A IX. A és a X. B osztályoknak az idei év utolsó osztályfőnöki órája a tanév kiértékelésén és az eddig gyűjtött közös kincsek számbavételén túl az újabb közös kincsvadászat utolsó simításait is jelentette.
Másnap ugyanis, a vakáció első napján, június 22-én buszra szállt a két osztály teljes leánysága és legénysége és egy tartalmas tanulmányi-, illetve élménykirándulás vette kezdetét.
A szlovákiai kisváros, Bártfa főterén megtanultuk a „pellengérre állítás” mondás eredetét, a festői szépségű Zakopane Gubalowka kilátója elénk tárta a Magas-Tátrát, Krakkóban alapos és élménydús ismertetőt kaptunk, az Auschwitz-Birkenau haláltáborok csendes megdöbbenésében semmihez nem mérhető történelemórán vehettünk részt, Tarnowban megtudtuk, hogy Bem tábornok miért is kapott ilyen nem mindennapi sírhelyet, Kassán megpihentünk Márainál, majd csendes székely himnusszal tudattuk II.Rákóczi Ferenccel a Szent Erzsébet dóm mélyén, hogy emlékezünk még.
Hálás köszönet a profi és pontos szervezésért Péter István tanárúrnak és a lelkes kísérőinknek, Máthé Attilának és Máthé Anikónak!
Szűcs-Olcsváry Melinda és Ozsváth Imola a IX.A és a X.B osztályok osztályfőnökei
Amint felszálltunk a buszra és célba vettük Lengyelországot, felnyitottam a telefonomat és átnéztem a programtervet.
Minden nap tartogatott valami újat, valami különlegeset, valami megrázót.
Felkészültnek gondoltam magam, hiszen kíváncsian és érdeklődéssel indultam el, és bár fejemben kavarogtak a gondolatok, még akkor sem hasonlítható össze az odavezető út a hazavezető buszúttal.
Első nap megálltunk Bártfán, ahol a főteret körbejárva lehetőségünk adódott megtekinteni a Szent Egyed székesegyházat, amelyet a 19. század végén Steindl Imre tervei alapján restauráltak, akinek neve hallatára minden magyar szíve feldobban, így hát mi is együtemű büszkeséggel hallgattuk végig az általa tervezett székesegyház történetét. Egy kis utazást követően, Zakopane panorámáját csodálhattuk meg a Gubalowka kilátóról, ahova egy, a tériszonyomat nem támogató siklóval mentünk fel, ám a város, valamint a Tátra hegyeinek látványa minden ijedt pillanatot kárpótolt, hiszen a 1123 méteres tengerszintfölötti magasság nem csupán a légutainkat tisztította ki, hanem úgy gondolom, hogy a látvány a lelkünket is leporolta nyugalmával. Zakopane központjában is sétálhattunk, ám ez az első napi program végét jelentette, ugyanis ezután már Krakkóba mentünk, ahol bejelentkeztünk a szállodába, majd szobafoglalásainkat követően összeülhettünk, hogy osztozzunk egymás élményeiben, végül álomra hajtottuk fejünket és kezdődhetett is a második nap.
Egy kiadós reggeli után elindultunk Krakkó városába, ugyanis egy magyar nyelvet anyanyelvi szinten megtanult, lengyel származású idegenvezető várt ránk, hogy körbevezessen és bemutassa nekünk a város legfontosabb nevezetességeit. Ezek között megnéztük a Wawel dombon elhelyezkedő királyi palotát, illetve székesegyházat, a gyönyörűséges Mária-templomot, az egyedülálló városháza tornyot, a Jagelló egyetemet, valamint még a Posztócsarnok körbesétálására is adódott lehetőségünk, miközben az általánosságok mellett érdekes információkra is szert tehettünk, amelyeket a tájékoztatókon nem tüntetnek fel, pedig igazán figyelemfelkeltőek. A Krakkó főterén kapott szabadidő után ellátogattunk a Kazimierz névre hallgató történelmi városrészbe, ahol a Schindler listája című film jeleneteiből ismerős városképeket láthattuk a zsidónegyedet végigjárva. Ez a rész nem csupán a szépsége miatt ragadott meg, hanem egyfajta felkészítőként hatott a következő napot illetően, hiszen másnap a reggeli után Auschwitz-Birkenau egykori haláltábor felé vettük az irányt.
És elérkeztünk a kirándulás azon pontjához, ahol mindannyiunk lelke egyszerre gazdagodott és egyszerre lett szegényebb a második világháború idejére visszagondolva. Fokozatosan tűnt el mindenki arcáról a vidámság, a mosolyokat könnyes szemek váltották fel. Számomra a gázkamrák, krematóriumok, a több száz bőrönd, cipő, szemüveg, vagy akár két tonna emberi hajmaradvány látványa és a tulajdonosuk, azon ártatlan emberek portréi és lábuk által kitaposott padlózat, amin átsétáltunk, több volt, mint megrázó és valami eddig ismeretlen érzést keltett bennem. Körbenéztem az osztálytársaimon, a másik osztályon, az ismeretlen turistákon, majd magamon. Mi, akik most tényszerűen próbáljuk felfogni a kézzel fogható bizonyítékokat, soha nem fogjuk megérteni igazán, hogy mi játszódott le a holokauszt idején azokban, akik ártatlanul itt szenvedtek, csillaggal mellkasukon megkülönböztetve, csupán a származásuk miatt. De akár mi is megérhettük volna. Ebben a pillanatban, életem legapróbb részecskéi is a legjelentősebb pillanataimmá váltak. Mintha a magyar részlegen a teremben hallatszódó folyamatos szívdobogással, mindannyiunk szíve felvette volna a tempót. Mindenki arcára kiült valami megmagyarázhatatlan, amely végigkísért minket a Birkenau táborában fennmaradt barakkokat végigjárva, majd a visszafelé vezető buszúton, majd az utolsó napunkon, és bátran kijelenthetem, hogy az életutunkat is végig fogja kísérni valamilyen formában.
Aznap még Krakkó főterén kaptunk szabadidőt, amelyben ezúttal nem a fizikai pihenést kerestük.
Utolsó napunkon, bepakoltunk, majd célba vettük először Tarnow városát, majd utolsó megállóul Kassát. Mindkét városba koszorúval érkeztünk. A Kis-Lengyelország vajdaságában található Tarnow városában tiszteletet nyilvánítottunk Bem József mauzóleuma előtt, amelyet egy szép szavalás kísért végig. Kassára érkezve pedig a Szent Erzsébet katedrálist csodálhattuk meg, majd II. Rákóczi Ferenc sírjára helyeztünk egy koszorút és énekeltük el a székely himnuszt. Márai Sándornak a szobránál hallhattunk két írást az ő munkásságából, amelyen megérte elgondolkodnunk.
Ezután már csak a hazavezető buszozás várt ránk, amelynek hossza ezúttal nem okozott nehézséget,
hiszen ha kétszer tenném meg az utat sem lenne elég, hogy mindent átgondoljak újra, mert ez a kirándulás egy életre szól.
Szerintem társaim nevében is megköszönhetem a lehetőséget, ugyanis ezeket a tapasztalatokat eltenni nem lehet, de nem is érdemes. Együtt élni velük pedig köszönetre méltó.
Pál Boglárka, X.B osztály
A lengyelországi kirándulás első állomása egy szlovák városka, Bártfa volt. A turisták által nem sűrűn látogatott helység főterén gyönyörű gótikus templom áll, kereskedők házai szegélyezik, az utcákban pedig naphosszat bóklászhatna az ember. Vasárnap lévén, kiscsoportunk néhány istentiszteleti alkalomra is bekukucskálhatott.
Legközelebbi megállónk már lengyel földön volt, ellátogattunk a Magas-Tátra lábánál székelő Zakopanéba. Itt a Korondon jól megszokott portékákkal és árusokkal találkoztunk, ám a felvonó, és a gyönyörű hegyekre nyíló panoráma biztosított arról, hogy nem Székelyföldön járunk.
A kirándulás második napja Krakkó körbejárásáról szólt, melyhez egy lengyel anyanyelvű, ám magyarul gyönyörűen beszélő hölgy volt a kísérőnk. Megtudtunk egyet s mást a krakkói sárkány legendájáról, meglátogattunk a Wawel Székesegyházat, a csodálatos főteret, melynél, mint az igazi turisták, a hatalmas fejszobrot jelöltük ki találkozásaink helyszínéül. Idegenvezetőnk elkalauzolt minket a zsidó negyedbe, ahol a Schindler listája című film néhány jelenete is játszódott.
A harmadik nap volt mindenki számára a legnehezebb, mivel csapatunk Auschwitzbe látogatott. Az itt látott szörnyű képek, és az idegenvezető által elmondott elbeszélések úgy hiszem mindannyiunknak felnyitották a szemét.
A csendes séták során volt időnk elgondolkodni, és hálásnak lenni minden egyes pillanatunkért, átértékelni a szabadság, a kényelem, a szükségletek és az emberség fogalmát.
Erről a programról magunkba szállva távoztunk, ám mind éreztük, hogy erről fontos és kell beszélni napjainkban is.
Az utolsó napon Tarnow kis városában meglátogattunk gyerekkorunkból jól ismert Bem apó, vagyis Bem József tábornok síremlékét. Majd Szlovákiába érve betértünk Kassára, hogy II. Rákóczi Ferenc síremlékénél is tisztelegjünk a Szent Erzsébet dómban.
Összességében egy nagyon tartalmas és kulturális élményekben gazdag kirándulást tudhatunk a hátunk mögött, melyen nagy öröm volt számunkra részt venni.
Lőrincz Boglárka, IX. A osztály
Köszönet mindazoknak (szülők, nagyszülők, szervező tanár, osztályfőnökök, kísérők), akik lehetővé tették, hogy a gimi 2 osztálya a szünidő piciny kis szeletét együtt tölthette.
