Újabb győzelem a Kárpát-medencei történelmi vetélkedőn

Szerkesztő: | 2017. január 31. | Eredmények, Hírek, Hírek

2017. január 27-én került sor a balassagyarmati városháza dísztermében a Civitas Fortissima elnevezésű nemzetközi történelmi vetélkedőre, amelyre az egész Kárpát-medencéből érkeztek háromfős csapatok.

Felvidékről az Ipolyság, Kárpátaljáról Aknaszlatina, Délvidékről Zenta, Erdélyből Szamosújvár, Székelyudvarhely és Nagyszalonta, Magyarországról pedig Vác és Balassagyarmat több csapata is képviseltette magát a rendezvényen.

A történelmi vetélkedő központi témája a csehek 1919. január 29-én Balassagyarmatról történt kiűzése volt. Emellett minden évben választanak még egy jelentős magyar történelmi korszakot is, így ezúttal az Árpád-ház került napirendre. A kétfordulós írásbelit egy kreatív szóbeli követte, melynek keretében a csapatok saját prezentációval dolgozták fel a balassagyarmati események egy-egy mozzanatát.

Iskolánk csapatát ezúttal is a tavalyi győztesek képviselték: Péter Hunor, Kerekes Krisztina és Mike Anna, mindhárman a X. B osztály tagjai. Akárcsak a tavaly, az idén is remekül versenyeztek, és a 11 csapat közül ők bizonyultak a legjobbaknak, így átvehették a győztesnek járó értékes díjakat.

A verseny fővédnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet volt, amelynek elnöke Szász Jenő és alelnöke Fráter Olivér is részt vett a megnyitó ünnepségen. A versenyt Balassagyarmat polgármestere Medvácz Lajos nyitotta meg.

A végeredmények alapján a következő sorrend alakult ki:

  1. Székelyudvarhely: Tamási Áron Gimnázium
  2. Vác: Piarista Gimnázium
  3. Ipolyság: Szondy György Gimnázium

Gratulálunk iskolánk csapatának, és kívánunk nekik további szép eredményeket a jövőben is!

Péter István, történelemtanár

Méltó emlékezés a balassagyarmati bátrakra

Kapcsolódó tartalmak

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com