Barangolás Meseországban

avagy örömteli visszatekintés a kiállt próbákra az út végén

Hol volt, hol nem volt... Az én mesemondó történetem is így kezdődött el, amikor első osztályos koromban részt vettem életem első mesemondó versenyén. Abban az évben még nem arattam nagy sikert, viszont másodikosan már kezdtek előbújni színészi adottságaim (amik nagyon hasznosak, mikor mesélésről van szó), és ebben az évben már sikerült a 2. díjat elhozni a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyről. Onnan aztán nem volt megállás... Hat országos verseny alatt mindent megnyertem, amit mesemondás kategóriában meg lehet nyerni (dicséret, III., II. díj és I. díj két egymást követő évben).

A versenyszintű mesemondás végigkísért az egész iskolai életem során, mely 12 évet, az eddigi életem 2/3-át foglalja magába, így nem is volt kérdés, hogy idén kihasználom-e az utolsó lehetőséget a mesemondó versenyen való megmérettetésre. A célom idén nem feltétlenül a győzelem volt, sokkal inkább az, hogy még egyszer, utoljára megízlelhessem a versenyzés örömét, mely kisiskolás koromban még álmatlan éjszakákat okozott, ma pedig már a részemmé vált bizonyos értelemben.

Idén nem is versenyként tekintettem a dologra, inkább azt szerettem volna, ha mindenki szórakozik egy jót, miközben engem hallgat. A felkészülésem alatt sokan támogattak, és biztattak a versenyen való részvételre, az egyik vezéralak a magyartanárnőm, Bíró Sára volt, aki sokat hangoztatta: "Egy igazi őstehetség vagy!"- melyet mindig nagyon jó volt hallani.

Ez a mentalitás kísért végig az egész versenyen, és hála ennek, a legkisebb izgalom nélkül tudtam sikereket aratni minden fordulóban. A díjkiosztón, amikor meghallottam a nevemet, amint az első díj átvételére szólítottak, úgy éreztem, hogy igen, megcsináltam, meglett a címvédés, ami egy méltó búcsúzás volt a mesemondó versenyek csodálatos világától.

Murzán Zoltán, XII.B osztály