Abigéllel a szívünkben. Kolozsváron járt a nyolcadik osztály
2026. május 29-én az osztályomnak volt szerencséje ellátogatni Kolozsvárra. Ugyan tanulmányi kirándulás volt, mégis a nyolcadik osztály által megkívánt kemény felkészülés mellett szerintem minden társam nevében mondhatom, hogy jólesett egy kis környezetváltozás.
Péntek reggel az iskolába mindenki útra készen érkezett, felszerelkezve az egész napra. A várva várt kirándulás déli 12-kor kezdetét vette, majd bő négy órával és egy megállóval később, 16 órakor már Kolozsvár utcáin sétálhattunk. Kisvárosiként sokunkat rögtön elvarázsolt a nagyvárosi élet.
Az első úti célunk az egykori Nemzeti Színház (a mai Román Opera) pompás épülete volt, amelyet mindenki összehasonlíthatott a magyarórán hallott leírás után alkotott elképzelésével. Ezután megnéztük Bolyai János magyar matematikus és hadmérnök szülőházát. Ezt követően Kolozsvár főterén megcsodáltuk Fadrusz János I. Mátyás magyar királyt ábrázoló szoborcsoportját.
Felfrissülésképpen egy közeli pizzázóban ebédeltünk, majd újult erővel folytattuk a városnézést. Felfedeztük a Szent Mihály gótikus templomot, majd sorra felkerestük a kolozsvári magyar gimnáziumok egy részét: Báthory István Elméleti Líceum, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvári Református Kollégium, Apáczai Csere János Gimnázium, de még a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépületét is megcsodáltuk. A fő úti célunk elérése előtt még gyönyörködtünk a jellegzetes Tükör utca épületeit látva, itt a szemközti épületek egymás tükörképei, és természetesen Mátyás király szülőházát is útba ejtettük.
Az egész napos gyaloglás után elérkezett a várva várt előadás, amely egy régebbi házi olvasmányt elevenített fel. Az Abigél című darabot csodálhattuk meg az Állami Magyar Színházban. Amikor a tanárnőnk elmesélte, hogy számára milyen élmény volt elsőre a musical megtekintése, még nem gondoltuk, hogy ennyire le leszünk mindannyian nyűgözve. A látványvilág amit Eszenyi Enikő magyarországi rendező jegyez, az már az első perctől lebilincselő hatást keltett. A történet maga rengeteg sok tanulságot tartalmaz, és úgy gondolom, mindannyian építő pillanatokat élhettünk át a székekben ülve. Láthattuk, ahogy Vitay Georgina kiszakadt a régi életéből, és egy teljesen más világban, a Matula nevű iskolában kell igazodjon az ott elvárt normákhoz. Eleinte ez nehezére esik, és a többi lánnyal sem sikerül megtalálnia a közös hangot, de idővel szépen megvívja a saját harcát. A történet 1943 őszétől 1944 tavaszáig, vagyis a második világháború utolsó szakaszában játszódik. A háborús körülmények miatt félelemben élve tartottak a bármelyik percben leeshető bombáktól.
A legfőbb érzés, amelyet az osztályomból kiváltott a történet, az a hála azért, hogy hozzájuk képest nyugodt életünk van, és a mi problémáink az övékhez képest elenyészőek.
Bár rövid volt, mi mégis elképesztően élveztük ezt a kirándulást. Mind erkölcsi, mind irodalmi és történelmi tudással bővült az ismeretkörünk, olyan élményeket éltünk át közösen, amiket nem cserélnénk el másra. Nyolcadik utolsó hosszabb kirándulásának tökéletes volt. Köszönjük szépen Ozsváth Imola tanárnőnek, a szervezőtanárnak, hogy ilyen rövid idő alatt megismert minket, bízott bennünk, és el mert vinni erre a felejthetetlen élményt jelentő kirándulásra. Ugyanakkor hála van bennünk, hogy három szülő is vállalta a felügyeletet, elkísért minket Kolozsvárra. Jó így zárni a közös éveket!
Szabó-Bencző Anna, VIII. A osztály
Nemrég elutaztunk Kolozsvárra a színházba megnézni az Abigélt, és az előadásban engem legjobban König tanár úr szerepe fogott meg. A legvégén derült ki, hogy ő volt a titkos segítő, ami hatalmas meglepetés volt, mert addig mindenki unalmasnak és gyávának hitte. Nagyon jó volt látni, hogy a háttérből, titokban mennyi mindent megtett a lányokért. Ez a rész azért is érintett meg annyira, mert eszembe jutott valami a saját életemmel kapcsolatban. Arra jöttem rá, hogy a mindennapokban mi sem mindig vesszük észre azokat az embereket, akik csendben jót tesznek velünk. Ez a darab megtanított arra, hogy sokkal jobban megbecsüljem azokat a körülöttem lévőket, akik feltűnés nélkül segítenek nekem.
Fazakas Jázmin Katalin, VIII. A osztály
Könnyekkel az arcomon, állva tapsoltam osztálytársaimmal együtt az előadás végén. Ezekben a percekben még jobban tudatosult bennem az, hogy milyen törékeny a béke és a gerincesség, mi pedig csak úgy dobálózunk vele, mint egy labdával, nem becsüljük és értékeljük igazán, ami nekünk adatott csak úgy, amiért nem tettünk semmit.
Marosfői Eszter, VIII. A osztály
