Elbúcsúztunk a legnagyobbaktól is

Szerkesztő: | 2020. június 29. | Hírek, Hírek

2020 június 26-án egy hálaadó szentmise keretében búcsúztak a végzős gimisek egymástól és tanáraiktól.

Iskolánk igazgatója, Laczkó György, így szólt a ballagókhoz:

„A nagy útban nincsen semmi rejtély.  Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend.

Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazán élni.”

Hamvas Béla

 Kedves végzős diákok!

 Hamvas Béla gondolataival köszöntelek most, ezen a kivételes és rendhagyó búcsúzáson.

 Gondolom, azt érzitek, hogy minden a feje tetejére állt, nincs rend, és nem lehet igazán élni sem. Nem úgy lett vége az iskolai éveknek, ahogyan gondoltátok, vártátok, szerettétek volna. De lehet, ha van ebben valami, amiért éppen Veletek történik mindez: Ti vagytok azok, akiket a sors elég érettnek és felelősségteljesnek tart ahhoz, hogy ezt a terhet Rátok mérje. Vagyis nagyon komoly küldetéssel indultok neki az életnek, ami sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az a hiányérzet és űr, ami ott tátong most bennetek.

Azonban tudom, senki nem veheti el Tőletek a szomorúságotokat, a fájdalmatokat, a bánatot, ami annyira Tietek, mint szüleiteké és tanáraitoké. Ebben mi felnőttek is osztozunk Veletek. Az ünneplés és az önfeledt öröm lehetőségét most korlátozták, de ne csüggedjetek, mindennek van miértje!

Bár most elhagyjátok az iskolát, mi továbbra is örömmel látunk a megújult falak közt. Bárhová is sodorjon az élet, egy részetek mindig ide fog tartozni, kötődni, hiszen itt nőttetek fel, itt kaptátok meg az alapköveket, amelyekre a továbbiakban – egész életetek során – építhettek majd. Remélem, sikerrel fogjátok ezeket hasznosítani!

Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól! Gondoljatok arra, hogy 4, 8, 12 év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon! A Gimnázium közösségéhez való tartozás évek múlva is azt jelenti majd, számítanak Rád és számíthatsz másokra.

Tisztelt Osztályfőnökök, kedves Kollégák!

Nehéz, de örömteli feladat volt az itt jelen lévő ballagó diákokat idáig eljuttatni. Köszönöm, hogy következetes, türelmes és tartós munkával a tudás megszerzésére, megbecsülésére ösztönöztétek diákjainkat. Köszönöm mindazt a törődést, szeretetet, aggódást, amit a gimnáziumi évek alatt kaptak tőletek tanulóink. Mi pedagógusok évről évre tudással, hittel felvértezve útra engedünk számos osztályt, mégis tudjuk, hogy minden diák egyszeri és megismételhetetlen.

 Tanártársaim és a Gimnázium dolgozói nevében Hamvas Béla szavaival kívánok nektek sikeres életutat.

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

 Isten áldjon utatokon!

 Laczkó György, igazgató

 

A tizenegyedikes évfolyam nevében Fóri Nóra és László Petra, a gólyabálos kezdeteket idézve, egy utolsó gimis fogadalomtételre invitálta a végzősöket.

ESKÜTÉTEL

Megkérünk minden ballagó diákot, hogy ismételje utánunk a következő fogadalmat, ahogyan azt egykoron gólyákként tették!

 

Itt és most frissen kicsengetett diákként állva,

Esküszöm, hogy lélekben mindig gimis maradok.

Hogy valahányszor meghallom az “Áron nem hagyja magát…”,

Vígan éneklem, akár 425-ször is.

Ha a zakóm a kezembe tartom, eszembe jut a mozdulat,

Ahogyan elkapom, ha a harmadik emeletről repül felém.

Valahányszor talajtornára kerül sor,

Élek a lehetőséggel és a polcok közt keresek menedéket.

Vagyis keresek egy könyvtárat, ahol könyveket porszívózhatok.

A perec és a babkávé ízét mindig érezni fogom,

Ahogy a nagyszünetes sorbanállást sem feledem soha.

Visszajáróként pedig elfogadom a Damla cukorkát,

Edit néni félmosolya után.

Ígérem, hogy sosem feledem a kis kirándulásokat a katedrához,

Amelyek után Magdi néni stopperjével öröm volt versenyt futni.

Nem feledem a lépcsőn fagyizásokat,

Az offroad-os lógásokat,

(Ami után egy egész napig tisztítottam a cipőmet),

A forró teákat hideg téli reggeleken,

A kréta csikorgását,

És az ajtó-ablak csattogásokat minden egyes szünetben,

Amint ordítja közben valaki hogy “HUZAT VAN!!”

A fűtőtestek mindig a barátaim maradnak,

Hiszen valahányszor a fagyás küszöbén álltam,

Mindig a “vállaikra borulhattam”.

Hiányozni fognak a jókedvű munkások,

Akik mindig tartogattak valami vicces szólást,

Még a rosszabb napokra is.

Sosem feledem a kapusbácsit,

S hogy péntekenként mindig mosolyogva kívánjak: “Boldog karácsonyt!” ,

Vagy ha úgy tartja kedvem:”Kellemes húsvéti ünnepeket!”

Mindig észben tartom majd, hogy “Maradjak a város homloka”,

Még akkor is, ha épp fejjel mennék a falnak.

És végül nem feledem,

Hogy a Gimi az a szabadulószoba,

Amiből nem érdemes kitalálni.

Fóri Nóra, László Petra, Szigyártó Nikolett XI. B

 

Tamás Boróka, XII. C osztályos tanuló, ballagó diáktársai nevében búcsúzott.

Tisztelt tanárok, kedves ballagó tizenkettedikesek, kedves szüleink, akik mindezt később hallhatják!

Az első gondolat, ami eszembe jut, hogy történelmet írtunk. Mi vagyunk az az évfolyam, aki nem ballaghatott a tradíciók szerint, viszont mi vagyunk az az évfolyam is, aki ennek ellenére továbblép, s ugyanakkor egy kicsit örökre marad.

Pár héttel ezelőtt, a virtuális világban, érkeztek a búcsú ímélek tanárainktól, iskolánk igazgatóságától, melyet összeszoruló szívvel olvastam: „…Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink.” A mai egy igencsak szép nap. Lezárást kapunk iskolás éveinknek, és nem úgy tekintünk majd vissza, hogy „Csak az a vég!- Csak azt tudnám feledni”.

Ebben a karantén időszakban, átértékelődhettek bennünk az addig mindennapi problémáink, hogy nyolc óra két perckor elkéstünk az iskolából, a lépcsőfordulóban megkérdezték, hogy farmer vagy egyenruhanadrág van-e rajtunk, és két lépés után még azért leellenőrizték a zakónkat is, viszont március közepe óta minden nap csak a számítógépünk előtt, pizsamában ülve felelhettünk a kérdésekre, ha épp elindult a mikrofonunk, vagy épp valaki nem felejtette bekapcsolva az övét, miközben a háttérben porszívóztak.

Tanáraink maximálisan mellék álltak, újabbnál újabb eszközökkel és tananyagokkal próbálták javítani a helyzetünket, hogy még az utolsó pár lépésen is megkaphassuk az élethez szükséges támogatást. Viszont ez az idő mellett, nem felejthetjük el azokat a pillanatokat sem, amikor az iskola padjaiban ülve próbálták bővíteni lexikális tudásunkat. Köszönjük, hogy mindig a javunkat szolgálták, és hogy minden erejükkel támogattak minket az évek során, akár egy szidással, egy mosollyal vagy a fáradt napokon egy kis eszmecserével vagy egy biztató vállveregetéssel!

A szüleink azok, akiknek nem lehetünk elég hálásak, hogy idáig eljutottunk. Ők azok az emberek, akik már tizennyolc éve egyengetik útjainkat, hagyják, hogy elkövessük saját hibáinkat, hogy tanulhassunk belőle, akik biztattak, éjt nappallá téve ültek mellettünk és izgultak velünk, vagy épp reggel a lefőtt kávéval ébresztettek, hogy biztosan el ne késsünk életünk nagy eseményeiről. Ők azok az emberek, akikkel eddig megoszthattuk életünk pillanatait, és akik ezután is segítik utunkat életünk végéig.

Most pedig évfolyamtársaimhoz, kedves ballagó társaimhoz szólnék. Ne feledjétek, ahogy az anyag nem vész el, csak átalakul, úgy a tudásunknak is meglesz az eredménye. Próbáljátok megfogni, ami örök, hisz ez a pillanat most nekünk szól, azoknak, akik 2016-ban besétáltunk és most itt állunk székelyruhában, batyuval a vállunkon az utolsó osziórán túl, az érzelmek kavalkádjával a szívünkben.  Amit akarsz, az élettől megkapod, hiszen meglátni és megszerezni néha csak a pillanatok műve, de légy határozott és biztos döntéseidben, hogy megragadhasd azokat a pillanatokat.

Gimis éveim során, egy verseny alkalmával mély benyomást tett rám Kerekes Barnabás tanár úr, akinek nyomot hagyó szavait szeretném felidézni: „Nincs értelme fecsegni és üres szavakat mondani, ha a jó helyen vagy, látják benned az értéket, bár nem vagy gyémánt. Építs palotát a szíved körüli melegbe!” Azt kívánom, hogy mind megépíthessük saját palotánkat, melyet aztán beragyoghatunk.

További sok sikert az Élethez!

Tamás Boróka, XII. C

 

 Hálás köszönet a fotókért Dávid Attilának!

Kapcsolódó tartalmak