2025. február 14-én a 2021-2025-ös évfolyamnak elérkezett az a nap, amikor ünnepélyes keretek között a felnőttek világába nyernek beavatást. Büszkék vagyunk rátok, kedves maturandusaink!
XII. A osztály
Osztályfőnök: Péterfi Margit
XII. B osztály
Osztályfőnök: Jakab Hanga Noémi
XII. C osztály
Osztályfőnök: Borbáth-Szőcs Nóra
XII. D osztály
Osztályfőnök: Máthé Attila
XII. E osztály
Osztályfőnök: Kovács Enikő
Iskolánk szülőbizottságának elnöke, Szász Ildikó így köszöntötte a szülők nevében a nagykorúvá érett fiatalokat:
Főtisztelendő Főesperes úr!
Tisztelt Igazgató úr! Kedves Igazgató-helyettes Asszony! Tisztelt Tanárok, kedves Szülők!
Kedves Nagykorúvá váló Gyermekeink!
Különleges, hogy éppen Valentin, azaz Szent Bálint napjára esik nagykorúsítási ünnepségetek.
Ahogy végignézek Rajtatok, amint ott álltok fiatalságotok minden üdeségében, gyönyörűen felöltözve, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy vajon hány mellényzsebben vagy kistáskában lapul most egy átadásra váró levélke, egy kis csoki vagy valami apró kedvesség?
Talán kevesen tudják, hogy a Bálint-nap mögött valójában nem egy, hanem két azonos nevű személy húzódik meg, akik ráadásul kortársak is voltak. Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke, és mindketten a III. században lettek vértanúk.
Tiszteletük az évszázadok folyamán egybefonódott, alakjukat gyakran összemosták, de feltehetőleg a római Szent Bálint, a 269. február 14-én kivégzett római áldozópap vált a jegyesek védőszentjévé, akinek az volt a szokása, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.
Kedves Mindnyájan!
Több mint kézenfekvő lenne ma a romantikus kapcsolatok szemszögéből próbálni némi útravalót adni a fiataloknak felnőtté válásuk alkalmával, de bizonyára nem veszik, nem veszitek zokon, ha – némileg kihasználva, hogy így, együtt vagyunk – egy másik kapcsolaton, a tanár-szülő viszonyon keresztül fejtem ki mondandómat.
Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy hogy szülők már felvilágosították csemetéiket arról, hogy egy jól működő, tartalmas kapcsolat csak és kizárólag a kölcsönös tisztelet, a kölcsönös bizalom és a méltányosság mentén működik.
Magyarán és leegyszerűsítve: mindig kettőn áll a vásár.
És ez nemcsak a romantikus, hanem minden emberi kapcsolatban, így a tanár-szülő viszonyrendszerében sincs másképp.
Kétféle megközelítés lehetséges: az egyik a konfliktusokat emeli ki, a nézőpontok különbségéből adódó feszültségeket, ahol az iskola és a család közötti viszony diszharmonikus, a másik megközelítés viszont a megfelelő partneri kapcsolatot tartja nélkülözhetetlennek, természetesen a legfontosabb cél, a gyermekeink fejlődése érdekében. Bízom benne, hogy a szülők és a tanárok számára is ez utóbbi a követendő.
Én határozottan ezt szorgalmazom: teremtsük meg azt az ideális helyzetet, amikor a pedagógusok egy „család-barát” iskolát működtetnek, melyben az iskola partnere minden családnak, a szülők pedig „iskola-barát” családokat, melyben a tanerők munkáját támogatják.
Mint ahogy egy jó párkapcsolatnak a házasság, a házasságnak pedig a gyermek a legnagyobb és legszentebb ajándéka, úgy az iskola-szülő kapcsolatnak is a gyermek a lényegi értelme.
Az Aranylegenda néven elhíresült legendagyűjtemény, amely 150 szent életéről mesél, arról számol be, hogy a Claudius császár által kinevezett kivégzőtiszt azt mondta Bálint papnak: “Csodálom, hogy azt mondod, Krisztus a világosság. Ha az én lányomat, aki régóta vak, megvilágosítod, megteszem, amit kívánsz.”
És akkor Bálint imádkozva visszaadta a lány szeme világát, és a tiszt házában mindenkit megtérített.
Kívánom mindannyiunknak, friss és kevésbé friss felnőtteknek, hogy Krisztus világosítsa meg utunkat, nyissa fel szemünket és nyissa ki szívünket, hogy ne tévesszük el a legfontosabb célt: egymás szeretetét!
A nagykorúvá vált fiatal felnőttek gondolatait Hadnagy Boglárka XII. C osztályos tanuló fogalmazta meg.
Nagy szeretettel köszöntöm a kedves meghívottakat, szüleinket, tanárainkat és diáktársaimat, mindenkit, akik ezen a különleges estén megtiszteltek jelenlétükkel!
Furcsa belegondolni, hogy ebben a pillanatban mi vagyunk az az évfolyam, akikért létrejött, és akikről szól ez az ünnepség, amely még tanév elején is egy távoli eseménynek tűnt, hiszen mi akkor a gólyabál szervezésével voltunk elfoglalva.
És most itt van! Itt vagyunk.
Ez az ünnepség, ahogyan a neve is jelzi, a felnőtté válásunkról szól. De mit jelent valójában felnőttnek lenni?
Jogilag akkor válunk nagykorúvá, amikor betöltjük tizennyolcadik életévünket – de a felnőtté válás nem csupán az életkorról szól. Arról is, hogy képesek vagyunk-e felelősséget vállalni a tetteinkért, önálló döntéseket hozni anélkül, hogy arra várnánk, mások mondják meg, mit tegyünk. Hogy képesek vagyunk-e hosszú távon gondolkodni, kompromisszumokat kötni, kezelni a konfliktusokat, és hogy megtanuljuk: vannak helyzetek, amelyek nem igazságosak, de a kudarcok nem állíthatnak meg. Mégis, ha önmagunkba tekintünk, tegyük fel a kérdést: valóban készen állunk mindarra, ami elhangzott az előbbi felsorolásban?
Kilencedikesként az akkori tizenkettedikesek a szemünkben igazi felnőtteknek tűntek – a lányok kész nők voltak, a fiúknak pedig már bajusza volt. Fogalmunk sincs, hogy hogyan nézhetett ki mindenki a tablókon olyan érettnek, hogyan sugározhatták azt a magabiztosságot, hogy ők pontosan tudják, kik és milyenek akarnak lenni.
Most pedig, amikor mi vagyunk tizenkettedikesek, látunk ugyan kész nőket és férfiakat, de vajon az érett külső milyen érzéseket takar?
Most vagyunk életünknek abban a korszakában, amikor egyszerre vagyunk felnőttek és gyerekek.
Felnőttek vagyunk a szüleink szemében, amikor bizonyos elvárásaik vannak velünk szemben, vagy amikor azt szeretnék, hogy magunk intézzük ügyes-bajos dolgainkat. De amikor este indulunk el otthonról, vagy egy adott dologról határozott véleményünk van, hirtelen újra gyerekekké válunk, akiket korlátok közé szorítanának. Felnőttek vagyunk a környezetünkben lévő kisgyermekek számára, akik felnéznek ránk, de a nagymamánk szemében mindig azok maradunk, akik sosem nőnek fel igazán.
Felnőttek vagyunk a tanáraink szemében, amikor már képesek vagyunk önálló döntéseket hozni, de ha ezek a döntések nem felelnek meg az elvárásoknak, rögtön gyereknek titulálnak bennünket. És nem utolsó sorban ott van a társadalom, amelynek 18 éves felnőttként már szerves részei vagyunk, elmehetünk szavazni, jogosítványt szerezhetünk és banki ügyeket intézhetünk, de persze az esetek többségében gyermekként vagyunk kezelve hiszen még semmilyen végzettségünk nincs, tapasztalatlanok vagyunk és anyagilag függünk a szüleinktől.
Ez az ellentmondás talán összezavar, úgy minket, mint a környezetünket, hiszen számukra is szokatlan az, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik a mindennapok dinamikája, és már nem szorulunk mindenben a segítségükre. Ez ébreszt rá arra, hogy a felnőtté válás nem egy pillanat műve, hanem egy folyamat, amelynek mi most épp az elején járunk. Talán ugyanezt érezhették azok a végzősök is, akiket mi egykor felnőttnek hittünk?
Ma azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük, hogy eljutottunk idáig. Ugyanakkor ez az este emlékeztet arra is, hogy még 4 hónapunk van a középiskolából, és vele együtt ebből a köztes gyermek-felnőtt állapotból.
Használjuk ki azokat a pillanatokat, amikor még mi választjuk ki, hogy az éremnek melyik oldalát szeretnénk láttatni: gyermeki gondtalansággal vagy a felnőttek magabiztosságával kívánjuk megélni ezt a különleges időszakot?
Ünnepre hangoló, szívhez szóló dallamokkal ajándékozott meg mindannyiunkat iskolánk kórusa, a Vox Gimiensis. A Gimi néptánccsoportjának, a Gerebennek a sóvidéki tánc nyelvén megfogalmazott üzenetét a nagykorúvá avatandó gerebenesek előadásában láthattuk, muzsikált iskolánk népi zenekara, a Rekettye. A XI. évfolyam inspiráló üzenetét Iszlai Sára és Mózes Dorka XI. B osztályos tanulók tolmácsolták. Iskolánk diákszínjátszói, a komédiTÁsok is köszöntötték a felnőtté avatandó fiatalokat, arra biztatva őket, hogy őrizzék meg magukban a kíváncsi gyereket is és soha ne feledjék: Az élet szép!
Vass Tekla XII. B osztályos tanuló a költészet nyelvén szól felnőtt diáktársaihoz. Zenekari számmal készültek és fergeteges hangulatot varázsoltak a nagykorúvá vált tehetséges fiatalok: Hegyi Eszter, Gyerő Soma, Nagy Mátyás, Szűcs-Olcsváry Zámor, Péter Zalán-Attila, Simó Dániel, Sima Örs, Kacsó Balázs, Bartha Bálint és Böjthe Vince. Végül az est fénypontja, a maturandusok tánca következett. A végzősök örömmel készültek erre a táncra, felnőtt életük első bálja ez: angol és bécsi keringőt táncoltak.
Isten áldását kérjük nagykorúvá vált fiataljainkra!
Hálás köszönet gyönyörű pillanataink kimerevítéséért és rögzítéséért Dávid Attilának, Dunkler Krisztiánnak, Pál Árpádnak és Sükösd Györgynek.
A nagykorúsított diákjaink osztályvideói:
XII. A osztály
XII. B osztály
XII. C osztály
XII. D osztály
XII. E osztály
