Hírek

Hírek


Az Év külhoni tanára

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 11, 2020  |  Hírek
AZ ÉV KÜLHONI TANÁRA CÍMET MAROSFŐI KATALIN, ISKOLÁNK MAGYARTANÁRA KAPTA.Szívből gratulálunk neki!

A Krónika online beszámolója itt olvasható.

A tanárnővel készített interjú pedig itt található.


KÖZLEMÉNY

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 11, 2020  |  Hírek

KEDVES TANULÓK, KEDVES SZÜLŐK!

 HÉTFŐN KEZDŐDIK AZ ISKOLA!

Iskolánk a „zöld” forgatókönyv szerint indul, ami azt jelenti, hogy 100%-os fizikai jelenléttel kezdünk.

Az iskola Vezető Tanácsa igyekezett a tanév megfelelő kezdése érdekében biztonságos megoldásokat találni, amely minden gyerek számára biztosítja a megfelelő távolságtartással, maszkviseléssel induló tanévet. Gondoskodtunk arról, hogy mindenki tudja fertőtleníteni a kezét, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban érezze magát. A szülők azáltal tudják leginkább támogatni azt, hogy az iskolában ne legyen fertőzés, hogy figyelemmel vannak a gyermek hogyléte, egészségi állapota iránt, és hogy csak a tényleg egészséges gyermeket küldik az iskolába. Mindannyiunk felelőssége a biztonságos, fegyelmezett viselkedésmód, a szabályok betartása.

SZEPTEMBER 14-ÉN, HÉTFŐN VÁRJUK MINDEN TANULÓNKAT 9 ÓRÁRA AZ ISKOLÁBA.

Mindenki hozzon maszkot!

 

A 0–IV. osztályosok a bentlakás épületében fognak az idei tanévben tanulni. Az osztálytanítók várják a gyerekeket a kapuban.

Szülőknek tilos az iskolába bejönni. Az előkészítős tanulókat is a szülők a bentlakás kapujáig kísérhetik, ahol pedagógusaink várni fogják őket. A szülők nem jöhetnek be az iskola udvarára sem!

Ebben a tanévben az V–VIII-as évfolyam is a főépületben tanul. Minden osztálynak kijelöltük a termét, illetve azt a bejáratot ahol reggelente bejöhetnek az épületbe.

A IX.C, IX.E, X.A, X.B, X.C, XII.C, XII.D, XII.E, V., VII. és a VIII. osztályosok a főbejáraton érkezzenek,

 a VI., X.D, X.E osztályosok a tornaterem melletti oldalajtón,

 a IX.A és XII.A osztályosok az temető felőli hátsó-oldalajtón,

a IX.B, IX.D, XI.A, XI.B, XI.C, XI.D, XI.E és a XII.B osztályosok a diákbejárati ajtón érkezzenek!

 

Bármilyen kérdésük van, kérjük az osztálytanítóknak, osztályfőnököknek vagy az osztályszintű szülői értekezleteken tegyék fel!

Forduljanak osztályvezető pedagógusaink illetve az iskolánk vezetősége felé bizalommal!

 

Az iskolába idegennek bejönni szigorúan tilos. Ezért kérjük a tanulókat, szülőket, hogy amennyiben lehet telefonon (0266-2180379) vagy e-mailben (tamasiarongimnazium@gmail.com) jelezzék kéréseiket, tegyék fel kérdéseiket!

Az iskola honlapján (www.gimi.ro) igyekszünk folyamatosan frissíteni az információkat.

Ha mégis elengedhetetlenül fontos a személyes találkozás, kérjük, tartsák tiszteletben a következő fogadóórákat:

TITKÁRSÁG:

Diákoknak: naponta, nagyszünetben, 10.50–11.00 óra között

Szülőknek: hétfő, csütörtök 11.30–13.00 között

IGAZGATÓ:

Kedd, szerda 10.00 –11.00 óra között

IGAZGATÓHELYETTES:

Hétfő, csütörtök 11.00–13.00 óra között

 

 Köszönjük szíves együttműködésüket, támogatásukat!

Az iskola vezetősége


Nagyon hiányoztok már!

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 02, 2020  |  Hírek
Kedvesek!

 

Talán még sosem vártuk ennyire a tanévkezdést, mint most. Nagyon hiányoztok már!

 

Szeptember 1-én a tanáraitok és iskolánk kisegítő személyzete megkísérelte felvázolni azt a lehetséges iskolaképet, amely majd szeptember 14. után várni fog mindannyiunkat.

Egyelőre Ottó bácsi, Gazsi bácsi padokat cipelnek, a takarító nénik fertőtlenítenek, a titkárnők, igazgatók a legújabb tervezeteket tanulmányozzák, és próbálják aktualizálni azokat a jelenlegi helyzetünkre, a tanáraitok pedig már mindenre is felkészülve várják a személyes találkozást Veletek, hogy folytathassuk, vagy éppen most kezdjük el közösen azt az utazást, amihez Ti a Gimit választottátok.

Jelen helyzetünkben csak a cél világos, ez az utazás, a körülmények még alakulóban vannak. Maszkkal? Maszk nélkül? Maszkkal. Egy méter? Másfél méter? Minimum egy. Megölelnélek, most, hogy végre találkozunk. Lehet? Inkább csak mosolyogjon a szemed. 😊 Hasonló kérdések kavaroghatnak diákban, tanárban egyaránt. Furcsa és valóban szokatlan helyzet ez a jelenlegi. DE rajtunk múlik, hogy hogyan éljük meg. A jelenlegi prognózis szerint nem két hónapra kell berendezkednünk, a pánikkeltés, a sopánkodás nem segít élhetővé tenni a mindennapjainkat. Próbáljuk meg hát az óvintézkedéseket betartva, egymásra és magunkra vigyázva nem élhetővé, hanem élményszerűvé tenni a ránk váró tanévet. Abból főzve, amink van alapon.

Jelenleg – a maszkon és a távolságtartáson kívül – még annyit tudunk, hogy lassan elkezdődik a kicsi épület felújítása is. Ez azt fogja jelenteni, hogy az elemi tagozat, a 0–4. osztályok a bentlakás épületében kapnak helyet a 2020/2021-es tanévben, míg az 5–8. osztályosok a gyönyörűen felújított nagy gimi épületébe járnak majd.

Folyamatosan változik a helyzet, és ezzel párhuzamosan a kötelező óvintézkedések is. Kérünk Benneteket, kövessétek iskolánk honlapját, itt ismertetjük az aktualitásokat.

 

Élvezzétek a vakáció utolsó két hetét, találkozunk szeptember 14-én! 😊

Szűcs-Olcsváry Melinda


Táncos csizma

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   szept. 01, 2020  |  Gereben Néptánccsoport, Hírek
A Hargita Megyei Tanács támogatásából sikerült varratni 4 pár női csizmát.Reméljük minél hamarabb táncolhatnak benne a Gerebenes lányok, és előadáson is mutatós lesz majd. 🙂

 

Laczkó György együttesvezető

A legnagyobbak is elballagtak

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   aug. 06, 2020  |  Hírek

2020 július 25-én került sor a Tamási Áron Gimnázium Egészségügyi Asszisztensképző ballagására.



Dr. Tóth Attila az intézmény szakmai vezetője, így szólt az egybegyűltekhez:

 

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Esperes úr, tisztelt Igazgatók, tisztelt meghívottak, ünneplők! Kedves végzősök!

Rendhagyó tanévet zárunk, rendhagyó módon.

Hetek múlva értékes diplomáknak lesznek a tulajdonosai. Ezek a diplomák nem csak keresettek, vagy azok lesznek, de köteleznek is: tudásra, magatartásra, példamutatásra. A jelenben nagy szükség van mindháromra.

A Föld sorsát, a földön élő emberiség sorsát befolyásoló/megváltoztató, Covid 19 –es vírusjárvány, mint minden járvány, kifejezetten teljesíti nemcsak egészségügyi feladatát, hanem „ismeretterjesztő” feladatát is. Mert a járványok úgy működnek, mint a nagyítólencsék. Megmutatják, kinagyítják az emberi természet igazi jellemzőit, az egészségügy járványtani felkészületlenségét. Ez az utóbbi megállapítás a 19. század utáni orvoslásra vonatkozik, mert a régebbi, hipokrateszi orvoslás jellemzője az individualista, egyénre vonatkozó ellátás volt, járvány idejére pedig így szólt: „cito, longe fugas et tarde redeas” (siess távol menni és térj vissza minél később). Csak a 19. században jelent meg a közösséget is érintő egészségügyi gondolkozásmód.

A napjaink járványa tömve van figyelmeztetésekkel az emberiség számára, de az emberek nagy része nem reagál rá. Az emberek nagy többsége még mindig természetfölöttinek képzeli magát, nem ismeri, vagy nem akarja felismerni a puszta valóságot, szinte gyermeki módon fantáziál, nem fogja fel, hogy a valóságtól elcsavargó elméje voltaképpen a sebezhető testében van, annak lététől függ. Hányszor bizonyította már a vírus.

Mire figyelmeztetett a járvány.

A Föld léte véges, de nem mindegy, hogy mennyit tart. A civilizációs szennyeződések csökkenése az ózonpajzson keletkezett nyílás csökkenéséhez vezetett pár hónap alatt, a tavasz, eddig nem látott vagy rég nem látott állatok, bogarak és növények megjelenését hozta az idén, elvándorolt vagy elmenekült halak, állatok, madarak tértek vissza, amelyekről csaknem megfeledkeztünk.

Az emberiség kevesebb élelmet pazarolt, mert otthon, gazdaságosan készített, nem pazarlóan kifőzdékben, vendéglőkben fogyasztott. Spórolt a munkában, termelésben, csökkent a felesleges kínálat a legtöbb termékben.

Csökkentek az éjszakai garázdák okozta károk, mert otthon voltak az emberek. A család kiemelt szerepére mutatott rá a járvány. A szülők, többet voltak gyerekeikkel, ráébredhettünk az első hét év imprinting benyomásainak személyiségformáló feladataira.

Rájöttünk, hogy mennyire fontos az embernek a másik ember egyszerű jelenléte is. Hogy az ember, társas lény.

Emlékezzünk csak azokra a jelenetekre, amikor, főként fiataljaink, de nem csak, egy asztalhoz ültek számtalanszor a szórakozóhelyeken és mindenki a maga kis „fonjával” volt elfoglalva. Úgy érezte, divatos szóval fogalmazva, hogy szocializálódik. Pedig magányos volt voltaképpen. Vagy mégsem? Nem teljesen, mert a másik ember fizikai jelenléte már elég ahhoz, hogy emberebbek legyünk.

Az igazi ember nem tud magányos akármi lenni.

Sok téves elméletet is leleplezett a járvány, amire most nem térnék ki.

De milyen szakmai jelzéseket kaptunk mi egészségügyiek tőle?

Először is, hogy az egészségügyi munka csapatmunka és amennyiben az alanyok, vagyis a betegek nem vesznek részt aktívan benne és nem tartsák be az általunk javasolt szabályokat, sziszifuszi munka is.

Ez a munka kimerítő normális viszonyok közt is, járványok idején pedig emberietlenül nehéz, hiszen fizikai és szellemi ráadást követel.

Felelősséggel teljes, kiemelkedő pontosságot követelő munka, mert az egészséget károsító tényezők csak a pillanatra várnak, hogy támadhassanak megnehezítve a helyzetet.

Félelemmel terhelt munka:

– az újtól való félelemmel, mert pillanatonként teremthet új helyzetet,

– a megbetegedéstől való félelemmel, mert minket és érhet a kór

– a féltő félelemmel, mert szeretteinket is érheti, mert sokszor hosszú ideig nem láthatjuk őket

– a nem ártani félelemmel, mert munkahelyemre behurcolhatom az ártó kórokozót

– a megvető félelemmel, mert a legtöbb kívülálló ismerethiányos megvetése nehezítheti mindennapjainkat

Nekünk, egészségügyben dolgozóknak mindezeket le kell győznünk. Nem engedhetjük, hogy bántson a veszély, meg kell előznünk, fel kell lépnünk ellene.

És megtanított a járvány arra, hogy nagyon fontos az egészség – a saját és a másoké egyaránt, fontos a családunk, fontosak a barátaink, az örömeink, hogy fontos a szabad, szabálymentes séta a természetben, fontos a nyíló virág, a csörgedező patak hangja, fontosak az éneklő madarak, mindenféle állat jelenléte, hogy fontos számunkra minden ember, fontos a hitünk.

Miért soroltam el a fentieket?

Mert szakmai tanulsággal van tele a járványidőszak, jelzések tömegével, amire figyelnünk kell.

Az emberi szervezet, szintén jelzések sokaságával mutatja már a minimális működési zavarokat is, amelyek még nem szervültek. Figyeljünk fel rájuk.

A mi szakmánk lényege, a betegségek megelőzése, a halál bekövetkezésének kitolása arra az időre, ami legjobban megközelíti a genetikai programunkban lévő élethosszat. A szervezet jelzéseinek figyelembevételével, azok felhasználásával, igénybe véve még a kezelési lehetőségeket is, teljesíthetjük életfontosságú szakmai feladatunkat.

Végezetül álljanak itt József Attila sorai:

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,

Mintha sok 1-es volna az irkában.

Hanem ezek maguk számlálódnak

És csudálkozik módfölött az irka,

Hogy mindegyik csak magára gondol,

Különb akar lenni a többinél

S oktalanul külön hatványozódik,

Pedig csinálhatja a végtelenségig,

Az 1 ilyformán mindig 1 marad

És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon

És legelőször is

A legegyszerűbb dologhoz lássatok –

Adódjatok össze,

Hogy roppant módon felnövekedvén,

Az Istent is, aki végtelenség,

Valahogyan megközelítsétek.

 

Kívánok mindnyájuknak egészséget, tűzzenek maguk elé szép, nemes célokat, és kívánok erőt, hitet, kitartást, hogy megvalósítsák őket!

Dr. Tóth Attila, szakmai vezető

 

Köszönet a fotókért Dávid Attilának!

 

 

 

 

 

 

 

 


Elbúcsúztunk a legnagyobbaktól is

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 29, 2020  |  Hírek

2020 június 26-án egy hálaadó szentmise keretében búcsúztak a végzős gimisek egymástól és tanáraiktól.

Iskolánk igazgatója, Laczkó György, így szólt a ballagókhoz:

„A nagy útban nincsen semmi rejtély.  Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend.

Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazán élni.”

Hamvas Béla

 Kedves végzős diákok!

 Hamvas Béla gondolataival köszöntelek most, ezen a kivételes és rendhagyó búcsúzáson.

 Gondolom, azt érzitek, hogy minden a feje tetejére állt, nincs rend, és nem lehet igazán élni sem. Nem úgy lett vége az iskolai éveknek, ahogyan gondoltátok, vártátok, szerettétek volna. De lehet, ha van ebben valami, amiért éppen Veletek történik mindez: Ti vagytok azok, akiket a sors elég érettnek és felelősségteljesnek tart ahhoz, hogy ezt a terhet Rátok mérje. Vagyis nagyon komoly küldetéssel indultok neki az életnek, ami sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az a hiányérzet és űr, ami ott tátong most bennetek.

Azonban tudom, senki nem veheti el Tőletek a szomorúságotokat, a fájdalmatokat, a bánatot, ami annyira Tietek, mint szüleiteké és tanáraitoké. Ebben mi felnőttek is osztozunk Veletek. Az ünneplés és az önfeledt öröm lehetőségét most korlátozták, de ne csüggedjetek, mindennek van miértje!

Bár most elhagyjátok az iskolát, mi továbbra is örömmel látunk a megújult falak közt. Bárhová is sodorjon az élet, egy részetek mindig ide fog tartozni, kötődni, hiszen itt nőttetek fel, itt kaptátok meg az alapköveket, amelyekre a továbbiakban – egész életetek során – építhettek majd. Remélem, sikerrel fogjátok ezeket hasznosítani!

Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól! Gondoljatok arra, hogy 4, 8, 12 év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon! A Gimnázium közösségéhez való tartozás évek múlva is azt jelenti majd, számítanak Rád és számíthatsz másokra.

Tisztelt Osztályfőnökök, kedves Kollégák!

Nehéz, de örömteli feladat volt az itt jelen lévő ballagó diákokat idáig eljuttatni. Köszönöm, hogy következetes, türelmes és tartós munkával a tudás megszerzésére, megbecsülésére ösztönöztétek diákjainkat. Köszönöm mindazt a törődést, szeretetet, aggódást, amit a gimnáziumi évek alatt kaptak tőletek tanulóink. Mi pedagógusok évről évre tudással, hittel felvértezve útra engedünk számos osztályt, mégis tudjuk, hogy minden diák egyszeri és megismételhetetlen.

 Tanártársaim és a Gimnázium dolgozói nevében Hamvas Béla szavaival kívánok nektek sikeres életutat.

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

 Isten áldjon utatokon!

 Laczkó György, igazgató

 

A tizenegyedikes évfolyam nevében Fóri Nóra és László Petra, a gólyabálos kezdeteket idézve, egy utolsó gimis fogadalomtételre invitálta a végzősöket.

ESKÜTÉTEL

Megkérünk minden ballagó diákot, hogy ismételje utánunk a következő fogadalmat, ahogyan azt egykoron gólyákként tették!

 

Itt és most frissen kicsengetett diákként állva,

Esküszöm, hogy lélekben mindig gimis maradok.

Hogy valahányszor meghallom az “Áron nem hagyja magát…”,

Vígan éneklem, akár 425-ször is.

Ha a zakóm a kezembe tartom, eszembe jut a mozdulat,

Ahogyan elkapom, ha a harmadik emeletről repül felém.

Valahányszor talajtornára kerül sor,

Élek a lehetőséggel és a polcok közt keresek menedéket.

Vagyis keresek egy könyvtárat, ahol könyveket porszívózhatok.

A perec és a babkávé ízét mindig érezni fogom,

Ahogy a nagyszünetes sorbanállást sem feledem soha.

Visszajáróként pedig elfogadom a Damla cukorkát,

Edit néni félmosolya után.

Ígérem, hogy sosem feledem a kis kirándulásokat a katedrához,

Amelyek után Magdi néni stopperjével öröm volt versenyt futni.

Nem feledem a lépcsőn fagyizásokat,

Az offroad-os lógásokat,

(Ami után egy egész napig tisztítottam a cipőmet),

A forró teákat hideg téli reggeleken,

A kréta csikorgását,

És az ajtó-ablak csattogásokat minden egyes szünetben,

Amint ordítja közben valaki hogy “HUZAT VAN!!”

A fűtőtestek mindig a barátaim maradnak,

Hiszen valahányszor a fagyás küszöbén álltam,

Mindig a “vállaikra borulhattam”.

Hiányozni fognak a jókedvű munkások,

Akik mindig tartogattak valami vicces szólást,

Még a rosszabb napokra is.

Sosem feledem a kapusbácsit,

S hogy péntekenként mindig mosolyogva kívánjak: “Boldog karácsonyt!” ,

Vagy ha úgy tartja kedvem:”Kellemes húsvéti ünnepeket!”

Mindig észben tartom majd, hogy “Maradjak a város homloka”,

Még akkor is, ha épp fejjel mennék a falnak.

És végül nem feledem,

Hogy a Gimi az a szabadulószoba,

Amiből nem érdemes kitalálni.

Fóri Nóra, László Petra, Szigyártó Nikolett XI. B

 

Tamás Boróka, XII. C osztályos tanuló, ballagó diáktársai nevében búcsúzott.

Tisztelt tanárok, kedves ballagó tizenkettedikesek, kedves szüleink, akik mindezt később hallhatják!

Az első gondolat, ami eszembe jut, hogy történelmet írtunk. Mi vagyunk az az évfolyam, aki nem ballaghatott a tradíciók szerint, viszont mi vagyunk az az évfolyam is, aki ennek ellenére továbblép, s ugyanakkor egy kicsit örökre marad.

Pár héttel ezelőtt, a virtuális világban, érkeztek a búcsú ímélek tanárainktól, iskolánk igazgatóságától, melyet összeszoruló szívvel olvastam: „…Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink.” A mai egy igencsak szép nap. Lezárást kapunk iskolás éveinknek, és nem úgy tekintünk majd vissza, hogy „Csak az a vég!- Csak azt tudnám feledni”.

Ebben a karantén időszakban, átértékelődhettek bennünk az addig mindennapi problémáink, hogy nyolc óra két perckor elkéstünk az iskolából, a lépcsőfordulóban megkérdezték, hogy farmer vagy egyenruhanadrág van-e rajtunk, és két lépés után még azért leellenőrizték a zakónkat is, viszont március közepe óta minden nap csak a számítógépünk előtt, pizsamában ülve felelhettünk a kérdésekre, ha épp elindult a mikrofonunk, vagy épp valaki nem felejtette bekapcsolva az övét, miközben a háttérben porszívóztak.

Tanáraink maximálisan mellék álltak, újabbnál újabb eszközökkel és tananyagokkal próbálták javítani a helyzetünket, hogy még az utolsó pár lépésen is megkaphassuk az élethez szükséges támogatást. Viszont ez az idő mellett, nem felejthetjük el azokat a pillanatokat sem, amikor az iskola padjaiban ülve próbálták bővíteni lexikális tudásunkat. Köszönjük, hogy mindig a javunkat szolgálták, és hogy minden erejükkel támogattak minket az évek során, akár egy szidással, egy mosollyal vagy a fáradt napokon egy kis eszmecserével vagy egy biztató vállveregetéssel!

A szüleink azok, akiknek nem lehetünk elég hálásak, hogy idáig eljutottunk. Ők azok az emberek, akik már tizennyolc éve egyengetik útjainkat, hagyják, hogy elkövessük saját hibáinkat, hogy tanulhassunk belőle, akik biztattak, éjt nappallá téve ültek mellettünk és izgultak velünk, vagy épp reggel a lefőtt kávéval ébresztettek, hogy biztosan el ne késsünk életünk nagy eseményeiről. Ők azok az emberek, akikkel eddig megoszthattuk életünk pillanatait, és akik ezután is segítik utunkat életünk végéig.

Most pedig évfolyamtársaimhoz, kedves ballagó társaimhoz szólnék. Ne feledjétek, ahogy az anyag nem vész el, csak átalakul, úgy a tudásunknak is meglesz az eredménye. Próbáljátok megfogni, ami örök, hisz ez a pillanat most nekünk szól, azoknak, akik 2016-ban besétáltunk és most itt állunk székelyruhában, batyuval a vállunkon az utolsó osziórán túl, az érzelmek kavalkádjával a szívünkben.  Amit akarsz, az élettől megkapod, hiszen meglátni és megszerezni néha csak a pillanatok műve, de légy határozott és biztos döntéseidben, hogy megragadhasd azokat a pillanatokat.

Gimis éveim során, egy verseny alkalmával mély benyomást tett rám Kerekes Barnabás tanár úr, akinek nyomot hagyó szavait szeretném felidézni: „Nincs értelme fecsegni és üres szavakat mondani, ha a jó helyen vagy, látják benned az értéket, bár nem vagy gyémánt. Építs palotát a szíved körüli melegbe!” Azt kívánom, hogy mind megépíthessük saját palotánkat, melyet aztán beragyoghatunk.

További sok sikert az Élethez!

Tamás Boróka, XII. C





 

 Hálás köszönet a fotókért Dávid Attilának!


Legifjabb ballagóink

“Kisballagóinktól”, a negyedikesektől, a harmadik osztály nevében László Mária tanítónő búcsúzik.

Tartalmas, szép nyarat kívánunk, online helyett valódi élményekkel, iskolánk minden tanulójának!

http://www.gimi.ro/wp-content/uploads/2020/06/video-1591883784.mp4

 

 

Az elmúlt évek margójára

Ünnepi beszéd negyedik osztály végén

2015-2020

 

Ha lefesteném ezt az elmúlt öt tanévet, dióbarna és óarany színekben jeleníteném meg, melyről eszembe jutnának a fahéj, narancs és diószagú karácsonyi betlehemezések a szülőkkel és a testvérosztállyal, a gombafakó és aranyban sárgálló őszi séták a Gyímesekben, a természetben. A legendás Likaskő környékén megbámultuk az őszi fákon csüngő almák telt vörösét, az utolsó gombák rozsdabarna kalapján megcsillanó harmatcseppet. A gyerekkacajjal és napsugárral beszőtt erdei iskolák, kirándulások festésénél sok-sok színt használnék. Deságban, Keresztúron, Rozsnyón, Kisbaconban megcsodáltuk a tavasz üde zöldjét, csalogató kékjét, a nyári színekben tobzódó virágos réteket. A szánkózás és korcsolyázás élményeit, a tél zúzmarától csillogó gyöngyfáit ezüst és patyolatfehér színekkel mutatnám be. Az évzárók hangulatát, azt a sok, színpadot dobogtató székelyruhás lelkes gyereket meg sem próbálnám lefesteni. Nincs az a sok szín, ami azt a hangulatot vissza tudná adni, mert azt ott és akkor látni, hallani és érezni kell.

Az idei tanévzárót nem így képzeltük. Nagyon sajnáljuk, hiányoljuk, fájlaljuk, hogy nem tudtuk átélni teljességgel az ünnep hangulatát. Vígasztal az, hogy van bőven hátunk mögött hagyott kedves emlék, melyeket PowerPoint-albumok elevenítenek meg. Bizony, bizony  vállig süppedtünk élményeinkbe, és ez olyan jó volt!

Wass Albertet idézem: „Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van, mire emlékezz, ami szép. Gazdag vagy általa.”

Néztelek benneteket az évzárón, kedves negyedikeseim, és eszembe jutott számtalan vidám, mosolyra bíró előkészítő osztályos pillanat. „ Tetszik szíves lenni, hogy bekötöd a cipőmet?”, „Ne tessék elmondani senkinek, amit én most neked elmondok ., „Szia, Bella tanci” – milyen csilingelően, szeretetteljesen tudtátok mondani, hogy szinte odáztam a magázódás tanítását. Bizony, mennyi mindent meg kellett tanulnotok! Hogy másképpen kell köszönnötök a felnőtteknek, másképp a barátaitoknak. Azt is megtanultátok, hogy a hó elolvad, a cukor pedig oldódik a vízben, meg azt, hogy a Föld a Naptól számított harmadik bolygó a Naprendszerben. A Kárpátok hegyvonulatait, átjáróit, a szivárvány színeit is ismeritek már. Öröm volt látni, ahogy évről évre sokat gyarapodtok tudásotokban. De mégis a legfontosabb az volt számomra, hogy összetartó csapattá fonódtatok. Mert sikerült megszelídítenetek egymást.

Exupery Kis hercegéből című könyvéből  idézek :

– … mert felelős lettél azért, amit megszelídítettél !

– Mit jelent az, hogy „megszelídíteni?”

– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek az emberek – mondta a róka.

– Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

– Kapcsolatokat teremteni?

– Úgy bizony – mondta a róka. Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád, ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra.”

Ti is így voltatok mindannyian gyerekek, amikor először jöttetek iskolába Akkor még nem ismertétek egymást, és nem is volt szükségetek egymásra. Aztán napról napra egyre többet beszélgettetek, játszottatok, tudtatok meg társaitokról. Évről évre sok közös sírás és kacagás, szép és feledhetetlen közös emlék volt a hátatok mögött. Ma már szükségetek van egymásra. „Rejtelmek, ha zengenek,/ őrt állok, mint mesében,/ bebújtattál engemet,/ Talpig nehéz hűségbe./” – dúdoltuk együtt József Attila versét, és hittük is, hogy ez így van.

Boldog vagyok, hogy együtt lehettünk: sok gyerek és felnőtt, gondolat és érzés, küzdelem és siker, játék és tanulás.

 

Kedves betanító Tanáraink! Köszönjük áldozatos, szeretetteljes munkátokat. Kívánunk Tanítványaimmal együtt jó egészséget, kitartást és Isten áldását további munkátokra.

 

Kedves Szülők, köszönöm, hogy velünk voltatok nehézségeinkben, örömeinkben, segítettétek, támogattátok ötleteinket, terveinket, munkánkat. Szeretettel kívánok jó egészséget nektek, és örömötöket leljétek gyerekeitekben a jövő tanévekben is! Isten áldjon benneteket!

 

Kedves Marika Tanci! Köszönjük, hogy színessé, ünnepélyessé tettétek tanítványaiddal az évzárónkat. Szeretetteljes, dicsérő, bíztató szavaid betöltötték szívünket, lelkünket. Köszönjük a harmadikosaidnak a kedvességét, a szép Áldás-pogácsákat. Isten éltessen sokáig titeket!

 

Kedves negyedikeseim, Nagy élmény volt számomra, hogy beköttethettük meséiteket egy mesekötetbe „Zoka mesék” címmel. Mindnyájatoknak megmarad emlékben. Ahányszor kezetekbe veszitek a meseköteteteket, annyiszor eszetekbe jutnak osztálytársaitok, és az emlék, ahonnan kapta a kötetünk a címét. A kötet első meséjét én írtam „Mese tőlem nektek, rólatok” címmel, amint e cím is sugallja, Nektek.

 

Köszönöm, kedves gyerekek, a sok kedves mosolyt és ölelést. Kívánom, hogy jó kedvvel, sikerrel folytassátok tanulmányaitokat. Becsüljétek, segítsétek egymást! Osszátok a szeretetet, hogy sokasodjon! Az Ég gazdag áldása kísérjen további életetutatokon! Isten tartson meg benneteket egészségben, szeretetben és összetartásban!

„Innen csak indulni lehet,

s aki indul, visszajöhet.

Tisztesség dolgában mindig

tanulhat itt, el a sírig.

Becsületből, akit innen

tarisznyáltak, azt egykönnyen

nem fogja az élet piszka,

           mert itt még a sár is tiszta.”

(Kányádi Sándor. A mi utcánk)

 

Szeretettel Bella tanító néni,

2020 júniusa

 

 

 

Mese tőlem nektek, rólatok

 

Egyszer volt…, és itt most annak kellene következnie, hogy „hol nem volt”, de ez nem is annyira egyszerű. Annyi bizonyos, hogy a mesém a Szent Miklós Hegyen innen és a Patkón túl kezdődik. A legjobb, ha a Szent Miklós Hegyen keresgélünk, mert bizony ennek a hegynek a tetején áll egy hatalmas iskola. Nem annyira nagy, mint amennyire hatalmas, és régmúltú. Az a neve, hogy Tamási Áron Gimnázium.

Ebben az iskolában volt egy osztály. Az, az osztály olyan szép volt, hogy a Napba lehetett nézni, de az osztályba nem. Abban tanított Bella tanító néni. Volt néki annyi tanítványa, mint a resta lika, még annál is eggyel több. Ha nagyon pontos akarok lenni, és megszámlálom őket, akkor pontosan huszonhét. Ezek a gyerekek derűsek, vidámak voltak, mint a ragyogó nap és olyan ügyesek, hogy bárki megirigyelhette volna őket.

Történt egy napon, hogy mesét olvasott a tanító néni a gyermekeinek, és a gyerekek attól a naptól kezdve nem akartak egyebet, mint mesét hallgatni. Hej, töprenkedett is a tanító néni magában, höngörgette gondolatait jobbra, höngörgette balra. Amint így gondolkodik, hogy mitévő legyen, hát láss csodát! Megjelenik előtte egy érdekes csodalény.

– Adj’ Isten jó napot, Mágika Ágika!- köszöntötte kedvesen a látogatót a tanító néni.

– Adj’ Isten neked is! – köszöntötte a tanítót a csodalény. De hozzátette:

– Szerencséd, hogy Mágika Ágikának szólítottál! Én vagyok a mesemágus – mutatkozott be végül Mágika Ágika. Miért sír az egyik szemed, a másik meg nevet?- kérdezte meglepetten.

– Az egyik szemem nevet, mert örvendek, hogy ennyire szeretik a meséket ezek a gyerekek, a másik meg sír, mert olvasnék én nekik folyton meséket, de nem tehetem – válaszolt a tanító néni.

– Sose búsulj, segítek én neked, elvarázsolom őket!

– Köszönöm, hálálkodott a tanító néni.  Na és mit is adhatnék neked cserébe, amiért segítesz nekem?– Abban segíthetsz te nekem, hogy befogadod az osztályodba a barátaimat is!- kérte a tanító nénit Mágika Ágika.

– Szíves örömest befogadom, ha bemutatod őket.

Ekkor Mágika Ágika bemutatta barátait. Először Tréfa Ferit, aki megtréfálja a gyerekeket azzal, hogy tréfásan mutatja be nekik a leckéket, a gyerekek meg észre sem veszik, hogy ők akkor éppen tanulnak. Majd bemutatta Hal Henit, aki tátogtatásával csendre inti majd őket, aztán Mategeret, aki a számtanban segít majd nekik és Kíváncsi Fáncsit, az elefántot, aki mindenbe beledugja az orrát. Háta mögött ugráltak még ketten, mint Shrekben a Szamár, hogy őket is mutassa be, mert bizony nem fogja megbánni. Őket is bemutatta: ők voltak Gitár Gellért és Furulya Fruzsina.

Így alakult, hogy heten együtt egyengették, nevelgették, okítgatták a gyerekeket. Kerek három esztendő kiteltével írtak is olyan meséket, verseket ezek a gyerekek, hogy csudájukra jártak hetedhét országból. Tréfa Feri gyakran mókázott velük, összekeverte a feladataikat, elcsente a szavakat a mondatokból, no meg kicserélte egymás közt a füzeteiket.

Amint így vigadtunk, tréfálkoztunk, egyszer csak megérkezett Bruckner Szigfrid. Üdvözölt bennünket, és bejelentette, hogy a Négyszögletű Kerek Erdő lakói szeretettel várnak bennünket egy kis mulatságra néhány apró mesebeli meglepetéssel. Boldogan elfogadtuk meghívásukat. Másnap el is indultunk.

Mentünk, mendegéltünk, az Óperenciás Tengeren túl, még azon is túl, a Vásárhelyi Állatkerten is túl, még szekérrel a Deság patakán is túl, egy kemence kidőlt- bedőlt oldalánál szembetaláltuk magunkat egy ezüstkapuval. Ez volt a Négyszögletű Kerek Erdő első kapuja. Ezt őrizte a háromfejű sárkány. Ahhoz, hogy átléphessünk, három próbát kellett kiállnunk. Az első próbán számolni kellett. A második próbatétel olvasás volt, a harmadik pedig írásgyakorlatokból állt. Mindhárom próbatételt ügyesen kiállotta a vidám csapat. Ajándékba kaptunk egy cserépcsengőt, melyet megcsilingeltethetünk, ha bajba jutunk.

Az első kaput elhagyva tovább haladt a csapatunk árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül, Baróton és Kisbaconon át busszal, sok mérföldet megtéve, mígnem újra egy esztendő elteltével elérkeztünk a második kapuig, az aranykapuig. Ott azonban a kaput most egy hétfejű sárkány őrizte. A továbbhaladáshoz a csapatnak éppen hét próbatételnek kellett eleget tennie. Ügyesek voltunk, mert mind a hét próbát hősiesen kiálltuk, és kaptunk egy-egy furulyát, ha bajba kerülnénk, fújjon csak bele ki-ki a maga csodahangszerébe.

Átlépvén az aranykapun, egy mesebeli világ tárult elénk. Kacsalábon forgó várak mellett haladtunk el, az egyik udvarán ott csinosították magukat a papucsszaggató királykisasszonyok, benéztünk menet közben Vuknak a kotorékába, a mézeskalács házikót is megnéztük, de nem mentünk közel, hogy nehogy minket is becsalogasson az a gonosz boszorkány. Láttuk, és hallottuk, amint Micimackó a Nyuszi odújába beszorulva mentegetőzik: „Ez mind attól van, hogy ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek.” Robert Gida sietett is a segítésére.

A sok gyaloglás után, örömünkre megpillantottuk Csipikének az óriástölgyfáját, odasiettünk, hogy lepihenhessünk alatta. Amint így heverésztünk, éppen akkor haladt el előttünk Nyúl és Kukucsi. Hallottuk, amint Kukucsi kéri a bocsánatot Nyúltól, amiért bolhásnak nevezte őt: „…bocsánat nyúl, hogy bolhás vagy…” . Alig volt időnk megmosolyogni őket, máris elénk tárult egy másik látvány. Sün Balázst láttuk, aki világgá ment, mert kiszorították a nagy testvérei a küszöbre. Szomorúnak tűnt, de mi őt is csak megmosolyogtuk, mert tudtuk, hogy szépen összebarkácsolt kalyibájában megkeresik a testvérei, és boldogan élnek majd együtt. A szemközti domboldalon pedig éppen akkor kelt életre százéves álmából Csipkerózsika, mert a herceg megcsókolta őt. Milyen csodálatos volt ez az ébredés! No, de sokáig nem ábrándozhattunk, mert Csipike és Tipetupa éppen nagytakarítást tartottak, és mind ránk rázták a szőnyegeikről a port. Fel is ugráltunk ki- ki a maga fürgeségével, és indulni készültünk, amikor Tipetupa előttünk termett, és pironkodva, mintegy bocsánatkérésként, hogy nem vettek minket észre, és beporoztak minket, mézbe mártott mogyoróval kínált. Megköszöntük, és továbbindultunk. Fejszecsattogásra lettünk figyelmesek. Az erdő fáit vágták ki, mert Didergő királyt majd kilelte az Isten hidege, aztán még Holle anyó is kezdte rázogatni a párnáit, amitől sűrűn kezdett hullani a hó. Erre mi megsiettettük a királyi palota felé haladó kislánykát, hogy mielőbb megmelengethesse csilingelő szavaival a királyt, hogy mielőtt odaérnénk, nehogy még a Négyszögletű Kerek Erdőt is kivágják.

Mentünk mendegéltünk hetedhét országon által, a nagy Brassó-Rozsnyó várán  is túl, még azon is túl, a Dinóparkon is át, Segesvár várába fel, majd onnan is le, majd azt is hátunk mögött hagyva, vonattal Keresztúrra, azon is túl, csángóföldi Gyimesekbe, az ezeréves határhoz el és vissza.  Egyszer csak, láss csodát, megpillantottuk a harmadik kaput, a gyémántkaput. Azt egy tizenkét fejű sárkány őrizte. Itt tizenkét próbatétel várt a csapatra az átjutásért. Mind a tizenkét próbatételnek eleget tettek a gyerekek, de úgy, hogy a sárkány, tátva maradt szájába Kele gólyánk könnyedén berepülhetett volna. Kitárult a gyémántkapu, és a csapatunk boldogan átsétált rajta. Innen már látni lehetett a Négyszögletű Kerek Erdő sarkát, ahonnan Mikkamakka már boldogan integetett nekünk. Türelmetlenségében levetette mérföldjáró csizmáját, elénk röpítette, mi abba beleléptünk, és odaröpültünk a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Ott már vártak bennünket: Maminti, a kicsi zöld tündér, Ló Szerafin, Vacskamati, a szeleburdi macska, Aromo, az ugrifüles, eszes nyúl, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, Dömdödöm, és Bruckner Szigfrid. Bizony ott voltak mindahányan, szaladtak elénk. „Isten Hozott benneteket!”- kiáltották,

Örültünk egymásnak, és kis idő alatt kerekedett olyan hangulat, hogy még a felhők is körbetáncolták a napot. Egyszer csak a nagy lármában, ramazuriban hozzám fordult Mikkamakka, és a Négyszögletű Kerek Erdő egyik szegletére mutatott. Láttam, hogy az ott lévő kapuban János Vitéz meg Toldi Miklós intenek felénk: Erre gyertek, erre! Azzal Toldi, a nehéz szálfát fél kezébe kapva, mutatta az utat a csapatnak a Négyszögletű Kerek Erdő felé.

Ekkor már tudtam, hogy ez a hívás nem nekünk, hanem csak nekik szól, a gyerekeknek, az ügyes, kiskamasszá vált csapatomnak. Ezt én tudtam, már amikor elindultam velük a Négyszögletű Kerek Erdő felé, hogy csak ennek a széléig jöhetek velük, innen nekem vissza kell fordulnom az Ötszögletű Kerek Erdő felé. Mégis nagyon nehéz volt elszakadni tőlük. Csak annyi időm volt, hogy megölelgessem őket, és útravalóul utánuk kiáltsam, amit Dömdödömtől tanultam:

„Dömdödöm, dömdödöm, Dömdö-dömdö-dömdödöm.”

Annyi időm volt csupán, mert a hátam mögött már integetett az Ötszögletű Kerek Erdő felöl hívóan egy ismeretlen, de első látásra kedves, aranyos kis csapat. Ez már csak nekem szólt. Újra felvidultam.

 

Szeretettel,

Bella tanító néni

2020 júniusa

 


Év végi mese a 2019 – 2020-as Előkészítő osztályról

Gimi  |   jún. 15, 2020  |  Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek

Nem is olyan régen, volt egy sziget: Lámpások szigete volt a neve.

Azt beszélik, úgy keletkezett, hogy a tanító, amikor először találkozott az iskolába érkező gyermek csapattal, belenézett picike tanítványainak óriásira nyílt szemébe és felkiáltott: „Micsoda lámpások!”

Azzal nagy égzengés, földrengés közepette, keletkezett a kisváros  közepén egy icike-picike sziget, ahol azóta is minden reggel találkoznak  a gyerekek és ahol nagyon nagy egyetértésben játszanak, tanulnak, és felsorolni is nehéz, hogy mi mindent művelnek tanítójukkal! Erről a mi “mindenről” szól a mese!

Amikor először találkoztak egymással az iskolában, nagyon megszeppentek, hogy mi lesz most velük, de mivel a szülők is elkísérték, meg a tanítójuk is barátságoson mosolygott, elhatározták, hogy másnap kedvenc meséskönyvükkel érkeznek a szigetre.

Azt rögtön hallotta a tanító, hogy nagyon szeretik a meséket, így elhatározta, hogy megszeretteti az olvasást még azelőtt, hogy megismernék a betűket! El is hívta Bosnyák Viktóriát, akinek nyelvtan regényeit szerinte rongyosra fogják olvasni. Sőt azzal a lendülettel be is íratta a városi könyvtárba a népes csapatot és boldog tulajdonosai lettek életük első igazolványának.

Annyira igyekeztek a gyerekek megtanulni azt a sok mesét, verset, éneket, hogy a jutalmul kapott baglyocskák nagyon hamar 77-re szaporodtak. És így alakult, hogy királykoronázásra került sor!

Csaptak nagy lovagi tornát, ahol csodaszép ruhákban, lovagiasan vívtak igazi nagy sakkjátszmákat!

 

Mivel nagyon szerették zenét, a tanító elvitte a vonós hangszerek bemutatására szervezett koncertre. Elbűvölte őket a sok hangszer és azt is mondták nevetéstől kipirulva, hogy a nagybőgő hangja csiklandozza a fülüket.

 

Megnézték a Hótündér mesejátékot, ahol mindenki a becsületes, önfeláldozó vetési varjúval érzett együtt.

És, hogy megmutassák, milyen szépen énekelnek, a tanító elvitte őket a karácsonyi vásárra, ahol vidám karácsonyi népénekektől lett hangos a főtér és boldogság költözött az emberek szívébe. Ugyanezzel a népdalcsokorral köszöntötték az ötödikeseket is, akiket nagy szeretettel vendégelt meg a népes csapat. 

A kis csapat nemcsak énekelni, mesélni, rajzolni szeretett, hanem sportolni is. Ezért a tanító hetente vitte a gyerekeket korcsolyázni az új fedett városi korcsolyapályára.

A farsangot is nagy csinnadrattával temették el, jól megénekelve udvarhelyszéki népdalokkal. 

Minden ünnepet jól megünnepeltek: a születésnapokat, az egyházi ünnepeket, a Nők napján pedig szépen felköszöntötték fiúk a lányokat és a tanítójukat.

Március 11-től el kellett hagyniuk a szigetet. A világjárvány miatt minden gyermek a családok szigetére menekült, itt tanult tovább, védve a nehézségektől. A tanító ide küldte a szebbnél szebb népmeséket, amelyek segítségével szerencsésen befejezték azt az utat, amelyet ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYNAK nevezünk.

Ha időtök engedi, nézzétek meg formabontó évzárójukat!

Szabó Zsuzsa tanító