléptem az osztályomba, és megint a megszokott környezetben az osztálytársakkal voltam körülvéve, rájöttem, hogy bár a többi iskolában jól éreztük magunkat, de a Gimiben a legjobb. Bár megtapasztaltuk, hogy van élet a Gimin túl, mégis itt tudunk igazán önmagunk lenni.
Szabó Ilka, 7. osztály
Részletek a Cserediák lehetek szülővárosomban című projekt után készített beszámolókból
Tetszett az osztályközösség, szerintem összetartóak, sokat nevetnek, viccelődnek együtt. Nagyon jó volt sok embert megismerni, akikkel most is tartom a kapcsolatot, nagyon szoros kapcsolatok születtek már ennyi idő alatt is.
Deé-Gergely Janka, VII. osztály
Mikor az iskola felé ballagtam, elhatároztam, hogy nyitott és laza leszek, de amikor beléptem az osztályba, úgy rám meredt mindenki, hogy majdnem összeestem. Félénken, majdnem némán köszöntem, majd körülnéztem. Legszívesebben elpárologtam volna. Észrevettem hátul két üres helyet. Nehezen, de végül megálltam, hogy ne nézzek körül, míg átvergődök a szanaszét hagyott táskák fárasztó labirintusán. Az első óra matek lesz, gondoltam, és elővettem a matekhez szükséges tanszereimet. Hátradőltem és fellélegezve szétnéztem a nyomasztó tekintetek között. Kis idő múlva megérkezett a „padtársam”. Kezet fogtunk és bemutatkoztam. Ezután kicsit könnyebb volt felzárkóznom.
Orbán Mátyás, VII. osztály
Sok olyan emberrel is jóban lettem, megbarátkoztam, akikkel soha életemben nem gondoltam volna. Régi arcok is előkerültek még az oviból, akikre még 7 év után is emlékszem, és ők is felismertek engem. Jó volt ismerősöket látni. Aki nem volt ismerős, az odajött, és feltette az általános kérdéseket: hogy hívnak, miért jöttél, miért vagy itt? Jól esett, hogy érdekeltem őket, és foglalkoztak velem.
Makai Kriszta, VII. osztály
Itt a tanulók nem veszik annyira komolyan a szabályokat, mint mi. Itt a diákok felén nincs egyenruha, és egy tanár sem szól érte. Becsengetés után is, nem az van, hogy egyből bemennek a terembe, hanem még egy jó 5-10 percig kint maradnak a folyosón. És még ami érdekes: a diákok sokkal közvetlenebbek a tanárokkal, és a tanárok is a tanulókkal.
Nem félnek a tanároktól, és nem is az van, hogy visszaszólnak, meg pofátlanok, hanem sokkal bátrabbak a tanárokkal szemben, mint mi. Ami még furcsa volt kicsit, bár ez lenne a normális, hogy az osztályban órákon csend volt. Ha beszélgettek, akkor azt is suttogva és halkan tették. Ha kicsit nagyobb zaj volt a teremben, és szólt a tanár, hogy legyenek csendben, akkor egyből elhallgattak, és nem kellett az időt fegyelmezéssel tölteni, mint ahogy nálunk szokott ez lenni.
Szabó Ilka, VII. osztály
