Elemi oktatás

Elemi oktatás


Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny

A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny megyei szakaszán iskolánkat két csapat képviselte az elemi tagozat negyedik osztályából.

Szombaton, április 1-én nyolc csapat mérte össze tudását anyanyelvi műveltség, kreativitás, nyelvhelyesség és helyesírás területén a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.

A versenyt a Magyar Nyelv Napjai keretében az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ), a Napsugár gyermeklap és a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület szervezi évek óta.

Gyerekeink jó felkészültséggel, magabiztossággal, derűvel oldották végig a 10 forduló feladatait. Az eredményhirdetés volt a délelőtt fénypontja, hiszen mindkét csapatunk dobogós oklevéllel gazdagította iskolánkat, miénk lett az első és a harmadik hely.

 

I.hely :   Bencze Mátyás

Lőrincz Dóra-Kinga

Szőke Lilla

 

III. hely:  Cseke Réka

Deák Panna

Takács Zsófia

 

Gratulálok a díjazottaknak és sikeres felkészülést, szép eredményeket kívánok a Kézdivásárhelyen, májusban megrendezésre kerülő országos szakaszon!

 

Székely Emőke-Katalin tanító néni


IX. ŐSZIRÓZSÁK ORSZÁGOS NÉPDALVETÉLKEDŐ

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   márc. 19, 2017  |  Elemi oktatás, Hírek

A IX. ŐSZIRÓZSÁK ORSZÁGOS NÉPDALVETÉLKEDŐ kisrégiós szakaszát, a HAJNALCSILLAG népdalvetélkedőt, 2017. március 17-én szervezte a Tamási Áron Elméleti Líceum és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.

 A vetélkedő a „Csak tiszta forrásból!” bartóki gondolatot tekintette kiindulópontnak. Bartók Béla Cantata Profana művének zárógondolata, a mai magyar Kárpát-haza pedagógusai számára, a gyereki ajkakról előtörő ősi, érintetlen népzenét jelenti. A versenyen Major Magda zenetanár, Haáz Margit óvónő, László Judit zenetanár, Fancsali Adélka elemi tagozatos tanár és Székely Gyula zenetanár öt korosztályban értékelte népdaléneklő diákjaink tudását, tehetségét. A negyven versenyzőből 18 diák képviseli Udvarhelyszéket a megyei fordulón.

 

Köszönjük Laczkó Györgynek, a Tamási Áron Gimnázium igazgatójának, Lőrincz Ildikónak, a Forrásközpont igazgatójának, Csáki Enikő zenetanárnak és ifj. Szabó Sámuelnek a támogatását.

Sok sikert és eredményes felkészülést kívánunk a továbbjutó diákoknak, valamint a felkészítő pedagógusoknak!

Szabó Zsuzsa szervező


„Szól a rege ősi módra…”

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   márc. 07, 2017  |  Elemi oktatás, Hírek

Regemondó vetélkedő, megyei szakasz

Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely, 2017. március 3.

 

Tudtad, hogy már a régi korokban is ábrándoztak szuperhősökről az emberek?

S hogy kik voltak a szuperhősök? Hát az istenek, a mítoszok hősei. A fantáziában nem volt hiány.

A mese, a monda és a mítosz között csak árnyalatnyi különbség van. Míg a mesétől és a mítosztól nem várunk hitelességet, nem várjuk el, hogy legalábbis részben igaz legyen, addig a mondától elvárjuk, hogy vagy a történet, vagy a helyszínek, vagy a szereplők részben valóságosak legyenek.

A III. osztályosok monda- és regemondó versenye hagyományaink őrzését, regéink, mondáink megtartását, visszaszerzését, mesélését hivatott szolgálni úgy, hogy anyanyelvünk ősi szavai újra elfoglalhassák tudatunkban az őket megillető helyet.

A hagyomány megőrzése, mint többen is valljuk, elsősorban nem tudást, de érzékenységet jelent.

S hogy mi ez az örökség?

„Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.

Hagyományainkban megszólalnak a siratók, a kövek, a hágók, a szakadékok, a Duna és a Tisza, a Maros és az Olt, a fenyvesek és a tavak. Minden, minden mesél nekünk, ha megértjük a szavát.”

A vetélkedő egyik célja volt újra felfedeztetni kicsikkel és nagyokkal a regéket, mondákat, mint nyelvi és történelmi hagyományaink nélkülözhetetlen kincseit.

Regemondó vetélkedőnk megyei szakaszán nyolc kisdiák vett részt Udvarhely és Keresztúr körzetből. A verseny háromtagú zsűrije, Dr. Ozsváth Imola magyar szakos tanárnő, Szabó Zsuzsa alsó tagozatos tanár, valamint Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő és a zsűri elnöke egyben, meghozta döntését. És bár I. helyezéssel nem is gazdagodhattunk mindannyian, de kaptunk egy nagy ajándékot: nyolc csodálatosan elmesélt mondát. Köszönjük szépen nektek, gyerekek!

 

                                                           Fancsali Adélka – Leilla

alsó tagozatos tanár

a verseny helyi szervezője

 


Szabó Magda-év

„Gyerekek! Én tudom, hogy TANULNI irtózat! De vigasztalásul mondom, hogy TUDNI viszont nagyon jó! Ahhoz, hogy az ember valamit TUDJON, először mégis muszáj TANULNI!” Szabó Magda

A ki­len­ce­dik nem­zet­kö­zi fel­ol­va­só ma­ra­to­non Székely Emőke, Fancsali Adélka-Leilla, Szabó Zsuzsa, Nyárádi Izabella és Verestóy Nóra elemi tagozatos tanárok, valamit 141 elemi tagozatos kisdiák is örömmel olvasta Szabó Magda színes történeteit 2017. feb­ru­ár 21-én.

   

Köszönjük szépen a szervezőknek a maratoni munkát és a könyvjelzőket. Erdélyi jelenünkben kapaszkodó ez a rendezvény!

Szabó Zsuzsa tanító

 


Eltemettük a telet

Ősrégi szokás vidékünkön a nagyböjt előtti farsangtemetés.

A kereszténység előtti hitvilág továbbélése ez a hagyomány. A tél elmúltának, szimbolikus “eltemetésének” sok vidámsággal, álarcos felvonulással és tréfás jelenetekkel tűzdelt ünnepe.

Az ősi pogány hit késői megnyilvánulásai a telet elűző tűzgyújtás, a maszkok és mondókák valamint a nagy zajjal és felfokozott vidámsággal lefolytatott ceremónia is.

Minden évben, annak rendje s módja szerint iskolánk legkisebbjei Húshagyókedden „eltemetik” a telet. A farsangtemetés főszereplője Illyés, a szalmabábú, amelyet előzőleg a mindenkori I. osztályosok készítenek. Idén is így volt ez. Majd a negyedik osztályosok „sirató asszonyainak népes serege” el is siratta.

” Meghótt már a vén Dobai.

Nem is volt ő már korai

Italos, de jó ember vót

Mikor meghótt, egyet se szólt. “

Pillanatok alatt égett el Illyés, egy szót sem szólt, de a 131 kisdiák teljes szívéből és lelkéből énekelte a farsangi dalokat. Végül már csak hamu jelezte, hogy volt tél, de már vége. Itt a tavasz!

Fancsali Adélka – Leilla, alsó tagozatos tanár

Kö­szö­net a fel­vé­te­lért a Ko­váts Fény­ké­pé­szet-nek.


Mesék világa

„A kisgyermek soha nem rajzol fölöslegesen, fölöslegeset, csak úgy, oka kell legyen a firkáján a formának és a színnek is.” – Molnár V. József

A gyerekek számára az egyik legfontosabb kifejezési eszköz a rajz. Kicsi elemistáink nagy szeretettel rajzolnak mesék, irodalmi művek elolvasása után, színházi előadások megélését követően. Rendszeresen beküldjük munkáikat a határon innen és határon túl meghirdetett versenyekre.

Bencze Mátyás IV. osztályos tanulónk csodálatos munkájával elkápráztatta a zsűrit, és értékes második díjat nyert az országos Mesék világa című rajzversenyen, ahová 40 megyéből érkeztek pályamunkák. A versenyt szervező székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola bizottsága elismerte kis elemistáink csodás munkáit.

Gratulálunk a díjazottnak, és további fantáziadús alkotásokra biztatjuk!

Székely Emőke-Katalin tanító néni


Pontszerző Matematikaverseny

„A tudás kívánása eredeti vágy a lélekben, …csak fel kell serkenteni.” 

Bolyai Farkas matematikus

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Maros Megyei Tanfelügyelőség immár tizenhatodik alkalommal hirdeti meg a Pontszerző Matematikaversenyt az alsó tagozatos 3-4. osztályosok számára.

A verseny célja:

A verseny fő célja az átlag feletti teljesítményre való adottságok felismerése és az adottságok képességekké fejlődésének ösztönzése, az igényes, logikus gondolkodás mérése és serkentése, a kitartás, a küzdeni tudás, az akaraterő fejlesztése, és nem utolsósorban a matematika népszerűsítése.

A verseny szakaszai:

Négy alkalommal küldtük be a feladatsorok megoldásait a ditrói Siklódi Lőrincz Általános Iskolába. Február 18-án került sor a megyei fordulóra, melyet a fent említett iskola szervezett Hargita megyében. Iskolánkat négy IV.-es kisdiák képviselte, név szerint: Antonya Zsombor, Bencze Mátyás, Kovács Máté és Sándor Dániel. Diákjaink az első öt helyen végeztek, és március 18-án a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban Bencze Mátyás, mint megyei első díjazott, részt vesz az országos versenyen.

Gratulálok a kitartó, hónapokon át tartó munkával elért eredményhez, és lelkes felkészülést kívánok az első helyezettnek!

Székely Emőke-Katalin tanító néni


Napsugár-köszöntő Gimis módra

Szűcs-Olcsváry Melinda  |   jan. 30, 2017  |  Elemi oktatás, Hírek

Napsugaras víg perceket élhettünk át hétfőn, január 30-án, déli 12 órától  az ország több száz meg száz kisdiákjával együtt.

 

Egyszerre zengett mindenhol a Napsugár-induló tiszta szívből, jókedvvel. Gyerekek és felnőttek énekeltek, furulyáztak, gitároztak, csörögtek, zörögtek, szállt a dal iskolánk 130 előkészítő – IV. osztályos gyereke és tanítóik szájából, hogy talán még Kolozsváron a Napsugár Szerkesztőségében is hallották. Így köszöntöttük a 60 éves NAPSUGARAT! ISTEN ÉLTESSE MÉG NAGYON SOKÁIG!

„Hatvan éve süt ránk kedves Napsugárunk,

Kit minden hónapban szívrepesve várunk!

Ünnepeljük együtt, apraja és nagyja,

Őt a jószerencse soha el ne hagyja!”

Köszönet a felvételért a Kováts Fényképészet-nek.

Fancsali Adélka-Leilla, tanító


Elemi oktatás