Az erdei iskola olyan sajátos pedagógiai projekt és tanulásszervezési forma, amely integrált része a tantervnek. Olyan helyszínen valósul meg, amely eltér a tanulók megszokott lakóhelyétől, így a „benneélés” élményét, valamint a megtapasztaláson nyugvó, élményalapú tudást kínálja.

Elsősorban a tanulók aktív jelenlétére, a kooperatív tanulástechnikákra és a projektmódszerre épít. Legfőbb ereje, hogy kiválóan kiaknázza az együttes tevékenységekben rejlő szocializációs lehetőségeket, és igazi, egymásrautaltságban összekovácsolódott osztályközösséget teremt.

Az első osztályosok számára szervezett május 19–21. közötti háromnapos program  egyszerre volt készségfejlesztő és ismeretbővítő jellegű. A gazdag programkínálatban szerepelt kincskeresés, Tallér Tanoda-foglalkozás, szekerezés a nárciszrétre, csillagászkodás, néptánc, szabad játék, esti mese, meseábrázolás, erdei séta, madárles és közös bográcsozás is.

Élet a nárciszréteken: élményalapú természetismeret

A pünkösd előtti héten vettük nyakunkba a természetet, és felfedeztük a Kalonda-tető és Szencsed között található csodálatos nárciszréteket. Az első benyomásaink felejthetetlenek maradtak: a szénégető baksák keserű füstje, az első lépések után a cipőnkbe szivárgó hideg víz, a láp cuppogása, majd a hirtelen kisütő nap nyomán mindent elborító, bódítóan édes illatfelhő.
Bár ezek az összefüggő, nagy kiterjedésű nárciszmezők fokozottan védettek, szomorúan tapasztaltuk a civilizációs nyomás nyomait is: a területen lovak, tehenek és bárányok legelnek, amelyek patáikkal taposva kiszáradásra ítélik a mocsaras élőhelyet.

Terepi kutatásaink során megcsodálhattuk a hatalmas, gömbölyű koronájú idős bükkfákat, és közelebbről is megvizsgáltuk a helyi flórát és faunát:

•    Növényvilág: Tanulmányoztuk a csillagos nárciszt (Narcissus angustifolius), a mocsári gólyahírt (Caltha palustris), az agár kosbort (Anacamptis morio – népiesen túróvirág), az indás infüvet (Ajuga reptans) és az európai zergeboglárt (Trollius europaeus).
•    Állatvilág: A gerinctelenek közül először a puhatestűek képviselőjét, a „csóré csigát” (meztelencsigát) fedeztük fel. A meleg napsugarak hamarosan előcsalogatták az ízeltlábúakat is: láttunk dongót, cincért és májusi cserebogarat. (Hogy a madarak csőrében is mennyi ízeltlábú akad, azt már csak utólag, a fotókat visszanézve vettük észre!)
•    Madarak és emlősök: A gerincesek közül távolról figyeltük meg és hallgattuk a madárvilágot: feltűnt a cigánycsuk (hím és tojó), a rozsdás csuk, az egerészölyv, a szajkó, a seregély és a vetési varjú. Az emlősök közül vadnyulat, őzeket, valamint egy fürge mókust is sikerült megpillantanunk.

A megfigyelésekhez igazi kutatási módszereket és eszközöket használtunk: tanulmányi sétát tettünk, méréseket végeztünk, és maximálisan hagyatkoztunk az érzékszerveinkre. A kis kutatók felszerelését jegyzetfüzet, asztalos centi és különböző nagyítók alkották. A mérések és a munka eredményeit rajzokkal, jegyzetekkel, fotókkal, videókkal, valamint egy közösen készített projektplakáttal rögzítettük.

Csillagászat és irodalom Tamási Áron szellemében

Iskolánk névadója, Tamási Áron idén éppen 60 éve „született az égbe”. Az erdei iskola éjszakáján ugyanazt az égboltot és ugyanazokat a csillagképeket kémleltük a gyerekekkel, amelyeket egykor ő is láthatott.

A Szabó Sámuel tanár úr által vezetett csoportos foglalkozáson különleges módon fontuk össze az irodalmat és a tudományt: felváltva olvastunk részleteket Tamási Szerencsés Gyurka című művéből, miközben a távcsövön keresztül megfigyeltük a Jupitert a négy holdjával, valamint a Vénuszt és a ragyogó Holdat. Ezen varázslatos élmények ihletésében születtek meg a kiállítási anyagunkat gazdagító meseillusztrációk is.

Kalandozások a homoródszentpáli madárrezervátumban

Az erdei iskola programját egy rendkívül tartalmas kitérővel zártuk Homoródszentpálon. A helyi halastórendszernél kialakított madárpihenőn valóságos madárparadicsom fogadott: sikerült megfigyelnünk gólyát, pacsirtát, barázdabillegetőt, különböző réceféléket, kócsagot, szürke gémet és szárcsát is.

A madárlesen túl a falu történelmi és természeti titkaiba is bepillantást nyertünk. Megtudtuk, hogy a Nagy-Homoród folyó partján elterülő sólelőhely múltja egészen a római korig nyúlik vissza. Az egykori sóbányák és a híres „Sóskút” mára egyedülálló sós vizű forrásként, halkeltetőként és páratlan madárrezervátumként működnek. Végezetül megtekintettük a római kori castrum (katonai tábor) maradványait, és közelebbről is megismertük a sós talaj jellegzetes növényét, a sziksófűt.

Fáradtan, de rengeteg élménnyel, kézzelfogható tudással és megerősödött közösségi szellemmel tértünk vissza az iskolapadba!

Ezúton is köszönjük a szülőknek a támogatást, valamint Szabó Sámuelnek (Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület) és Moraru P. Norbert (Nature & Wildlife Tours) támogatását és a közreműködést!

Szabó Zsuzsa, elemi tagozatos tanár
 

Mintha az időjárás is tudta volna, milyen fontos nap virradt ránk 2026. június 5-én. Verőfényes napsütésben ballagott el iskolánk 143 tizenkettedikes diákja. 

 XII. A osztály

Osztályfőnök: Dávid Géza

  XII. B osztály

Osztályfőnök: dr. Ozsváth Imola

 XII. C osztály

Osztályfőnök: Marosfői Katalin

 XII. D osztály

Osztályfőnök: Pap-Schulleri Beáta

  XII. E osztály

Osztályfőnök: Nagy Hajnal

Laczkó György, iskolánk igazgatója szerint a ballagás egyszerre lezárás és új kezdet, amikor a diákoknak már nem a kész ösvényt kell keresniük, hanem a sajátjukat kell kijárniuk. A beszéd szeretettel és biztatással szólt a végzősökhöz, arra emlékeztetve őket, hogy az igazi bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy az ember a bizonytalanság ellenére is elindul az ismeretlen felé.

Tanévünk legnagyobb ünnepén nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm végzős tanulóinkat, az osztályfőnököket, a gyermekeikre joggal büszke szülőket, meghívott vendégeinket, iskolánk valamennyi munkatársát, tanulóját és minden kedves jelenlévőt!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az út mint szimbólum, életünknek, monda- és mesevilágunknak szerves építőköve. Minden térben és időben zajló folyamat legelemibb jelképe. Elterjedt hit szerint a lelkek útja az eget-földet összekötő Tejút, magyar mondákban a Hadak útja. A nagy vallások szerint út vezet a megvilágosodáshoz. Az esendő ember útja kanyargós vagy spirál alakú, viszont a kiválasztottaké királyi út, mely - ellentétben a spirállal – egyenes. Ilyen egyenes utat jár be a világfára mászó vagy akár a pokolba ereszkedő mesehős is. Legeredendőbben az út magát az életet jelképezi.

Kedves Fiatalok!

A Ti utatok, melyre négy évvel ezelőtt ráléptetek itt most valóban véget ér. Minden ballagás ünnepnap az iskolánk életében, de számotokra egyben történelmi pillanat is. 
Tervekkel, álmokkal, vágyakkal telve álltok most itt, de talán még nem értitek, mi értelme volt az elmúlt évek erőfeszítéseinek, mi értelme volt a sok tanulásnak, a sok próbatételnek és kihívásnak. Nem baj, ha így érzitek. Többet kell ahhoz élni és tapasztalni, hogy igazán felismerjétek az iskola, a műveltség, a helyes magatartás elsajátításának jelentőségét.

Most egy új útra léptek, útravalónak egy namíbiai nomád bölcsességet szeretnék elmondani nektek: 

Amikor egy fiatal harcos először indult át a sivatagon, nagyon félt.
Megkérdezte az öreg törzsfőt:
— Hogyan találom meg a helyes utat ott, ahol nincsenek utak?
Az öreg lehajolt, felvett egy marék homokot, és hagyta kifolyni az ujjai között.
— Nézd a homokot — mondta. — A szél minden éjjel eltörli a nyomokat. Mégis minden reggel új emberek indulnak útnak.
A fiú nem értette.
Az öreg így folytatta:

— Az út nem előtted van. Az út mögötted születik meg, minden lépéssel, amit meg mersz tenni.

A fiú elindult a sivatagba.
Nem tudta, mit talál majd.
Néha eltévedt. Néha vissza akart fordulni.
De minden nappal erősebb lett, mert már nem a kész utat kereste — hanem megtanult saját utat járni.
És amikor évekkel később visszatért, már nem ugyanaz az ember volt.
Az öreg mosolyogva csak ennyit mondott:

— Most már érted. A bátor ember nem az, aki nem fél az ismeretlentől. Hanem az, aki a félelmével együtt is elindul.

Az életben ritkán lesz előttetek teljesen tiszta út. Nem fogtok mindig biztos választ kapni arra, merre kell menni. De minden döntés, minden kudarc, minden új kezdet alakít benneteket.
És egyszer majd visszanéztek, és rájöttök: nem az volt a legfontosabb, hogy milyen gyorsan haladtatok — hanem hogy volt bátorságotok elindulni.

Kedves Búcsúzó Diákok!

Most biztosan azt is érzitek, hogy az út, melyre négy évvel ezelőtt léptetek talán túlságosan is gyorsan fogyott el. Hogy még maradtak ki nem használt lehetőségek, hogy még be kell rúgni néhány gólt vagy dobni néhány kosarat. De itt véget ért egy út, és jön egy másik. 

Isten áldása kísérjen benneteket útjaitokon!

Szász Ildikó, iskolánk szülőbizottsági elnökének humorral átszőtt beszéde szeretetteljes útravalóvá vált: arra biztatta a ballagókat, hogy az okoseszközök világában is őrizzék meg a legfontosabbat – az emberséget, a hitet és a saját útjukat.

Főtisztelendő Főesperes úr, Kedves Ballagó Diákok!
Tisztelt Igazgató úr, Tisztelt Tanárok!
Kedves Szülőtársak, Nagyszülők és Vendégek!

Kevés nehezebb feladat van, mint egy ballagáson az utolsó beszédek egyikét megtartani. Mire az ember sorra kerül, a nagyszülők már a fényképeket nézegetik, a szülők az ebédet, a diákok pedig az estét tervezik.

Mindenki abban reménykedik, hogy a következő mondat így fog hangozni: „Köszönöm a figyelmet!”

Ráadásul anyaként különösen veszélyes helyzetben vagyok. Ha túl rövid leszek, otthon azt mondják majd: „Ennyi? Pedig annyi mindent akartál mondani!” Ha pedig túl hosszú leszek, akkor előfordulhat, hogy a ballagók vissza akarnak ülni az iskolapadba, csakhogy ne kelljen végighallgatniuk.

Ma pedig különösen nehéz dolgom van, mert olyan fiatalok előtt állok, akik egy perc alatt több információhoz jutnak a telefonjukon, mint amennyit mi annak idején egy egész hét alatt összegyűjtöttünk a könyvtárszobában. Így aztán nincs más választásom: megpróbálok versenyezni a TikTokkal, az Instagrammal és az összes többi alkalmazással. 

Szerencsére nekem van egy előnyöm is: amit mondani szeretnék, azt nem egy algoritmus, hanem egy édesanya szíve válogatta össze.

Úgyhogy megpróbálok rövidebb lenni, mint egy történelemóra, érdekesebb, mint egy szoftverfrissítés, és – remélhetőleg – maradandóbb, mint egy huszonnégy órán belül eltűnő sztori.

Kedves Fiatalok!

A ti nemzedéketek különleges helyzetben nőtt fel. 

Ti már úgy születtetek, hogy a telefon okos volt. 

Néha valóban okosabbnak is tűnt, mint a tulajdonosa. 
Meg tudja mondani az időjárást, a forgalmat, a tőzsde állását, sőt azt is, hogy hány lépést tettetek meg aznap.

Ma másodpercek alatt milliónyi válasz áll rendelkezésre. Csak egy kattintás, mondjuk, de néha egy egész világnézet lesz az eredménye.

Mi még azt mondtuk: megfejtem. Ma azt mondjátok: rákeresek. 

Nem a Ti hibátok, talán mi is ezt tettük volna a helyetekben.

De mivel mi megtapasztaltunk mást is, engedjétek meg a következőket…

A telefonotok pontosan tudja, mennyi képernyőidőtök volt az elmúlt héten. Bárcsak ugyanilyen pontosan tudná azt is megmondani, hány órát töltöttetek egy jó könyv társaságában. 
A chat-üzenetek gyorsak. Egy másodperc alatt megérkezik egy szívecske, egy mosolygó emoji vagy egy hüvelykujj. De egy esti beszélgetés a szüleitekkel, egy baráttal vagy a nagyszülőkkel olyan dolgokat adhat, amelyeket semmilyen alkalmazás nem tud letölteni: figyelmet, bölcsességet, tapasztalatot és szeretetet.

Persze nem akarom bántani a technikát. Hasznos találmány. De jó, ha emlékeztek rá: a mesterséges intelligencia rengeteg adatot tud feldolgozni, a természetes intelligencia viszont képes szeretni, megbocsátani, felelősséget vállalni és áldozatot hozni. 

És ezek azok a képességek, amelyekből a jövő épül.

Sok új divat, trend és hangos vélemény próbálja majd megmondani nektek, kik legyetek. Egyik nap ezt kell követni, másik nap annak az ellenkezőjét. Olykor úgy tűnik, hogy a világ percenként változtatja meg a szabályait. Ilyenkor különösen fontos, hogy legyenek biztos pontjaitok.

Mi, szülők, tudjuk, hogy ilyen biztos pont a család, amelyhez mindig hazatérhettek. 

Biztos pont a haza, amelynek történetét, nyelvét és kultúráját továbbvihetitek. 

És biztos pont a hit, az Istenbe vetett bizalom, amely sok embernek adott erőt a nehéz időkben, és ma is kapaszkodót jelenthet.
A hagyományos értékek nem régiek, hanem időtállók. Ezek a fák sem azért erősek, mert újak, hanem azért, mert mélyen van a gyökerük.

Amikor pedig a tekintetünk arrafelé fordul, emlékezzünk meg arról is, hogy ma egy angyallal kevesebben vagyunk.

Kedves Fiatalok!

A világ minden korábbinál gyorsabban változik majd körülöttetek. 

Reméljük, hogy miközben új tudást szereztek, megőrzitek a józan eszeteket. Reméljük, hogy miközben használjátok az okoseszközöket, nem feledkeztek meg a saját gondolataitokról. 

És reméljük, hogy miközben jelen lesztek a virtuális térben, nem veszítitek el a kapcsolatot a valósággal. És miközben keresitek az újat, nem fordítotok hátat annak, ami igazán értékes.

Legyen bátorságotok kérdezni, de legyen bölcsességetek mérlegelni is. Legyenek álmaitok, de maradjanak gyökereitek is.

Mi, szülők, egy kicsit nehezebben engedjük el a kezeteket. De tudjuk, hogy nem elveszítünk benneteket, hanem útnak indítunk.

Kívánom, hogy találjátok meg a helyeteket a világban, őrizzétek meg emberségeteket, hiteteket, szereteteteket és derűtöket. És amikor majd sok év múlva visszagondoltok erre a napra, büszkén mondhassátok: nem sodródtunk a zajjal, hanem megtaláltuk a saját utunkat.

Isten áldja a ballagókat, családjaikat és mindazokat, akik segítették őket ezen az úton! 

És igen, most jön: köszönöm a figyelmet!

A ballagás nemcsak a búcsú, hanem az útravaló pillanata is. Székely Ágnes, a XI. B osztály tanulója a tizenegyedikesek nevében idézte fel a közös gimnáziumi évek emlékeit, és kívánt sok sikert a végzősök előtt most megnyíló új kapukhoz.

Gimis diáknak lenni jó!

Ezt tudtátok, legalábbis sejtettétek ti is, amikor 8-os diákokként ezt az iskolát választottátok középiskolai éveitek színterének.

De miért is jó?

Mert Gimisnek lenni egyszerre kőkemény munka és nagyon jó buli. Nálunk nincs unalmas suli-hangulat, az épületből árad a történelem, a múlt, a folyosókat sokféle arcok töltik be, akik szünetekben bandáznak, nevetnek vagy éppen megbeszélik a megoldásokat egy-egy nehéz felmérő után.

Itt a saját rendezvények – mint például a Gólyabál – legendásak, mert kreatív, igényes diákok szervezik, a farsang hangulata is egyedülálló a városban, mert találkozik a hagyomány, őseink ritmusa és a modern világ, a ma hangulata. A Rekettye zenekar élő népzenéje, a Gerebenesek tánca, a Vox Gimiensis kórus angyali hangja és a komédiTÁsok önkifejezése mindenkinek megérinti a lelkét. De nálunk lehettél a Tadisz vagy az Ébredés tagja is, ha inkább a szervezésben, írásban találtad meg önmagad.

Tisztelt Igazgató úr, igazgatóhelyettes asszony! Kedves Tanáraink, Szülők, Vendégek és nem utolsósorban ti, kedves Végzős Diákok! 

Annyi klisét idézhetnék most nektek, klasszikus magyar költőktől vagy Ballag már a véndiák stílusú dalokból, közben pedig azt gondolnám, hogy milyen fergeteges útravalót adtam nektek. ,,Ilyenek voltunk” éneklik ilyenkor mindenhol, de vajon tényleg vadak és jók? Vagy csak egyszerűen próbálta mindenki megtalálni a saját útját, amelyen most is járhat, amelyen más nem tapossa le, amelyen megtalálja a hozzá hasonlókat. Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! De feltetted már a kérdést, hogy miért nem? Mondhatnám most azt is, amit az Elefánt is elmondott már, hogy ,,10, hogy semmit sem bánok, 9, hogy szerettem már” meg főleg azt, hogy ,,8, hogy mindennek vége egyszer”, mert nektek most ez a realitásotok, tényleg mindennek vége egyszer. Ezekben a hetekben mondja nektek minden felnőtt, hogy mostantól megváltozik az élet, ideje végre felelősségteljesen viselkedni, hiszen új kapuk nyílnak meg mától. Ők biztos jól tudják, hiszen olyan tapasztaltak, de mégis milyen kapuról van szó?

Mielőtt végleg kiléptek innen a csodálatos Gimi falai közül, szeretnélek egy pillanatra visszarepíteni titeket oda, ahol minden kezdődött. 

Emlékeztek az első kilencedikes napotokra, amikor először beléptetek a dombon levő iskola tömörfa ajtaján? Talán, most is így érzitek egy kicsit magatokat, csak most nem az iskolaajtó nyílik meg előttetek, hanem az élet kapuja. És még mindig húzom az időt, válaszoljak már a saját kérdésemre –gondolhatod. Tehát, mit is jelent ez az élet kapuja? A középiskola biztonságos, boldog világa és az ismeretlen nagybetűs élet közötti határvonal? Vajon? Tényleg a kapu mögött marad a gondtalan gyerekkor, a szülői és tanári gondoskodás? Ahogy a kapun átléptek, már a saját lábatokon, szülői és tanári felügyelet nélkül haladtok tovább, ti választjátok meg a továbbtanulás helyét, módját, a munkát, a karriert, életetek párját, fontos döntések is várnak rátok. Egyszerűen vár rátok a jövő.

Mi, tizenegyedikes társaitok arra gondolunk, hogy tiétek a pálya. De mire fogtok emlékezni az elmúlt 4 évből? A késés- és hiányzás igazolásra, az egyenruhaellenőrzésre, folyosói nevetésekre, tanulásra, kirándulásokra, életre szóló közös pillanatokra? Vagy éppen valami egészen másra? Ezeknek is megvolt az ideje, de most más következik. 

Nekünk ez a kapu még odébb van egy évvel, nektek mától kinyílik. Nagyon kérlek titeket, ne rejtsétek el nehéz helyre a kulcsát!

Szurkolunk nektek, hogy a kapun túl találjátok meg azt az életet, amit elterveztetek magatoknak. Ne feledjétek, ehhez mindig kérhetitek a Jóisten vezetését, segítségét! 
Jó utat kívánunk!

A végzős évfolyam nevében Gergely Eneh, XII.D osztályos tanuló búcsúzott diáktársaitól, tanáraiktól és szüleiktől. A vállukon hordozott „batyu” képével idézte fel mindazt a tudást, élményt és emberi értéket, amelyet a gimnáziumi évek során kaptak, és amely elkíséri őket az előttük álló úton.

Tisztelt ünneplő közösség, tisztelt tanári kar, tisztelt szülők és kedves diáktársaim!

Elsősorban hozzád szólnék, kedves ballagó!

Nézz magadba, csendesülj el, és idézz fel minden emléket, ami kedves számodra, ami ehhez az iskolához fűződik. Lényegében az elmúlt négy év közel sem csak a tanulásról szólt, hanem arról, hogy milyen embereknek adtunk teret az életünkben, és mi magunk hogyan váltunk azzá, akivé már kisgyermekkorunk óta válni szerettünk volna, ha nem is teljesen tudatosan.

Számunkra a gimnáziumi évek nemcsak a kognitív fejlődésünknek adtak biztos alapot, hanem olyan emberekkel is kereszteződtek útjaink, akiket igaz barátoknak mondhatunk, és kiknek társaságát soha nem feledjük el. Még sok mindent nem tudunk az élet ügyes-bajos dolgairól, viszont tény és való, hogy sok mindent megéltünk együtt.

Mindnyájan, akik most itt vagyunk, egy batyut viselünk a vállunkon. Te elgondolkodtál azon, hogy számodra ez mit szimbolizál? Mi az, amit magaddal viszel?
 
Bizonyára sok mindent beletehettünk ebbe a batyuba: türelmet, feltétel nélküli szeretetet, boldogságot, pozitív látásmódot, de emellé beleférhet az angol- és némettudásunk, az irodalom iránti szeretetünk, a matematika bonyolult képletei, a fizika és kémia feladatok megoldásai, illetve a biológia, történelem, földrajz titkai is… És még mennyi más tudás!

Sokan félünk a változástól. Nagy kihívásnak tűnik – és az is - elválni a szülői háztól, a régi barátoktól, a megszokott környezettől, és új életet kezdeni. De mikor, ha nem most? Ami igazán fontos, azt úgyis visszük magunkkal a batyuban: a megszerzett tudást, az itthon szerzett barátságok emlékeit, a nevetéseket, az éjjelekig tartó beszélgetéseket azokkal az emberekkel, akikkel közösen megtapasztalhattuk, milyenek ezek a nehéznek tűnő, de emlékezetes évek. Egymás gyógyszerei tudtunk lenni. Ezek vissza nem térő történések voltak, amelyeket most kellett megélnünk, és amelyek által építkezni tudunk a jövőben.

A te kezedben van a döntés. Mi az, amit megtartasz a batyudban, és mint értéket magaddal viszel, és mi az, amit eddig teherként cipeltél, és most leteszed, mert értelmetlenül nyomja a válladat?
 

Pl. egy döntés, ami évek óta teher számodra, egy lelki seb, amit nem tudsz egyedül meggyógyítani, egy kapcsolat, egy érzés, egy csalódás. Bár sokszor éreztük magunkat padlón a kilátástalannak tűnő időszakokban, saját magunkkal megbarátkozni sem volt valami könnyű – és most sem az. Emberek jöttek-mentek az életünkben, és ezt igenis nehéz volt elfogadni, csalódások közepette néha elvesztettük a fókuszt arról, ami igazán fontos. De ki tudja, mi az igazán fontos?

Örömmel vagy éppen szomorúsággal, de igent kell mondanunk a változásra. Gyermeknek lenni csupa varázslat volt. Akkoriban az volt a legnagyobb problémánk, hogy anya vagy apa nem engedett ki játszani a szomszéddal, mert már este hét elmúlt. Akkor még nem tudtuk, de megalapozódott az életünk a szüleink gondoskodásán és szeretetén keresztül. Ők gyökeret adtak számunkra, amelyekből mi az életünk során erőt tudunk meríteni, tudva, honnan jöttünk, hova tartunk, és hova kell majd visszatértünk - batyuval a vállunkon.

Kedves szülők, most ezért is köszönetet mondunk, hisz Goethe szavaival élve:
 
„A két legnagyobb dolog, amit a gyermekeinknek adhatunk, a gyökerek és a szárnyak.”

Így az iskolás éveink végéhez közeledve már beláthatjuk azt is, hogy innentől fogva már nem lesznek ott a tanáraink, hogy bátorítsanak, esetleg noszogassanak, pl. hogy: „Fiam! Ebből nem lesz érettségi!” Ezúttal is szeretném megköszönni a tanárainknak azt a sok odaadást, kedvességet és tudást, amely felénk áradt, amivel “feltarisznyáltak”.

Csak mi maradunk, a batyunk és a nagyvilág, amit még nem volt szerencsénk a családi fészekben, illetve az iskolapadból közvetlen közelről megtapasztalni. Akármennyire is ijesztőnek tűnik a közelgő ismeretlen, indulnunk kell, de miénk lehet a mindenkori kapaszkodót jelentő gondolat, hogy a legfontosabb embernek maradni.
Egyszerűnek tűnik kimondani: „ember vagyok”, de milyen ember is vagyok valójában? Fel kell tennünk a kérdéseket: Tudok-e feltétel nélkül szeretni és elfogadni másokat? Vagy csak egyszerűen magamnak akarok élni? Esetleg az egyetlen dolog, ami hajt az életemben, az a karrierem és a pénz?

Így, pályaválasztásunk előtt nemcsak az számít, hogy mit fogunk dolgozni a jövőben, hanem az is, milyen emberként tudjuk megállni a helyünket abban a szakmában, amit kiválasztottunk, és miként válhatunk „igaz emberekké”. Ahogy Váci Mihály is tanácsolja:

„És érezzék egy kézfogásról rólad, / hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, / s egy tekintetük elhitesse véled: / szép dolgokért élsz – és érdemes élned.”

Minden ami számodra és mások számára érték, illetve értékké formálódhat az évek során most éppen ott hever a válladon. Ezért is váljon ez a batyu a döntés jelképévé: azzá, amit leteszel, mert már a súly alatt görbülsz, és értelmetlen továbbvinni; valamint azzá, amit magaddal viszel, és ami által képes leszel fejlődni.

Végezetül pedig, törekedjünk arra, hogy mások batyuin, terhein is könnyítsünk, vagy értékekkel gazdagítsuk azokat, képviseljük a cselekvőképes szeretetet.
 

Június 4., azaz a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából útra keltünk.

Egy egész napos hosszú utazás után Komáromban találtuk magunkat, a Selye János Gimnázium udvarán. A testvériskolánkból való diákokkal találkozva egyenként mind megkaptuk, melyik kedves fogadócsaládnál vagyunk elszállásolva.

A hétfő estét tehát már a családdal való ismerkedésnek szenteltük, ki-ki vacsora mellett. Nagyon különleges volt számomra, hogy megkóstolhattam a felvidéki magyarok által kedvelt Kofolát, ami a szlovák kólának felel meg, illetve a Vineát, szintén egy üdítő, és a helyi különlegességnek számító paprikás kalácsot. Beszélgettünk valójában mindenről, iskoláról, családi életről, egyedi kúltúráról, s a számtalan közös vonásról, mely összeköt bennünket, és ily módon gyorsan el is telt az idő az ismerkedéssel.

Következő nap, azaz kedden, mi is az órára siető diákokkal közösen mentünk az iskolába. Míg ők tanórákon ültek, addig mi valami igen új és szokatlan dolgot próbáltunk megvalósítani. A három iskola színjátszó körei vegyesen, nagyjából 60 tanuló, dolgoztunk egy közös darab összerakásán. Zene, vers, improvizáció, kisebb illetve nagyobb csoportokban való munka.

Ehhez hasonlót nem tapasztaltam még, ám kijelenthetem, közel sem volt olyan lehetetlen, mint elsőre gondolná az ember.

Kevesebb mint két nap alatt színre vittünk egy általunk alakított darabot, ami nem kis dolog. De hadd ne siessek előre.

Délután az úgynevezett Jókai utat jártuk végig, ami nem másból állt, mint egy két órás vezetett előadásból, keresztül-kasul a városon, Jókai Mór életének egy-egy darabját megismerve, a könyveiben leírt látképeket s helyszíneket felfedezve. Ezt táncház követte, ahol ismerős, itthoni dallamok is felcsendültek, sokunk örömére. Az estét már ismételten a komáromi fogadó diáktársainkkal töltöttük, akik az ottani diákéletet, s annak szépségeit mutatták meg nekünk.

Hatalmas kört alkotva beszélgettünk egymással, budapesti, komáromi, s székelyudvarhelyi diákok mind vegyesen. Számomra talán ez volt a legemlékezetesebb pillanat.

És íme, elérkeztünk az ott töltött időnk végéhez. Reggel korán búcsút vettünk a fogadócsaládjainktól és diáktársainktól, hiszen a napunkat immár nem az iskolában, hanem a színházban töltöttük. Marasztaltak, éppen ezért, így gondolom, nem csak számunkra telt kellemesen az ott töltött idő :).

A színházban komoly munka kezdődött, technikai próbákkal, a közös darab pontra tételével, illetve minden iskola a saját maga hozta darab elpróbálásával.

Ahogyan közeledett az este, azaz maga az előadás ideje, úgy fokozódott a hangulat.

Mind izgatottan vártuk, hogy színpadra léphessünk, bár jócskán fáradtak voltunk már. Az ünnepélyt beszédek sora nyitotta, majd egy zenés verses előadás követte, végül pedig az egyéni előadások következtek. Záró produkcióként a közös darab szolgált, melyet Radnóti Miklós „Nem tudhatom...’’című versével zártunk.

Három nap nem tűnhet túl soknak, de a megannyi élmény s tapasztalat, melyet szereztünk, a sok új ismerős mellett persze, drága számunkra.

Nem is gondolná az ember, hogy bár határok s időzónák választanak el egymástól, ily közel tudja az ember érezni magát az otthonához. Felbecsülhetetlen értékben részesültünk ez által.

Farkas Hanna-Gréta, X.B osztály

A tavalyi évben került először sor az Összetartozás Napjának közös ünneplésére a testvériskoláinkkal.

Míg 2025-ben a budapesti Szent István Gimnázium látta vendégül a három iskola kórus csoportjait, idén  iskolánk színjátszócsapata, a koméditások utazhattak Komáromba, ahol a szítjátszásé volt a főszerep.

Hasonlóan a tavalyi felépítéshez, minden csapat megcsillogtathatta tehetségét egy-egy saját produkcióval, valamint hozzájárult egy közös előadás létrehozásához is. Kétségtelenül nehezebb dolgunk volt ez alkalommal, hiszen közel sem olyan egyszerű egy hatvan fős előadást összerakni két délelőtt lefolyása alatt, mint egy pár, már megtanult éneket, finomra hangolni. Ennek ellenére, úgy érzem közös erőbedobással, sikerült idén is valami igazán értékeset a színpadra állítani.

Az ottlétünk nem szenvedett hiányt programban. Hétfő délután érkeztünk meg a Komáromba, a Selye János Gimnáziumhoz, ahol már nagy lelkesedéssel vártak ránk az ottani diákok családjaikkal, akiknél a következő két napot töltöttük. A nap hátralevő részét ki-ki a maga fogadócsaládjával töltötte, akik minden jóval elláttak minket.

Másnap reggel a helyiekkel együtt mentünk iskolába, viszont míg ők a megszokott tanóráikon vettek részt, mi nekifogtunk a saját munkánknak. Mindenki megtalálta a helyét a darabban, így apránként, ki-ki a saját részét hozzárakva, kezdett formát ölteni az előadás.

Ebéd után Jókai Mór életútját járhattuk körbe, ezáltal is egy kicsit jobban megisverve Komárom városát. Az estét táncházzal és bőséges lakomával zártuk, majd elbúcsúztunk egymástól és visszatértünk ideiglenes otthonainkba egy utolsó éjszakára. Szerda reggel ismét nyakunkba vettük a világot, elköszöntünk fogadócsaládjainktól és befoglaltuk a Városi Művelődési Központot. Bár fárasztó volt a délelőtti intenzív próba, szükséges volt rá, hogy az estére felkészültek legyünk. Még egyszer volt időnk a helyszínen is elpróbálni a saját produkcióinkat, mielőtt kezdetét vette volna a fellépés előtti zsongás.

Az este hatalmas sikernek bizonyult. Leírhatatlan pillanat volt annyi fiatallal egyszerre betölteni a színpadot és fejet hajtani a közönség előtt.

Abban a percben tényleg mindannyian összetartoztunk és büszkén vállaltuk a munkát, amit az elmúlt pár napba fektettünk.

Szerencsére az előadás lejártával még nem ért véget az este, hiszen azt egy álló fogadás követte, ahol még egy kicsit beszélgethettünk, ismerkedhettünk és együtt lehettünk a testvériskoláinkkal.  Úgy gondolom aznap este egyikünk sem távozott üres szívvel, hiszen egy olyan élménnyel tértünk haza csütörtök reggel, ami egész életünkben kísérni fog. 

Sándor Hanna, X.A osztály

Hálás köszönet a fogadócsaládjainknak a szeretetteljes fogadtatásért! ❤️

2026. május 29-én az osztályomnak volt szerencséje ellátogatni Kolozsvárra. Ugyan tanulmányi kirándulás volt, mégis a nyolcadik osztály által megkívánt kemény felkészülés mellett szerintem minden társam nevében mondhatom, hogy jólesett egy kis környezetváltozás.

Péntek reggel az iskolába mindenki útra készen érkezett, felszerelkezve az egész napra. A várva várt kirándulás déli 12-kor kezdetét vette, majd bő négy órával és egy megállóval később, 16 órakor már Kolozsvár utcáin sétálhattunk. Kisvárosiként sokunkat rögtön elvarázsolt a nagyvárosi élet. 

Az első úti célunk az egykori Nemzeti Színház (a mai Román Opera) pompás épülete volt, amelyet mindenki összehasonlíthatott a magyarórán hallott leírás után alkotott elképzelésével. Ezután megnéztük Bolyai János magyar matematikus és hadmérnök szülőházát. Ezt követően Kolozsvár főterén megcsodáltuk Fadrusz János I. Mátyás magyar királyt ábrázoló szoborcsoportját.

Felfrissülésképpen egy közeli pizzázóban ebédeltünk, majd újult erővel folytattuk a városnézést. Felfedeztük a Szent Mihály gótikus templomot, majd sorra felkerestük a kolozsvári magyar gimnáziumok egy részét: Báthory István Elméleti Líceum, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvári Református Kollégium, Apáczai Csere János Gimnázium, de még a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépületét is megcsodáltuk. A fő úti célunk elérése előtt még gyönyörködtünk a jellegzetes Tükör utca épületeit látva, itt a szemközti épületek egymás tükörképei, és természetesen Mátyás király szülőházát is útba ejtettük. 

Az egész napos gyaloglás után elérkezett a várva várt előadás, amely egy régebbi házi olvasmányt elevenített fel. Az Abigél című darabot csodálhattuk meg az Állami Magyar Színházban. Amikor a tanárnőnk elmesélte, hogy számára milyen élmény volt elsőre a musical megtekintése, még nem gondoltuk, hogy ennyire le leszünk mindannyian nyűgözve. A látványvilág amit Eszenyi Enikő magyarországi rendező jegyez, az már az első perctől lebilincselő hatást keltett. A történet maga rengeteg sok tanulságot tartalmaz, és úgy gondolom, mindannyian építő pillanatokat élhettünk át a székekben ülve. Láthattuk, ahogy Vitay Georgina kiszakadt a régi életéből, és egy teljesen más világban, a Matula nevű iskolában kell igazodjon az ott elvárt normákhoz. Eleinte ez nehezére esik, és a többi lánnyal sem sikerül megtalálnia a közös hangot, de idővel szépen megvívja a saját harcát. A történet 1943 őszétől 1944 tavaszáig, vagyis a második világháború utolsó szakaszában játszódik. A háborús körülmények miatt félelemben élve tartottak a bármelyik percben leeshető bombáktól.

A legfőbb érzés, amelyet az osztályomból kiváltott a történet, az a hála azért, hogy hozzájuk képest nyugodt életünk van, és a mi problémáink az övékhez képest elenyészőek.

Bár rövid volt, mi mégis elképesztően élveztük ezt a kirándulást. Mind erkölcsi, mind irodalmi és történelmi tudással bővült az ismeretkörünk, olyan élményeket éltünk át közösen, amiket nem cserélnénk el másra. Nyolcadik utolsó hosszabb kirándulásának tökéletes volt. Köszönjük szépen Ozsváth Imola tanárnőnek, a szervezőtanárnak, hogy ilyen rövid idő alatt megismert minket, bízott bennünk, és el mert vinni erre a felejthetetlen élményt jelentő kirándulásra. Ugyanakkor hála van bennünk, hogy három szülő is vállalta a felügyeletet, elkísért minket Kolozsvárra. Jó így zárni a közös éveket!

Szabó-Bencző Anna, VIII. A osztály

Nemrég elutaztunk Kolozsvárra a színházba megnézni az Abigélt, és az előadásban engem legjobban König tanár úr szerepe fogott meg. A legvégén derült ki, hogy ő volt a titkos segítő, ami hatalmas meglepetés volt, mert addig mindenki unalmasnak és gyávának hitte. Nagyon jó volt látni, hogy a háttérből, titokban mennyi mindent megtett a lányokért. Ez a rész azért is érintett meg annyira, mert eszembe jutott valami a saját életemmel kapcsolatban. Arra jöttem rá, hogy a mindennapokban mi sem mindig vesszük észre azokat az embereket, akik csendben jót tesznek velünk. Ez a darab megtanított arra, hogy sokkal jobban megbecsüljem azokat a körülöttem lévőket, akik feltűnés nélkül segítenek nekem.

Fazakas Jázmin Katalin, VIII. A osztály

Könnyekkel az arcomon, állva tapsoltam osztálytársaimmal együtt az előadás végén. Ezekben a percekben még jobban tudatosult bennem az, hogy milyen törékeny a béke és a gerincesség, mi pedig csak úgy dobálózunk vele, mint egy labdával, nem becsüljük és értékeljük igazán, ami nekünk adatott csak úgy, amiért nem tettünk semmit.

Marosfői Eszter, VIII. A osztály
 

Tudományos emlékülésnek ad otthont a Tamási Áron Gimnázium 2026. június 13-án.

A régi magyar irodalom jeles kutatói vezetnek be a kódexek világába, jelen lesz a Székelyudvarhelyi kódex maga, 500 év távlatából válik „kézzel foghatóvá” a Judit könyve vasárnapokra írt evangéliumi részek társaságában.

Egyedi lehetőség a „találkozásra”. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Regisztrálni a konferenciára itt lehet. 

Ozsváth Imola, szervező

A díjakat az alapítvány elnökasszonya, A. Szabó Magda adta át a nyertes pályázóknak. 

Szívből gratulálunk a díjazottaknak! 

Tizenharmadik alkalommal gyűltek össze Erdély legjobb hetedikes és nyolcadikos fizikusai iskolánkban, hogy összemérjék tudásukat az Alfa és Omega Fizikaverseny országos döntőjén.

A megmérettetés 13. kiadására 10 erdélyi megye 68 iskolájából 453 tanuló nevezett be, a decemberben szervezett első fordulóból 258 tanuló jutott tovább, és 184 diák küzdötte végig becsülettel az első három fordulót. Az előzetes munka eredményei alapján 73 versenyző nyert jogot a döntőn való részvételre, amelyet május 29-31 között bonyolítottunk le. A lehetőséggel 58 tanuló élt.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Sándor Bulcsú a BBTE fizika karának egyetemi adjunktusa, a Versenybizottság elnöke méltatta a rendezvényt, hangsúlyozva a fizika és a természettudományok fontosságát, és úgy fogalmazott, hogy a fizika nemcsak egy tantárgy vagy tudományág, hanem egy gondolkodásmód. Kiemelte, hogy a verseny akkor indult, amikor a mostani döntősök születtek, és az egyetem mai doktoranduszai között olyanok is vannak, akik részt vettek annak idején ezen a versenyen, tehát ez a verseny is hozzájárult szakmai pályájuk alakulásához. Ugyanakkor a kolozsvári székhelyű Magyar Fizikai Intézet két különdíját ajánlotta fel az eredeti, egyedi, ötletes megoldásokért.

Hargita megye főtanfelügyelője, Demeter Levente, miután finom homorral emlékeztetett a 13-mas szám misztikájára azt hangsúlyozta, hogy nehéz ugyan a fizika, de szép tudományág, és az életben mindennek a fizika az alapja. És a földrajz, tette hozzá, földrajz szakos lévén. 

A megnyitó hangulatát az iskola frissen alakult Hábárnám együttesének csodás produkciója tette emelkedettebbé.

A három órás döntő során a versenyzőknek elméleti és gyakorlati feladatokkal egyaránt meg kellett küzdeniük. Ebédszünet után, amíg a zsűri értékelte a dolgozatokat, a résztvevők egyrésze meglátogatta a szejkefürdői Mini Erdély Parkot, és a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjánál tisztelgett, a másik része pedig a nemrég létesült Lombsétány által nyújtott élményekkel gazdagodott.

Az összesített pontszámok alapján a hetedikesek korosztályában  dicséretben részesült
 

András Csanád (Brassó, Áprily Lajos Elméleti Líceum), András Zsanett és Péter Boglárka (mindketten a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola tanulói),

Szász Eszter Brigitta és Szép Károly Trisztán (mindketten a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói),  

Marosi Gergő, (Csíkszereda, József Attila Általános Iskola),

Papp Lívia (Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum),  

Koncsag-Szász Gergő (Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium),

Furu Zoltán László (Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium),

Egri Gergő (Csíkszereda, Nagy Imre Általános Iskola).

III. díjas és bronzérmes lett

Szabó Mikóssy Zalán (Csíkszereda, Nagy Imre Általános Iskola) és Kovács Mátyás (Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium).

II. díjat és ezüstérmet kapott

Nagy Mózes-Dániel (Nagyvárad, Ady Endre Elméleti Líceum) és Antal Kinga (Felsőboldogfalva, Fülöp Áron Általános Iskola).

I. díjban és aranyéremben részesült

Bereczki Kovács Balázs (Csíkszereda, Nagy Imre Általános Iskola) és Balázs Erik (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum).

Hargita megye Tanfelügyelősége az első kilenc helyezettet oklevéllel és könyvjutalommal tüntette ki. A díjakat Lapohos Annamária szaktanfelügyelő adta át. 

A nyolcadikosok korosztályában dicséretet kapott

Bándi Ádám (Zilah, Zilahi Református Wesselényi Kollégium),

Fodor Richard Benjamin (Kolozsvár, Báthory István Elméleti Líceum),

Udvari Barbara (Csíkszereda, Petőfi Sándor Általános Iskola),  

Monoses Milán (Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium),

Makó Rebeka-Dorottya és Lőrinczi-Mátéfi Nóra (mindketten a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói. 

III. díjat és bronzérmet vehetett át

Bányai Viktória (Zilah, Zilahi Református Wesselényi Kollégium), valamint Biró Szilveszter (Barót, Gaál Mózes Általános Iskola).

II díjban és ezüstéremben részesült

Solti Szilveszter (Csíkszereda, Petőfi Sándor Általános Iskola) és Istvánffy Péter-Csaba (Torda, Jósika Miklós Elméleti Líceum).

Az I. díj és a vele járó aranyérem boldog tulajdonosai pedig

Szopos Bence (Csíkszereda, Petőfi Sándor Általános Iskola) és Gál László Csongor (Marosvásárhely, Római Katolikus Líceum).

A nyolcadikosok korosztályában az eső öt helyezettnek Lapohos Annamária, a Versenybizottság alelnöke Hargita megye Tanfelügyelősége részéről adta át az okleveleket és a könyvjutalmat.

A Kolozsvári Magyar Fizika Intézet az eredeti feladatmegoldásokért két tanulót tüntetett ki: Gál László Csongort (Marosvásárhely, Római Katolikus Líceum) és Szabó Mikóssy Zalánt (Csíkszereda, Nagy Imre Általános Iskola). 

A zsüri különdíjjal jutalmazott öt tanulót, akik kiemelkedően szépen dolgoztak a verseny első három fordulójában:  

Dávid Zsolnát (Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium),

Simó Hannát (Székelyudvarhely, Móra Ferenc Általános Iskola),

Péter Boglárkát és Antal Kingát (mindketten a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola tanulói),

Gál László Csongort (Marosvásárhely, Római Katolikus Líceum).

Az RMPSZ jóvoltából korosztályonként a verseny első három helyezettje nyári, természettodományos  jutalomtáborban vehet részt Szovátán. 

Korosztályonként az első hat helyezett a székelyudvarhelyi Rotary Club jóvoltából pénzjutalomban is részesült. A díjakat Vass Dénes és Simma Zoltán, a Rotary Club tagjai  adták át.

Támogatók jóvoltából a vetélkedőn résztvevő minden diák emléklapot és részvételi csomagot kapott.

A rendezvény támogatói: Rotary Club - Székelyudvarhely, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Erdély Minipark, Scorpio Trans kft, Tófalvi nagykereskedés-Korond, Frieske Pan Pékség, Dobói Pékség, Lutrix kft, RMPSZ.

Székely Zoltán, fizikatanár, a verseny szervezője