“Kisballagóinktól”, a negyedikesektől, a harmadik osztály nevében László Mária tanítónő búcsúzik.
Tartalmas, szép nyarat kívánunk, online helyett valódi élményekkel, iskolánk minden tanulójának!
http://www.gimi.ro/wp-content/uploads/2020/06/video-1591883784.mp4
Az elmúlt évek margójára
Ünnepi beszéd negyedik osztály végén
2015-2020
Ha lefesteném ezt az elmúlt öt tanévet, dióbarna és óarany színekben jeleníteném meg, melyről eszembe jutnának a fahéj, narancs és diószagú karácsonyi betlehemezések a szülőkkel és a testvérosztállyal, a gombafakó és aranyban sárgálló őszi séták a Gyímesekben, a természetben. A legendás Likaskő környékén megbámultuk az őszi fákon csüngő almák telt vörösét, az utolsó gombák rozsdabarna kalapján megcsillanó harmatcseppet. A gyerekkacajjal és napsugárral beszőtt erdei iskolák, kirándulások festésénél sok-sok színt használnék. Deságban, Keresztúron, Rozsnyón, Kisbaconban megcsodáltuk a tavasz üde zöldjét, csalogató kékjét, a nyári színekben tobzódó virágos réteket. A szánkózás és korcsolyázás élményeit, a tél zúzmarától csillogó gyöngyfáit ezüst és patyolatfehér színekkel mutatnám be. Az évzárók hangulatát, azt a sok, színpadot dobogtató székelyruhás lelkes gyereket meg sem próbálnám lefesteni. Nincs az a sok szín, ami azt a hangulatot vissza tudná adni, mert azt ott és akkor látni, hallani és érezni kell.
Az idei tanévzárót nem így képzeltük. Nagyon sajnáljuk, hiányoljuk, fájlaljuk, hogy nem tudtuk átélni teljességgel az ünnep hangulatát. Vígasztal az, hogy van bőven hátunk mögött hagyott kedves emlék, melyeket PowerPoint-albumok elevenítenek meg. Bizony, bizony vállig süppedtünk élményeinkbe, és ez olyan jó volt!
Wass Albertet idézem: „Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van, mire emlékezz, ami szép. Gazdag vagy általa.”
Néztelek benneteket az évzárón, kedves negyedikeseim, és eszembe jutott számtalan vidám, mosolyra bíró előkészítő osztályos pillanat. „ Tetszik szíves lenni, hogy bekötöd a cipőmet?”, „Ne tessék elmondani senkinek, amit én most neked elmondok ., „Szia, Bella tanci” – milyen csilingelően, szeretetteljesen tudtátok mondani, hogy szinte odáztam a magázódás tanítását. Bizony, mennyi mindent meg kellett tanulnotok! Hogy másképpen kell köszönnötök a felnőtteknek, másképp a barátaitoknak. Azt is megtanultátok, hogy a hó elolvad, a cukor pedig oldódik a vízben, meg azt, hogy a Föld a Naptól számított harmadik bolygó a Naprendszerben. A Kárpátok hegyvonulatait, átjáróit, a szivárvány színeit is ismeritek már. Öröm volt látni, ahogy évről évre sokat gyarapodtok tudásotokban. De mégis a legfontosabb az volt számomra, hogy összetartó csapattá fonódtatok. Mert sikerült megszelídítenetek egymást.
Exupery Kis hercegéből című könyvéből idézek :
– … mert felelős lettél azért, amit megszelídítettél !
– Mit jelent az, hogy „megszelídíteni?”
– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek az emberek – mondta a róka.
– Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
– Kapcsolatokat teremteni?
– Úgy bizony – mondta a róka. Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád, ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra.”
Ti is így voltatok mindannyian gyerekek, amikor először jöttetek iskolába Akkor még nem ismertétek egymást, és nem is volt szükségetek egymásra. Aztán napról napra egyre többet beszélgettetek, játszottatok, tudtatok meg társaitokról. Évről évre sok közös sírás és kacagás, szép és feledhetetlen közös emlék volt a hátatok mögött. Ma már szükségetek van egymásra. „Rejtelmek, ha zengenek,/ őrt állok, mint mesében,/ bebújtattál engemet,/ Talpig nehéz hűségbe./” – dúdoltuk együtt József Attila versét, és hittük is, hogy ez így van.
Boldog vagyok, hogy együtt lehettünk: sok gyerek és felnőtt, gondolat és érzés, küzdelem és siker, játék és tanulás.
Kedves betanító Tanáraink! Köszönjük áldozatos, szeretetteljes munkátokat. Kívánunk Tanítványaimmal együtt jó egészséget, kitartást és Isten áldását további munkátokra.
Kedves Szülők, köszönöm, hogy velünk voltatok nehézségeinkben, örömeinkben, segítettétek, támogattátok ötleteinket, terveinket, munkánkat. Szeretettel kívánok jó egészséget nektek, és örömötöket leljétek gyerekeitekben a jövő tanévekben is! Isten áldjon benneteket!
Kedves Marika Tanci! Köszönjük, hogy színessé, ünnepélyessé tettétek tanítványaiddal az évzárónkat. Szeretetteljes, dicsérő, bíztató szavaid betöltötték szívünket, lelkünket. Köszönjük a harmadikosaidnak a kedvességét, a szép Áldás-pogácsákat. Isten éltessen sokáig titeket!
Kedves negyedikeseim, Nagy élmény volt számomra, hogy beköttethettük meséiteket egy mesekötetbe „Zoka mesék” címmel. Mindnyájatoknak megmarad emlékben. Ahányszor kezetekbe veszitek a meseköteteteket, annyiszor eszetekbe jutnak osztálytársaitok, és az emlék, ahonnan kapta a kötetünk a címét. A kötet első meséjét én írtam „Mese tőlem nektek, rólatok” címmel, amint e cím is sugallja, Nektek.
Köszönöm, kedves gyerekek, a sok kedves mosolyt és ölelést. Kívánom, hogy jó kedvvel, sikerrel folytassátok tanulmányaitokat. Becsüljétek, segítsétek egymást! Osszátok a szeretetet, hogy sokasodjon! Az Ég gazdag áldása kísérjen további életetutatokon! Isten tartson meg benneteket egészségben, szeretetben és összetartásban!
„Innen csak indulni lehet,
s aki indul, visszajöhet.
Tisztesség dolgában mindig
tanulhat itt, el a sírig.
Becsületből, akit innen
tarisznyáltak, azt egykönnyen
nem fogja az élet piszka,
mert itt még a sár is tiszta.”
(Kányádi Sándor. A mi utcánk)
Szeretettel Bella tanító néni,
2020 júniusa
Mese tőlem nektek, rólatok
Egyszer volt…, és itt most annak kellene következnie, hogy „hol nem volt”, de ez nem is annyira egyszerű. Annyi bizonyos, hogy a mesém a Szent Miklós Hegyen innen és a Patkón túl kezdődik. A legjobb, ha a Szent Miklós Hegyen keresgélünk, mert bizony ennek a hegynek a tetején áll egy hatalmas iskola. Nem annyira nagy, mint amennyire hatalmas, és régmúltú. Az a neve, hogy Tamási Áron Gimnázium.
Ebben az iskolában volt egy osztály. Az, az osztály olyan szép volt, hogy a Napba lehetett nézni, de az osztályba nem. Abban tanított Bella tanító néni. Volt néki annyi tanítványa, mint a resta lika, még annál is eggyel több. Ha nagyon pontos akarok lenni, és megszámlálom őket, akkor pontosan huszonhét. Ezek a gyerekek derűsek, vidámak voltak, mint a ragyogó nap és olyan ügyesek, hogy bárki megirigyelhette volna őket.
Történt egy napon, hogy mesét olvasott a tanító néni a gyermekeinek, és a gyerekek attól a naptól kezdve nem akartak egyebet, mint mesét hallgatni. Hej, töprenkedett is a tanító néni magában, höngörgette gondolatait jobbra, höngörgette balra. Amint így gondolkodik, hogy mitévő legyen, hát láss csodát! Megjelenik előtte egy érdekes csodalény.
– Adj’ Isten jó napot, Mágika Ágika!- köszöntötte kedvesen a látogatót a tanító néni.
– Adj’ Isten neked is! – köszöntötte a tanítót a csodalény. De hozzátette:
– Szerencséd, hogy Mágika Ágikának szólítottál! Én vagyok a mesemágus – mutatkozott be végül Mágika Ágika. Miért sír az egyik szemed, a másik meg nevet?- kérdezte meglepetten.
– Az egyik szemem nevet, mert örvendek, hogy ennyire szeretik a meséket ezek a gyerekek, a másik meg sír, mert olvasnék én nekik folyton meséket, de nem tehetem – válaszolt a tanító néni.
– Sose búsulj, segítek én neked, elvarázsolom őket!
– Köszönöm, hálálkodott a tanító néni. Na és mit is adhatnék neked cserébe, amiért segítesz nekem?– Abban segíthetsz te nekem, hogy befogadod az osztályodba a barátaimat is!- kérte a tanító nénit Mágika Ágika.
– Szíves örömest befogadom, ha bemutatod őket.
Ekkor Mágika Ágika bemutatta barátait. Először Tréfa Ferit, aki megtréfálja a gyerekeket azzal, hogy tréfásan mutatja be nekik a leckéket, a gyerekek meg észre sem veszik, hogy ők akkor éppen tanulnak. Majd bemutatta Hal Henit, aki tátogtatásával csendre inti majd őket, aztán Mategeret, aki a számtanban segít majd nekik és Kíváncsi Fáncsit, az elefántot, aki mindenbe beledugja az orrát. Háta mögött ugráltak még ketten, mint Shrekben a Szamár, hogy őket is mutassa be, mert bizony nem fogja megbánni. Őket is bemutatta: ők voltak Gitár Gellért és Furulya Fruzsina.
Így alakult, hogy heten együtt egyengették, nevelgették, okítgatták a gyerekeket. Kerek három esztendő kiteltével írtak is olyan meséket, verseket ezek a gyerekek, hogy csudájukra jártak hetedhét országból. Tréfa Feri gyakran mókázott velük, összekeverte a feladataikat, elcsente a szavakat a mondatokból, no meg kicserélte egymás közt a füzeteiket.
Amint így vigadtunk, tréfálkoztunk, egyszer csak megérkezett Bruckner Szigfrid. Üdvözölt bennünket, és bejelentette, hogy a Négyszögletű Kerek Erdő lakói szeretettel várnak bennünket egy kis mulatságra néhány apró mesebeli meglepetéssel. Boldogan elfogadtuk meghívásukat. Másnap el is indultunk.
Mentünk, mendegéltünk, az Óperenciás Tengeren túl, még azon is túl, a Vásárhelyi Állatkerten is túl, még szekérrel a Deság patakán is túl, egy kemence kidőlt- bedőlt oldalánál szembetaláltuk magunkat egy ezüstkapuval. Ez volt a Négyszögletű Kerek Erdő első kapuja. Ezt őrizte a háromfejű sárkány. Ahhoz, hogy átléphessünk, három próbát kellett kiállnunk. Az első próbán számolni kellett. A második próbatétel olvasás volt, a harmadik pedig írásgyakorlatokból állt. Mindhárom próbatételt ügyesen kiállotta a vidám csapat. Ajándékba kaptunk egy cserépcsengőt, melyet megcsilingeltethetünk, ha bajba jutunk.
Az első kaput elhagyva tovább haladt a csapatunk árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül, Baróton és Kisbaconon át busszal, sok mérföldet megtéve, mígnem újra egy esztendő elteltével elérkeztünk a második kapuig, az aranykapuig. Ott azonban a kaput most egy hétfejű sárkány őrizte. A továbbhaladáshoz a csapatnak éppen hét próbatételnek kellett eleget tennie. Ügyesek voltunk, mert mind a hét próbát hősiesen kiálltuk, és kaptunk egy-egy furulyát, ha bajba kerülnénk, fújjon csak bele ki-ki a maga csodahangszerébe.
Átlépvén az aranykapun, egy mesebeli világ tárult elénk. Kacsalábon forgó várak mellett haladtunk el, az egyik udvarán ott csinosították magukat a papucsszaggató királykisasszonyok, benéztünk menet közben Vuknak a kotorékába, a mézeskalács házikót is megnéztük, de nem mentünk közel, hogy nehogy minket is becsalogasson az a gonosz boszorkány. Láttuk, és hallottuk, amint Micimackó a Nyuszi odújába beszorulva mentegetőzik: „Ez mind attól van, hogy ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek.” Robert Gida sietett is a segítésére.
A sok gyaloglás után, örömünkre megpillantottuk Csipikének az óriástölgyfáját, odasiettünk, hogy lepihenhessünk alatta. Amint így heverésztünk, éppen akkor haladt el előttünk Nyúl és Kukucsi. Hallottuk, amint Kukucsi kéri a bocsánatot Nyúltól, amiért bolhásnak nevezte őt: „…bocsánat nyúl, hogy bolhás vagy…” . Alig volt időnk megmosolyogni őket, máris elénk tárult egy másik látvány. Sün Balázst láttuk, aki világgá ment, mert kiszorították a nagy testvérei a küszöbre. Szomorúnak tűnt, de mi őt is csak megmosolyogtuk, mert tudtuk, hogy szépen összebarkácsolt kalyibájában megkeresik a testvérei, és boldogan élnek majd együtt. A szemközti domboldalon pedig éppen akkor kelt életre százéves álmából Csipkerózsika, mert a herceg megcsókolta őt. Milyen csodálatos volt ez az ébredés! No, de sokáig nem ábrándozhattunk, mert Csipike és Tipetupa éppen nagytakarítást tartottak, és mind ránk rázták a szőnyegeikről a port. Fel is ugráltunk ki- ki a maga fürgeségével, és indulni készültünk, amikor Tipetupa előttünk termett, és pironkodva, mintegy bocsánatkérésként, hogy nem vettek minket észre, és beporoztak minket, mézbe mártott mogyoróval kínált. Megköszöntük, és továbbindultunk. Fejszecsattogásra lettünk figyelmesek. Az erdő fáit vágták ki, mert Didergő királyt majd kilelte az Isten hidege, aztán még Holle anyó is kezdte rázogatni a párnáit, amitől sűrűn kezdett hullani a hó. Erre mi megsiettettük a királyi palota felé haladó kislánykát, hogy mielőbb megmelengethesse csilingelő szavaival a királyt, hogy mielőtt odaérnénk, nehogy még a Négyszögletű Kerek Erdőt is kivágják.
Mentünk mendegéltünk hetedhét országon által, a nagy Brassó-Rozsnyó várán is túl, még azon is túl, a Dinóparkon is át, Segesvár várába fel, majd onnan is le, majd azt is hátunk mögött hagyva, vonattal Keresztúrra, azon is túl, csángóföldi Gyimesekbe, az ezeréves határhoz el és vissza. Egyszer csak, láss csodát, megpillantottuk a harmadik kaput, a gyémántkaput. Azt egy tizenkét fejű sárkány őrizte. Itt tizenkét próbatétel várt a csapatra az átjutásért. Mind a tizenkét próbatételnek eleget tettek a gyerekek, de úgy, hogy a sárkány, tátva maradt szájába Kele gólyánk könnyedén berepülhetett volna. Kitárult a gyémántkapu, és a csapatunk boldogan átsétált rajta. Innen már látni lehetett a Négyszögletű Kerek Erdő sarkát, ahonnan Mikkamakka már boldogan integetett nekünk. Türelmetlenségében levetette mérföldjáró csizmáját, elénk röpítette, mi abba beleléptünk, és odaröpültünk a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Ott már vártak bennünket: Maminti, a kicsi zöld tündér, Ló Szerafin, Vacskamati, a szeleburdi macska, Aromo, az ugrifüles, eszes nyúl, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, Dömdödöm, és Bruckner Szigfrid. Bizony ott voltak mindahányan, szaladtak elénk. „Isten Hozott benneteket!”- kiáltották,
Örültünk egymásnak, és kis idő alatt kerekedett olyan hangulat, hogy még a felhők is körbetáncolták a napot. Egyszer csak a nagy lármában, ramazuriban hozzám fordult Mikkamakka, és a Négyszögletű Kerek Erdő egyik szegletére mutatott. Láttam, hogy az ott lévő kapuban János Vitéz meg Toldi Miklós intenek felénk: Erre gyertek, erre! Azzal Toldi, a nehéz szálfát fél kezébe kapva, mutatta az utat a csapatnak a Négyszögletű Kerek Erdő felé.
Ekkor már tudtam, hogy ez a hívás nem nekünk, hanem csak nekik szól, a gyerekeknek, az ügyes, kiskamasszá vált csapatomnak. Ezt én tudtam, már amikor elindultam velük a Négyszögletű Kerek Erdő felé, hogy csak ennek a széléig jöhetek velük, innen nekem vissza kell fordulnom az Ötszögletű Kerek Erdő felé. Mégis nagyon nehéz volt elszakadni tőlük. Csak annyi időm volt, hogy megölelgessem őket, és útravalóul utánuk kiáltsam, amit Dömdödömtől tanultam:
„Dömdödöm, dömdödöm, Dömdö-dömdö-dömdödöm.”
Annyi időm volt csupán, mert a hátam mögött már integetett az Ötszögletű Kerek Erdő felöl hívóan egy ismeretlen, de első látásra kedves, aranyos kis csapat. Ez már csak nekem szólt. Újra felvidultam.
Szeretettel,
Bella tanító néni
2020 júniusa