Gimisek a Nemes Tihamér Verseny országos döntőjében

Január 11-én került sor a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny 2025-ös évi országos döntőjére Marosvásárhelyen, amelyen iskolánk 9 tehetséges diákja vett részt.
A Nemes Tihamér Verseny évek óta az egyik legelismertebb programozási verseny, amelyen a legjobb matematikai és informatikai tudással rendelkező fiatalok mutathatják meg tehetségüket. A verseny résztvevőinek egy sor összetett és kreativitást igénylő programozási feladatot kellett megoldaniuk, ami 6 diákunknak kiválóan sikerült, hiszen továbbjutottak a nemzetközi fordulóra.
„Idén a feladatok szintje szerintem jól el volt találva, habár az értékelő rendszer újításai nekem és másoknak is megnehezítették a dolgát. A verseny utáni pizzázás alatt volt időnk elbeszélgetni hasonló érdeklődési körű, velünk egyidős versenyzőkkel - nekem ez és az oda- meg hazabuszozás mindig a kedvenc részem.” -Molnár Kata
„Az idei versenyen eléggé megközelíthetőek voltak a feladatok. Sajnos a pontozási rendszer szigorítása miatt kisebb lett a pontbeli változatosság, és kevésbé díjazta a majdnem működő megoldásokat.
A verseny után volt elég sok pizza, aminek elfogyasztása közben találkoztunk a többiekkel, az nagyon jó élmény volt. Ismerős arcokkal, más iskolák diákjaival beszélgettünk, nem feltétlen csak a versenyről. Mivel a beszélgetés izgalmas volt, ezért az oda és a visszaút alatt is jól éreztük magunkat. Az eredmények szempontjából is jól teljesített az iskola.”-Tordai Krisztián
Büszkék vagyunk arra, hogy tanulóink ilyen szépen szerepeltek a versenyen, és örömmel kísérjük további útjukat. Szívből gratulálunk György Artúrnak, Nagy Tamás-Rolandnak, Tordai Krisztiánnak, Molnár Katának, Lőrincz Samunak és Bencze Mátyásnak! Sok sikert kívánunk nekik a következő fordulóban!
Felkészítő tanárok: Bartus Emőke, Dénes Ildikó és Szélyes Emőke
Fekete Virág, 11A osztályos diák