GIMI2US Sorozat - Betekintés az Amerikai Egyesült Államok oktatási rendszerébe

A Gimi2US program során Evansville városában három középiskolát és egy egyetemet látogattunk meg.
Amerikában a középiskolák két nagy kategóriába sorolhatóak: magán és állami.
A legtöbb magániskolában másfél órás tanórák vannak, míg az állami iskolákban, a mi órarendünk felépítéséhez hasonlóan, általában 50 perces órákra járnak a diákok, de itt is előfordulhat a magániskolákra jellemző blokkosított órarend. Ennek értelmében az egyes tantárgyak kétnaponta váltakozva vannak megtartva (pl. A- és B napokon, fehér és kék napokon, stb.). A tanórák ilyenkor hosszabbak: 80–90 percesek, így kevesebb különböző tantárgy van egy adott napon. .
Az amerikai tananyag nehézsége iskolánként változó, a miénktől eltérő módon épül fel a tanrendszer és az órarend. Érdekes volt megtapasztalni azt, hogy míg nálunk a tanárok igazodnak az osztályokhoz, addig Amerikában a diákok minden tanórán más terembe mennek, így gyakran változik az osztályok összetétele és létszáma. Ennek köszönhetően nekik az egységes évfolyam jelenti a közösséget, nem tapasztalják meg a nálunk megszokott osztályközösség érzését.
Már a középiskolában nagy hangsúlyt fektetnek a célorientáltság fontosságára.
Minden diák igyekszik megtalálni a számára érdekes és megfelelő közeget amiben jól érzi magát, azokra a tantárgyakra fókuszálva amelyeket felhasznál a tanulmányi évei után. Az iskolákban kellő támogatást kapnak a céljaik eléréséhez, hiszen a kötelező órák mellett lehetőségük van választani egyes tantárgyak közül, amelyeket tetszés szerint leadhatnak és nem kell bejárniuk ezekre az órákra, de cserébe több óraszámban tanulhatják a számukra érdekes tantárgyakat. Fejlődésüket nagyban segíti ez a választási lehetőség, így a többség ezt megragadva törekszik a maximumot kihozni az iskolai éveiből, megalapozva az egyetemi tanulmányait. Dönthetnek például arról, hogy egy adott tantárgyat bevezető (Beginner – B), középhaladó (Intermediate – I) vagy akár emelt (Advanced Placement – AP) szinten szeretnének tanulni. Így mindenki a saját tempójában haladhat, és abba fektethet több energiát, ami igazán érdekli.
Ahogy az iskolákban, úgy az egyetemen is a figyelem középpontjában a sport helyezkedik el. Az intézmények széles választékkal rendelkeznek mind csapatsportok, mind egyéni sportok terén. Iskolák, egyetemek közötti bajnokságok során igazi vérre menő harcok folynak és szurkolótáborok buzdításától hangosak a lelátók. Egymás támogatása nagyon fontos számukra és ezt egészen kicsi kortól képviselik az iskolák keretein belül szervezett sportoknak köszönhetően.
Az amerikai tanulmányi rendszer kiemelt célja a tanulók fejlődési lehetőségének megteremtése és támogatása.
A kreatív, egyéni ötletek megvalósításához mindenki megkapja a kellő segítséget és útmutatást. Egyedi és céltudatos ötletekkel nagyon hamar ki lehet tűnni a tömegből és a jövőjüket figyelembe véve egy életre szóló alapot teremthetnek meg. A sokak számára elérhetetlen egyetemi tandíjat ellensúlyozza az ösztöndíjak lehetősége, akár sport, akár tanulmányi ösztöndíjról legyen szó.
Az iskolák és az egyetemek a kötelező tanulmányi képzések és tapasztalatok mellett mindenki számára biztosítanak különféle szabadidős tevékenységeket is, így igazán élménydús és felejthetetlen iskolai és egyetemi évekkel gazdagodhatnak az amerikai diákok.
Bíró Eszter, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, X. B osztály
A Look at the U.S. Education System
As part of the Gimi2US program, we visited three high schools and one university in Evansville.
High schools in America fall into two categories: private and public.
Most private schools have one-and-a-half hour classes, while public schools, like ours, usually have 50-minute classes, but may also have a blocked timetable. This means that subjects are alternated every two days (e.g. A and B days, white and blue days, etc.) and lessons are longer: 80-90 minutes, so there are fewer different subjects on a given day.
The difficulty of the curriculum in the US varies from school to school, with a different curriculum and timetable from ours. It was interesting to experience that while teachers in our country go to classes, in America the students go to different classrooms for each lesson, so the composition and size of the class often changes. As a result, they don’t have a classroom community as we have here, but rather the concept of a class refers to all students of the same age in the school.
The importance of goal orientation is already emphasized in high school.
Each student tries to find an interesting environment in which he or she feels comfortable, focusing on the subjects he or she will use after his or her academic years. In schools, they are given the support they need to achieve their goals, as they have the opportunity to drop some of the classes, but in return they can study more of the subjects they are interested in. Students have the choice of which level to study at - Beginner (B), Intermediate (I), or Advanced Placement (AP). This means everyone is working at their own pace and can spend more energy on what they are interested in.
Sport are in focus both in schools and universities. They have a wide range of both team and individual sports. Inter-school and inter-university championships are fierce battles with cheering crowds on the stands. Supporting each other is very important to Americans and they represent this from a very young age through inter-school sports.
The American education system has a strong focus on creating and supporting opportunities for student development.
Everyone gets the help and guidance they need to realize their creative, individual ideas. With unique and purposeful ideas, you can quickly stand out from the crowd and build a foundation for a lifetime of future success. The possibility of scholarships, whether for sports or academic scholarships, offsets the unaffordable cost of university tuition for many students.
In addition to compulsory academic courses, schools and universities offer many different leisure activities for all, so the American students can have a truly unforgettable school and university experience.
Bíró Eszter, Benedek Elek Pedagogical High School, X. B