Testvérnek lenni jó!

Testvérnek lenni jó!


Szűcs-Olcsváry Melinda  |   júl. 09, 2018  |  Hírek

A tavaly nyári görögországi  kirándulásunk után izgatottan és kíváncsian vártuk, hogy milyen mesés helyekre látogathatunk el legközelebb együtt.

Már jó ideje tervben volt az, hogy ellátogatunk a testvérosztályunkhoz Komáromba, míg végül a látogatás időpontja az ,,iskola másként“ hetére esett. Amikor először hallottunk arról, hogy lehetőségünk van ilyen kapcsolatot létesíteni egy külföldi osztállyal, kettős érzések lettek úrrá rajtunk. Egyrészt lázba jöttünk, hisz azelőtt soha nem volt ilyen tapasztalatban részünk, másrészt pedig félelmet és kétséget éreztünk, feltevődött bennünk a kérdés, hogy ,,Mi lesz hogyha nem értünk szót?“  Amint megtudtuk hogy melyik iskoláról van szó, rögtön mindenki kézbevette a mobilját és elkezdtük gyorsan bepötyögni a Selye János Gimnázium nevét. Ezután a névsorról kezdtünk el érdeklődni, mielőbb fel szerettük volna venni a kapcsolatot testvérosztályunk diákjaival. Kis időn belül létre is hoztuk a közös osztálycsoportunkat az interneten és indulhatott az ismerkedés. Olyannyira megszerettük egymást, hogy a több mint 1 éven át tartó beszélgetések után alig vártuk, hogy május 29-én buszunk először Magyarország, majd Szlovákia felé vegye az irányt.

Kirándulásunk minden egyes percét tartalmasan próbáltuk eltölteni, ennek köszönhetően eseménydús hetet tudhatunk magunk mögött. Számos település látványosságait igyekeztünk megtekinteni ami csak utunkba esett és az időnkbe belefért.  Első megállónk Kolozsváron volt. Amikor az Oszink egyik órán elkezdte mesélni, hogy képzeljük el, pont május 29-én lesz egy vendégszereplése a budapesti Vígszínháznak Kolozsváron, melyen a Pál utcai fiúk musicalt adják elő, és pont lennének még szabad helyek, és pont el tudnánk menni… pont nem volt kérdés egyikünk számára sem az, hogy ott szeretnénk-e lenni vagy sem. Úgy gondolom kijelenthetem, hogy ez volt azon események egyike, amelyet osztályunk minden egyes tagja egyaránt nagy izgatottsággal várt. Hamarabb érkeztünk a helyszínre és éppen ajtónyitásra vártunk, amikor arra eszméltem fel, hogy mindkét oldalról bökdösnek az emberek és ilyen mondatfoszlányokra lettem figyelmes, mint „oda nézz“, „egyik Pásztor fiú“ majd „itt van Boka is“, „ezt nem hiszem el, itt volt mellettem“. J Külön élmény volt ez is, hogy néhányunknak szerencsénk adódott az előadás előtt testközelből látni kedvenc szereplőinket. A teremben a helyünköz közeledve ilyen kérdéseket tettünk fel magunknak, mint például „Mért félnénk?“ valamint „Mért élnénk?“. Kezdetben ezek költői kérdéseknek tűntek mindannyiunk számára, viszont az előadás a maradandó élmények mellett még válasszal is szolgált: a kulcsszó az „álom“ volt. Nem volt elég az előadás okozta katartikus állapot, a darab befejeztével találkozhattunk a színészekkel, még osztáyképet is sikerült készítenünk valamennyiükkel. Néhányan még mindig könnyektől csillogó szemmel és letörölhetetlen mosollyal az arcunkon indultunk vissza a buszhoz, majd elindultunk következő megállónk, Miskolc irányába.

A kora reggeli órákban érkeztünk meg Észak- Magyarország legnagyobb városába, ahol egy részletes idegenvezetés kíséretében megtekintettük a miskolci Deszkatemplomot. A történelmi háttér megismerését követően szabadon is elmerenghettünk a gyönyörűen faragott bútorzat között. A Tetemváron álló református templomból távozva Aggtelekre indultunk, ahol bebarangoltuk az aggteleki cseppkőbarlangot. Mi sem gondoltuk, hogy a föld gyomrában még bagolypárral és tigrisekkel is fogunk találkozni és azt sem, hogy szemügyre vehetjük Mátyás király könyvtárát.

A soron következő program mindannyiunkat boldogsággal töltött el, alig vártuk, hogy a nagy melegben és a sok buszozást követően megmártozzunk a miskolctapolcai barlagfürdőben. A hűsülés után újabb utazás majd gyaloglás következett a diósgyőri vár falain belül. Idegenvezetéssel körültekintettünk a várban, melynek során az élet gondjain való elmélkedés mellett múltbeli információkat is kaphattunk a helyszínről idegenvezetőnktől.

Az esti órákban érkeztünk meg Bogácsra, ahol először nyithattuk fel buszunk csomagtartóját. Mindenki vidáman, csomagjaival a kezében szaladt a mesebeli, zöldellő növényzet mögé bújt házikók felé.

Csütörtök reggel Eger városát és az egri várat hódítottuk meg közösen. A belvárosi sétánkat a lenyűgöző építészeti elemekkel rendelkező Makovecz- uszodától kezdtük, ezt követően megtekintettük a monumentális Székesegyházat, áthaladtunk a Dobó téren majd a belváros hangulatos utcáin keresztül felsétáltunk az egri várba. Itt a rövid idegenvezetés során a sok mindent megélt várfalak között visszautazhattunk a múltba, valamint megtanulhattuk, hogy mit is jelent a „magánszféra“…  a végén pedig még egy elsülő puska szemtanúi is lehettünk. A Vármúzeum megtekintése után ellátogattunk a Gárdonyi emlékházba is. Délután, a szálláshelyünkre visszaérve választhattunk két opció közül: kihasználjuk a bogácsi gyógy- és strandfürdő nyújtotta élménylehetőségeket vagy segítünk a közös bogrács elkészítésében. Úgy gondolom mindenki jól döntött azt illetően, hogy hol teszi hasznossá magát, hisz nagyon finom estebéddel lephettük meg éhes hasainkat a filagóriában. Fontos megjegyezni, hogy nem a minőség, hanem a mennyiség miatt vita tárgya lett az, hogy mi legyen a megmaradt babgulyással. Az ahhoz hasonló ötletek, mint „adjuk oda a másik csoportnak“, „adjuk oda a cicáknak“, „vigyük magunkkal és majd megesszük“ után igazából magam sem tudom, hogy mi lett a megmaradt főztünk sorsa.

Június elsején, a sokunk számára utolsó gyereknapon, Budapestet tűztük ki felfedezés céljából. Kezdetben birokba vettük a Hősök terét majd egy nyugtató sétát tettünk a Városligetben ahol nem győztünk gyönyörködni a szebbnél szebb épületekben, emlékművekben. Ezt követően igyekeztük magunkat lelkileg is felkészíteni arra, ami ránk várt: a Terror Háza Múzeum felé szedtük lábainkat.

Mindannyiunk számára hátborzongatóak voltak az ott látottak és hallottak, tágra nyílt és bepárásodott szemekkel hallgattuk végig a felvételeken beszélő, 20. századi diktatúrák áldozatainak szívszorító és horrorfilmbe illő emlékeit. A társaság komorságát feloldotta a metróval való utazás és az Országház idegenvezetéssel történő megtekintése. Ezután került sor a Dunát őrző József Attilával való találkozásra, aki szerint „zavaros, bölcs és nagy volt a Duna“.

A délutáni órákban elindultunk „eredeti“ úti célunk irányába: nagy örömünkre fokozatosan közeledtünk Komárom felé. A Duna és a Vág összefolyásánál fekvő városba érkezve épp csak lepakolhattunk szálláshelyünkön, máris indultunk vacsorázni, ahol már nagy- nagy szeretettel várt ránk a testvérosztályunk. A buszról leszállva igazi ujjongásba törtek ki nemyettársaink, tapsoltak és fütyültek, nagy megkönnyebbülés volt számunkra a szívélyes fogadtatás. Rögtön át is adtuk az itthon általunk összeállított ajándékcsomagokat („egy darabot Erdélyből“).  Az asztaloknál helyet foglalva köszöntöttük egymást, majd kezdődhetett az ismerkedés. Nem telt sok időbe megállapítani, hogy nem csak mi, hanem osztályfőnökeink is gyorsan megtalálták a közös hangot. Kényelmesen helyet foglaltunk a fűben, hosszasan elbeszélgettünk, és már azt tervezgettük, hogy mit fogunk a hétvégi szabadprogramok alatt csinálni.

Szombati kirándulásunkat egy délutánig tartó idegenvezetés, a szellő által finoman lobogtatott zászlócska és a számtalanszor elhangzó „menjünk tovább“ kísérte. J Június második napjára virradva testvérosztályunkkal közösen Dévény várához utaztunk. A helyszín, az ezer éves határ egy festői tájjal ajándékozott meg minket, részesei lehettünk a Duna és Morva folyók találkozásának, valamint néhány pillantás erejéig Ausztria földjén is „járhattunk“.  Ezt követően a történelmi Magyarország koronázási városában, Pozsonyban indultunk felfedezőútra. Többek között jártunk a csodálatosan felújított Pozsonyi vár udvarán, a Szent Márton- dómban és végigsétáltunk a belváros életteli, nyüzsgő utcáin. „Tündérkeresztanyánk“ több órán át tartó információközlése után mindenki kellőképpen lefáradt, mindannyian megváltásnak éreztük az ezt követő szabadprogramot. Kisebb csoportokban, vegyesen a komáromi diákokkal nekiláttunk a város más szemszögből való megközelítésének. Voltak akik egy- egy fagyis stand felé vették az irányt, mások ebédlőhelyet kerestek, akadtak olyanok is, akik betértek különböző üzletekbe souvenir vásárlás céljából. Visszatérve Komáromba közös vacsorára indultunk, majd az ott élő diáktársainkkal nekikezdtünk a másnapra tervezett város felfedezéséhez..

 

Vasárnapra a komáromi városnézést tűztük ki célul. Kezdetben meglátogattuk Domonkos János úr sírhelyét, ahol meghallgattunk egy rövid ismertetőt a városbeliek által csak Móricnak szólított  nagy regényírónkról. Ezen a napon kaptuk a legjobb idegenvezetőket, hiszen a testvérosztályunk vezetett körbe és  avatott be a város rejtelmeibe. A Trianon Emléknap kapcsán koszorúytunk, és  lényegretörő megemlékezést tartottunk a komáromi Trianon- emlékműnél, ahol sokadjára is tudatosulhatott bennünk, hogy mi egy vérből valók vagyunk. Lehetőségünk adódott arra is, hogy betekintést nyerjünk az emlékművel szemben található református templomba. Miközben a sorunkra vártunk, arra, hogy feljuthassunk a torony legfelső szintjére, egy porosodó szekrényre akadtunk. Engem személy szerint rettentően vonzott a bútordarab titokzatossága, rögtön neki is álltunk a „szolid“ átkutatásnak. Rengeteg régi, a XIX. századból fennmaradt irományt találtuk, nehezen lehetett elszakítani minket azok olvasásától. Délután egy hangulatos vonatozásra indultunk Thomasszal, szemügyre vehettük a Senki- szigetét majd a komáromi monostori erőd útvesztőjében barangoltunk. A hétvégét kellemesen zártuk, estefele a testvérosztály által szervezett interaktív programokon vettünk részt. Az iskola udvarán közösen röplabdáztunk, kosaraztunk, majd a napot egy hatalmas focimeccsel búcsúztattuk. A diáksereg farkaséhségének csillapításában a komáromiak és szüleik által szeretettel készített főzt segített.  Zene és jókedv kíséretében fogyasztottuk el a bográcsost, kezdetét vehette a „kerti- parti“. Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő elfoglaltságot, az est végén még táncpárbajt is rendeztünk (Komárom vs Udvarhely).

Igyekeztünk hosszúra nyújtani a vasárnap éjszakát, azt az érzést keltve, mintha soha nem érhetne véget a kirándulás… De mint minden jónak, egyszer ennek is elérkezett a vége. Hétfő reggel, ébresztő után, csomagjainkat a buszra felpakolva elindultunk a Selye János Gimnázium felé. Körbevezettek iskolájuk barátságos falai közt, majd megosztották velünk az addigi együtt töltött éveik emlékeit. Egy hétvége alatt sikerült elérniük azt, hogy mi is családjuk tagjainak érezhessük magunkat. A búcsú pillanatát nem igazán lehet szavakba foglalni, viszont minden egyes ölelésben, minden egyes, a busz ablakán át történő, integetésben ott volt a vigasz, hogy „Ősszel találkozunk és ott folytatjuk ahol abbahagytuk !“.

Komárom határát átlépve hangolódni kezdtünk következő úticélunkra: az esztergomi bazilika látogatása következett. A bazilika padjaiban töltött néhány csendes perc után elindultunk a kupola felé, ahonnan lélegzetelállító kilátás tárult elénk. Esztergom után Visegrádba látogattunk el, ahol megfigyeltük a csodálatos Duna- kanyart és tettünk egy kisebb sétát a visegrádi várban. A délutáni órákban indultunk haza, ekkor már mindenki kifújhatta magát és kijelenthettük, hogy a következő és egyben utolsó megálló Székelyudvarhelyen a Patkóban lesz. Hazafele menet is a kiránduláson szerzett élményeket tárgyalta mindenki, mindaddig amíg a busz népségét el nem nyomta az álom.

Úgy gondolom mindenki nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk mindazért amit a testvérosztályunk és osztályfőnökük értünk tett, hálásak lehetünk szeretteinknek és nem utolsó sorban hálásak lehetünk (és azok is vagyunk) osztályfőnökünknek, Székely Zoltánnak, aki megteremtette számunkra ennek a kirándulásnak a lehetőségét. Köszönjük! D’akujem!

Sala Dóra X.B osztály