GIMI2US Sorozat - Amerikai egyetemi tapasztalatok 2

Az University of Evansville-ben töltött utolsó napunk is élménydús volt.
A reggelt egy jó hangulatú beszélgetéssel kezdtük: összegyűltünk, hogy megosszuk egymással az előző napi élményeinket – sok nevetéssel, sztorizgatással fűszerezve. Ezután rögtön belevetettük magunkat a nap eseményeibe: a Leadership Workshop keretében a vezetés művészetéről tanultunk. Megértettük, mitől válik valaki igazán jó vezetővé, és hogy milyen fontos szerepet tölt be minden csapattag, legyen akár alkalmazott, akár irányító.
A délelőtt második felében a jövő világába kalauzoltak bennünket: egy izgalmas mesterséges intelligencia és robotika órán vettünk részt. Megtudtuk, hogyan "gondolkodik" egy gép, milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt magában az MI fejlődése, és a végén még néhány futurisztikus találmányt is megcsodálhattunk – igazi sci-fi élmény volt testközelből.
A délután sem telt eseménytelenül: a Changemaking workshop keretében a változás erejéről tanultunk. Egy pörgős, kreatív játékban a problémák gyökeréig kellett ásnunk, majd megoldásokat, sőt, a megoldások akadályaira is új válaszokat találnunk.
Az órák lendületesek, interaktívak voltak – az oktatók pedig nem sajnálták a humort sem, amitől még élvezetesebb lett a tanulás. Ebédidőben az egyetem étkezőjében ismerkedtünk az amerikai konyha rejtelmeivel: sokszor rácsodálkoztunk, milyen sokféle ízvilággal találkozhatunk egyetlen tálban.
Az egyetem egyik kuriózuma, számunkra mindenesetre az volt, az a Dunigan Nursing Lab.
Ha valaha is azon gondolkodtál, milyen lehet egy szimulált beteggel dolgozni, aki beszél, lélegzik, sőt még pulzusa is van – nos, a Dunigan Nursing Simulation Laboratory-ban ez a mindennapok része! Ebben a modern laborban a legújabb technológiával felszerelt szimulációs babák segítik a diákokat abban, hogy valósághű környezetben gyakorolják az ápolói készségeket.
A labor kórházi osztályokat imitál, valamint egy külön szimulációs szoba is található, ahol high-tech babák képesek különféle tüneteket produkálni, beszélni, lélegezni, sőt még a szívverésük is változik. Mindez lehetővé teszi a diákok számára, hogy valósághű klinikai helyzetekben gyakoroljanak és fejlesszék döntéshozatali képességeiket .
És ha már Amerika, akkor a sport sem maradhatott ki!
Ott a sport nem egyszerű hobbi, hanem életforma. Még egy viszonylag kicsinek számító egyetemen is hatalmas sportlétesítményekkel találkoztunk – a mi udvarhelyi pályáink mind összeadva is eltörpülnének mellettük. Az amerikai rendszer szigorú: ha valaki profi sportoló szeretne lenni, először az egyetemi csapatokban kell bizonyítania. De még így is kevesen jutnak el a nagy ligákba, ezért a diákok igyekeznek a sport mellett a tanulásra is komoly figyelmet fordítani.
Raffai Bálint, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, XI. B osztály
Experiences at the University of Evansville
Our last day at the University of Evansville was another memorable one.
We started the morning with a good conversation: we gathered together to share our experiences from the previous day - with lots of laughs and stories. Then we dived straight into the day's events: we learned about the art of leadership in the Leadership Workshop. We understood what makes someone a really good leader and the important role of every team member, whether employee or manager.
The second half of the morning took us into the world of the future with an exciting Artificial Intelligence and robotics class. We learned how a machine "thinks", the challenges and opportunities of AI development and even got to see some futuristic inventions at the end - a real sci-fi experience.
The afternoon was not uneventful either: we had our second session of the changemaking workshop where we learned about the power of change. In a fast-paced, creative game, we had to dig to the root of problems and find solutions and even new answers to the obstacles to solutions.
The Evansville days were extremely well organised. The lessons were lively and interactive - and the instructors didn't spare a sense of humour, which made learning even more enjoyable. At lunchtime, we explored the mysteries of American cuisine in the university canteen, where we were often amazed at the variety of flavours you can find in a single dish.
One of the curiosities of the university, for us anyway, was the Dunigan Nursing Lab.
If you've ever wondered what it's like to work with a simulated patient who talks, breathes and even has a pulse - well, at the Dunigan Nursing Simulation Laboratory, it's part of everyday life! In this state-of-the-art lab, simulation manikins equipped with the latest technology help students practice nursing skills in a realistic environment.
The lab mimics hospital wards and includes a dedicated simulation room where high-tech mannequins can produce different symptoms, talk, breathe and even change their heartbeat. All this allows students to practice and develop their decision-making skills in realistic clinical situations.
And speaking of America, we couldn't leave out the sports!
There, sports are not just a hobby, but a way of life. Even on a relatively small campus, we found huge sports facilities - even if we put all our tracks in Udvarhely together, they wouldn’t come close to theirs. The American system is strict: if you want to become a professional athlete, you have to prove yourself on the university teams first. But even so, few make it to the big leagues, so students try to pay serious attention to their studies as well.
Raffai Bálint, Benedek Elek Pedagogical High School, XI. B