Tamási-ünnepség a szobornál

Idén is megünnepeltük Tamási Áron születésének évfordulóját, ezúttal a 120.-at.

De kerek évforduló ide vagy oda, az ünnepséget elmosta az eső. Milyen volt az ünnepség? Hát – egy történet, ünnepség is annyiféle, ahányan látták, illetve ahányan szereplői voltak… Legtöbben azt mondták, olyan volt, mint eddig. Mint szabadtéri ünnepségeken általában, a „közönség” egy része figyelt, más része nem figyelt, illetve beszélgetett. (Így láttam ezt a nyáron is, Csíkban, a Sebő-koncerten, amikor maga Sebő Ferenc beszélt időnként két dal között.). De Pakot Angyalka XII.C osztályos tanuló szép szavalata után (Farkas Árpád Tamási Áron című versét mondta el), a X.A-sok azonnal megfogalmazták, amit „átéltek”: „Katarzis!” A koszorúzó diákjaink is gyönyörűek voltak népviseletben. Szép gesztus volt egyik diákunktól, hogy míg Lőrincz József (Tamási-kutató, volt kollégánk) Tamási életéről, életművéről beszélt, ernyőt tartott föléje. Ez a diákunk a saját sapkáját levette, mielőtt a szoborhoz lépett volna, mert valahol kódolva van az, hogy „templomban vedd le a süveged”… És a Tamási-ünnepségen is.

Végül megszólalt Kányádi Sándor és Tamási Áron hangja egy felvételről, bár rövid ideig. Az eső miatt is, meg azért, mert már délután három fele volt az idő, s maga Tamási Áron mondta, hogy egyszer a gyomor kívánja meg a magáét, s utána jöhet az ész, a szellem.

Bíró Sára, magyartanár

Köszönet a fotókért a Kováts Fényképészet-nek.