A legkisebb ballagóink

Minden tanév végén iskolánk harmadik osztályosai elbúcsúztatják a negyedik osztályosokat.

Így történt ez idén is, Szabó Zsuzsa tanító néni és harmadik osztályos kisdiákjai időutazásra hívtak minket, negyedik osztályosokat. Képzeletben visszarepítettek a kezdetekhez, amikor először fogták kezükbe az édesanyák a gyermekeiket, amikor elvitték templomi, majd óvodai közösségbe, aztán az iskolába.

Útravalót is kaptunk: a mézet, minden vándor eledelét, amely istenek eledele és az örök ifjúság forrása. Azt kívánták mellé, hogy tudjuk meglépni a gyerekkor és ifjúság közötti igen magas lépcsőfokot és maradjunk örök ifjak.

Majd a sótadták át, az élet ízét. A só egyúttal a finom humort is jelképezi, amely a társalgás sója, a székely ember „fegyvere”. Igen nagy szükség lesz rá.

Kertész Boróka Születés munkájával együtt Szent Ferenc áldását adták át a gyerekek:

“Uram, adj gyermekemnek türelmet,

Hogy elfogadjam, amin nem tud változtatni,

Adj néki bátorságot, hogy megváltoztassa,

Azt amit lehet, és adj néki bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjon tenni.

Uram, tedd őt békéd eszközévé,

hogy szeressen ott is, ahol gyűlölködnek,

hogy megbocsásson az arra méltóknak s ott, ahol megbántják,

hogy összekössön, ahol széthúzás van,

hogy reménységet keltsen, ahol kétségbeesés kínoz,

hogy fényt gyújtson, ahol sötétség uralkodik,

hogy örömet hozzon oda, ahol gond tanyázik.”

Végül azt kívánták, hogy közös kalandozásainkat bölcsőhelyünk körül ne felejtsük.  Majd a sámándobokon, a “sámánok lován” vert ritmus jelezte, hogy nekünk még nagyon sok feladatunk van ezen a földön, „világokon” át kell utazzunk tudásunk megszerzésére, elmélyítésére.

Babits Mihály versével búcsúztak el tőlünk:

„Mi vagyunk a rónán járók,
Soha napján meg nem állók,
Lég fiai, röpke rárók,
Messze mezőn szerte szállók.
Huj, huj, huj!”

Köszönjük szépen! Tanulságos időutazás volt!

Fancsali Adélka-Leilla tanító néni és a volt IV. osztályosok

Köszönet a videóért a Kováts Fényképészetnek!