A rovásírás gazdag jelképvilág, mely népünk nyelvével együtt alakulhatott ki. Jelképrendszere őstörténelmünkkel, ősi hitvilágunkkal egy tőről fakad. Székelyudvarhelytől egynapi járásra találhatunk rovásemlékeket, az epigráfiai emlékek közül a legismertebbet is, a székelyderzsi rovásemléket, 1431-ből.

Erdély területén egyre több rovásemlék kerül elő.  Bár rovásírásunk eredetével kapcsolatosan több hipotézis látott napvilágot, számomra az a döntő, hogy birtokosai vagyunk egy olyan tudásnak, amit át kell örökíteni. Hajdanában, ahogy erre a tanítótábla a bizonyíték, a táltosok iskolában tanították őseinket a rovásírásra. Valószínű, hogy mindenki ismerte, mert a régészeti leletek szerint különböző társadalmi rétegek rótták jeleiket kőbe, fába. Annak ellenére, hogy évszázadokon át tiltott volt a rovásjelek használata, elődeink mégis megőrizték nekünk.

Advent a karácsonyi ünnepkör bevezető része, az Úr eljövetelére való várakozás ideje.

Diákjainkkal évente újra álmodjuk, újrajátsszuk a régmúlt idők karácsonyi szokásait, amelyek alapul szolgálnak a mai idők hangjainak. Hallgatva az így felépített harmóniát jó érzéssel telik meg tanítóink és tanítványaink szíve. Osztozzatok ebben az örömben ti is, kedves olvasók!

A Tamási Áron Gimnázium I-VIII. osztályának otthont adó épület valaha leányiskola volt.

„A Felső Piactér vagy gabonapiac keleti oldalán ugyancsak a 19. század utolsó negyedében épült fel a Római Katolikus Lánynevelő Intézet: A leánygyermekek nevelésére vonatkozó első adattal 1818- ban találkozunk. Felső utasításra szeptember 20-án Zsombori József- plébános elnöklete alatt népgyűlést tartottak, ahol a lánygyermekek oktatását beszélték meg. A tanácskozást tett követte, a célra az akkori kántori lakás alsó szobáját jelölték ki iskolának, ahol – női tanerő hiányában – a kántor tanította a növendékeket. Ebben a formában történt a lányok nevelése, egészen 1858-ig.