Fishbanks szimuláció és a kolozsvári közgáz bemutatója

Fishbanks szimuláció és a kolozsvári közgáz bemutatója


SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   nov. 29, 2023  |  Hírek

A Tanulmányi Karaván program keretében 2023. november 27-én iskolánkba is ellátogattak a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság– és Gazdálkodástudományi Karáról dr. Szász Levente – a magyar tagozatért felelős dékánhelyettes, Szőke Dóra és Pásztor Kende-Ferenc- mesterképzős hallgatók, akik bemutatták az esettanulmányok módszerével való oktatás adta lehetőségeket, valamint beszámoltak a nemzetközi versenyeken elért sikerekről úgy versenyzőként, mint felkészítőként.


Ezt követően az iskolánk diákjai estébe nyúlóan kipróbálhatták, az MIT tanárai által fejlesztett, de a BBTE oktatói által adaptált Fishbanks szimulációs játék magyar változatát. Öröm volt látni azt a lelkesedést, amivel belevetették magukat a játékba a diákok, valamit, hogy nem mindig a több tapasztalat és a közgazdasági tudás, hanem egy megfontolt stratégia is elvezethet a sikerhez. Az induló csapatok között minden 9-12.-es évfolyamról neveztek be csapatok, és a játékot egy 9.-es csapat nyerte.

A győztes csapatok:

I .hely: Hal-Ászok Bokor Máté (IX.A), Ambrus-Szász Dávid (IX.A), Farkas Csanád (IX.A), Bartus Péter (IX.A) és  Barabás Botond (IX.A)
II .hely: FelvilágosultakGeréb-Szőke Márk (XII.A), Csont Bence-Botond (XII.A), Barabás István (XII.A)  Kacsó Dombi Zoltán (XII.A) és Bálint Csaba (Peda XI.B)
III. hely: Keszeg Ferenc – Simó Vazul (IX.B), Magyari Balázs (IX.B), Nagy Dániel (IX.E), Dávid Edvin (IX.E), Cseke Péter Márk (IX.D), Baló-Hadnagy Márk (IX.A) és Nagy Tamás-Roland (IX.A)

Köszönjük az idelátogató tanárnak és mesterképzős hallgatóknak az iskolánkra szánt időt, valamit a több mint 30 diáknak, hogy a délutánját ezzel töltötte.

Reméljük, hogy a versenyző diákok között vannak olyanok, akik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság– és Gazdálkodástudományi Karán folytatják majd a tanulmányaikat, ott lesznek a nemzetközi versenyeken szereplő csapatokban valamint az egyetem elvégése után a megszerzett tudás birtokában itthon fognak boldogulni, akár saját vállalkozást indítva, akár közép- és felsővezetőként elhelyezkedve a munkaerő piacon.

Dimén-Varga László és Bálint Csaba
társadalomtudomány szakos tanárok