A Gimi Ádámjai és Évái
Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok egyedüli erdélyi csapatként idén is meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház Ádámok és Évák gálájára, amely meghívásnak a csapat szívesen tett eleget, annál is inkább, mert ez az ifjúsági program hívta életbe a második éve működő ifjú Thália-szerelmeseket.
Az idei gálára a 9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó és a 10. Színházi Olimpia nulladik napján került sor, április 13-án.
Madách Imre születésének 200. évfordulója joggal szolgált ötletadóként az Ádámok és Évák darabválasztásánál. A résztvevő 15 csapat között Az ember tragédiája 15 színe került kisorsolásra. Csapatunk a Paradicsomon kívül-re jutott, ugyanis a 3. színt kaptuk feldolgozásra.
Ha a hégeli triádán próbálunk elindulni, akkor tézisként felállíthatnánk azt, hogy Madách Imre Az ember tragédiája című 15 felvonásos, akár négy-öt órásnál is hosszabb drámai költeménye nagy terjedelme és filozofikus hangvétele miatt a fiataloknak nehezen emészthető és nehézkesen megközelíthető. Antitézisként pedig jöhetne az, hogy a jobbára gondolati síkon mozgó darabot 3 órába sűrítve értelmezték és tették kézzelfoghatóvá a gálán fellépő diákok, mindenik csapat egy-egy színt megformálva. Egy csöpp jóindulattal pedig talán elfogadható szintézisnek az a tény, hogy tették mindezt önazonosan, minden színt saját elképzelés szerint színpadra alkalmazva, és úgy, hogy közben kerek egészet kapott az elégedett közönség. Minden bizonnyal az este legkatartikusabb pillanata az volt, amikor az utolsó szín kigördült a színpadról és pár pillanat múlva a felgördülő kortina mögött egy emberként hajolt meg a színpadon a több, mint 340 lelkes fiatal, mintegy pirossal aláhúzva és bekeretezve a darab zárómondatát:
„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Szűcs-Olcsváry Melinda csapatvezető
Úgy éreztem végig magam, mintha tartoznék valahova.
Ez a pár nap alatt nagyon összenőttünk a kis csapatkával. Dorka elhagyta a telefonját (ami aztán egy nap múlva csodával határos módon megkerült), Ágnessel és Nórával fejenként fizettünk 12000 forintot a BKV ellenőrnek, de legalább Nimród és Huni összezenéltek 700 forintot.
Olyan különös pillanatokat éltünk meg együtt, amelyek tényleg utánozhatatlanok. Zseniális volt, ezért utolsó este csak annyit tudtunk kérdezni magunktól, hogy “Nem maradunk még egy kicsit?”. Hát nem maradtunk. De legalább megmaradtak nekünk a pillanatok, a tekintetek és érintések, amiket egymástól kaptunk.
Fekete Virág IX. A osztály
Soha sem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmi történik velem, velünk. A budapesti Nemzeti Színház színpadán játszodtunk.
Iskolánk színjátszó csapata, a komédiTÁsok másodjára kapott meghívást az Ádámok és Évák című ifjúsági programra, ahol az idei évben Madách Imre Az ember tragédiája volt terítéken. A sors úgy hozta, hogy a harmadik szín jutott nekünk, így valamikor március elején gőzerővel láttunk neki a kereken 7 perces előadásunk kidolgozásához. A próbák alatt sok különleges élménnyel és pillanattal gazdagodhattunk, fejlődhettünk, tapasztalhattunk. Talán a legnagyobb ajándék, amit kaphattunk az egy második család volt, hiszen már oly sok időt töltöttünk együtt, hogy lassan hazajártunk, és nem próbálni.
Nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen is volt ez a 3 nap együtt. Egyszerre volt csodaszép, boldogságos, de leginkább kalandokkal teli. A hosszas kiutazásunktól egészen az előadás utolsó percéig minden is megtörtént velünk, amit az ember el tud képzelni, egy percig sem unatkoztunk. Találkoztunk Budapest legnagyobb arcaival, divatbemutatóztunk, gitároztunk, metróztunk 12000 forintért (fejenként!), betekinthettünk a Nemzeti Színház kulisszáiba és még sok-sok más. Fejleszthettük kulturális mivoltunkat is. A Vígszínházban, Shakespeare Szeget szeggel című dühös vígjátékát láthattuk, amelyen a jó szórakozás mellett különleges társaságban volt részünk. Nem is akárkivel, hanem magával Presser Gáborral tekinthettük meg a darabot! Olyan dolgokban volt részünk, amelyek felejthetetlen élmények maradnak mindannyiunk számára.
A legkülönlegesebb dologra, amire mindannyian a leginkább vártunk csütörtök este került sor. Izgalommal teli álltunk a takarások mögött, arra készülve, hogy megmutassuk az elmúlt hetek kemény munkáját, az átdolgozott harmadik színt és magunkat. Amint felléptünk a színpadra a közönség elé hihetetlen érzés fogott el. Az izgalom eltűnt, helyette nyugodtság töltött el, és bár mi sem gondoltuk, hogy ez lesz, de jól éreztük magunkat. És ez volt a legfontosabb.
Bár fenomenális értékelésben lehetett részünk, mégis kissé lógó orral hagytuk el a színház kapuit. Szomorúan vettük tudomásul, hogy itt most valami véget ért, de szívünk mégis hálával van tele. Hálásak vagyunk minden pillanatért, segítségért. Melinda és Finczi! Köszönjük, hogy itt voltatok nekünk, hogy bizalommal fordulhattunk és fordulhatunk hozzátok segítségért, tanácsért, vagy egy bátorító ölelésért is. És Gabó! Te voltál az, akinek segítségével önbizalommal és nyugalommal tele léptünk fel a színpadra, aki nélkül ez az egész nem lett volna ilyan csudajó.
Géczi Zsuzsanna IX. A osztály
Köszönjük szépen a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatását!
