Farsangfarka a kicsi Gimiben is

„Meghót Ilyés, a vén Dobai!”
A farsang vége, húshagyókedd mindig nagyon emlékezetes a Gimiben.A farsangi szokások csúcspontja ezen a napon van.
Már ötödik éve részesei vagyunk az Ilyés elégetésének, amivel elűzzük a telet. A szokásokhoz híven idén is a negyedik osztály siratta el az első osztály által elkészített Ilyést. A mulatságos öltözékek és az arcfestés már az első órában is felvidította az egész társaságot. Az arcfestés után játszodtunk, ettünk, ittunk, elsirattuk Ilyést majd olyan érzésünk támadt, hogy az egész nap csak egy szempillantás volt.
A hamvazószerdai mise igazán felüdítette a lelkünket. Azután autóbuszokkal az irányt Alsósófalva felé vettük. Megérkezésünkkor találkoztunk a „temetésre” készülő gyülekezettel. Nótázás, jókedv, bolondozás jellemezte az ott levő embereket. Az ottani emberek a hagyományokat tiszteletben tartva mulatságos jelmezekkel, tréfás halotti beszédekkel, siratásokkal búcsúztatták Ilyést, a falun végig kísérve. A falubeliek meleg szeretettel fogadtak, finomságokkal kínáltak. Nem maradhatott el a farsangi fánk, a csöröge, a főtt pityóka és a cika káposzta sem.
A sok mulatozás után nehéz lesz a 40 napos böjt.
Székely Ágnes, IV. osztály