XXII. Csak tiszta forrásból udvarhelyszéki népdalvetélkedő és könyvbemutató

XXII. Csak tiszta forrásból udvarhelyszéki népdalvetélkedő és könyvbemutató


“A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados – évezredes – használatban csiszolódott… érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket”. (Kodály Zoltán)

 

A könyvbemutatóval egybekötött népdalvetélkedő megyei döntőjét a Tamási Áron Gimnázium szervezte 2021. június 19-én. A rendezvény társszervezője a Hargita Megye Tanácsához tartozó Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, házigazdája Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és támogatója a Concentus Consult.

A megyei döntőt egy online előválogatás előzte meg, ahol a 76 kisvideóval nevezett be a történelmi Udvarhelyszék népdalkedvelő diákserege. A zsűrizésre azokat a kollégákat kértük, akik az elmúlt nehéz helyzetben vállalták, hogy felkészítik diákjaikat és támogatásukkal további reményt adtak. Az elődöntő során elsősorban a tiszta, csengő hang, a szép hangszín, a népdalok értéke és az előadásmód hitelessége, meggyőző ereje érvényesült. Köszönjük az értékelő munkát Pap Katalinnak, László Máriának, Ágoston Juditnak, Fancsali Adélkának, Nagy Enikőnek, Nemes Annamáriának, Sorbán Enikőnek, Fábián Annamáriának és Szabó Zsuzsának. Az értékelő csapatnak volt még egy tagja, aki úgy hallgatta végig a népdalokat, hogy közben az életéért küzdött a városi háttérkórházban. Fájó hiányában Sipos Péterffy Zoltán emlékére szólt aznap a lelkes dal!

 

A Városháza Szent István termében, a járványügyi előírások betartásával szervezett rendezvényt Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere nyitotta meg, majd Bíró Barna Botond, Hargita megye Tanácsának alelnöke osztotta meg gondolatait. A Lelkes zenekar muzsikája után a jelenlevők örömére 58 népdal hangzott el 29 népdalkedvelő diák előadásában.

 

Dr. Szalay Zoltán szerkesztésében kiadott Csak tiszta forrásból Magyar népdalok 3. kötete válogatás a Maros-Küküllők vidéke, Marosszék és Udvarhelyszék népdalkincséből. Ennek kötetnek a bemutatása a Székelyföldi Énekiskola növendékeinek segítségével történt, Györfi Erzsébet vezetésével.

Az népdalosaink értékelését szakmai zsűri végezte: Dr. Szalay Zoltán, Györfi Erzsébet, Haáz Margó, Szabó Zsuzsa, Galaczi Hajnalka és Bartalis Izabella. Az értékelést Bartalis Izabella foglalta össze, megosztva észrevételeit és átadva a versenyzőknek az értékes díjakat:

1-2. osztály

1.díj: Ilyés – Hadnagy Jázmin, Marthi Buzogány-Flóra

2.díj: Nagy Veronika

3.díj: Tódor Rebeka, Várday Lilla

Dicséret: Ivácsony Hanna Zsófia

 

3-4 osztály

1.díj: Kovács Sarolta

2.díj: Szombatfalvi Julianna Éva

3.díj: Ágoston Anna, Fülöp Zsuzsa

Dicséret: Hadnagy Fanni, Pakot Zsófia

 

5-6. osztály

1.díj: Deák Boglárka

2.díj: Lakó Csenge, Nagy Fanni

3.díj: Tódor Panna

Dicséret: Elekes András, Lakatos Réka

8-10. osztály

1.díj: Nagy Nikoletta, Pál Orsolya Timea

2.díj: Bálint Imola

 

Köszönet a Gimnázium szervezői csapatának: Fancsali Adélka, László Mária és Nyárádi Izabella tanítóknak. Ezúton gratulálunk iskolánk diákjainak: Szentgyörgyi Katának (Előkészítő osztály),Várday Lilla és Ivácsony Hanna-Zsófia 1. osztályos tanulóknak.

 

A magyar népdal ma is él, és mindaz, aki dalolja, tovább élteti. Felmenőink, akár egy-két nemzedékre visszamenőleg, naponta daloltak. Számukra a dal a mindennapi élet szerves része volt.

Kodály Zoltán pontosan fogalmazott: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható… Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Énekeltek munka közben, dalban mondták el a szomorúságukat, a szerelmüket, az örömüket. Ezeket a dalokat nemzedékről nemzedékre hagyományozták, mint gazdag örökséget.

Ennek a gazdag örökségnek a megismeréséért, megtanulásáért és továbbadásáért született a fent bemutatott rendezvény, amely megtekinthető az alábbi linken: https://youtu.be/UgSUBlt0018

Szabó Zsuzsa, programfelelős