Elhangzott a Tamási Áron Gimnázium, Gereben táncegyüttesének ünnepi műsorán 2025. december 19-én a máréfalvi kutúrotthonban.
Jó estét kívánok!
Szeretettel köszöntöm önöket a székelyudvarhelyi, Tamási Áron Gimnázium, Gereben táncegyüttesének ünnepi műsorán!
„Piros pántlikámat fújdogálja a szél”, hangzott a lelket emelő széki népdal a lányok csodaszép énekén keresztül.
Szék, az egykori „sóváros” maga a teljesség. Bár a tatárégés borzalma máig beivódott a lelkekbe, az itt élők megtanulták: csak az lehet érték, amit maguknak megteremtenek.
Nem csoda hát, hogy ebben a szikes, zárt világban, ahol fekete-pirosba öltözött lányok és a szalmakalappal koronázott hetyke legények ilyen tökéletes mozgásvilágot teremtettek, melyben a lány és fiú egymást kereső és egymásra találó egységét formázza a négyes, lassú, csárdás és polka táncokon keresztül.
Széktől alig egy ugrásnyira van Bonchida, mely a széki sóbányákkal együtt királyi birtok volt. A két település közelsége és kulturális jelentősége miatt gyakran említik együtt, mint a régió népi és történelmi örökségének fontos helyszíneit.
Bonchidán a XX. század közepéig kétfajta táncciklus létezett: egy magyar és egy román, a következő percekben ezekből láthatnak ízelítőt.
A bukovinai székelyek népi kultúrája hosszú ideig tartó nyelvi elszigeteltségük miatt igen sok archaikus vonást őrzött meg.
Az egykori székely határőrvidék népéből szakadtak ki a 18. században, amikor a székelyek ősi szabadságjogainak semmibevétele véres lázadáshoz vezetett. A történelemnek ezt a véres epizódját Madéfalvi veszedelem-ként emlegeti az utókor.
A megtorlástól való félelem sokezer embert késztetett otthona elhagyására. A menekültek zöme Moldvába és Bukovinába kényszerült, onnan az Al-Duna mellé, majd Déva környékére, a Bácskába és a Völgység falvaiba.
Jellegzetes népi kultúrájuk, hagyományaik sokáig megmaradtak a letelepedési helyüktől függetlenül is.
Tánckincsük három stílusrétegre oszlik: a régi székely és újabb magyar táncok mellett a bukovinai környezetben átvett, romános és németes táncok csoportjára.
Az V-VII. osztályos Gerebenes táncosok ezekből mutatnak ízelítőt.
A Székely-Mezőségnek nevezett tájegység az egykori Marosszék felől háromszög alakban nyúlik be a Mezőség keleti részébe, ahol a vármegyei jobbágyság a székely rendiséggel találkozik, a szolgálatkészség és az önmagam ura vagyok virtusa.
Székelyföld ez, és mégsem, perem és találkozási hely, táncban, zenében, életmódban egyaránt a keveredés sajátos vidéke.
A Székely-Mezőség szívében fekvő Mezőpanit táncaiból, csárdást, korcsost és cigány csárdást mutat be az utánpótlás csoport.
Székelyföld gazdag néptánc-világának része a felcsíki, csíkszentdomokosi tánckincs.
A felcsíki embert, a sokszor egymással is csípős humorba göngyölten élő sokszínűséget őrző székely népet, összeköti valami ősi ösztön, amely, minden korai polgárosodás ellenére, máig ott lüktet a népzenében és táncban is. Előadásunk egy fergeteges csíkszentdomokosi bált megidéző koreográfiával zárul.
A táncokat és koreográfiákat Boros Béla és Boros Hilda, a Gereben néptáncegyüttes táncoktatói tanítottak be. Muzsikáltak Orbán László és barátai.
Az előadásról készült videó megtekinthető itt. Hálás köszönet a Dávid Fotó-nak!
