Hírek

Hírek


Meghótt már a vén Dobai…

SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   márc. 05, 2022  |  Elemi oktatás, Hírek

„Meghótt már a vén Dobai. Nem is volt ő már korai…” szólt a rigmus a tél elűzűsének ünnepén a Gimi bentlakásának udvarán is.

A télutó legjelesebb napja a húshagyókedd, mely határkövet jelent a vidám farsangi mulatságok és a hamvazószerdától kezdődő 40 napos böjt időszaka között. A farsangtemetés régi téltemető, egyben tavaszváró ünnep, ősrégi hagyomány.

Március elsején a Gimi bentlakása a jókedvtől, a mókától és a kacagástól volt hangos. Kis elemistáink jelmezekbe bújva hozták vissza a régi idők alakoskodásait, őrizve, tovább éltetve ezzel hagyományainkat.

Az egész napos bolondos álarcos mulatság leglátványosabb momentuma Illyés „siratása”, majd elégetése volt. Az osztályok énekelve vonultak végig az épületben, aztán vidám dalaikkal csaltak mosolyt az udvaron a jelenlévők arcára.

A farsangot jelképező bábut, Illyést a hagyomány szerint az első osztályosok készítették, a negyedikesek búcsúztatták el. A siratóasszonyok kétértelmű szövegekkel vettek érzékeny búcsút tőle, a muzsikusok hegedűszóval alapozták meg a jó hangulatot.

A hagyományőrző téltemetéssel lezártuk a farsang időszakát, beléptünk a böjti időszakba.

Hálásak vagyunk minden szép pillanatért.

A tanítók: Fancsali Adélka-Leila, László Mária, Nyárádi Izabella, Szabó Zsuzsa, Székely Emőke-Katalin a farsang elbúcsúztatásával kívánnak áldott, feltöltő, újat hozó, elcsendesülő böjti időszakot!

Székely Emőke-Katalin, elemi tagozatos tanár

 

 

   

 

 

„Nekem a farsangtemetés nagyon sokat jelentett. Egész héten odaadással készültem a szerepemre. Viccesnek találtam a szerepcserét, örültem, hogy mindenki vidáman adta elő szerepét, és készült valami finomsággal. Nekem nagyon tetszett ez a nap.” Szász István János, IV. osztályos tanuló

„A farsangtemetésen én voltam a plébános. Már előző este is próbáltam a ruhámat, ami nekem nagyon tetszett. Reggel vicces volt bemenni az osztályba, mert nehéz volt megmondani, hogy ki fiú és ki lány. Élveztem, hogy mindenki „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszönéssel fogadott. Nap végén úgy mentem haza, hogy életem egyik legjobb napja volt.” Sata Balázs, IV. osztályos tanuló

„Nekem nagyon tetszett a farsangtemetés. Engem boldogsággal töltött el, hogy láttam mindenki boldogságát. Még a tancinak is rajzoltunk bajuszkát. Az egész I-IV. kreatív jelmezekkel tündökölt, sőt még a néptánc oktatóink is beöltöztek. Ez az nap egy szép emlék marad.” Szabó Bencző Anna, IV. osztályos tanuló

„Én nagyon élveztem a farsangtemetés napját. Örülök, hogy mindenki jót nevetett a szövegünkön és a jelmezünkön. Többen is megdicsértek, hogy mennyire jók és ügyesek voltunk. ” Magyari Anna, IV. osztályos tanuló

„Március elseje a farsangtemetés napja volt idén. Erdély különböző településein hagyomány a szalmabábú elégetése, a tél elűzése. A mi iskolánk is tartja ezt a hagyományt. A fiúk lányoknak, a lányok fiúknak öltöztek, siratták Illyést vicces szövegekkel. Nagyon sokat nevettünk. A végén farsangi fánkot ettünk.” Székely-Domokos Szabolcs, IV. osztály

„Örvendek, hogy vannak ilyen hagyományaink, és idén a mi osztályunké lehetett a főszerep.” Szikszai Márta, IV. osztály

„Nekem a 2022-es farsangi nap tetszett a legjobban ebben a tanévben, mert nagyon jól éreztem magam. Érdekes volt legény bőrébe bújni. Mindenki jól érezte magát, hiszen nagyon viccesek voltunk. A gyakorlás, a sok nevetés, Illyés elégetése, a tél elűzése nagyszerű élmény volt.” Szabó Leila-Krisztina, IV. osztály

„Az idei farsangtemetés számomra nagyon emlékezetes esemény volt. Reggel vidámabban keltem, mint máskor. Férfi ruhába öltöztem, kalapot tettem. Idén mi sirattuk Illyést, mindenkinek volt saját szövege. Az elején kicsit izgultam, de nagyon jól sikerült. Nagyon ízlett a sok finom fánk. Köszönjük a II. osztáynak!” Pál Krisztina, IV. osztály

 


A béke egy mosollyal kezdődik 😊

SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   márc. 05, 2022  |  Hírek

Mit jelent a béke ma, 2022 tavaszán? Amikor békétlenség van a világban, fáradtság, fásultság a lélekben, a szellem lassan működni képtelen…

Jó volna elindulni (Teréz anya után) a mosoly útján, melynek első lépése a lelassulás, a befele fordulás, az önvizsgálat lehet. Erre ad lehetőséget a nagyböjt negyven napja. Negyven nap, negyven lépés önmagunk felé, a belső béke megtalálása felé.

 

Mindezt nem a külsőségekben, ruhánk megszaggatásában, hanem a mosoly útján képzelik el a kispapok a Szemináriumban, akik ajándékot hoztak, gondolatajándékot a katolikus osztályok és a tanári közösség számára. Újuljatok meg! – mutatják a célt. Szárba kapott zöld élet a barna humuszból – gondolat– és lélekébresztő kép a borítón. Vegyük és olvassuk! Tolle et lege! – mondom én Szent Ágostonnal. Ne búskomoran, hanem lassan ébredő mosollyal, a hittel, hogy lesz még egyszer ünnep a világon… A romantikus költő víziója új jelentést nyer: a böjt után eljön a feltámadás, munka után a pihenés, suli után a vakáció, tél után a tavasz, háború után a béke.

Köszönjük szépen a ránk gondolást, a kapaszkodót, az útmutatót. Igyekszünk…

Ozsváth Imola, magyartanár

https://romkat.ro/2022/03/03/koruton-adtak-at-a-kispapok-nagybojti-gondolatait-tartalmazo-kiadvanyt/?fbclid=IwAR1jOE0la1gGe_5_pLDvAWbQyFp56m0GmdVcr3MqgtjQ8vmXInntmNRlcuc

 

 

Fergeteges farsang a Gimiben

Gimi  |   feb. 26, 2022  |  Tadisz, Hírek

2022.02.22 rendhagyó nap volt a Gimibe járóknak, mindenki otthon hagyhatta az egyenruhát és maskarába bújhatott.

Az iskola folyosói megteltek színekkel és jó hangulattal, többen voltak jelmezben, mint egyenruhában, láthattunk kalózokat, hippiket, és még a maffia család is betért hozzánk, tanáraink is jobbnál jobb jelmezekben jelentek meg, ezzel is hozzájárulva a farsangi hangulathoz.
Az eseményekkel egy időben táncházban is részt vehettek az érdeklődők, aminek nagy sikere volt. A diákok három és fél órán keresztül ropták, saját élő zenét a Rekettye zenekar biztosított. Többnyire olyan táncrendeket húztak, melyeket mindenki ismert, meglepően sokan táncoltak, olyanok is részt vettek, akiknek eddig még nem volt erre lehetősége vagy kedve.
Párhuzamosan a diákok jelmezversenyen is részt vehettek. A nyertes páros szabadulószoba belépőben fog részesülni.
Ezzel az eseménysorozattal szeretne a TADISZ egy hagyományt létrehozni.

 

   

Béni Kinga-Zsófia, XI.D osztály


Szeretetnapok

Gimi  |   feb. 25, 2022  |  Tadisz, Hírek

Idén, a Valentin-napi időszakban, iskolánk folyosói rejtélyességgel teltek meg, cetlik, levelek, kedves szavak találtak gazdára.

A TADISZ által megszervezésre került a Szeretetnapok, egy több napos rendezvény, mely keretein belül a gimisek hétfőn, február 14-én a “Szeretetlánc” által post-itekre írt kedves szavakat adhattak tovább egymásnak, illetve saját cetliket is írhattak. Ez a program hatalmas sikernek örvendett, egyik szünetről a másikra rengeteg cetli került továbbadásra.

Kedden a “Titkos üzenet” volt a befutó, a folyósóra kihelyezett dobozokban folyamatosan gyűltek a levelek, velük együtt a kíváncsi diákok is, akiknek a nap végén kézbesítettük ezeket. A nagy sikerre való tekintettel a dobozt másnap is kihelyeztük, így még több levél érhetett célba.

Szerdán ismét a cetliké volt a főszerep, a “Vésd a szívedbe” kezdeményezés által kedves idézetek, szavak lettek szív alakú cetlikre róva, ezek ellepték a folyosókat, mosolyt csalva mindenki arcára.

A rendezvénysorozattal párhuzamosan ismét volt egy fotósarkunk, ahol a tanulók jobbnál jobb képeket készítettek.

És persze a szerelmes lelkületű versek sem hiányozhattak a hétről, ezúttal a rádió hullámhosszain keresztül szólítottak meg bennünket.

Reméljük mindenki jól érezte magát ezeken a napokon, mi, TADISZosok, rengeteg energiát fektettünk a programokba, a visszajelzések alapján ez meg is érte!:) Reméljük sikerült egy új szokást elindítanunk!

 

Béni Emese-Klára, XI. D osztály


Országos hittanverseny

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   feb. 24, 2022  |  Hírek

Február 19-én, szombaton, iskolánk XI. teológia osztályának öt tanulója részt vett a  “Hivatások nyomában” Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum által tizenhat éve minden esztendőben megszervezett országos hittanversenyen, amelyet az új típusú koronavírus-járvány miatt idén online térben rendeztek meg. 

A csapat munkáját sokat segítette osztálytársuk Kovács-Magyari Zsombor. Nagy köszönet neki.

A két egységből álló versenyen a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye római katolikus teológiai líceumaiban tanuló IX–XII. osztályos növendékek (iskolánként öt tanuló) vehettek részt.

Az idei téma: Assisi Szent Ferenc és a ferencesek, illetve Loyolai Szent Ignác és a jezsuiták.

Iskolánkat Andorka Anett, Bálint Sarolta, Hodor Mária, Orbán Sarolta és Orbán Mátyás képviselték. A csapat a második helyet nyerte el.

Török Edith – Tarzícia nővér

 

https://romkat.ro/2022/02/24/egy-nagy-csalad-tagjakent-a-hivatasok-nyomaban-verseny-eredmenyei/?fbclid=IwAR01bfmKNeEW4OgEqbNP184xD7mglSvfIKFuZ7BVAqAY21GmE1IuGYOngl4


Nagykorúsítás (2022)

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   feb. 09, 2022  |  Hírek

2022. február 4-én ünneplőbe öltözött  a Gimi, hogy megünnepelhesse azoknak a felnőtté válását, akikre most a legbüszkébbek vagyunk, a végzőseinkét. A ma este az ünnepről szól: egy korszak lezárulásáról, egy új kezdetéről. Ezt a váltást jelzi a szimbolikus gesztus, mellyel az osztályfőnök és az iskola igazgatósága beavatja a végzősöket a felnőttek világába.

 

XII. A osztály

XII. B osztály

XII. C osztály

XII. D osztály

XII. E osztály

 

Izgatottan és hálatelt szívvel gyűlt egybe a Művelődési Ház nagytermébe az öt végzős osztály osztályfőnökeikkel és tanáraikkal, a lelkes programfelelősekkel, a tizenegyedikesek csapatával, valamint a maturanduszainknak ajándékot hozó fellépőinkkel. Ennnél viszont sokkal többen gyűltek egybe otthonaik békéjében és követték végig élő közvetítésben a kitűzés pillanatait. Ezer köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!

 






 

Laczkó György, iskolánk igazgatója így köszöntötte a nagykorúvá vált fiatalokat:

 

 „Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.”

Mahatma Gandhi intelme

Bevallom, nem könnyű értelmes beszédet tartani, ezért inkább mesélek:

Kelet-Afrikában a Nátron-tó partján maszáj harcosok egy kis csoportja készül a felnőtté avatási ceremóniára. Ennél a természeti népnél a 14–16 évesek a harcosok, ők védelmezik a falvaikat. A harcosoknak rengeteg dolguk van, nincs idejük unatkozni. Ha sikerült megölniük egy oroszlánt, égnek a vágytól, hogy ezt újra megtehessék. A maszáj harcosok számára ez rendkívül fontos próba. Bár ma már a törvény tiltja, mégis megragadnak minden alkalmat, hogy oroszlánra vadásszanak. A hagyomány szerint minden maszáj harcosnak meg kellene próbálni megölni egy – vagy több – oroszlánt, ma azonban ez már ritkán fordul elő. Azért újra és újra eljátsszák a vadászatot, úgy, ahogy emlékeznek rá.

De egyszer véget ér számukra is a pezsgő harcos életforma. A harcosokra jellemző viselkedést ideje elfeledni. Eljött az a nap, amikor a  harcosok felcserélik dárdáikat a felnőttkor hosszú fehér botjaival. A botok a bölcsességet és az erőszakmentességet jelképezik. A többnapos ceremónia első napján a vének még harci vörösre festik őket. Ekkor  még a harcosok életformáját ünneplik, és igyekeznek az utolsó percig kiélvezni azt. Szégyenkezés nélkül kimutatják, mennyire tetszik nekik a többiek szép teste. Soha többé nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust, hogy ennyire hiúk legyenek.

A táncok sokfélék lehetnek: a kántálástól és ugrálástól a lendületes futásig és szökdécselésig. Ebben azt nézik, ki tud magasabbra ugrani. Az egyre növekvő feszültségtől vannak, akik embosónába esnek. Az embosóna extázist vagy megvadulást jelent. Ez egy transzhoz hasonló állapot, amely percekig tart. Mire lemegy a nap, kimerülnek a tánctól. Véget érnek a vörös napok, és egy nappal közelebb jutottak a felnőttkorhoz.

Másnap reggel a harcosok zászlót tűznek a botjaikra. Ekkor kezdődnek a fehér napok. Elzarándokolnak egy szent helyre , ahol fehérre festik magukat. Minden maszáj tudja, hogy akit fehérre festettek, annak tilos harcolnia, és őt sem szabad provokálni. A harcosokra jellemző viselkedést el kell felejteniük. Hitük szerint a fehér festék megszabadítja őket régi harcos személyiségüktől. A szertartás utolsó napján édesanyjuk tejjel puhítja a hajukat a borotváláshoz. A harcosok már felnőttek. Mindenki megpróbálja felismerni a többieket. Mehetnek haza, de előbb azonban részt kell venniük még egy utolsó ceremónián. A felnőttek új nemzedéke arra vár, hogy bepermetezzék őket tejjel, és a vének megáldják őket: „Maradjatok életben! Maradjatok együtt, és legyenek gyerekeitek! Istenhez és hozzánk tartoztok.”

Kedves gimis harcosok!

Ma még vörös nap van számotokra. Élvezzétek ki, legyetek gondtalanok, ünnepeljetek és adjatok hálát a jó Istennek a harcos éveitekért. Azért óvakodjatok az embosónától 🙂 !

Nem fehér botot kaptok, de a kék szalag ugyanazt az üzenetet hordozza: véget ért a gondtalan gyerekkor, felnőttetek!

Kívánom tanáraitok és a magam nevében is, hogy váljanak valóra álmaitok,  boldog és elégedett felnőttként éljetek.

A jó Isten áldjon benneteket!

 

A szülői közösséget dr. Bekő István Márton, a Gimnázium szülőbizottságának elnöke képviselte. Szokásához híven szeretetteljesen köszöntötte a maturanduszokat és csalt könnyeket az otthonaikban ünneplő szülőtársak szemébe:

 

Kedves Fiúk, Lányok! Édesanyák, Édesapák! Nagymamák és Nagytaták! Kedves Tanárnők és Tanárurak!

Különös izgalom tölt el.

Először azért, mert az én fiam is tizenkettedikes, végzős a Tamási Áron Gimnáziumban, közöttetek van. Az elmúlt időben megrohantak az emlékek. Egy filmkockába sűrűsödött minden a születéstől az elmúlt egy óráig, a mai napig. Ha elérzékenyülne a hangom, nézzétek el nekem!

Másodszor, azért van bennem izgalom, mert, akiknek még itt kellene lenniük, nincsenek itt: szüleitek és családtagjaitok. Mennyi érzés rekedt ki ebből a teremből! Mennyi jókívánság lett a képernyők elé száműzve! De képzeljétek azt, hogy most, ezen a színpadon ők is itt állnak. Mind itt vannak, mosolyognak reátok, integetnek felétek és a jó Istennek ajánlanak titeket. Ezért, kissé enyhül az én izgalmam is.

Harmadszor, azért vagyok izgatott, mert amit mondok, azt ugyanígy, vagy nálamnál jobban el tudná mondani bármelyik szülő.

Én ma hálaszót mondok.

Szülőként illő és szükséges hálát adni az Úr Istennek az életünkért. Különleges feladatot bízott reánk az Isten: Gyermeket kaptunk. Megbízott azzal, hogy felneveljük. Jászolt, bölcsőt, otthont készítettünk a szeretetünkből és lelkünkből. Gondoskodásunkkal és simogatásunkkal öltöztettünk fel benneteket. Szép beszédekkel és értelmes példákkal tápláltunk titeket. Ha kellett, gyógyítottunk. Ha szükséges volt, vigasztaltunk. Érettetek még a sárkányokkal is megküzdöttünk. Megesett, hogy elfáradtunk, de ha reátok néztünk, minden fáradtságunk és bajunk elmúlt. Hálás a szívünk Istennek, hogy ily sokat kaptunk az Élettől!

Kedves Tanítók és Tanárok! Szülőként hálás a szívünk az iskolának, és nektek, mert velünk együtt neveltétek a legdrágább kincsünket, a Gyermeket. Mi reátok bíztuk őket, ti felvállaltátok ezt a megbízatást, és teljesítettétek. Különös tisztelettel mondom: köszönjük. Köszönjük, mert második otthonná lettetek számukra, második családdá, második szülővé.
Nehéz időszakot fogtunk ki. Két kemény évet, amelyben helyt kellett állni. Volt, hogy az indulatok egymásnak feszültek, mert így van ez, ahol emberek élnek együtt. Azonban túlléptünk rajta, és a jó példák, a szorgalom, az emberi tartás valamint a tanítás és nevelés által elvégeztétek a vállalt feladatot. Biztosak vagyunk abban, hogy a munkátok gyümölcsöt terem. Köszönjük nektek mindazt, amit Gyermekeinkért tettetek!

Kedves Fiúk, Lányok! Szülőként érettetek is hálát mondok. A mai örömünkre még ráborul a két hónappal ezelőtti sötét fátyol. De, annál nagyobb hitelességgel mondom, mondjuk: hálásak vagyunk az Istennek érettetek!  Hálás a szívünk, hogy vagytok nekünk, és mi vagyunk nektek!

Hálásak vagyunk azért, hogy együtt kelhetünk fel, és egy fárasztó nap után együtt feküdhetünk le!

Hálásak vagyunk minden bakolódásért, hangos kacajért, a bömbölő zenétekért, a szerelmes szívetekért. Hálásak vagyunk a jó jegyekért, meg a rosszakért is. Hálásak vagyunk a kifeslett és kiszakadt ruhátokért. Hálásak vagyunk, mert ölelhetünk és megsimogathatunk Benneteket!

Hálásak vagyunk, amikor nyílik az ajtó, és hazajösztök.

Nagyon telve a szívem az Úr Isten iránt, mert megköszönhetem, hogy vagytok nekünk. Megtartott titeket, és mi is megtartottunk benneteket.

Pedig, néha, mint csintalan madárkák, már szállni akartatok, gyönge szárnyatokat kipróbálni. Ha kellett, testünkből tápláltunk. Ha kellett lelkünkből erősítettünk. Örömmel tettük, boldogság volt számunkra.

Megvalljuk, csak azt bánjuk, hogy nem tölthettünk több időt veletek!

Mi jó szülők akartunk lenni! Még többet, még jobbat akartunk adni! És mennyi jó éjt puszi elmaradt!

Most csak egy kívánságunk van. Maradjatok meg, és legyetek boldogok! Maradjatok meg Gyermekeinknek!

Ne fordítsatok hátat a szülői háznak! Ha külön utakra lépnétek is, de mindegyre kanyarodjatok vissza is! Várunk reátok. Mi pedig elmegyünk és meglátogatunk titeket.

Minden telefoncsengéskor azt hisszük majd, ti hívtok.

Minden ajtónyikorgásra azt fogjuk gondolni, ti jöttök.

Minden falat, amely lemegy a torkunkon arra emlékeztet majd, hogy ezt az ételt ti is szeretnétek.

Minden pillanatban azt fogjuk kérdezni: vajon, hol jársz, mit csinálsz? Az Úr Isten óvjon meg!

Maradjatok meg Embernek!

Embertelen, idegen, ideges és türelmetlen lett a világ. Nem tett jót neki az elmúlt két év. Sokat akar, sokat vár el tőletek. Elkéri szíveteket, elkéri lelketeket. Elveszi a pénzeteket. Elkéri a szerelmeteket, a boldogságotokat, a becsületeteket.

Maradjatok meg Embernek!

Őrizzétek a drága kincset, amit kaptatok!

Őrizzétek az életet! – adósok vagytok vele.

Őrizzétek a tehetségeteket! – sokra kell kamatoztatnotok.

Őrizzétek meg a hiteteket! – el ne fogyjon, mert akié elfogy, elkezd süllyedni.

Őrizzétek meg a reményt! A nap holnap is feljön, és nem mindegy, hogy velünk, vagy nélkülünk. A sötétség után mindig világosság gyúl. A vihart napsütés követi és kék ég. A télre tavasz jön. Ne feledjétek ezt!

Őrizzétek meg szíveteket, a tiszta érzéseket, a látott és kapott értékrendet! Kincseiteket ne dobjátok a disznók elé!

Ha pedig küzdenetek kell (mert küzdenetek kell), vagy nagy lesz a teher rajtatok (mert nagy lesz a teher), arra kérünk, ne roskadjatok!

Nézzétek ezt a népet, a mi népünket! Vagy nézzétek dédszüleiteket, nagyszüleiteket, esetleg nézzetek minket! Hányszor kellett talpra állni! Hányszor teremtettünk új világot! Hányszor estünk el és álltunk fel! Hányszor volt úgy, hogy csak a puszta életünk maradt! De az elég volt. Vetettünk. Aztán arattunk. Jött új nap, új év, új reménység.

Ne feledjetek el imádkozni! Lehet, hogy olykor csak a keményre döngölt föld lesz a fekhelyetek, és takarótok a sötét ég, de van egy létra az égből, a mennyből, amelyen áldás érkezik, áldást kaptok.

          Kedves Gyermekem! Kedves Gyermekek! Végezetül még ennyit: biztos vagyok benne, tudod, nagyon szeretlek, nagyon szeretünk! Mi is érezzük: te is nagyon szeretsz minket. Büszkék vagyunk Rád! Büszkék vagyunk Rátok!

Őrizzen és áldjon meg az Isten!

 

„Minden új ígéret, hordja az új kezdetet, az örök reményt neked.“ – üzeni a dal számotokra. Ezzel a lelkülettel köszöntötte a tizenegyedik évfolyam nevében a maturrá ütött fiataljainkat Szabó Ilka, 11. C osztályos tanuló.

 

“Aki szép, aki jó, aki bölcs, aki nem, aki fél, aki hős, aki sír, aki nem, aki áll, aki fut, aki száll, aki nem, mind, mind felszállhat velem.” LGT Zenevonat

 

Tisztelt Tanáraink! Kedves Barátaink!

Ez a pillanat a tietek. Ezt is bátran tegyétek bele a csomagotokba, amely már ott áll a pályaudvar csomagmegőrzőjében. A legszebb, legvédettebb pályaudvaron, ahol eddigi életetek során ennyien és ennyi éven keresztül várakoztatok, a Gimi pályaudvarán. Alig hisszük el, hogy az indulásra kész újabb vonat rátok vár.

Itt, az utazók biztonsága érdekében a legjobb szakemberek veletek számolták ki és engedélyezték az alapsebességet. Veletek együtt számozták a vonatokat, foglalták táblázatba a menetidőt, rajzolták meg az ütemtérképet. Felkészítettek a versenyképes közlekedésre, az óránként megismétlődő versenyszituációkra, a csomópontok és keresztezési helyek felismerésére. A legjobbaktól tanultátok a biztonságot jelentő szabályokat. Végül együtt éltétek meg a sikereket és kudarcokat is. Mert a pályaudvar egyszerre véd és korlátoz!

Ebben a forgalmas, színes, soknyelvű, pályaudvari hangzavarban a legjobbaktól tanultátok meg a lüktető rendet. Itt szabályos időközönként kiárad és átcsoportosul a vidám tömeg: néptáncolni kezd, csöndesebb sarkokban tanul, hangos csoportban énekel, színjátszik, őrjöngve focizik, majd kezdi mindezt elölről. Külső szemlélő számára megfejthetetlen a dinamikája, de Ti, a részei, még együtt hullámoztok egy kis ideig, önfeledt egészként.

Bár lassan ki kell vennetek a csomagot a megőrzőből és fel kell szállnotok a saját szerelvényetekre, ma, még gond nélkül szemlélődhettek a pályaudvaron. Ma még pótolható csomagtok hiányossága.

Az időjárás kedvező, a csomópontok akadálytalanok. A hangosbemondó már tájékoztatta utasait a menetrendszerűen induló járatról.

Készülődjetek a nagy utazásra!

 

A búcsúzó évfolyam részéről Márkó Ágnes, 12. A osztályos tanuló vállalkozott az emlékek idézésére:

 

Kedves tanárok, diákok, szülők, rokonok és ismerősök!

Engedjék meg, hogy George Eliot pár sorával szóljak most Önökhöz:

„Sohasem tudnánk annyira szeretni ezt a földet, ha nem lett volna gyerekkorunk színhelye, ha nem ugyanazok a virágok nyílnának rajta minden tavasszal, amelyeket csöpp kis ujjunkkal tépdestünk valamikor. Hát van olyan újdonság, mely fölérne azzal az egyhangúsággal, amelyben mindent ismerünk, és éppen mivel ismerjük, szeretjük is?”

Az írónő gyönyörűen fogalmaz a gyermeki szeretetről a lét iránt. Gyermekként a kellemes dolgokra koncentrálunk, szemet hunyva a problémák fölött és e gyengéd érzelmek szülik és táplálják földünk iránti ragaszkodásunk, elfogadásunk felnőtt életünk során is.

Az emberek szeretnek olyan szavakkal élni egy újonnan felnőtté vált ifjú esetében, mint pl. „kilépett a nagybetűs életbe”. Mégis annyira sablonosan hangzik e pár szó. Hiszen már születésünk pillanatában belecsöppentünk ebbe a néha cudar, igazságtalan, mégis különleges világba. Szerethetővé varázsoltuk gyermeki ártatlanságunkkal, lehetőséget teremtve a formálására saját magunk személyében. A nagybetűs élet volt a színhelye első lépéseinknek, a kimondott és elhallgatott szavaknak, az első kudarcnak, a fényes győzelmeknek, mondhatni egész gyermekkorunknak. A nagybetűs élet karöltve kísért először iskolába, letörölte könnyeinket, tavaszt hozott életünkbe, meleg napsugarakkal simogatott, majd bőrig áztatott, de mindvégig pátyolgatta eltévedt gondolatainkat, míg jó útra tértek. És bár nagy mérföldkőnek tűnik a 18. életév betöltése, valójában csak egy szusszanás az emelkedő elején. Egy mosoly a forgatag közepén. Szélcsend a nagy vihar előtt. Mégis egy lényeges megálló, a végső önállóság virágzásának kezdete.

Az emberi élet komikus, olykor tragikus, és véges, akár egy színdarab. Nem mindenki kíváncsi az életünkre, néha üres a nézőtér, de mindig van mit előadni. És e tanév végeztével, felnőtté válásunk küszöbén egy új felvonás kezdődik. Megváltozik a helyszín, a szereplők, csak mi maradunk, pár gondolat és a lehetőség az alkotásra, a kimondatlan szavakra, új kezdetekre.

Weöres Sándor egyszer így fogalmazott:

„Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.”

A nap végén, csendben a kanapén ülve, nem az számít, hogy milyen világban élünk, hanem, hogy milyen világot alkotunk önmagunkban. Nem számít, hogy hány diplománk van és hány nyelvet beszélünk, nem számít, hogy hol fogunk élni és milyen autót vezetünk. A fontos dolgok egyszerűek. Mi tud mosolyt csalni az arcunkra, mikor beszélgettünk el utoljára kellemesen valakivel egy kávé mellett, kivel tudunk önfeledten kacagni, mikor szántunk időt a kedvenc tevékenységeinkre, vagy akár valaki megismerésére.
Felnőtté válni nem saját lakást, anyagi önállóságot, stabilitást, gyerekvállalást jelent. A felnőtté válás a lélek mélyén, a gondolatok gyökerénél, a lehetőségek megfejtésénél kezdődik és egy életen át tart.

 

Az emlékek idézésének sorába lelkesen beszállt a 12. B osztály egy lelkes csapata, név szerint Andrészek Mátyás, Barabási Zsuzsanna, Ilyés Gyopár, Jakab Zsófia és Szász Bencze Brigitta,  az Utolsó fejezet, melyben a tizenkettedik évfolyam nagykorúvá válik, és elbúcsúzik a gyermekkortól című meséjükkel.

 

Hosszú volt a sor a büféig. Nagy tömeg hömpölygött előtte, mindenki várta, hogy le tudja adni a rendelést. Ki türelmesen, ki kevésbé.

– Annyira szívesen előre mennék. De sokan vannak előttem még. És mind nagyobbak nálam. Én csak bámulom ezeket a nagyméltóságú embereket…

– És kezet is akarsz csókolni nekik? Gyakorolhatod rajtam – szólt közbe Esti.

Vakmerősége megszeppentette, és odasúgta neki:

– Halkabban, kérlek, még kínos helyzetbe hozol. Nem akarom, hogy észre vegyenek.

– Csaknem ezektől a mamlasz égimeszelőktől félsz? Ugyan mitől különbek nálad? Mindenki ugyanúgy néz ki.

– Nézd meg jobban őket!

–Na, és mit nézzek rajtuk? Az elnyűtt ingeket, a kikopott zakókat? Ez már maga a téboly!

–Nézz mélyebbre!

– Az arany nyakláncokra, ezüst fülbevalókra, pecsétgyűrűkre gondolsz? Nem vagyok én szarka!

– Te is tudod, hogy nem az ilyen fajta ékszerekre gondoltam. Látod azt a magas szemüveges lányt, tegnap láttam, ahogy egy percig sem hezitált azon, hogy mit kellene tennie, átsegített az úton egy idős asszonyt, milyen határozott, tudta mit kell tennie. Bárcsak én is ilyen lehetnék!

Közben nyugodt, kimért léptekkel haladnak a pult irányába. Egyre inkább várják már mind a ketten a sorra kerülést. Éhségük lassacskán fokozódik, amivel egyetemben a türelmük kezd elfogyni. Megállás nélkül, hosszú-hosszú időn keresztül folytatják ugyanazt a beszélgetést.

– Menj már, hiszen mindig te vagy az a kis angyal, aki minden csínyemet megpróbálja utólag helyrehozni. Ha tudnád hányszor akasztottalak volna ki ezért baráti szeretetből!

– Óóó, az semmiség volt, ezért vannak a barátok!

– Szerénységed felháborító!

– Akkor szerinted milyen legyek?! Mondd el, ha már te mindenben olyan tökéletes vagy!

Ez a pillanat kellett Estinek. Alig várta, hogy ez a kérdés megfogalmazódjon barátjában. Tudta előre, hogy onnantól kezdve, hogy ha feltesz ilyen kérdéseket az ember magának, elkezdheti felismerni önmaga erejét, felismerni önmaga belső szépségeit. Mert mikor az élet nagy és fontos dolgairól van szó, nem a sok ékszer, meg csecsebecse fogja meghatározni, hogy mi mennyire vagyunk értékesek. Hanem mindaz a belső kincs, bearanyozott lélek, amit megtanultunk megalkotni, finomítani az eddig leélt életünk során. Ez az, ami előrébb vitt minket a sorban mindvégig. Ez volt az, amitől nemcsak mi néztünk fel az emberekre, hanem ők is felnéztek ránk.

Esti megelégedetten szólalt meg néhány perc néma gondolkozás után:

– Végre benőtt a fejed lágya! Ha nagyon erősen próbálkozol, akkor 4 év éppen elegendő lesz arra, hogy embert faragjunk belőled.

(4 év múlva…)

Lassan látszik már a büfés pult, amelynek a túloldalán kedvesen mosolyog vissza egy vörös hajú néni. Kellemes melegség önti el a két jóbarátot, akik azóta is rendületlenül állnak abban a sorban, ami vezeti őket céljukhoz. Beszélgetnek egy ideig, majd utána csendben gondolkoznak, és ugyanezt kezdik elölről. Lassú lépteik egyre gyorsabbaknak tűnnek, ahogy a tömeg elfogy előlük. Testük elkezd fényleni, szemeik csillognak akár két pár gyémánt. Esti mindig is arra tanított minket, hogy ne feltételül az útunk célját lássuk magunk előtt, hanem magát a bejárt utat. Mert szerinte az lesz a mi nagy tanítómesterünk. Közben telik az idő tovább.

Megérkeztek.

– Na látod? Mégis sikerült neked!

– Mi sikerült? Sorra kerültem. Más is sorra kerül valamikor. Nem értem, hova ez a nagy felhajtás. Itt vagyok, rendelhetek, de nem értem a többi embert. Arra számítottam, hogy mire megérkezek, nem csak magamat ismerem meg, hanem másokat is fogok tudni olvasni. Megértem más emberek cselekedeteit, viselkedését, szavait. De éppen csak, hogy magam tulajdonságait vélem felismerni.

– Nem erről van szó, te kis buta. Csak magamról beszélhetek. Arról, ami történt velem. Mi is történt? Várj csak. Voltaképpen semmi. A legtöbb emberrel alig történik valami. De sokat képzelődtem. Ez is az életünkhöz tartozik. Nem csak az az igazság, hogy megcsókoltál egy nőt, hanem az is, hogy titokban vágyakoztál rá, s meg akartad csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a vágy az igazság. Egy álom is valóság. Érted most már?

– És kezdlek téged is érteni… És már nem érzem magam elveszettnek.

Erre a mondatra biztatóan összenéztek. Majd mind a ketten elmosolyodtak.

 

Felnőtté cseperedett gyerekeinket köszöntötték még a Vox Gimiensis, a Gimi hangja, a Vitéz Lelkek színjátszó csoport, iskolánk néptánccsoportja, a Gereben, iskolánk első népzenekara, a Rekettye zenekar és végül iskolánk újonnan alakult büszkesége, a komédiTÁsok színjátszó csoport.

 





 

 

Köszönet a fotókért a Dávid Fotó-nak.

 

A nagykorúsított diákjaink osztályvideói:

XII. A osztály https://drive.google.com/file/d/1l04sUZFH3OTowPjagxrbTKjBWrtB9asi/view?usp=sharing

XII. B osztály https://drive.google.com/file/d/1oqgcycz0Pn1rwZHrEDDRPEhveP3IfHfb/view?usp=sharing

XII. C osztály https://drive.google.com/file/d/1tVCLArTAMB6qxY1at1NYr7S9PiepH7Y8/view?usp=sharing

XII. D  osztály https://drive.google.com/file/d/1EvM7heDvZdDNJld0RXwnjNfjMqwvOfnr/view?usp=sharing

XII. E  osztály https://drive.google.com/file/d/1KLTN1GsMZR4WM61E7UrUoRkXnjc4QLJn/view?usp=sharing

 

 


Tündököltek a komédiTÁsok

SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   jan. 29, 2022  |  Koméditások, Hírek

TÜNDÖKLŐ JEROMOS

írta: Tamási Áron

rendezte: Fincziski Andrea

koordinálta: Szűcs- Olcsváry Melinda

játszodták: a komédiTÁsok

 

„Sziasztok Tündöklők!” , „ Sziasztok Bubák!”  Így világlott fel a sok üres semmiséggel teli levő telefonunk, és hozott egy kellemesen melengető, igazán lélekből fakadó állapotot minden egyes Messenger üzenet, amiket a komédiTÁsok csoportba kaptunk.

Ha most őszinte akarok lenni magamhoz (márpedig az őszinteségben megerősítettem magam a felkészülés során, szóval az leszek) bevallom, hogy tudtuk, hogy mire vállalkozunk, de közben mégsem. Sokunknak volt már színpadi élménye, közönség előtt való szereplése, egy-két színpadon elkövetett félrelépés, hamis hang és a többi, és a többi. Itt viszont teljesen más volt a helyzet. Ez nem egy egyszerű fellépés, nem csak egy színpadi kiállás, amit ellötyöghetünk…  Ez egy egyszeri alkalmú Tündöklés << az előadott darabunk címéből adódóan is>>.

Amikor olvastam a felkérést a részvételre, a figyelmemet elkerülték az apróságok, mert a tekintetem megakadt a következő részleteken: „színdarab”, „Nemzeti Színház”, „fellépés”, „mi, gimisek”. Nem kell innen tovább meséljem, hogy madarat fogatni velem, vagy bárkivel a csapatból nem lett volna egy nehéz feladat.

Elkezdtük a játékot. A játékot, amely nem csak egy hétköznapi tevékenység, hanem tényleg, maga a való játék. Emberek közötti játék, lélek és lélek közötti játék. Elkezdtük önmagunk és mások megismerésének játékát. Azt, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önmagunkat adva tudjuk színpadra vinni mindazt, amit át akarunk adni. Talán ez az egyik legértékesebb érzés, amit nyerhettünk.

A. Szabó Magda, a budapesti Tamási Áron Közalapítvány elnökasszonyának beajánlására a Nemzeti Színház meghívott bennünket az Ádámok és Évák Ifjúsági Programjára, amelyet idén, Tamási Áron emlékév lévén, az író színdarabjainak szenteltek. A csapatunknak kisorsolt darab, a Tündöklő Jeromos,  nem volt egyszerű feladat. Erős személyiségű karakterek, emberi értékek sérülése majd azok újjá alkotása, pénz és becsület kapcsolata, és hasonlóak kerülnek bemutatásra. Mai világunk aktualitását tükröző problémákat írt le Tamási egy közel 100 évvel ezelőtti történetben. Ennek ellenére, mi minden egyes percét élveztük, mert egymás társaságát élvezhettük. A csapat tagjai egytől egyig, legalább hallásból ismerték egymást, így nem kellett vad idegenekként kezdjük az ismerkedést. Azt láttam, éreztem magamban is, hogy néha meginogtunk, elbizonytalanodtunk, hogy valóban szeretnénk-e ezt csinálni, de volt ezeknek a kételyeknek két nagyon hatásos ellenszere: Finczi mosolya és az egymást bátorító ölelések, kézfogások.  Ezt a kettőt egyszerre alkalmazva mindannyiunk kételyei kámforrá váltak, és megújult erővel vágtunk bele a nagy előadásba.  Kialakult egy szavakkal leírhatatlan bizalmi kötelék, aminek egy dolog volt a kulcsa: az egymás és magunk felé tanúsított szeretet. Szeretnünk kellet azt, amit csinálunk, szeretnünk azt a légkört, amiben benne vagyunk, szeretnünk egymás mosolyát, jeleneteit. Mert hol szeretet, ott áldás, ahogyan a házi áldás is tartja.

A próbákon eltöltött idő minden másodperce egyedi volt, és minden tizedmásodperce megérte a befektetett munkát. Nevetések, mosolyok, táncolások, éneklések, bizalom – ilyenekkel teltek a csütörtök délutánjaink. Talán az jön le ebből a beszámolóból, hogy minden rózsaszín volt a felkészülés során, de aki így gondolja, az nagyot téved. Mert nem attól érte meg az időnknek minden egyes percét ez a projekt, hogy csak pozitív dolgokat tapasztaljunk, hanem hogy a realitásokat látva fejlődjünk. Én személyesen úgy érzem, hogy megismerhettem magam ez a néhány hónap alatt. Ehhez pedig őszinteségre volt szükség. Őszinteség Finczitől, őszinteség a társaimtól, őszinteség magamtól. Erre pedig a színpad tanított meg. Úgy érzem, ezt mindenki nevében nyugodtan kijelenthetem.

DOBPERGÉÉÉÉÉÉS!!!

Január 20. reggel 7 óra: elindultunk. Budapest talán még jobban várt ránk, mint ahogy mi vártuk, hogy odaérkezzünk – ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, rendeltek egy kis havazást is, hogy a téli, adventi hangulatunk, amit a darabban is megteremtettünk, legyen meg a valóságban is. A 10 órás út röpke pillanatok alatt eltelt, mert egy kellemes közegben az idő is másképpen telik.

A vendégszeretettel kapcsolatban nem panaszkodhattunk, mert úri körülmények között jártak a kedvünkben. A Duna budapesti panorámáját csodálhattuk, miközben a színészek büféjében fogyaszthattuk el vacsoráinkat.

Az étkezések között komoly munka zajlott a színfalak mögött. Na itt volt az, amikor 3 méterrel a föld fölött lebegtünk. Eszméletlen érzések, élmények kavalkádja kavargott bennünk. Egyszerűen hihetetlen a színház felszereltsége, és még hihetetlenebb az a szerencsés helyzet, amikor a nagyszínpadon több száz néző előtt, egyetlen határon túli iskolaként jelenítettük meg Tamási Áron világát a mi szemszögünkből újra alkotva.

Egyszeri és egyedi élményekben volt részünk. Ugyanazok a kulcsszavak csengenek most is a fejemben: „színdarab”, „Nemzeti Színház”, „fellépés”, „mi, gimisek”. De van még egy szó, ami így, a tapasztalataink után, szintén folyamatosan a fejemben cseng: BARÁTSÁG!

 

Fotó: Beliczay LászlóFotó: Beliczay LászlóFotó: Beliczay LászlóFotó: Beliczay László Fotó: Beliczay LászlóFotó: Eöri Szabó ZsoltFotó: Beliczay LászlóFotó: Beliczay László Fotó: Eöri Szabó ZsoltFotó: Eöri Szabó ZsoltFotó: Eöri Szabó Zsolt  

Köszönöm mindenki nevében a felkérést az iskola részéről! Köszönöm mindenkinek a nevében a rendezést Fincziski Andreának, vagyis Finczinek, ahogyan a város ismeri, a sok leckét, tanítást, ötletet, őszinte szavakat, bátorító öleléseket, és azt a felejthetetlen mosolyt a nevetésével együtt. Köszönjük Szűcs-Olcsváry Melinda tanárnőnek a segítségét, odaadását mind emberi, mind csapatvezető minőségben, akinek a szervezettsége és a belénk vetett bizalma nélkülözhetetlen volt abban, hogy egy ilyen csoda létrejöjjön. Köszönjük A. Szabó Magdának, a Tamási Áron Közalapítvány elnökasszonyának és a budapesti Nemzeti Színháznak a meghívást, a szeretetteljes vendéglátást és ezt az életre szóló lehetőséget.

Fotó: Eöri Szabó ZsoltFotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Köszönöm mindegyik színésztársamnak a megismételhetetlen pillanatokat, beszélgetéseket, tanításokat, tébolyba vezető kacagásokat és mindent. Hálás vagyok értetek, mind! Köszönöm!

 

Andrészek Mátyás, XII. B osztály

 

„El kell érni az ég és föld között lebegést” – 125 éve született Tamási Áron

 

https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2022/01/vilagot-teremteni-adamok-es-evak-unnepe-2022

 

 

 

 


Mikulás a Gimiben

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jan. 14, 2022  |  Tadisz, Hírek

December 6-án, a Mikulás ellátogatott az általános iskolás osztályokba.

Krampuszok és rénszarvas is kísérte őt, segítségére voltak.

Egyik krampusz belépett minden osztályba, ahol kérte a gyerekeket, hogy énekeljenek, csalogassák be a Mikulást.

A gyerekek kíváncsian várták a Mikulást, aki elbeszélgetett velük, a virgácsot édességgé varázsolta és a segédei kiosztották a jól megérdemelt ajándékokat.

 



Elmesélték a Mikulásnak miket vitt nekik otthon a Mikulás és megígérték neki, hogy jól fognak viselkedni és szót fogadni tanítóiknak és szüleiknek.

Elbúcsúzott a Mikulás és Krampuszai, reméljük emlékezetes élmény maradt ez a kicsik számára.

Béni Kinga-Zsófia, 11.D