XXVI. NEMZETKÖZI MAGYAR MATEMATIKAVERSENY

Szerkesztő: | 2017. április 2. | Eredmények, Hírek, Hírek

A Kárpát-medencében a matematikát több helyen tanítják magyar nyelven. A különböző országokban tanító magyar anyanyelvű matematikatanárok régóta érezték, hogy a meglévő matematikai versenyek mellett szükség van egy szélesebb körű rendezvényre, ahol a különböző régiókban élő diákok találkozhatnak, összemérhetik tudásukat, erősíthetik együvé tartozásukat. A magyar diák, a környező országok közül bármelyikben is éljen, meríthet a világhírű magyar matematika gazdag kincsestárából, valamint az ukrán, a román, a délszláv, a szlovák és más népek matematikai hagyományaiból is.  Így született meg a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny.

Tavaly fennállásának jubileumi, XXV. évfordulóját ünnepelte a rendezvény, ezzel egy korszak a végéhez ért. Az első fejezethez hasonlóan (mely 1992-ben kezdődött Révkomáromban), a második fejezet a XXVI. Nemzetközi Magyar Matematikaversennyel ismét Felvidéken, ezúttal a csallóközi Somorján került megrendezésre 2017. március 23-27. között, a Madách Imre Magyar Tannyelvű Gimnázium és a helybéli Pro Ratio Alapítvány jóvoltából. Az ötnapos rendezvényen nem csak a matematikáé volt a főszerep, több tartalmas kísérőprogramon vehettek részt a versenyzők és kísérőik. Megismerkedhettek a kisváros történelmi és kulturális örökségeivel, megtekinthették a Duna Televízió „Fölszállott a páva” című vetélkedőjének győztesét néptánc kategóriában, a somorjai Csali néptáncegyüttes fellépését, a Jókai színjátszó társulat előadását, illetve a verseny után megismerkedhettek a koronázó város, Pozsony, történelmi központjával, annak sokszínű magyar vonatkozású értékeivel is.

A tanulók szakmai megmérettetése mellett a verseny alkalmat nyújtott határokon átívelő barátságok szövődésére is.

Ezen a versenyen, mely Erdős Pál világhírű matematikus szerint a Kárpát-medence legfontosabb magyar matematikusokat képző tehetséggondozó intézete, iskolánkat 6 tanuló képviselte, Dávid Géza és Kovács Lajos matematikatanárok kíséretében:

  • Vass Annamária (IX.A) – felkészítő tanára: Péterfi Margit
  • Miklós Dóra (IX.A) – felkészítő tanára: Péterfi Margit
  • Cseke Tamás István (IX.A) – felkészítő tanára: Péterfi Margit
  • Kovács Bálint (X.A) – felkészítő tanára: Kovács Lajos
  • Baja Zsolt (XII.A) – felkészítő tanára: Dávid Géza
  • Demeter Hunor (XII.A) – felkészítő tanára: Dávid Géza

Az öt régiót közel 240 versenyző képviselte (25 délvidéki, 60 erdélyi, 35 felvidéki, 20 kárpátaljai illetve 100 anyaországi tanuló).

Diákjaink közül a kilencedikes Miklós Dóra, a tizedikes Kovács Bálint illetve a tizenkettedikes Baja Zsolt és Demeter Hunor dicséretben részesültek.

Az eredményhirdetés végén felolvasásra került Kaposvár polgármesterének levele, melyben meghívta a verseny résztvevőit a XXVII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre, melynek a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium ad majd otthont 2018 márciusában.

Gratulálunk diákjainknak az elért eredményeikhez.

Kovács Lajos
matematikatanár

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com