Harmadszorra is Gimisek nyerték a KÜTV-öt

Harmadszorra is Gimisek nyerték a KÜTV-öt


Szűcs-Olcsváry Melinda  |   márc. 27, 2017  |  Hírek

Március 24-26. között zajlott a  Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének (KÜTV) nyilvános döntője a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézetének a szervezésében.

Iskolánk csapata aHidden gears (Kozma Nóra, Barabási Tamás és Szász Zalán- XII. B) az első helyen végzett. Olajozottan forogtak „a rejtett fogaskerekek”, tényleg eredményesen együtt dolgoztak és a rendelkezésre álló 7 órát maximálisan kihasználták. A leadott munkák után jött még a neheze, mert készülni kellett a másnapi prezentációra.  A cég vezetői is jelen voltak a végső döntőben és nagyon értékelték a Gimisek olyan ötleteit, amelyek még az egyetemistáknak sem jutottak eszébe;  a középiskolás versennyel párhuzamosan zajlott ugyanis a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny (KEEV), ők ugyanazon cég valós problémáira kerestek megoldásokat nagyobb tudással a tarsolyukban.

Az idén egy 2012-ben létrehozott kolozsvári cég adta az esetet. A SaladBoX mára 44 üzlettel rendelkezik Romániában és terjeszkedik Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Algériában.  A Gimisek ehhez a rekord-sikertörténethez tettek hozzá egy mustármagnyit a verseny során.

Természetesen nagy öröm számomra, hogy három évben egymás után a Gimi nyerte a legrangosabb erdélyi közgazdaságtan versenyt. Viszont még jobb hallani az egyetemi oktatóktól, hogy a volt diákjaink megállják a helyüket az egyetemen. Jó látni őket a kolozsvári egyetemista versenyben, akik az egykori középiskolás vetélytársaikkal egy csapatot alkotva, közös erővel dolgoznak azon, hogy egy-egy romániai cég még sikeresebb legyen.

A legnagyobb élmény talán mégis az volt számomra, hogy egy fotóra sikerült összegyűjteni a Tamási Áron Gimnázium közgazdászainak négy generációját: középiskolást, egyetemistát, mesteris hallgató versenyzőt, és zsűritagot. Bízom benne, hogy ez nem csak egy fotó marad, hanem összetartás lesz közöttük és segítik egymást a jövőben, akár tanácsokkal, akár szakmai gyakorlatok biztosításával, akár a piacon való boldogulásuk során.

dscf7112

 

 

Dimén-Varga László

felkészítő tanár