Egy III. díj S.ET- e a KÜTV-ön

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozata 16. alkalommal hirdette meg a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét.
Iskolánkból idén is több csapat nevezett be a KÜTV-re. Az első fordulót követően iskolánk hat diákja - 3 különböző csapat tagjaként - jutott kolozsvári döntőbe, amely 2024. április 19-21. között zajlott.
Az elődöntőben négy csoportba sorsolták a csapatokat. Bálint Csaba kollégám felkészítése mellett a XII.A osztályos Geréb-Szőke Márk a Benedek Elek Tanítóképző diákjaival (Bálint Csaba és Németi Orsolya) közösen alkotott csapatukkal kitartóan küzdöttek a legnehezebb csoportban, ahonnan nem sikerült a végső döntőbe bejutni.
A XI. B osztályos Takács Zsófia és Bencze Mátyás szintén vegyes csapatban (a gyergyószentmiklósi Blénessy Andreával közösen) igyekeztek a döntőbe jutni, de az ők csoportjából is a zsűri egy másik csapatot juttatott a végső döntőbe.
Iskolánkból a legjobb eredményt a Fóri-Geréb Krisztina (XI.D), Verzár Tamás (XI.D) és a Gergely Péter (XI.A) alkotta S.ET csapata érte el. Egy szerencsés sorsolás után nekik csak két csapatot kellett maguk mögé utasítani ahhoz, hogy a legvégső döntőbe juthassanak, ahol a teljesítményüket a zsűri egy III. hellyel díjazta.
A kolozsvári megmérettetésen 14 erdélyi neves középiskola diákjai versenyeztek egymással. Az idei esetet Goodwill Consulting pályázatíró vállalat biztosította, amely egy fenntartható stratégiát várt a középiskolás diákoktól.
A cég képviselői jelen voltak zsűriben és elmondásuk szerint sok használható ötletet hallottak, amelyeket lehet, hogy ki is fognak próbálni a jövőben..
Az idén úgy tűnik, hogy a kitartó és alapos munka mellett még több szerencsére is szükség lett volna, ahhoz hogy a másik csapatok eredményesebben végezzenek, de hiszem, hogy a befektetett munka bőségesen megtérül a jövőben.
Összeségében minden csapatnál rengeteg munkaóra áll a döntőbe jutás mögött, és több olyan szakemberrel is szóba álltak, akik valamilyen módon a pályázati tanácsadáshoz kapcsolónak, és olyan hasznos információkhoz jutottak, amelyek az iparág alaposabb megismeréséhez vezetett.
Külön köszönöm Bálint Csaba kollégának a felkészítésben végzett munkáját, valamit hasznos pénzügyi tanácsait.
Ugyanakkor köszönettel tartozunk a Septimia Hotel részéről Verzár Lórántnak a szállításban nyújtott segítségért
Ezzel párhuzamosan hasonló verseny zajlott az egyetemistáknak, de nekik sokkal magasabb szinten kellett tárgyalniuk a problémát. A középiskolás döntő után rögtön következett az egyetemistáké, és ismét jó volt látni az egyetemisták között az iskolánk egykori diákjait, akik az előző években még középiskolásként versenyeztek a gimi színeiben és ma már a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet képviselik eredményesen a hazai és nemzetközi versenyeken.
Ugyanakkor a zsűri tagjai között ott vannak egykori diákjaink, akik már vezető beosztásban dolgoznak sikeres hazai vállalatoknál. Idén is elkészült a Gimis közgazdászok különböző generációnak közös fényképe.
Köszönöm mindannyiuk munkáját és további sikereket kívánok!
Dimény-Varga László
társadalomtudomány szakos tanár