Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya

Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya


XVIII. Kurutty Általános Műveltségi Vetélkedő

„ Jó a nyár, jó a tél, jó az út, jó a szél,

jó a labda – nézd, szalad-, jó a hold és jó a nap.” Nemes Nagy Ágnes

Május 20-22 között iskolánk elemi tagozatának csapata részt vett  a XVIII. Kurutty Általános Műveltségi Vetélkedő regionális szakaszán.

Az Erdőlakók csapatát Szász Jenő, Vajna Zsejke, Bencze Mátyás és a csapatkapitány, Dezső Anna alkotta. Felkészítő tanáraik, András Ágnes, Szabó Zsuzsa, Fancsali Adélka-Leilla, Székely Emőke és Császár Emese, rövid idő alatt hét(!) műveltségi területen készítették fel diákjainkat erre a megmérettetésre.

Hét megyéből érkezett tíz csapat erre a maratoni vetélkedőre. A versenyzőket a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum fogadta, lévén vendéglátója és szervezője az idei háromnapos rendezvénynek.

Miközben a hétpróbás csapatok visszaszerezték a szivárvány hét színét a Gonosz varázslótól, az is kiderült, hogy a Tamásisok, verhetetlenek a matematika és zene területén. A lelkes csapat elhozta a Napsugár Különdíját és Dicséretben részesült. Legnagyobb jutalomnak mégis a felkészülés örömteli pillanatait nevezték meg diákjaink: a közös felkészítőket, játékokat, a tanulmányi kirándulást a nárciszréten és a Csontváry kiállítást.

Gratulálunk a csapatnak és további sikereket kívánunk a felkészítőknek!

Szabó Zsuzsa, Fancsali Adélka-Leilla

 

Fotók: https://www.facebook.com/licromcat/photos/a.1006450696106268.1073742022.146483018769711/1006450706106267/?type=3&theater

 


Gimis Énekmondók sikere a X. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján

Gimi  |   ápr. 25, 2016  |  Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek

Három megye diákjai mutatkoztak be a X. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján, Sepsziszentgyörgyön, melynek a házigazdája a Váradi József Általános Iskola.

A jubileumi vetélkedőn több mint 300 tanuló vett részt Hargita-, Maros- és Kovászna megyéből. Külön kategóriában versenyeztek az elemi tagozat és a gimnáziumi tagozat tanulói.

Csütörtökön, április 21-én a kisdiákok mutatkoztak be zenés darabbal, népmese feldolgozással, népi gyerekjátékkal. Az előadások után a pedagógusok szakmai kiértékelőn vettek részt, amelyet Nagy-Lázár József bábszínész, valamint Bálint Ferenc, Dancs Anna Mária, Ambrus Ágnes és Kádár Matild pedagógusok kiértékelői képeztek. A kisiskolásokat a Kelekótya együttes szórakoztatta. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen kilenc csodálatos produkciót kellett rangsorolniuk.

Minden darabban voltak kiemelkedő alakítások. Külön jutalmazták azokat diákszínjátszókat, akiknek meggyőző volt művészi játékuk, csengő énekhangjuk, hangszeres tudásuk vagy szép kiejtésük. Iskolánkból Mihály Gyopárka nyerte el a zsűri tetszését. Az egyéni díjak kiosztása után a produkciók értékelése következett. Énekmondó elsőseink rangos II. díjat nyertek a Nyisd ki, Isten kiskapudat! című gyemekjéték-összeállításukkal. Legnagyobb jutalomnak azonban maga az élménydús nap bizonyult.

  

Szabó Zsuzsa

http://www.szentgyorgynapok.sepsiszentgyorgyinfo.ro/203_663_x-gyermekszinjatszok-orszagos-talalkozoja.html


Gimisek nyerték a 18. Kurutty átlalános műveltségi vetélkedő megyei szakaszát

A KURUTTY egy igazi csapatjáték: játszik a pedagógusok közössége és játszanak a gyermekcsapatok.

Felfedezés ez, tele izgalmakkal. Ez a játék ugyanakkor a legkomolyabban vett felelősség, mert a legtehetségesebb magyar gyermekek egyéniségének formálása, intelligenciájának, kreativitásának fejlesztése a cél. A vetélkedő fő pedagógiai irányzata a tanulók természetes kíváncsiságát kielégítő, ötletes és motiváló helyzetek megteremtésén át a heurisztikus tanulás, csapatmunka és a kulcskompetenciák fejlesztése határozza meg. Az ehhez hozzátartozó kreativitás, mely során eredeti ötleteiket kibontakoznak, csakis a különböző diszciplínák interakciójából táplálkozhat.

Idén a Tavaszi ragyogás címet viseli a rendezvény, melyen együtt örültünk az újjászületésnek. Kutattuk a természet titokzatos energiáit, amely ott feszül a kipattanni készülő rügyekben. A Ragyog a mindenség erdélyi gyermekvers-antológia első két ciklusa remek lehetőséget biztosított a közös játékra, a versfaragásra, a rajzos illusztráció és a zenei kifejezés találkozására.

A 18 éves Kurutty-vetélkedő megyei szakaszát iskolánk pedagógusai szervezték meg: Szabó Zsuzsa, Fancsali Adélka, Nyárádi Izabella, Székely Emőke, Császár Emese, Szűcs-Olcsváry Melinda és András Ágnes. A szervezésben és vendéglátásban segítséget nyújtott az iskolánk vezetősége, a szülői közösség és különböző alapítványok, cégek (Mr. Big, Concentus Consult, Dr. Verestóy Attila Alapítvány).

Az április 23-án lezajló megyei a fordulón hét csapat vett részt: Senye-hegye – Lövéte, Füsti fecskék – Székelyudvarhely, Erdőlakók – Székelyudvarhely, Kőlik – Máréfalva, Természet tanoncai – Székelyudvarhely, Farkasok – Farkaslaka, Fehér Nyikó – Szentlélek.

  

A zsűri tagjai voltak: Pálfalvi Pál – biológus, Kurkó Szilvia – tanító, Ivácsony Zsuzsanna – magyar szakos tanár, Lőrincz Tünde – elemi tagozatos tanár és András Ágnes – angol szakos tanár.

A májusi országos döntőre továbbjutó gimis csapatunk tagjai: Dezső Anna, Bencze Mátyás, Vajna Zselyke és Szász Jenő.

Gyermekszemek tiszta csillogása és a tavaszi nap életadó sugara ragyogta be a rendezvényt.

 

Szabó Zsuzsa


Ismét kuruttyoltak a legkisebbjeink

2016 március 19-én, szombaton délelőtt 9-12 óra között iskolánk adott helyet a XVIII. Kurutty Általános Műveltségi Vetélkedő körzeti szakaszának.

          

Elemi iskolánkat hat csapat képviselte. A csapatok a következő témakörökben mérték össze tudásukat: művészetek és állatvilág, idegen nyelv és matematika, anyanyelv és játék, zene.

A győztes csapat, akik képviselni fogják iskolánkat a megyei szakaszon, az Erdőlakók lettek : Dezső Anna IV. osztály, Bencze Mátyás III. osztály, Vajna Zselyke II. osztály és Szász Jenő I. osztály.

Az Erdőlakók alkotása:

A rét felett száll a fecske,

S alatta legel a kecske.

Fitt-fitt-sziszi fitt,

Így szeretünk mindenkit!

Dalol a rigó,

Trappol a csikó.

Púk-púk-pú-púk,

A galamb is búg.

A kakukkok ‘ s a borjúk,

Azt mondják, hogy ha-hú, ha-hú.

Gratulálunk minden kisdiáknak!


Felolvasómaraton 2016

2016 február 23-án a székelyudvarhelyi városi könyvtárban iskolánk indította azt a rendezvényt, amelyen TÖBB MINT 38 000 FELOLVASÓ vett részt szerte a világon.

   

A VIII. nemzetközi felolvasómaratonon Tamási Áron, a nagy székely író életművét szólaltattuk meg, halálának 50. évfordulójára emlékezve.

A rendezvény ötletadója László Judit zenetanár, főszervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár.

A világ bármely pontjáról lehetett csatlakozni a felolvasáshoz, bármikor a nap folyamán, akár otthon egyedül, vagy családi programként is!

 

A fótókat Barcsa István és Szabó Károly készítette.

Médiamegjelenés:

 

Közel negyvenezer résztvevő olvasta Tamási műveit

https://www.youtube.com/watch?v=SziOVWOe1Ec

http://www.kronika.ro/kultura/olvasomaraton-idetlen-idokben

 


Vackor barátai

Gimi  |   ápr. 28, 2015  |  Szabó Zsuzsa tanító néni és osztálya, Hírek

Bizony gondban voltam, amikor új generációm kicsi csapatára hangolódva, tervezgetni kezdtem az előkészítő osztályos iskolaévet. A három napos felkészítő alatt kissé rendeződtek gondolataim, tematikus hetekre bontottam az iskolaévet és elkezdődött a tervezgetés.

Az év ünnepköreinek forgása szabályozta eddig is a témaválasztást, ez a kicsikkel is jól működik… Arra rákészülni, hogy valóban mennyire kicsik a még „hatot sem töltött” gyerekek Kormos István Vackorja bizonyult a legalkalmasabbnak. Az életkori sajátosságok határozzák meg a magatartást, így a legjobb tudás, a legjobb eszme, a legjobb módszer sem működik a valóságban, ha elszakad a mindennapoktól, az élettől.