Bukaresti látogatás a Zöld hét program keretében a VIII. osztállyal

Bukaresti látogatás a Zöld hét program keretében a VIII. osztállyal


SZŰCS-OLCSVÁRY MELINDA  |   máj. 22, 2023  |  Hírek

 

A Zöld Héten egészen Bukarestig utaztunk azért, hogy egyenesen Tánczos Barna környezetvédelmi miniszternek tehessék fel kérdéseiket a Tamási Áron Gimnázium VIII. osztályos diákjai.

A Környezetvédelmi Minisztérium épületében a miniszter fogadott az irodában, ahol ismertette az általa vezetett intézmény hatáskörét, feladatait és terveit, majd szó esett a vadgazdálkodásról, hulladékgazdálkodásról, a tűzifa biztosításáról és az erdővédelem közötti kapcsolatról. Ezt követően egy közvetlen és tartalmas beszélgetésre került sor, ahol a miniszter úr részletesen válaszolt a diákok kérdéseire. 

A program részeként megtekintettük a Parlament legreprezentatívabb termeit és helyszíneit, majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Benedek Zakariás képviselő fogadta a csoportot, akihez csatlakozott Ladányi László-Zsolt képviselő, a képviselőház jogi szakbizottságának titkára, valamint Zakariás Zoltán képviselő úr, aki a képviselőház egészségügyi bizottságának tagja. Ismertették a frakció működésének alapelveit és a bizottságokban való munkáról számoltak be, majd példákkal alátámasztva beszéltek arról, hogy nem mindig egyszerű egy közös álláspontot kialakítani. A diákok számára meglepő volt, hogy mennyire ritkán van lehetőség a lelkiismereti szavazásra. 

A központban egy geoládát is felkutattak a játék iránt érdeklődők és a tartalmas napot egy fürdéssel zártuk a szálláshoz közeli aquaparkban. 

A kirándulásunk második napján a Román Nemzeti Bank Múzeumát látogattuk meg, ahol az intézmény szerepének és az épület történetének ismertetésén túl, megtekinthettük az országban eddig kibocsájtott érméket, valamint olyan más országok és királyságok által kibocsájtott érméket is, amelyek a mai Románia területén valaha forgalomban voltak. A trezorban megnéztük a különböző méretű aranyrudakat és végül mindenki  kezébe foghatta a kiállított 13 kg-os nagybánya környékéről származó aranyrudat. A diákok kérdéseire itt is készségesen válaszoltak és felhívták a figyelmüket, hogy igyekezzenek még több tudásra szert tenni a pénzügyi tudatosság terén.  


Tamás Szilárd, osztályfőnök és Dimén-Varga László, társadalomtudomány szakos tanár