Gimis végzősök a 2016-os KHH-n

Negyedik alkalommal szervezte meg a középiskolások hosszú hétvégéjét (KHH) a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), amelyen Erdély magyar tannyelvű középiskoláinak végzős diákjai nagy számban részt vettek.
A BBTE majdnem minden kara bemutatkozott, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás. Érdekes előadásokon vehettek részt a végzősök, sok hasznos gyakorlati információval és fontos kapcsolati tőkével gazdagodtak. A KMDSZ is bemutatkozott, így a diákok megtudhatták, hogy milyen kérdésekben kaphatnak segítséget tőlük akár a felvételi időszakban, akár első éves hallgatóként, és milyen tevékenységekben vállalhatnak majd részt az egyetemi éveik során. A háromnapos rendezvény után egy belső kognitív térképük is van Kolozsvárról és az egyetemi élet fontos helyszíneiről.
A Gimisekkel még bővítettük is a színes programot egy GTK-s (Gazdasági Tanácsadó Klub) találkozóval és egy színházi előadáson való részvétellel. A legkülönlegesebb élmény a szabadulós játékban való részvétel volt.
Dimén-Varga László