Hírek

Hírek


Szent öröm

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 25, 2016  |  Vox Gimiensis, Hírek

Szépen csengő kórusok százezrei szólalnak meg naponta a földkerekségen. Rég azon gondolkodom, hogy a mi kórusunk, a Vox Gimiensis miért jelent számomra sokkal többet, mint bármelyik kifogástalanul éneklő csapat, akiket meghallgattam. Mi az a többlet, amit átadnak nekünk minden Karácsonykor, találkozókon, fizikaversenyen, nagykorúsításkor, egyszóval minden alkalommal, amikor megszólalnak. A 2015/2016-os tanév évzáró koncertjén, június  23-án ,világosodtam meg: tengernyi szeretet, mérhetetlenül sok pozitív energia, és Gellért tanár úr, az örökmécses. Ennyi a titok, amellyel mindig sikerül lángot gyújtaniuk lobogásra áhítozó szívekben. Sok szép dalos pacsirta (Kovács Bogi, Péter Emőke, Orbán Eszter, Jenei Petra, Gyerkó Andi, Jakab Emese, Mihály Klaudia) ősztől más búzamező fölött zeng majd, néhány nagyszerű trubadúr (Szabó Samu, Pető Szabi, Kövecsi Norbi, Balogh Szabi) más udvarban dalol tovább. Hagyatékukat érzékeny lelkek ápolják, a csodát új hangok éltetik tovább. Ez egy olyan csoda, amelynek folytatódnia kell: kérlek, soha ne hagyjátok ABBA! 🙂

Fotó: Szabó Sámuel Fotó: Szabó Sámuel Fotó: Szabó Sámuel Fotó: Szabó Sámuel

A Vox Gimiensis számomra a legszebb vox humana. Lelkünkben égi szikra. Szent öröm. Köszönöm. Köszönjük!

Székely Zoltán, Vox Gimiensis rajongó

 


Elballagtak a nyolcadikosaink is

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 19, 2016  |  Hírek

Benczi Tibor igazgatóhelyettes szavaival búcsúzunk tőletek, kedves nyolcadikosok. Adja Isten, hogy sokszoros termést hozzatok!

Kedves ballagó kisdiákok!

Nemrég olvastam egy 35 éves etiópiai férfiről, akit gyerekkora óta egyetlen álom mozgatott: mindenképp repülni akart. Ezért meg is tett mindent, rengeteget tanult, az összes vizsgáját átlagon felül teljesítette, több helyre is felvették egyetemre, ám ő mindenképp csak a Nemzeti Légi Akadémiára akart járni – ahonnan azonban elutasították, mivel egyetlen centivel alacsonyabb, mint az előírt elvárás. Ez az a pont, ahol a legtöbben feladták volna az álmaikat, ám ő nem így döntött: elhatározta, hogy megépíti a saját repülőgépét, hogy így biztosan repülhessen. Több éven keresztül tanulmányozta a repüléstant az interneten; youtube videókon sajátította el az alapokat, és online szerezte be a speciális alkatrészeket. Bár még finomításokra szorul a kisrepülő, tavaly nyáron a világ negyedik legszegényebb országában valóra váltotta az álmát, és felszállt a felhők fölé a saját gépével.

Egy olyan korban éltek, és lassan ti magatok is egy olyan korba léptek, amikor a világ hirtelen nagyon kitágul, kinyílik számotokra. Néhány kattintás, vagy inkább már csak simítás a képernyőn, és végtelen mennyiségű információhoz férhettek hozzá, hallgathattok nepáli törzsi zenét, élő közvetítésben nézhetitek, ahogy üstökösre landol egy űrszonda, és pillanatok alatt beszédbe elegyedhettek szinte bárkivel a világon. Tudom, hogy ezt mind tudjátok is, talán még jobban is, mint én; de pont amiatt, hogy ti már a nyitott határok és fejlett technológiák világába születettek, hallgassatok rám, és ne vegyétek ezeket természetesnek, magától értetődőnek! Nincs olyan, hogy elvesztegetett idő vagy rossz tapasztalat, ha valami nagyon igazán és mélyen érdekel, nézzetek utána, kérdezősködjetek róla, tanuljátok meg, váljatok a legeslegjobbakká benne, majd reformáljátok is meg! Mindegy, hogy mi az, csak tegyétek bele a szívetek-lelketek – na és persze azt a 10.000 órányi munkát, ami ahhoz kell, hogy valamit mesterszintre tökéletesítsetek. Ha rákerestek a közösségi hálón, az előbb említett etióp pilótára az első dolog, amit találtok tőle, egy Nelson Mandela idézet lesz: „Minden lehetetlennek tűnik, amíg valaki meg nem csinálja.”

A pszichológusok szerint a ti generációtok, a 2000 után születettek, sokkal jobban szoronganak, mint a korábbi generációk. Persze, a kis korotoktól ismételgetett „gazdasági világválság”, „globális felmelegedés” és „terrorizmus” rányomta a bélyegét a közhangulatra. Éppen ezért engedjétek meg, hogy útravalóként emlékeztesselek a krízis szó kínai megfelelőjére (nem fogom megpróbálni kiejteni), ami két karakterből áll: az egyik azt jelenti, hogy veszély, a másik pedig, hogy lehetőség. Mert valóban minden krízis, válság veszélyeket rejthet magában, de ugyanakkor soha vissza nem térő alkalmakat is biztosít a változtatásra, a fejlődésre, a rossz vagy elavult rendszerek eltörlésére, és helyébe egy igazságos világrend építésére. Ne higgyétek, hogy ezek tőletek független, absztrakt dolgok! A világ folyamatosan forrong és változik – én már átéltem egy gyökeres rendszerváltozást – legyetek hát készen! Ragadjátok meg a pillanatot, tanuljatok, de ne magoljatok, kérdezzetek és kérdőjelezzetek meg mindent! Gondolkozzatok a saját fejetekkel, és alkossatok a saját kezetekkel! Zenéljetek, játszatok és beszélgessetek sokat-sokat!

Székelyudvarhely, 2016. június 17.                                                           Benczi Tibor, igazgatóhelyettes


Újabb vitézi játék a Vitézektől

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 14, 2016  |  Vitéz lelkek, Hírek

2016. május 28-án iskolánk diákszínjátszó csapata, a Vitéz Lelkek részt vett a  Siculus Ifjúsági Házban megrendezésre kerülő XVI. Amatőr Színjátszó Fesztiválon.

Az Equus című előadásuk pedig elnyerte a Legjobb Előadás díját.


“A darabválasztást illetően nagyon magasra tette a mércét a 25 éves múltú Vitéz Lelkek színjátszó csoport. A profi színészeknek is nagy kihívást jelentő, lélektani dráma üzenetét viszont félreérthetetlenül sikerült közvetíteniük Szász Mihálykó Mária tanárnő növendékeinek – élmény volt a vitézi játék.” Lázár Emese


Pegazus esettanulmány verseny

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 09, 2016  |  Hírek

A Gimi ISOCOST csapata nyerte a Melinda cégcsoport által megszervezett Pegazus esettanulmány versenyt.



Az esettanulmány módszernek mindig örülök, mert az elméleti tudásról a hangsúly a valós problémák megoldására kerül át. A versenyszabályzatban érdekes elem volt, hogy a diákok a kidolgozás alatt nem használhatnak sem telefont, sem internetet. Ennek a generációnak nehéz lehet, hogy nyolc órán keresztül offline legyen.

A csapat tagjai Bokor Zalán, Boros Ábel és Antal Botond jól közelítették meg a problémát, és annak ellenére, hogy még csak tizedikesek, nagyon jól dolgozták ki és adták elő a javaslataikat. Olyan ötlettel álltak elő, amely elnyerte a zsűri tetszését, és minekutána rákérdeztek a részletekre, válaszaikkal érettségükről és megfontoltságukról tettek tanúbizonyságot.


Az értékes nyereményeken túl a versenyzők – és nem csak a nyertesek – egy óriási lehetőséget kapnak: a nyári vakációban fogadják őket a Melinda Instal és Melinda Steel cégeknél, ahol akár egy hónapon át betekinthetnek egy-egy munkakör rejtelmeibe, és a pályaválasztásuk így alaposabb lehet. Végül azoknak, akiket kiválasztanak, a Melinda cégcsoport ösztöndíjat ajánl fel a továbbtanulásuk idejére. Ez minden tárgyi díjnál fontosabb.

Egy év alatt ez a negyedik olyan esettanulmány verseny, ahol a Gimisek I. helyen végeztek, legyen székelyföldi, erdélyi, vagy helyi csapatoknak meghirdetett verseny.

Örülök, hogy végre felfigyelt egy helyi cég erre, és a versenyen túl olyan lehetőséget ajánl fel a diákoknak, ami gyakorlati tapasztalatokhoz juttatja, és bízom benne, hogy ez áttételesen a diákok itthon maradását is szolgálja.

Hiszem azt, hogy régiónk fejlődéséhez nem csak elméleti tudásra és egyéni teljesítményre van szükség (főleg, ha ez azzal társul, hogy a versenytársak képesek átgyalogolni egymáson), hanem csapatmunkára, kreativitásra, előadói képességekre, érveléstechnikára, és néha kompromisszumkészségre is.

Dimén-Varga László

felkésztő tanár

 

 

 

 


Újabb Gimis győzelem a XXVI. TUDÁSZ vetélkedőn

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 09, 2016  |  Hírek

Május 31-én, kedden 14 órától került sor a székelyudvarhelyi Digital 3 Stúdió termében, a Tudász vetélkedő újabb kiírására.

A megmérettetésen öt székelyudvarhelyi középiskola,  az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Tamási Áron Gimnázium csapatai mérték össze tudásukat.

A téma ezúttal az I. világháború és a 82-es székely hadosztály köré volt csoportosítva. A próbák során a versenyzőknek nem csak a témához kapcsolódó történelmi ismereteiket, hanem kreativitásukat, sőt színészi képességeiket is bizonyítaniuk kellett.

A verseny alapszakaszából a Gimi, a Refi és a Palló csapatai jutottak a villámkérdéses döntőbe, ahol a Gimi csapata fölényes győzelmet aratott, a holtversenyben második helyen végzett Refi és Palló csapatai előtt.

A versenyzők azon túl, hogy rengeteg hasznos ismerettel bővítették általános műveltségüket, értékes könyvjutalomban is részesültek a szervezők részéről.

Iskolánk csapatát ez alkalommal is a IX. B osztályos Péter Hunor, Kerekes Krisztina és Mike Anna alkották.

Gratulálunk a csapatnak és sok sikert kívánunk nekik a további versenyeikhez is!

 

Péter István, történelemtanár


Isten áldjon, drága ballagóink!

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jún. 08, 2016  |  Hírek

Dr. Bekő István Márton, szülőbizottsági elnök könnyeket csalt mindannyiunk szemébe.

Kedves Ünneplő Gyülekezet!

Szülőbizottsági elnökként és Szülőként szólok ma.

Egy megsárgult lapot tartok a kezemben. Egy levél. Én kaptam ballagásomra 1988-ban egy számomra nagyon kedves személytől, akinek emléke legyen áldott, aki már a székelyudvarhelyi római-katolikus temetőben nyugszik: Beáta nővér.

Levele egy idézettel indít:

„Mindenik embernek a lelkében dal van,

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja mások énekét is szépnek.” – Babits

Aztán így folytatódik:

„Azt kívánom, hogy mindig szép legyen lelkedben az ének, hogy mások is mindig szépnek hallják a te énekedet, beszédeidet.

Ezenkívül kívánok

sok szerencsét,

sikert,

örömöt,

boldogságot

az előtted álló élet minden napjára.

Teremje meg számodra az élet a két legjobb és legédesebb gyümölcsét: a békét és szeretetet.

Vizsgáidat imáinkkal kísérjük!

Igaz szeretettel.

(Aláírás: Beáta nővér)”

Szavai egyszerűek, őszinték és még ma is érzem azok tisztaságát, akárcsak régen. Egyszerű emberi szavak, de mindvégig elkísértek engem. Mindegyiknek súlya van, és nem azért került a levélbe, hogy a jókívánság gyors felsorolásaként benne legyen.

Most én is szeretnék pár egyszerű emberi szót mondani.

Mindenekelőtt a köszönet szavait mondom el, majd a ballagóknak egy bíztatást.

Keresztény emberként és szülőként mindenekelőtt

Köszönetet mondok Istennek, hogy életünket megtartotta, hogy fel tudtunk nevelni és ezt az ünnepnapot megérthettük. Ugyanakkor azokra a szülőkre is emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk.Kedves Tanárok! A Szülők nevében köszönetet mondok a nevelésért, tanításért, a gondoskodásért. Köszönet a sok látható és szemünk számára láthatatlan munkáért és törődésért, amellyel gyermekeinkkel foglalkoztak!Kedves Gyermekeink! Köszönetet és hálát adunk érettetek, hogy felnőttetek és megmaradtatok a mi jó gyermekeinknek!

Még egy bíztatással fordulok hozzátok. A felolvasott levél utolsó sorában ez áll: „Vizsgáidat imáinkkal kísérjük. Igaz szeretettel.” Most fogadjátok tőlünk, szülőktől is ezt a bíztató ígéretet: Vizsgáitokat imáinkkal kísérjük! Igaz szeretettel. De ti is serénykedjetek!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

Székelyudvarhely, 2016. június 3-án                                Dr. Bekő István Márton, szülőbizottsági elnök

 

Kelemen Kincső,  XII. B osztályos ballagónk szép emlékeket idézett.

 

Kedves Tanárok, szülők, tisztelt egybegyűltek, kedves ballagó diáktársaim!

“Eljött az idő, az órák megállnak. Csend van.  És most itt vagyunk. Utolsó perceinket tengetjük a Gimiben. Kétségbeesve, tudva, mi vár ránk. Hogy kik voltunk mi? Nincs már időnk elmagyarázni. És ez a kulcs. Nincs már időnk. Tovább kell lépnünk. Ez a hagyomány.”

Nincs már időnk az egyenruhát felvenni, nincs már időnk leszaladni a büfébe egy pizzáért, nincs már időnk tanárokkal vitatkozni, nincs már időnk órákat átaludni, egymást megölelni, együtt nevetni, esetleg bocsánatot kérni. Nincs időnk, elfogyott.

A Gimi falait koptatta az idő vasfoga  és mi mégis elhittük, hogy kiváltságosok vagyunk. Hogy több időt kaptunk, mint mások.  Amikor tanáraink az érettségiről beszéltek, mosolyogva legyintettünk, áhh, messze van az még. Amikor szüleink a felnőtté válásról szónokoltak, csendesen mosolyogtunk, szórakozottan vonogattuk vállunkat, hisz gyerekek vagyunk még, minek elsietni a felnőtté válást? Amikor egymás között a ballagásról beszélgettünk, talán elszomorodtunk egy pillanatra, de aztán tovább léptünk, hisz annyi dolgunk van még itt, még több hónap van június 3-ig.

És most itt állunk. Sokunkban talán még mindig nem tudatosult, hogy életünk egyik legnagyobb lépését készüljük meglépni. Vagy esetleg megugrani. Egy lufitengerhez hasonlítunk, amelyik egyszer csak hirtelen elszabadul a szélben. Az emberek gyönyörködve figyelik, ahogy a sok színes foltocska felröppen, egy darabig együtt száll, majd elválik egymástól. Van amelyik felfele törekszik, van amelyik sodródik a légáramlatokkal és van olyan is, amelyik lustán lebeg, majd leszáll. Ilyenek vagyunk mi mind. Gyönyörű szép színes foltok, amelyek nem tudják mihez is kezdjenek, most, hogy elvágták köteleiket. Egy darabig még itt lebegnek a fejünk felett, próbálnak összetartani, hiszik, hogy együtt könnyebb lesz. Aztán jön egy északi szél, egy déli, egy keleti, egy nyugati, egy passzát, és elsodornak bennünket egymástól messze.

Sokakat elszomorít ez a gondolat, mi azonban ismerünk egy ősi titkot, ami könnyebbé teszi ezt az egészet. A lufik levegővel vannak megtöltve, netán héliummal. A lényeg, hogy van bennük valami, amit magukkat visznek.  Mi is így vagyunk ezzel. Bár félünk az elválás gondolatától, bár félünk az esetleges viharoktól, amik ott fenn várnak minket, mégis van valami, ami miatt erősek leszünk, amit magunkkal viszünk, ez pedig nem más, mint emlékeink. Mindaz amit az iskolától, tanárainktól és egymástól kaptunk. Emlékek. Több ezer, ami összeköt bennünket. Bár tartómadzagjainkat elvágták, mégis van egy láthatatlan hajszál, ami egymáshoz köt: a nagybetűs Gimi. Az itt eltöltött évek és évek során felhalmozott emlékek, amelyek most mindannyiunk szemei előtt leperegnek. A pillanat, amikor először beléptünk ebbe a hatalmas épületbe, életünk első fikáztatása, első gólyabálja, amelyiken mi voltunk a főszereplők. Egy ijesztő tanár, akiről később kiderült, hogy jó fej, egy antipatikus osztálytárs, akivel később legjobb barátok lettünk. Egy nehéz tantárgy, egy még nehezebb dolgozat. Teaházak. A sulirádió. A különböző iskolai csapatok, amiknek tagjai voltunk: kórus, Vitéz Lelkek, Gereben, Ébredés, Tadisz és a különböző sport csapatok. Az évszázad legjobb gólyabálja. Lehet, sok embernek nem tetszett, de nekünk akkor is a legszebb volt, hisz a miénk volt minden egyes hibájával együtt. Közösen alkottunk valamit és erre lehetünk a legbüszkébbek. Egy emlékezetes szervezői kirándulás. Sok-sok veszekedés. És még több nevetés. Egy mosoly a folyósón, egy kölcsön adott matek felmérő, egy megsúgott válasz. De ami talán a legfontosabb: több tonnányi szeretet.

A büfé finomságai is felrémlenek szemünk előtt: pizza, forró csoki, 3 az egyben, fél szendvics, édességek, és ami talán a legfontosabb a büfés nénik kedvessége, mosolya, jókedve. Eszünkbe jut a kapus néni, az oly gyakran elhangzó mondat: “Hova mentek? Gyertek vissza azonnal! “. Aztán meg, elmosolyodunk, hisz tudjuk már, hogy a kapus néni a legjobb barátunk és legfőbb cinkostársunk. Aztán meg eszünkbe jutnak a takarító nénik, akik láthatatlan tündérekként mindig rendet varázsoltak körülöttünk. Ottó bácsi és Csaba bácsi, akikhez bármilyen problémával fordulhattunk, hisz azonnal segítségünkre siettek. A laboráns nénik, a könyvtáros néni, akikhez mindig futottunk egy-egy lecke fénymásolásáért. Végül, de nem utolsó sorban mindannyian, könnyes szemmel elmosolyodunk és visszagondolunk tanárainkra. Akikkel, bár volt konfliktusunk, de azért akiket ennek ellenére nagyon szeretünk. És akiknek hálásak vagyunk. Mert lehet, ha nem sikerült a tantárgyaikat tökéletesen elsajátítanunk, de azért mindegyiktől kaptunk valamit, ami jobb emberré tesz minket, ami segít utat választani, ami segít eldönteni, hogy sodródjunk a szélben, avagy felfele törekedjünk. Itt állunk és mindannyian köszönetet szeretnénk mondani, mindazért, amit tettek értünk. Köszönjük! Iskolánk minden egyes tanárának és segítőjének! Külön szeretnénk megköszönni osztályfőnökeinknek a türelmet, a szeretetet, a kiabálásokat, a megbocsájtásokat! Minden egyes osztályfőnök édesanya, édesapa volt, akiktől fájó szívvel veszünk búcsút! Végül pedig, igazgató úr, igazgató helyettes úr, köszönjük, hogy része lehettünk egy ilyen iskolának!

Lassan eljön a pillanat, amikor elvágják a madzagot és felröppenünk. Tele vagyunk kalandvággyal, lelkesedéssel és álmokkal. Kedves végzős társaim! Kívánom, hogy soha ne hagyjon el bennünket a hitünk. Higgyünk abban, hogy képesek vagyunk rá és küzdjünk azért, amiben hiszünk. Legyenek céljaink, álmaink és harcoljunk értük. Nem lesz könnyű, hisz ott fenn, a magas égben, gyakran vannak viharok, amik megcibálnak majd bennünket. Tanuljunk a kudarcokból! Kívánom, hogy minden apróságnak tudjunk úgy örülni, mint egy gyermek, hogy legyen tarsolyunkban a tisztánlátás, az őszinteség és becsületesség. A középiskolai évek emlékét pedig vigyük magunkkal, talán mosolyt csalhat még az arcunkra néhány szomorkás pillanatban!

Ebben a percben az óra megáll. A lufik felszállnak, velük együtt mi is útnak indulunk. Sok-sok színes, tündöklő fényfolt az égen, amelyik visszanéz még egyszer és könnyes szemmel elsuttogja: Mindent köszönünk!

 

 

XII. A XII. B XII. C
XII. D XII. E

“SZABAD AZ ÚT A TEREMTŐ ÉLET FELÉ. INDULJATOK HÁT, TEGYÉTEK AZT, AMIRE SZÍVETEK VÁGYIK!” Kozma Nóra, XI. B

A fotókért köszönet a Dávid Fotó-nak.


ÉBREDÉS 2016 ÁPRILIS – MÁJUS

Szerző: Bartus Emőke  |   jún. 07, 2016  |  Ébredés, Hírek


Kicsi versmondóink

„Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva, vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.” (Kányádi Sándor)

A versmondás művészete ugyanúgy megfoghatatlan, mint az emberi élet… a szép magával ragad, kizökkent a mindennapokból. Egy szép vers hallatán, lelkünk is ünneplőbe öltözik, átjár valami megfoghatatlan, nehezen megmagyarázható érzés…

Idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a „Fától fáig, verstől versig” megyeközi versmondó vetélkedőt Nagygalambfalva neves szülöttje, Kányádi Sándor verseiből, aki az idén töltötte a 87. életévét.

Az elbírálás 4 korcsoportban történt: előkészítő -II. osztályosok, III-IV. osztályosok, V-VI. osztályosok és VII-VIII. osztályosok. A versenyen 71 tanuló vett részt 4 megyéből.

Iskolánkat Dávid Veronka II. osztályos tanuló (I. helyezés), és Székely Ágnes I. osztályos tanuló (dicséret) képviselték. Gratulálunk nekik!

 

Fancsali Adélka-Leilla és Szabó Zsuzsa tanító nénik